Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-12 / 36. szám
A ^IéPÚJSÁG 1977. február IS. CSÜLÁD-OTTHON Februárban a gyümölcsfák még nyugalomban vannak. Ez azonban, már a kényszer- pihenés időszaka. Amennyiben már nincs erős fagy, érdemes ilyenkor elvégezni termő gyümölcsfáinkon a kéregkaparást. Az ápolási és fatisztogató mechanikai munkák során távolítsuk el a lisztharmattal fertőzött vesszőket és a kaliforniai pajzstetűfertőzést jelző, fás részeket. A sebzési felületeket minden esetben vágjuk simára és kenjük be faseb- kátránnyal. Távolítsuk el a monilia telelését biztosító gyümölcsmúmiákat és a galagonyapille hernyóit tartalmazó hernyófészkeket. A kaparékot — a további veszély elkerülésére, semmisítsük meg. Most kell elvégezni a fák ritkító metszését is. A felesleges ágak eltávolításával permetanyag-megtaka- ritást is elérhetünk. Ameny- nyiben a hónap vége felé az időjárás megengedi, akikor az almatermésűek és csonthéjasok termőkaros orsóin és sövényeken elvégezhető a termőrészifjító metszés. Február végén, ha az idő enyhül, már elkezdhetjük az oltóvesszők szedését. Az át- oltás céljából szedett oltványokat az oltás elvégzéséig kötegelve és homokba rakva — esetleg műanyag zacskóban —, fagymentes helyen kell tárolni. A szőlő telepítése előtt — ha ez még hátra van — lássunk hozzá a terület forgatásához és trágyázásához. Amennyiben még nincs szaporítóanyag, akkor a beszerzéséről haladéktalanul gondoskodni kell. A korai ültétésű palánták vetését már elkezdhetjük. Szabad földön folytathatjuk a gyökérzöldségek és a zöldborsó vetését. A díszcserjék metszését, fagymentes időben szintén végezhetjük. Megkezdhetjük a gyep gondozását is. Fagymentes, száraz időben a gyepet 2 cm vastagságban terítsük be komposzttal. 1 köbméter komooszthoz 3 kilogramm szuperfoszfátot és egy kiló kálisót keverjünk. Az elteregetett morzsalékos komposz- tot gereblyével, de inkább fafogú szerszámmal ütöges- sük be a talajba. Természetesen vigyázzunk arra, hogy a gyep gyökérzetét ne sértsük meg. Kiskertjeink hálás virágai az egynyáriak. Legtöbbje a vetés évében folyamatosan virágzik, majd ősszel elhal. A lassúbb fejlődésűeketmár ilyenkor lehet vetni. Virágzásuk általában a vetéstől számított 5—6 hónap. A gyors fejlődésűeket ráérünk áprilisban is szaporítani, mert azok 2—3 hónap múlva virágoznak. A melegkedvelő és lassú fejlődésű egynyáriakat előneveljük, a karógyökeret fejlesztőket már állandó helyükre vetjük. Február hónapban van csak alkalmunk az őszről elmaradt talajmunkákat elvégezni. KALOCSAY KLÁRI Mexikói iiriihús 1-2 kg sovány ürühús, 5 dkg margarin, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál liszt (5 g), 3 dl vörös bor, 50 dkg zeller, 25 dkg sárgarépa, 12 kg kis burgonya, só, bors, 12 dkg paradicsom. 8 dl tejszín. A húst kockákra vágjuk, egy fazékban forró margarinban jól átsütjük. Az áttört fokhagymát is vele sütjük. Majd ráöntjük a lisztet és megbarnítjuk. Vörös borral felöntjük, pároljuk. Közben a zellert és a sárgarépát megtisztítjuk, kockára vágjuk; a burgonyát meghámozzuk és hosszában felnégyeljük. Miután a hús már 20 perce sült, ezeket hozzáadjuk, sóval és borssal fűszerezzük és még 30 percig pároljuk. A paradicsomot át- passzírozzuk, lehúzzuk a héját és felszeleteljük. Az utolsó 15 percben hozzáadjuk és együtt pároljuk. Végezetül a tejszínt adjuk hozzá, és a végén