Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-29 / 74. szám
A Í^PÚJSÁG 1977. március 29. Rádió: Tanúvallomást tettem Bízom a csehekben — je- lehtette ki ismerősöm, miután elhatározta, hogy megnézi az új csehszlovák filmvígjátékot, aminek „A bátyámnak klassz öccse van” a címe. Bizakodását Milos Forman, Jaroslav Papousek és a többi, valamikori nagy cseh filmes alkotásaira alapozta — nem véletlenül. Ellenőrizve emlékezetemet a hazánkban forgalomban lévő filmek nagy kézikönyvében, én azt állapítottam meg szomorúan, hogy nem csal a memóriám. Az utóbbi időben főleg krimiket importáltunk Csehszlovákiából, és sajnos azok sem különösen jók, sem maradandóan izgalmasak, nem voltak. A bátyámnak klassz öcs- cse van mellett szól, hogy a jó társadalmi vígjáték manapság szellemi betevőfalat, még a kísérletekért is hálásnak kell lennünk. Az újabb változat az „én és a kisöcsém” témára nem kísérlet, rutinos munka, ügyesen gyúr hétköznapi szituációkból kacagtató történetet. A mai „kisöcsém” sajátos lény: egymagában hordozza egy egész család lelkiismeretét és aktivitását mégpedig főleg bátyja kedvéért. A filmbeli báty — ahogy az igaziak — egyáltalán nem törődik ezzel, sőt, alapjában véve, idegesíti a dolog. Mindez nem gördít akadályt az események útjába: Martin — az öccs — sikerrel boronálja össze húszéves bátyját tizenyolc éves barátnőjével, a gyermekáldás segítségével egészen az esküvőig. A pedagógiai megfontolat- lanságot ellensúlyozza a történet hitelessége és ha nem is vagyunk fellelkesülve a felvázolt kispolgári idilltől, azért azt egyöntetűen leszögezzük, hogy az öccs valóban klassz gyerek. Klassz gyerek, de azért nem kivánok sok hasonlót. A valóságban jobb, ha egy kisfiú eszik, alszik, tanul, focizik, rosszalkodik és ismerkedik az élettel, mintha csak a jócselekedeteket halmozza. Mondom, jobb így a valóságban. De nyugodt vagyok: ha az ifjú páréhoz hasonlóan „összehozott” házasság éppen elég is van, ilyen öccsökből nem sok szaladgál sem Csehországban, sem nálunk... Virág F. Éva Következő filmjegyzetünket a Budapesti mesék című filmről írjuk A rádió múlt heti műsorából első helyre kívánkozik Kosa Judit: Tanúvallomást tettem című dokumentumjátékának idézése, melyet sikeres ismétlés révén csütörtök után szombaton is hallhattunk. Alcímmel is kiegészíthette volna a szerző. Valami ilyesfélével: „Egy gyilkosság hiteles krónikája”. avagy „A gyilkosok beszélnek: — így kell anyát ölnii”. Ez így természetesen túl erős, hiszen a már néhai Jolánka néni három fia, de főleg a legidősebb: — Gyurka, a jogrend szerint nem marasztalható el gyilkosságban, hanem „csak” tartási kötelesség elmulasztásában. Kosa Juditot az érzések, indulatok olyan zűrzavarába csöppentette egy panaszos levél útjának nyomozása, amilyen a legöregebb újságírók, rádióriporterek életében is ritkán adódik. Pedig a történet tulajdonképpen szokványos. A gyerekeit egy alkoholista férj oldalán egyedül nevelt édesanyát később ugyanezek nem engedik új férjénél megmaradni. Eladatják vele a házát, értékeit, aztán végül kisemmi zik és az utcára készülnek tenni. Egyik fia még útmutatással szolgál, hogy milyen halálnemet válasszon. Menjen a Dunának, elviszi a víz és ahol kifogják, a tanács közköltségen majd csak elkapartatja. Mint a kutyát. Azt, hogy életében valaha is ' dolgozott volna, nem ismerik el, hiszen az ő felnevelésük nem volt munka. Ossza be a havi 300 forintos tartásdíját ahogy tudja, hiszen neki a tea és a pirítós kenyér is elég. Meglehet elég lett volna, de emberi szó nélkül nem lehet emberek közt élni. Jolánka néni visszament a falujába, higgadtan végrendelkezett, aztán a temetőben felakasztotta magát. Az öngyilkosság