Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-15 / 62. szám

e ^pújság NB III Paks-Barcs 3:1 (1:1) Barcs, 300 néző. Vezette: Metzer. Paks: Bimbó — Szűcs, Blatt, Kovács I., Vóczi, Kal­már, Kiss I., Vábró, Bíró, Majsai, Bagó. Csere: Muck, Bese. Edző: Fertőszögi Béla. A hazai csapatnak jól indult a mérkőzés, hisz már a 2. percben egy akció nyomán a kimozduló Bimbó felett véd- hetetlenül lőttek a léc alá. 0:1. Az egyenlítés nem vára­tott soká magára, a paksi csa­pat elszántan támadott és már az 5. percben Kiss I. 10 méterről lőtt, a menteni aka­ró hátvéd csak beljebb tudta segíteni a labdát. 1:1. A vi­zes, sáros talajon nem tudott jó játék kialakulni, mindkét részről sok volt a hiba. Paks nagy fölényben játszott, de a csatárok keveset vállalkoztak lövésre. A hazaiak szinte alig veszélyeztették Bimbó kapu­ját. A 22. percben Kiss I.— Vábró adogatás után Majsai kapta a labdát, de fölélőtt. Utána Szűcs, majd Bagó lö­vése adott munkát a hazai kapusnak. A 32. percben Bí­ró ment el jó cselekkel, de lövését kiütötte a kapus. A 41. percben egy veszélyes ha­zai támadást Blatt remek, be­csúszó szereléssel hárított. A második félidő 8. percé­ben az előretörő Kovács I. lövését a 16-osnál kézzel érintette egy védő. A szabad­rúgást Majsai a sorfal felett csavarta a léc alá. 2:1. A gól megnyugtatta a paksiakat és most már jól játszottak. A 21. percben Bíró, majd Kiss I. lövését védte a barcsi ka­pus. A 28. percben formás paksi támadás után Vábró ál­lította be a végeredményt. 3:1. Végig fölényben játszott a Paks, de csak 2:1 után volt megnyugtató játéka. Kitűnt: Kovács I. (a mezőny leg­jobbja), Majsai, Blatt, Kal­már, valamint Bimbó. Kovács I. a mezőny leg­jobbja volt Vívó IBV Befejeződött a lengyelor­szági Opoléban a vívó IBV. A kardcsapatversenyt Ma­gyarország nyerte a Szovjet­unió és Lengyelország első csapata előtt, míg a párbaj­tőrviadal csapatversenyében Lengyelország második együt­tese diadalmaskodott. A ma­gyar ifjúsági csapat a 8. he­lyen végzett. (MTI). Győzelemmel rajtolt a Tolna az Nß l-ben Tolnai YL-Bp. Postás 14:11 Lázas izgalommal készültek a Tolnai VL asztaliteniszezői első NB I-es mérkőzésükre. Versenyzők, vezetők, szurko­lók egyaránt azt latolgatták, vajon az elmúlt hetek egyéni versenyein elért kitűnő ered­mények mit jelentenek az NB I. izgalomtól fűtött légköré­ben. Az ellenfél, a Bp. Postás együttese, hosszú évek óta a középcsapatok közé sorolható, és néhány jónevű versenyző játszik a csapatban. Ottho­nukban pedig különösen ne­héz ellenfélnek számítanak. A tolnai csapatot számos szurkolója elkísérte az első bemutatkozásra, de a mér­kőzésen megjelentek a buda­pesti NB I-es csapatok veze­tői is, természetesen a tolnai­ak játékát figyelve. A talál­kozó első fordulójában még a fővárosi csapat szerzett előnyt. Ebben elsősorban Bol- 'vári váratlan veresége ját­szott közre. A csapat azonban hallatlan küzdeni akarással harcolt tovább. A második fordulóban már sikerült az egyenlítés. Itt két értékes győzelmet érdemes