Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-19 / 66. szám
mAkcius 19 SZOMBAT Névnap: József A Nap kél 5.50 — nyugszik 17.55 órakor A Hold kél 5.26 — nyugszik 17.51 órakor Háromszáznegyven évvel ezelőtt, 1637. március 19-én halt meg — 67 éves korában — Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellen- reformáció vezető alakja, a kiváló író. O A SIMONTORNYAI BŐRGYÁR múltjának kutatása, dokumentumok helyszíni gyűjtése szerepelt tegnap a helyi várbarátok körének programján. # A „TÁVOL-KELET REJTELMEIRŐL” hallgatták meg Simon József kutató filmvetítéssel egybekötött előadását a hét közepén a faddi szocialista brigádok klubjának tagjai. A TANÁCSTAGI INTERPELLÁCIÓ NYOMÁN, Stier Ferenc szekszárdi tanácstag választói nevében panaszolta az ebesi autóbusz-megálló környéki útviszonyokat. Helyszíni szemle után a városi tanács műszaki osztálya úgy intézkedett, hogy 200 folyóméternyi szakaszon betonba rakott terméskővel burkolják az utat még az idei .év folyamán. — SZOVJET vendégei vannak megyénknek. Kiváló munkát végző szocialista brigádtagok 29 fős csoportja érkezett tegnap Szekszárdra, ahol öt napig tartózkodnak. Városnézés, kirándulások mellett találkoznak építőiparban dolgozó Tolna megyei KISZ-fia- talokkal. * BARTA LAJOS: Szerelem című vígjátékát adja elő a Déryné Színház Pakson a művelődési házban, 20-án, vasárnap este 7 órakor. ~ LAKÁSÉPÍTÉSI alapot létesített a tamási Béke Termelőszövetkezet. 1974. óta 601 ezer forintot osztottak ki lakásépítés támogatására, húsz család között. # FAÜLTETÖ iskolások. A paksi Aranykalász Tsz- ben facsemetét ültet 600 iskolás gyerek március 22-én. A munkában részt vesznek a paksi III. számú és a Be- zerédj általános iskola, továbbá a dunakömlődi iskola nagyobb tanulói. + SZŐLŐMETSZÉSI bemutató lesz ma, szombaton délután fél kettőkor a szekszárdi ÁFÉSZ szőlő- és gyümölcstermesztő szakcsoportjának Szücsény-völgyi szőlőjében. O F A JT A JELLEGŰ borbemutató és minősités lesz hétfőn este hat órai kezdettel Szekszárdon, a művelődési központban, a kertbarátkor rendezésében. A korszerű szőlőtermesztés ez évi jellemzőiről dr. Diófási Lajos, a pécsi szőlészeti kutatóintézet vezetője tart előadást. * BERÉNY RÓBERT a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, a XX. század kiváló képzőművész mestere születésének 90. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak a farkasréti temetőben lévő sírjánál. ~ A MÁRCIUS 21-RE hirdetett zeneiskolai hangversenyt betegség miatt egy héttel később március 27-én rendezik meg.-f ŰJABB HONVÉDELMI bázis. A Tolna megyei Tanácsi Épitő- és Szerelőipari Vállalat vezetősége elhatározta, hogy honvédelmi jellegű tömegbázist épít. Egy 30x16 méteres alapterületű épületet építenek a vállalat telephelyén amelyben tekepálya, légpuskalőtér, öltöző lesz, de átalakíthatják más rendezvények céljára is. A tervezést, a kivitelezést az MHSZ-klubok tagsága végzi, a munkák szervezéséből részt vállal a gazdasági vezetés, a szakszervezet, a KISZ-vezetőség. — 72 ÉVES korában Salgótarjánban, pénteken, hosz- szú betegség után meghalt Balázs János naív festő. A ADY ENDRE születésének 100. évfordulója tiszteletére pénteken háromnapos országos Ady Endre vers- és prózamondó verseny kezdődött Sarkadon, a közép- és szakmunkásiskolák fiataljainak részvételével. A péntek délutáni ünnepi megnyitót követően bonyolították le a verseny döntőjének első fordulóját. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Bábolnán megtartott 11. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 31, 53, 60, 63, 82 Megnövekvő felhőzet í??' Várható időjárás ma estig: Nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon várható eső. Többfelé élénk déli, délnyuga- gati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: általában 13—18 fok között, az esős helyeken kevéssel 10 fok felett. Szekszárdiak kérdeznek: Varga Imre szobrászművész válaszol Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy hetek óta közérdeklődés tárgya mindaz, ami Szekszárdon a megyei pártbizottság és a művelődési központ közötti területen történik. Magyarázattal már szolgáltunk olvasóinknak és a jövőben sem mulasztjuk el, hogy a tervek valóra válásának egyes lépcsőfokairól szóljunk. Legközelebb azonban maguk az alkotók " válaszolnak a szoborkompozícióval kapcsolatos bármilyen kérdésre és erre ezúton is nyomatékosan felhívjuk olvasóink, az érdeklődő szekszárdiak figyelmét. Március 22-én fél négykor várospolitikai tájékoztató lesz a városi tanács nagytermében, ahol a szoborral kapcsolatos elképzeléseit Varga Imre Kossuth-dí- jas szobrászművész ismerteti, a kertészeti összefüggéseket pedig dr. Mőcsényi Mihály, a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertészépítészeti tanszékvezető egyetemi tanára. A művész a kiállítandó makett mellett válaszol a remélhetőleg sok, hozzá intézendő kérdésre. A találkozót rendező városi tanács és Hazafias Népfront a nyílt várospolitika jegyében kivánta megteremteni annak lehetőségét, hogy akik a városról egymás közt örvendetesen sokat beszélnek, most a leg- illetékesebbekkel is szót válthassanak. O. I. Pályakezdők klubja Szekszárdon pályakezdő fiatal értelmiségiek klubja alakult a TIT városi szervezetének kezdeményezésére. Amint arról dr. Deák Kon- rád, a városi TIT-szervezet elnöke tájékoztatott bennünket, az új klub elsődleges célja az, hogy alkalmat adjon a pályakezdők rendszeres összejövetelére, közéleti problémáik nyílt felvetésére, társadalompolitikai, művészeti, irodalmi, zenei eszmecserékre, a tisztázatlan kérdések megválaszolására. Horgászok a Duna-parton (MTI fotó: Benkő Imre felvétele — KS) Vándorzászló és jutalomátadás A pécsi MÁV Igazgatóság öt megyére: Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyére kiterjedő, komplexbrigádok közti múlt évi versenyének a legnagyobb vasútállomásokat tömörítő I. csoportjában a szekszárdi MÁV—Volán, az annál kisebb állomások II. kategóriá. jában a tolnamözsi állomás MÁV—Volán komplexbrigádja lett az első. A már 14. éve versenyző szekszárdi MÁV—Volán komplexbrigád hetvennél töbíb tagja az előző esztendei bázishoz képest kilenc százalékkal, mintegy hétszáz kocsival többet, összesen 8341 vagont kezelt, rakodott, a kavicstól, vasárutól kezdve a cukorrépáig. A kocsik zömét késedelemmentesen rakták ki, illetve be. A szekszárdiak egymás után már három évben értek el második helyezést, s most sikerült élre törniük. Hasonló, s a maguk csoportjában kimagasló eredményt értek el a tolnamözsiek. A kiérdemelt jutalmat dr. Párkányi Ferenc, a Pécsi MÁV Igazgatóság osztályvezetője, Piegl Ferenc, a 11. számú Volán Vállalat igazgatója és Horváth György üzemigazgató adta át a Volán Vállalat szekszárdi könyvtárklubjában rendezett ünnepségen. A két komplexbrigádot oklevéllel tüntették ki és összesen mintegy negyvenháromezer forint pénzjutalomban részesítették. A szekszárdiak átvették az igazgatóság vándorzászlóját is. BALLABÁS LÁSZLÓ Forgalomelterelés Március 21-én, a Magyar Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából, a szekszárdi ünnepségek miatt forgalom- korlátozás lesz. A városi és járási rendőrkapitányság a forgalom elől 17 óra 30 