sikerült. Ez így leírva is hátborzongató, de sokkal inkább az, amikor a történések sorrendjét a magnószalag jóvoltából szinte „egyenes adásban” hallgathatjuk végig. A dokumentumdráma kitűnő, de ez csak a műfaji eszközök eredményes fel- használásának dicsérete. (A néhány hangsúlyozásnak szánt ismétlés bejátszása szinte már túlzás.) A köztünk, egész biztos, hogy nemcsak Halászteleken, élő emberalatti indulatok létének tényén azonban mit sem változtat. (ordas) A Szépművészeti Múzeum Képtára A Szépművészeti Múzeum Képtára címmel — Urbach Zsuzsa, H. Takács Marianna, Kovács Éva és néhai Pataky Dénes műtörténészek tömör szövegével — hasznos kézi- könyvecskét jelentetett meg a Corvina Kiadó. A finom papírra nyomott és mintegy nyolcvan — részben színes — reprodukciót tartalmazó (mégis olcsó!) kötet ismerteti a Szépművészeti Múzeum történetét, a gyűjtemény létrejöttét és fokozatos gyarapodását. Az Urbach Zsuzsa által írott bevezető tisztelettel emlékezik meg az adományozókról, akiknek sora Pyrker János László egykori egri érsektől a kortársi művészet egyik legnagyobb hatású egyéniségéig: Victor Vasarelyig terjed. De sokat tettek a Szépművészeti Múzeumért az intézmény élén állott kiváló művészettörténészek is, főként Pulszky Károly és Petrovics Elek. A képtáblákon felsorakoznak a múzeum kincsei... Az egyik legelső közöttük Raf- faello „Esterházy Madonná”- ja. E művet persze mindenekelőtt festői szépségei teszik jelentőssé, de érdekes a vándorútja is, hiszen nemcsak „hábent sua fata li- belli...”, nemcsak a könyveknek van meg a sorsuk, de a műtárgyaknak is... Raffaello — nem egészen befejezett — Madonnája egy időben XI. Kelemen pápáé volt, tőle — ajándékként — a Habsburg- családhoz került. A XVIII. század második felében a felvilágosodással rokonszenvező Kaunitz herceg, Mária Terézia kancellárja volt a kép tulajdonosal majd a „Fényes” melléknevet joggal kiérdemelt Esterházy Miklós herceg vásárolta meg az itáliai reneszánsz piktúra e remekét, amelyet ekkortól emlegetnek „Esterházy Madonnádként. Raffaello művét az európai festészet további kiemelkedő Az öreg, kezében műanyag játékautó: — A gyereknek küldöm. — Hány éves az a gyerek, Józsi bácsi? — a karszalagos atyaian nyugtatja kezét az öreg vállán. — Nyolc. — És maga ? — Nyegyvenhat. — Hány gyereke van? — Négy. meg egy lány. De az már férjnél van. — Érdemes úgy élni, hogy hétszámra nem látja őket? — Érdemes? Nem akarnak azok engem látni, csak amit küldök. — De érdemes? — Ezt’szoktam meg. Talán jobb a földet túrni? — Otthon tán többet is keresne. — Aligha. Meg ezt szoktam meg... — Én nem csinálnám ezt a maga helyében, távol a családtól... — Ha a magam helyében lennék, én sem — csippent az öreg és Boxos fölvihog mellette, mert Boxosnák kitűnő a humorérzéke. * A bódé előtt sokan tolonganak. Az állványokon gúlába rakott konzervdobozokat egy rongylabdával kell ledobni. Janigyerek már félmeztelenül dolgozik, egyetlen találat nélkül, de olyan erővel vagdalja a rongylabdákat, hogy a dön- 'getésben majd kiszakad a bódé hátulja. A gnóm a pénzt adagolja a zsebéből, az asz- szonyság pedig életveszélyben szedegeti össze a labdákat. Mint egy összehangolt Bulla Károly: Durrbele-játék automata gépsor, úgy mozognak. Janigyerek megáll, alsókarjával megtörii homlokát, megimbolyodik a részegségtől. Másik oldalról a gnóm toporog mellette. Rövid lábain ágaskodik, úgy biztatja: — Már közelített. Nem kellett volna megállni. Már közelített... Ezzel a nézősereg is egyetért: — Janikám, egy korsó sör, ha leütöd. Ne hagyd abba! A pénzadagoló előáll: — Majd én, add ide! — s már nyúl is a róngylabdá- ért, de letorkolják: — Neked nem szabad, neked rossz a