megemlí­teni. Dudás nagy küzdelem­ben 2:1 arányban legyőzte Schnellert, a Postás legjobb­ját, és az újoncnak számító Bízó 2:1 arányban ugyancsak legyőzte Szabót. Ezek a győ­zelmek szárnyat adtak a csa­patnak. A harmadik forduló mérkőzésein ellenállhatatla­nok voltak, és végső soron itt sikerült bebiztosítani a győ­zelmet. Ebben a játékrészben 9:6-ra alakult az eredmény a tolnai csapat javára. A ne­gyedik fordulóra sem fogyott el a lendület. Nagyszerű győ­zelmekkel tovább sikerült az előnyt növelni, és így 12:8-ra alakult az eredmény. Ekkor már elérhető közelségben volt a győzelem. Ez némileg ide­gessé is tette a versenyzőket, és az ellenfélnek sikerült csökkenteni a hátrányt. Az utolsó két mérkőzésen azon­ban Dudás—Gacsályj 2:0, és Bolvári—Szabó 2:0-as tolnai győzelmei azt jelentették, hogy első mérkőzésén lénye­gesen esélyesebb ellenféllel szemben biztos győzelmet aratott a tolnai csapat. Az egyéni teljesítmények élére kívánkozik Dudás Ibo­lya eredménye. Dudás ezen a találkozón egészen külön­leges teljesítményt nyújtott, minden mérkőzését megnyer­te. Hogy ez mit jelent, azt csak a sportágban jártas szakemberek tudják értékel­ni. Balogh Ilona is a várako­zásnak megfelelően szerepelt. Négy győzelmével kiváló tel­jesítményt ért el. Ezúttal kis­sé halványabban játszott Bol­vári Hdi, de még így is ki­tűnő volt teljesítménye. A csapat újonca, Bízó Mária is a kellemes meglepetések kö­zé sorolható váratlan győzel­meivel. Az egyéni teljesítmé­nyeken túl azonban a legpo­zitívabb az a hallatlan küz­deni akarás és egymás segíté­se volt, ami a mérkőzés egé­szén jellemezte a versenyző­ket. Győzelmek: Dudás 5, Ba­logh 4, Bolvári 3, Bízó 2, Má- tyus 0. Illetve: Schneller 4, Menyhárt 2, Séra 2, Gacsályi 2, Szabó 1. — L — Kosárlabda NB II Ounaújvárosi HalWás-Bálaszélt 76:69 (45:36) A találkozóra Dunaújvá­rosban került sor. Bátaszék csapatában a következők ját­szottak: Radács (—), Illyés (20), Gaál (12), Farkas (12), Tiringer (15), Zágonyi (4), Gráma (2), Horváth (4). A hazaiak a mérkőzés elején emberfogást alkalmaztak, ami Bátaszéknek kedvezett, hisz néhány perc után már 12:7- re vezettek. A félidő közepén a dunaújvárosiak zónavéde­kezésre tértek át és ez ellen már Bátaszék nehezebben ta­lálta fel magát. A 15. perc­ben a hazaiak 33:28-ra átvet­ték a vezetést. A félidő vé­géig kilenc pontra nőtt Duna­újváros előnye. A második félidőben is folytatódott a rendkívül ke­mény és szoros mérkőzés. A 9. percben 55:50-re vezetett a hazai csapat. Bár Bátaszék jól védekezett, de a hazaiak tartották 4—5 pontos előnyü­ket, sőt a mérkőzés végére ez hét pont lett. A hazai pálya és a gyen­ge játékvezetés nagyban hoz­zájárult a dunaújvárosiak győzelméhez. A második fél­időben a bátaszékiek játéka — elsősorban védekezésben — biztató volt. A büntető­értékesítésük is lényegesen javult. A héten kétszer Baján tar­tanak edzést a bátaszékiek, ahol szombaton a Hernádi Tsz csapatát fogadják 17 órakor a Vasvári úti csar­nokban. Labdarúgás Válogatott A paksi járási bajnokság sorsolása Április 3: Paks II.