perctől elzárja a Béla teret, a Garay tértől a Hunyadi utcát a Tartsay útig, a Széchenyi utcát a kórháztól a hármas hídig. Jajtalaii Äwlfl gazdasági bírság A PM Bevételi Főigazgatóság Tolna megyei Hivatalának ipari osztálya az elmúlt évben vizsgálatot végzett a Bátaszéki Építő- és Szerelőipari Szövetkezetnél. Az ellenőrzés számos szabálytalanságot tárt fel. Többek között megállapította, hogy a szövetkezetnél általános gyakorlattá vált az árhatósági előírások megsértése. A technológiai szerelési munkák egy részénél a szereléshez szükséges berendezéseket a megrendelő díjtalanul biztositotta. A szövetkezet a berendezések után — a maximált árat megsértve — hasznot és tartalék keretet számolt fel, igy olyan árbevételt realizált, amely mögött nem volt vállalkozói teljesítmény. A szövetkezet ezenkívül szabálytalan költségfelszámítással — a megrendelő és az alvállalkozó megtévesztésével is, — illetéktelen nyereséghez jutott. A bevételi hivatal a jogszabályt sértő mulasztásokat jegyzőkönyvezte, és főhatóságán keresztül gazdasági bírság kiszabására tett javaslatot. A Szekszárdi Megyei Bíróság jogerős ítéletével a szövetkezetét 1 756 000 forint gazdasági bírság és 51 ezer forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Tanulság: a gazdálkodási fegyelem nélkülözhetetlen eleme az árusítások maradéktalan betartása, az árképzés és a kalkuláció gondos végzése, nem utolsó sorban a korrekt üzleti kapcsolat. A szakértelem fejlesztését és a belső ellenőrzés hatékonyságát minden területen fokozni kell. A törvénysértő út veszélyes. Búzás Antal, a PM Bevétéli Főigazgatóság Tolna megyei Hivatala osztályvezetője Hej, Rigó, Rigó... OL VAST AM Az útfelújításokról A kemény tél nem múlott el nyomtalanul, az országutakon a fagy, meg az olvadás ott hagyta nyomát. Kátyúsak az utak. Várható volt persze, hogy a tél majd kárt okoz, de hogy ennyi legyen a kár, arra nem igen lehetett számolni, éppen a korábbi években végzett gondos felújító, karbantartó munkák miatt. Ezért fordul elő most, hogy gyakrabban találkozunk közútjainkon a KPM brigádjával — ha nem esik az eső, az úttest száraz állapotban van, mód nyílik a kátyúk eltüntetésére. Jól felszerelkezett ehhez az útjavító apparátus. A tegnapi Népújságban hírül adtuk, hogy a bátaszéki Nagyközségi Tanács 1,2 millió forintot költ a község útjainak felújítására. Sok pénz ez, de szükség van Bá- taszéken a jó útra. Kell a szilárd burkolat a régi községrészbe, meg az újba is. Mindenütt emberek, adófizető polgárok laknak, akik házukig akarnak például saját gépkocsijukkal hajtani. De hozhattunk volna hírt megyénk több községéből, olyanféle munkákról, mint a bátaszéki. Dombóvár, Paks, Tamási — hogy csak a nagyobb községeket, lakott településeket említsük —• százezreket költ az utcák javítására. Pontosabban: szilárd burkolatú utak és járdák készítésére. A Tolna megyei Népújságban igen gyakran adunk hírt az ilyen munkákról. Azok számára, akik szilárd burkolatú úton tudnak közlekedni utcájukban, házukig — nem sok újat mondanak az ilyen hírek. Aki napjainkban is arra kényszerül, hogy sárban járjon százezrekbe került házáig — értékeli, és legfő- ként megbecsüli az utat, az újra áldozni képes, a régit pedig óvja. Mert valójában az a helyzet a megye községeiben, hogy kevés a minden időben igénybe vehető, közlekedésre alkalmas úttest. Ezért várhatóan az is, hogy a jövőben a községi tanácsok — éppen a lakossági igények miatt — egyre többet költenek majd a szilárd burkolatú utak kiépítésére. — Pj — Fotó: Bakó Jenő TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551