még egyszer megízesítjük. Burgonyatál 1/2 kg ökörlábszár, 3 dkg szalonna, 5 dkg margarin, 25 dkg konzerv zöldbab (dobozos), só, majoránna, porpaprika, 1 kg burgonya, 25 dkg hagyma, 2,5 dl víz, 2 csomag snidling. A csíkokra vágott húst (a csontot is) és a kockákra vágott szalonnát a margarinban jól megpirítjuk. A húst mindkét oldalán jól átsütjük. A bab levét a húshoz öntjük. Sóval, majoránnával és paprikával ízesítjük és tovább főzzük. A lehámozott burgonyát feldaraboljuk, a hagymát felnégyeljük és leveleire szedjük. Mindkettőt félórás főzés után a húshoz adjuk, vizet öntünk hozzá, és még 20 percig pároljuk. A főzés befejezése előtt 5 perccel hozzátesszük a babot. Tálalás előtt még egyszer fűszerezzük. Snid- linggel beszórva tálaljuk. 29. És milyen a vaksors, köztük volt az az SS-tiszt is, akivel a lengyelnek még odaát valami dolga volt, ez felismerte. Mindjárt kivitték, bekötötték a száját és felakasztották, s mert nem akartak zajt ütni, és mert féltek, hogy a dolog kitudódik, meg a bosz- szú miatt is, késsel lemészárolták az egész családot, a csecsemőt is. De mégis üthettek valami zajt, mert a közelben elhaladó orosz járőr gyanút fogott. Akkoriban folyton járták az oroszok az erdőt, többször is átfésülték éppen az ilyen bujkálok után. Hát ezeket aztán ott csípték mind egy szálig, ott volt még a művük is frissiben. Nem sokat teketóriáztak velük. A helyszínen főbe lőtték őket. Mint oroszul tudó, beszéltem akkor a parancsnokkal. Sóhajtott: „Vojna, voj- na...” Bizony azt mondom én is, hogy csak háború ne legyen soha. Most béke van hál' Istennek. A nyomozók csak nehezen szabadultak a történet hatása alól. — Béke — bólintottak némileg késve, fellélegezve. Koccintottak rá. Az öreg még belenézett a poharába, talált még az alján néhány cseppet, azt is kiitta, mintha valami részeges lenne, pedig csak nem szeretett megrendültnek mutatkozni. — Érdekes — szólott —, én még ezt a históriát nem is hallottam... Pedig itt vagyok a területen néhány éve. — Van ilyen... — mondta az elnök. — Talán mert a nép nemigen emlegeti. Sokszor eszembe jut, milyen furcsa is a népi emlékezet. Az egyik dolog szinte máma történik, és semmi, a másiknak ötven éve, vagy még több, s arról legendák keringenek ma is... Mondom, elgondolkoztam már ezen néhányszor, s a magam eszétől arra jutottam, hogy talán mert a Göndör Lidi közelebb volt hozzájuk. A történetével, s történetének tanulságával is... A másik meg. a lengyel, távolabb. S a háború, az valahogy más... Sokszor az az érzésem, hogy akarják is elfelejteni... a háborúval együtt. — A háborúval együtt — bólintott az öreg. Felállt, kezet fogott az elnökkel. A bor is elfogyott, s menniök is illett. A napnak még nem volt vége. Felállították a vadkárbizottságot is. Kimentek és megnézték a határt. Az emberek mindenütt ott nyomakodtak a bizottság sarkában. Azt mondták: „Veszett fejsze nyele” — és nem vártak túl sokat. De legalább kisírhatták valakinek magukat. Délutánra csend lett, csak majd estére bolydult meg újra a falu. A kocsma olyan volt, mint a méhkas. Králik Franyo kiállt az ajtóba. A barna bársonyból kivilágított az égő képe. Meglátta Ondrejt a kocsma felé kacsázni; meg se várta, hogy odaérjen. — Másodikszor is odacsapta nekik! — kiáltott feléje. Mindenki tudta már, hogy Matej összetörte magát. Odahaza nyög az ágyon, s káromolja az Istent. Úgy