—Nagy- dorog, Dunaföldvár—Mado- csa, Nagydorog-Bikács—Kaj- dacs, Pusztahencse—Bölcske, Németkér—Pálfa, Dunaköm- lőd szabad. Április 10: Dunaföldvár— Dunakömlőd, Nagydorog-Bi­kács—Nagydorog, Pusztahen­cse—Madocsa, Németkér— Kajdacs, Pálfa—Bölcske, Paks II. szabad. Április 17: Bölcske—Né­metkér, Kajdacs—Pusztahen­cse, Madocsa—Nagydorog-Bi­kács, Nagydorog—Dunaföld­vár, Dunakömlőd—Paks II., Pálfa szabad. Április 24: Kajdacs—Pálfa, Madocsa—Németkér, Nagy­dorog—Pusztahencse, Duna­kömlőd—Nagydorog-Bikács, Paks II.—Dunaföldvár, Bölcs­ke szabad. Május 1: Pusztahencse— Dunakömlőd, Németkér— Nagydorog, Pálfa—Madocsa, Bölcske—Kajdacs, Nagydo­rog-Bikács—Paks II., Duna­földvár szabad. Május 8: Madocsa—Bölcs­ke, Nagydorog—Pálfa, Duna­kömlőd—Németkér, Paks II. —Pusztahencse, Dunaföldvár —Nagydorog-Bikács, Kajdacs szabad. Május 15: Nagydorog—Kaj­dacs, Dunakömlőd—Bölcske, Paks II.—Pálfa, Dunaföldvár —Németkér, Nagydorog-Bi­kács—Pusztahencse, Madocsa szabad. Május 22: Dunakömlőd— Madocsa, Paks II.—Kajdacs, Dunaföldvár—Bölcske, Nagy­dorog-Bikács—Pálfa, Puszta­hencse—Németkér, Nagydo­rog szabad. Május 29: Pálfa—Duna­kömlőd, Bölcske—Nagydorog, Kajdacs—Madocsa, Puszta­hencse—Dunaföldvár, Német­kér—Paks II., Nagydorog-Bi­kács szabad. Június 5: Kajdacs—Duna­kömlőd, Madocsa—Nagydo­rog, Németkér—Nagydorog- Bikács, Pálfa—Dunaföldvár, Bölcske—Paks II., Pusztahen­cse szabad. Június 12: Nagydorog— Dunakömlőd, Pálfa—Puszta­hencse, Bölcske—Nagydorog- Bikács, Kajdacs—Dunaföld­vár, Paks II.—Madocsa, Né­metkér szabad.-N Tarsoly Péter készülődik az utazáshoz. Magyar ifjúsági tekeválogatottként ismét ha­zánk színeit képviseli. Ezút­tal a Jugoszlávia—Magyaror­szág nemzetek közötti tornán. Még 1970-ben ismerkedett meg a tekével. Azonnal fel­tűnt a dombóvári szakveze­tőknek a fiú ügyessége, rá­termettsége. 1974-ben 551 fás teljesítményével egyéni és pályacsúcsot állított fel. Ab­ban az évben lett magyar if­júsági válogatott. A követke­ző évben tagja volt annak a magyar csapatnak, mely az Európa-bajnokságon, Buda­pesten aranyérmet nyert. Ugyancsak 1975-ben Buda­pesten nemzetközi versenyen a legjobb egyéni versenyző­nek bizonyult és első helyet szerzett. Mint válogatott, tag­ja volt az NDK és Románia elieni csapatnak. Jelenleg egyik biztos tagja annak a válogatottnak, mely az idei EB-n részt vesz Zágrábban. 1977. március 15. A MEZŐGÉP bölcskei gyáregységének (iataljai kora ta­vasztól késő őszig részt vesznek különböző tömegjellegű versenyeken. A napokban a körzeti kispályás labdarúgó, tornán indultak. Hírek külföldről REYKJAVIK: A Szpasszkij—Hort sakk­világbajnoki negyeddöntő 7. játszmája a 28. lépésnél dön­tetlenül végződött. Szpassz­kij 4:3-ra vezet. ASUNCIAN: A labdarúgó vb. dél-ameri­kai selejtezőjének első cso­portjában Brazília 1:0 (0:0) arányban győzött Paraguay ellen, és ezzel gyakorlatilag már csoportelső, hiszen egy mérkőzése van hátra, ottho­nában a visszavágó a para­guayi együttessel szemben. LA PAZ: Bolívia labdarúgó