hátad. Majd a Jani. Már nem kell sok. A Janigyerek közben úgy mered a konzervdobozokra, mintha megbűvölték volna, aztán csak legyint. — Szomjasan nem megy... * — A sok jöttment — és a pénzadogató visszaejti a fejét a söröskorsóra, erősen kapaszkodva a pultba. A többiek is billegetik a fejüket, mint egy komoly bölcsességre. . — A tetűházból... — teszi hozzá szünet után a másik, és erre is hallgató beleegyezés. — De azért elsőre letra- fálta. — Be volt már mérve... Jani bemérte neki. — Hogy letnafálta, most azt hiszi, hogy már ő a janigyerek. * Az öreg finoman lehelyezi a játékautót a fűbe, és odalép az igazi Janigyerekhez: — Mért csúfolod? Azért, mert neki sikerült? — Nincs magával dolgom, de maga is megkaphatja. Az öreg visszakézből akkora pofont ad Janigyereknek, hogy megtántorodi’k, de az a zsebéhez kap és megvillan kezében a bicska. Boxos odaugrik, elkapja Janigyerek csuklóját és lefeszíti, úgy, hogy a fűbe poty- tyan a kés. — Velem gyere, ne az öreggel — Boxos elengedi Janigyerek csuklóját és a kést elérúgja. Janigyerek fölkapja és úgy állnak egymással szemben, hogy már megvillan a két késpenge. Józsi bácsi fölemeli a játékautót, hóna alá csapja és odamegy Janigyerekhez. — Tudod, mit érdemelsz? — és hátulról fenékbe rúgja, olyan erővel, hogy Janigyerek előreesik a fűbe. Fel- tápászkodik, kezét föltartja, mint bizonyítékot. A kés csak megkarcolhatta a tenyerét, alig látható a vércsík. — Ezt még megkeserüli. Miközben a ruháját igazgatja és lehajol a késért, futólépésben érkezik a karszalagos. Boxos a zsebébe csúsztatja a kést és elpárolog. — Ki volt az? Janigyerek az öregre mutat, aki’ igazán szerencsétlenül néz ki, hóna alatt a játékautóval. A karszalagos szakértelemmel vizsgálja meg Janigyerek tenyerét, mint az ökölvívóbíró a ringben. Legyint, aztán az öreghez fordul. — Nem szégyellj magát? Megbicskázni ezt a gyereket? — Nincs nekem kérem bicskám. Tessék kikutatni. Maga vágta el a kezét... — Mert megrúgott... — Kénytelenségből. Mert rám emelte a kést. — Maga is a szállóból jött. Ismerem magukat... Na, menjen szépen, amíg meg nem kérdezem a nevét. Fölül a teherautóra, és addig el nem mozdul onnan, amíg nem jönnek a többiek is. Értette? — Értettem — az öregnek kiesik a hóna alól az autó, gondolkozik, hogy lehajoljon-e érte, de aztán inkább belerúg. A zöld műanyag billenőskocsi messzire buc- kázik, de az öreg nem néz utána, lassan ballag a teherautó felé. Ady-bérlet Bessenyei Ferenc estje Az Ady-bérlet Brecht Mahagonny-jával föllélegzett, Bessenyei Ferenc előadóestjével pedig végképp feledtetni tudta a bevezető est kudarcát. Nemcsak Bessenyei népszerűségéről van szó, hanerfi mindenekelőtt arról, hogy nem él vissza ezzel a népszerűséggel, minden szót, mozdulatot halálos komolyan vesz, a hivatás megfellebbezhetetlen igazával. A hivatás, -a színészi pálya komolysága vallomásszerű megfogalmazást is kapott a bevezetőben, mely ha kicsit hosszabb is volt a kelleténél, állandóan éreztette, hogy aki így beszél és csak így tud beszélni színházról és színészi munkáról, az hisz is ennek a szép pályának igazában és erkölcsében, s azt minden tettében ez vezérli. Tudjuk, Bessenyei talán legszebben beszélő színészünk, de ami ugyanilyen fontos, ez a kivételesen szép orgánum mindig az igazságot szolgálja, akár Bánk szavait mondja, akár a szekszárdi színházban lép fel önálló estjén. Tehetsége sokoldalú, s tulajdonképpen mindent bemutatott. Könnyed, csevegő hangon beszélt súlyos igazságokról, majd Adyt szólaltatta meg, új szépségeit villantva fel A szerelem eposzából című költeménynek. Énekelt is, persze, hogy énekelt, kirobbanó sikerrel, •hisz a Hegedűs a háztetőn közismert dalbetétje az