volt, hogy hazafele tartott a városból, békében, mert a fát azt eladta. S ahogy a keresztúthoz ért, a lovak valamitől megbokrosodtak és elragadták a szekeret. Aztán valamivel odébb az árokban kötöttek ki. így. A szekér is ripityára tört. — Uramisten! — sóhajtozott a nép. — Mi jön még? * Beérett végre az a gyér kis gabona a sovány hegyi földön. Amit a vad nem gázolt le. Éjszakánként kolomppal riogatták, fedőket csapkodtak össze, fazekakkal csörömpöltek. így aztán beérett a szokott időben, mely itt az erdők ölében később van, mint egyebütt. Beérett, le is vágták az ősi kétkezi módon, keresztekbe rakták. S mert oly kevés, mert oly drága a beleölt gond és aggodalom miatt, hát rettegve féltik: most már legalább megmaradjon. Kinn égnek a tüzek a határban. S vir- raszt a férfilakosság a tüzek mellett, melyek a vadak ellen lobognak. Tűzőrségben vannak — így mondják. Ezért is meg azért is. Nehogy az a kis egybehordott Élet e száraz időben a tűz martaléka legyen. Miközben a maguk rakta tüzek mellett bóbiskolnak, hogy a vadaké se legyen. Az a kis csapat — jobban fiatalok —, amelyik oltóbrigádnak nevezte magát, mert oda kell futnia, ahol a bajt jelzik, a Pap- dűlőben ütött tanyát, a templomdombtól sóElőszoba-szépítés Ha régi, megunt szekrényünket oly módon újítjuk föl, hogy textíliával vonjuk be, akkor egész előszobánk új szerepet tölthet be, s új légkört áraszthat. Induljunk ki egy iközepes méretű — másfél-két méterszer négynégy és fél méteres előszobából. Ezt általában csakis átjáróul használják. Holott barátságos, sokrétűen célszerű — két elkülönült — helyiséggé alakítható. Az 1. ábra oldalról nézve mutatja az előszobának azt a részét, amely ezzel az elhelyezéssel „futóétkezőhelyiséggé” varázsolódott. Nagy, családi, ünnepi étkezésre nem alkalmas, de a mindennapi „futóreggelihez” esetleg „futóebédhez” annál inkább. A szekrényt textíliával vonjuk be, derűs színű, apró virágos, kockás, vagy absztrakt mintájú anyaggal. A szekrény külső oldalával megegyező távolságra, a két oldalfalba erősítjük a szekrénybevonattal egyező anyagból készített függönyhöz szolgáló sínt. Ezt vasboltokban szerezhetjük be, nem drágán — de megfelel egy rúd is, s a függöny ekkor karikákon gördül. A kisasztal egyik oldala a szekrényhez simul, hátul a falba erősítjük. Méretre vehető pozdorjalemez, stb., melyet színes, könnyen lemosható műanyag lappal borítunk. Ha keskeny az előszoba, székek helyett hát nélküli műbőrülőkéket vegyünk, ezeket napközben az asztalka alá csúsztatjuk. (Másik megoldás: lehajthatóra készül az asztallap, s napközben ennek helyén áll a két-három szék, melyek ülőkéje az asztallapéval azonos, vagy ahhoz illő színű). A 2. ábrán a belépő szemszögéből látható a mini belépő, azaz előszobarész. A textilbevonatú szekrény oldalára keskeny tükröt, az alá kis asztalkát, fölé polcot erősítünk a táskák, kesztyűk, kalapok számára. Ha a mérőórákat a lépcsőházban helyezték el — akkor szabad az oldalfalunk is. Ez esetben ezt a falrészt is bevonhatjuk a szekrényével azonos textíliával; felső szélét díszléccél szegjük, s ide helyezzük el a kabátfogasokat, föléjük a polcot. Ekkor nagyobb tükröt rögzíthetünk a szekrény oldalára, s alá nagyobb asztalkát. Fontos a világítás! Sokan takarékoskodnak a mellék- helyiségek világításán is; pedig filléreken múlik a barátságos, otthonos fényhatás. Kapni — ahol kapni — színes körtéket. A halványzöld például hangulatos, idegnyugtató. Az étkezőasztalka fölé ilyent ajánlunk. A tükör fölé erős, normál körtét tegyünk, s erre is, arra is egyszerű, csinos pergamenernyőt. Vagy vegyünk egyszínű, a textíliáéval harmonizáló színes ernyőt. (Pérely) hajtásnyira, egy kis gyepes helyen. Afféle mezei csomópont volt ez. Szekérnyomok , ágaztak ki innen, kanyargós ösvények vágtak fel a dombnak galagonya- és kökénybozótok közt. Kiöregedett gyümölcsfák fogták gyér lombhálójukba a holdat. Volt ott egy öreg tuskó, azt szabdalták fel; csendesen, vörösen parázslóit. A hold is vörösen parázslóit az ágak közt. S e két tűz keresztezésében aranylott a vaskád, mint a vörös sztaniol. Vagy akár a kalapált rézlemez. Két hektó víz feketéllett benne, mint a szurok. Vödrök álltak a bokor alján egymásba rakva, s a kádnak támasztva csák- lya meg hosszú rúdon vizes szalmacsutak, a tűzcsapó. Mindeme harci kellékek a tüzérséghez tartoztak. A tűzőrség maga elheveredett a gyepen, a parázs körül. Szalonnát tartottak föléje, s hallgatták, hogy serceg a csöpögő zsír. Négyen vagy öten voltak, fiatalok, akik a gyepen hevertek. Buda tanító a maradék tüskön ült, s mellette ült szorosan, nagyobb hely híján a nyugalmazott igazgató. A fiúk azt gondolták: „Megférnek kis helyen”. (Schubert Péter rajza.) Az erdőről beszélgettek. Mindenféléket. Az erdő itt suttogott fölöttük, a Pap-dűlő végében, tán száz lépésnyire. Magas, fekete fala jól elvált az égbolttól, mely mint ónszín lepel, függött fölötte, a hold miként azt megfestette a maga gombjáról. Az erdő alattomosan lesben állt, mint egy hatalmas madár, mely óvatosan meg-meg- lebbenti hűvös, fekete szárnyait. Az erdő hát ott volt, jelen volt. A fejük . fölött függött súlyosan. Mint az a ferde szik- lafal a képeken, mely rájuk dőléssel fenyegeti a mélység lakóit. De a fiatalok nem gondoltak erre, mert szívüket nem tudta betölteni a szorongás. Az erdő történetei inkább csak érdekesek voltak számukra, fantáziájukat csiklandozta némileg; noha nem veszett ki belőlük egynémely dolog babonás tisztelete, melyeknek nagyon mélyen voltak a gyökerei. De ebben is nagyobb része volt a szokásnak, mint a hitnek. A szokás pedig a falu íratlan , parancsa. Hogy van ez az ifjú, ki itt hever a gyepen, a parázs körül? Nem szoktak a szurdokba járni, ő se megy. Nincs is oda út. Sose volt. S eszébe se jut, hogy szabályt bontson. S nem azért, mert különösebben félné az ördögöt. Egyes vakmerőek persze mindig kerülnek. És ők sem azért vakmerőek, amiért mennek, hanem hogy ujjat húznak a faluval. De régen rossz nekik, kiveti őket a közösség. Mert a törvény itt még törvény, nagy a szorítóereje. Lám, a modern idők a hosszú haj divatjával se tudtak rést ütni rajta. Retirálni kellett, Martin borbély sorra levágta a lo- boncokat. Addig csúfolódott, botránkozott rajtuk a falu, hogy a szülők már nem viselhették a szégyent, s elzavarták Martinhoz a fiaikat. Csak az első kettő ment nehezen. Mert ketten kezdték egyszerre, hogy könnyebb legyen. A többi már követte őket. Igaz, volt, akinek a szíjat is le kellett akasztani a szegről, csak úgy ment a dolog. De ment. És Zsabka? Mit szólt ehhez Zsabka, a vezér? Mi történt, hogy népe így széthul- . lőtt? Nem volt a porondon. És nincs itt most se. — Csakugyan, mi van Zsabkával? — kérdezte Buda tanító. — Azóta se láttam. (Folytatjuk)