váloga­tottja a dél-amerikai selejte­ző második csoportjában 2:0 (2:0) arányban győzött Ve­nezuela ellen, ezzel csoport- győztes lett, ami azt jelenti, hogy Bolívia játszik a selej­tező további szakaszában a három győztes közötti tornán, míg Uruguay, a nagy favorit elbukott, nem lehet ott az aigentínai vb-n. ROTTERDAM: Az AFP jelentése szerint a hétfői Portisch—Larsen sakk- világbajnok-jelölti negyed­döntő 7. játszmáját a magyar nemzetközi nagymester szem­gyulladása miatt szerdára halasztották. Mint ismeretes, a versenyben Portisch 4:2-re vezet. Sándor Károly: A Hamburg jobb, mint az MTK-VM SZÉLSEBES elfutásaira, ördöngős cseleire ugyan ki nem emlékszik? A Szeged-Móravárosból indult jobb­szélső, az MTK-ban 75-szörös válogatottságig jutott Sándor Károly neve ma, aktív játékos-pályafutása befe­jezte után tízegynéhány évvel is fogalom. A népszerű „Csikar” — aki igazán ismerte a labdarúgás minden csínját-bínját, s aki oly sok felejthetetlen percet szer­zett a labdarúgás kedvelőinek — nem lett hűtlen klub­jához. Azóta is aktívan tevékenykedik, jelenleg az MTK- VM elnökségi tagjaként segíti a labdarúgó-szakosztály munkáját. Az 1976/77-es évadban már eddig is legeredményeseb­ben szerepelt magyar kupacsapat, az MTK-VM a KEK elődöntőjébe jutásért vívott első mérkőzésén l:l-re vég­zett a Hamburger SV ellen. — Hogyan értékeli az MTK-VM kupaszereplését? — ezt kérdeztük először a volt sokszoros válogatott szél­sőtől. — Ismerem a Bundesliga csapatait, amikor csak tehe­tem, meg is nézem a mérkőzéseiket. Az osztrák tévé ugyanis rendszeresen ad esti összefoglalókat az NSZK- beli rangadókról. így már a sorsoláskor tudtam: reáli­san értékelve az erőviszonyokat, nem juthatunk tovább, örülnünk kell az eddig elért sikereknek. — Várakozását mennyiben igazolták a mérkőzésen tapasztaltak? — Minden játékosunk tudása legjavát adta, de mind­ez kevésnek bizonyult a győzelemhez. Jelenlegi játékos­anyagunk nem megfelelő a folyamatos eredményes nem­zetközi szerepléshez. — Milyen csapatnak tartja a Hamburger SV-t? — Tárgyilagosan meg kell mondanom, ellenfelünknél valamennyi poszton jobb képességű labdarúgók szere­peltek, mint az MTK-VM-ben. Egyébként az én időmben látott NSZK-beli csapatokban sokkal több volt az egyé­niség — F. Walter, O. Walter, Rahn, Morlock — mint a maiakban. Olyannyira, hogy a Hamburg — ezt sajnos, kénytelen vagyok leszögezni — bár otthon csak közép­csapatnak számít —, bármelyik magyar együttesnek egyenlő ellenfele tudna lenni. Sándor Károly külön dicsérte a jobbhátvéd, a közép­hátvéd és a balszélső — Kaltz, Nogly és Volkert — produkcióját. Végül válaszolt a legkényesebb kérdés­re is. — Szóval meggyőződése, hogy az MTK-VM vereséget szenved Hamburgban? — TÁRGYILAGOSAN ezt tudom mondani. Csak ab­ban bízhatok — miként ez nem egyszer előfordult játé­kos-pályafutásom során is —, hogy azon a napon nekünk sokkal több fog sikerülni, mint az ellenfélnek. Magya­rán, csak a csoda segíthet... JOCHA KÁROLY Tömegsport

Next

/
Thumbnails
Contents