ő révén vált népszerűvé, s a végén, hogy■ teljessé tegye az estet, előadta Vörösmarty Vén cigányát, olyan megrázó erővel, ahogyan nagyon ritkán hallhatjuk. Telt ház volt, s természetesen nagy siker, melyben osztozott egy rokonszenves, fiatal énekesnő is. Cs. L. alkotásai, követik... Az ifjan elhunyt Giorgione férfiportréjától a pátriárkái kort megért Tiziano — Marcan- tónio Trevisani velencei dó- zséról festett — mellképétől, El Greco szenvedélyes látomásaitól id. Pieter Bruegel, Dürer, Frans Hals, Rembrandt és Goya munkáin át a XIX. század végén működött francia posztimpresszionista mesterekig (Gauguin, Cézanne, Toulouse-Lautrec) töretlenül ível a reprodukálásra kiválasztott, nagyszerűnél nagyszerűbb művek sora. A kötet olvasója-lapozga- tója azonban egy kicsit elkedvetlenedik, amikor a 77. lapon — a múlt századi, rendkívül középszerű képességű Friedrich von Amerling konvencionális „Olvasó nő”- jével találkozik. E kisigényű, a képanyagba szükségtelenül beiktatott kép után — örömünkre — újra mesteri alkotások tűnnek szemünkbe, így az élete tizedik évtizedében járó Oskar Kokoschka „Veronika” című ifjúkori főműve és Kokoschka kortársának: Marc Chagallnak „Kék falu” című — 1968-ból való — festménye. (E vará- zsos hangulatú képet a magyar állam a néhány év előtti budapesti Chagall-tárlat alkalmából vásárolta meg a Dél-Franciaországban élő mestertől.) A könyvecske legutolsó képtábláin a múzeum néhány nonfiguratív kompozícióját találjuk; kitűnik közülük a holland Théo van Doesburg — geometriai idomokból felépített — kép- arohitektúrája és Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) nagyméretű olajfestménye. A négy művészettörténész magvas szövege, a képanyag öszeállítása — leszámítva az édeskés Amerling-kép közlését... — és a Kossuth Nyomda munkája minden elismerést megérdemel. Dévényi Iván Könyvjelző Gorillák és gitárok Régóta sejtem, hogy frázisokkal csak nagyon primitív közegben, de tényekkel mindig, mindenhol lehet politizálni. A Kozmosz kiadásában megjelent 330 oldalas kötet olyasfajta politikai dokumentumgyűjtemény, amit nagyon okosan, célratörően válogattak és amit éppen ezért bajos letenni. Esszék, riportok statisztikai táblázatok, dalok és kották, interjúk, nyilatkozatok vallanak 280 millió ember életéről, akik Latin-Amerikában élnek és akik az ezredfordulóra valószínűleg kétszer ennyien lesznek. Műveltségünk vészes Európa-eentrikusságának hibája, hogy más földrészek kultúrájáról, életéről már az is jó, ha felületes ismeretekkel rendelkezünk. Ez a gyűjtemény, mely Simor András kitűnő bevezető tanulmányával kezdődik, megismertet a mexikói indián parasztgyerek szenvtelen naplószerűséggel közölt borzalmas életével; a bolíviai kereseti viszonyokkal; a banánszedők éhbérével; jobboldali választási felhívással Venezuelából; a perui változásokkal; Che Guevara magánlevelével és néhány káprázatos szépségű költeménnyel, mely utóbbiak fordításában különösen Dobos Éva jeleskedett. Részlet a chilei Violeta Parra verséből: „Holt falucskát láttam tegnap, görcsbe rándult a szívem, könnyű ott a Kaszás dolga, ahol van még eleven. Koporsóban az igazság, Föld mélyén az értelem. — Perzsel a nap odafenn”. A kötet címe szimbolikus. A gitárok az örök fiatalságra utalnak, a „gorillák” a latin-amerikai terror-rendszerek kiszolgálói és fenntartói, országhatároktól függetlenül. Ahogyan egy mexikói politikai dalban említik, mely a kötet mottójául szolgál: „Mert az emberi jogokra minálunk rossz idők járnak, Latin-Amerika pusztul hétfőn, kedden és vasárnap. Gitárom ellenük lázad, ők raktak a mi nyakunkba tábornokot és diktátort, gyilkosokat, gorillákat.” O. 1. Én és a kisöcsém Moziban:
