Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-03 / 28. szám

A közoktatás kérdései Az iskolák és a művelődési intézmények kapcsolata A különböző szintű isko­lák és a közművelődési in­tézmények közötti kapcsolat régi. Az utóbbi években vált társadalmi igénnyé és nem­csak a közművelődés, de az oktatásügy sürgős tennivaló­jává ennek a kapcsolatnak a rendszeresebbé, szervezet­tebbé, mindenekelőtt tartal­masabbá tétele. A közismertebb oldala a kérdésnek, hogy a gyereke­ket be kell vonni a közmű­velődési intézmények prog­ramjaiba, az intézmények pe­dig adjanak programot a gyerekeknek. A másik oldal legalább ilyen fontos; a köz- művelődésben adott lehető­séget jobban használják fel az iskolák a nevelésben, az oktatásban. A megyei képet, a műve­lődésügyi osztály írásos anyaga és Papp Ferenc köz- művelődési csoportvezetővel folytatott beszélgetés, vala­mint saját tapasztalatunk alapján kíséreljük meg fel­vázolni. Az oktatáspolitikai és a közművelődési párthatározat jelölte meg a feladatot: ideológiai életünk két fontos területének kapcsolatait to­vább kell elősegíteni. Ma már megfigyelhető a szemlé­letváltozás, de még egyol­dalúan. A KÖNYVTÁR ÉS AZ ISKOLA A közművelődés szakem­berei tesznek többet a cél érdekében. A gyerekeket „bevitték a könyvtárba”'. Hat önálló gyerekkönyvtár mű­ködik. A módszerek is vál­tozatosak és figyelemre mél­tóak, a vetélkedőktől kezdve a Bölcs Bagoly-akcióig sok érdekes program várja a gyerekeket. Egy bátaszéki vetélkedőn villámgyorsan keresték ki a gyerekek azt az információt, amire a kérdés vonatkozott. Ez példa arra is, hogy a könyvtár hogyan segítheti az iskolai oktató­munkát, aminek egyik célja megtanítani a diákot arra, hol és hogyan juthat a ke­resett válaszhoz. Az általá­nos gyakorlat szerint egy­egy magyartanár tartja a kapcsolatot a könyvtárral, ami kezdeti lépésnek jó, de tovább kell fejleszteni. A nagyobb településeken a já­rási székhelyen úgy, hogy a tartalmi munka kapcsolódjék jobban egymáshoz. Az iskola nevelési tervében szerepeljen a könyvtár munkája és a könyvtár is vegye figyelem­be saját terveiben az iskolai feladatokat. Kisközségekben ésszerűtlen, hogy két könyv­tár van, egy iskolai és egy közművelődési. összevoná­sukkal helyiség szabadul fel, nem kell két könyvtáros sem. A beszerzés költséges pár­huzamosságai is elkerülhe­tők. Néhány terület, ahol az együttműködés még fejleszt­hető. Történelemtanításban már történt előrelépés, az iskolákkal közösen honisme­reti vetélkedőket szerveztek, sokoldalúan használták ki a könyvtárak a felszabadulá­sunk 30. évfordulójának meg­ünneplésében rejlő hazafias és internacionalista nevelési lehetőségeket. De más tan­tárgyakhoz is; matematika, fizika, kémia, biológia lehet­ne a könyvtárnak olvasni­valója, ha a könyvtáros tisz­tában lenne azzal, melyek az ajánlott olvasmányok. Sokoldalú a megyei könyv­tár iskolákat segítő bibliog­ráfiai tevékenysége. Az út­törőszövetség megalakulásá­nak 30. évfordulójára Játé­kos könyvek címmel irodal­mi jegyzéket készítettek. Kapcsolatot építettek ki a nemzetiségi iskolákkal is. Nagymányokon, főiskolások­kal rendhagyó irodalomórá­kat szerveztek. A meglevő kapcsolat egyik példája, hogy a tiszteletdíjas könyvtárosok legalább 40 százaléka pedagógus. Még egy dolgot szóvá kell itt ten­ni: nem mindenütt és nem minden pedagógus könyvtá­ri tag. A MŰVELŐDÉSI HAZAK KIHASZNÁLÁSA Tíz művelődési ház és is­kola között van együttmű­ködési megállapodás a me­gyében, kapcsolat ennél több létezik és jön létre. Egyik formája a kapcsolatnak ma a középiskolai érdeklődési körök, a vertikális KISZ- szervezetek bevonása a mű­velődési ház munkájába. És megfordítva. A jól, vagy az iskolánál jobban felszerelt művelődési házak biztosít­hatják a helyet a szakkörök­nek. Szekszárdon a megyei művelődési központban és a járási székhelyeken is mű­ködnek különböző iskolák tanulóiból alakult szakkörök. Gyakran presztízskérdést csinálnak abból, hogy melyik intézmény a működtető. An­nál is inkább kell ez ellen a szemlélet ellen küzdeni, mert a gyakorlatban a szakkör­vezetők 65 százaléka peda­gógus. Bonyhádon, Tamási­ban, Dombóvárott a műve­lődési ház szakköre működik az iskolában. A helyi tárgyi és személyi feltételek fel­mérése után célszerű eldön­teni, hol is legyen a szakkör. Művelődési házak társa­dalmi vezetőségeiben vannak pedagógusok, de maguk a társadalmi vezetőségek is többet dolgoznak papíron, mint a valóságban. Leggya­koribb kapcsolat a kultúrház és az iskola között a társa­dalmi ünnepségek közös megrendezése. Néhol ezzel ki is merül az együttműködés. Az pedig szinte felfoghatat­lan, hogy ha ezekre az ünne­pekre olyan színvonalas mű­sort tud adni az iskola, mint amilyet ad, akkor tánccso­portja, énekkara vagy sza­valókórusa miért nem mű­ködik folyamatosan? Sok az anyagi természetű vita is. Ki fizesse az olajat, takarítónőt, stb-t? Ezeket a kérdéseket rendezni lehet és kell, mert a tanteremhiány egyre több helyütt teszi szük­ségessé, hogy tanórákat is a művelődési házban tartsa­nak. Panaszkodunk a torna­teremhiányra, de még csak tíz községben használják er­re a célra a művelődési há­zak naphosszat üresen álló nagytermeit. Ha más ren­dezvény van, a tornaszerek egy függönnyel eltakarhatok. Az anyagi vitáknak is véget vet az összevonás. Két köz­ségben, Kölesden és Tenge- licen, az összes intézményt közös igazgatás alá helyez­ték. Szakályon a művelődési házat és az iskolát vonták össze. MOZI, LEVÉLTÁR, MÚZEUM A mozik adta lehetőséget sem használják ki az isko­lák kellőképpen. Sok oktató­ismeretterjesztő film vetíté­sére lenne lehetőség. Van „ovi- és iskolamozi”, de a jól felszerelt szaktantermek­ben is lehet filmeket vetí­teni. A megyei levéltár és a múzeum mintegy kinyitotta kapuit a fiatalok, a diákláto­gatók előtt. Szervezett és át­gondolt kapcsolatok jöttek így létre. A múzeumban rendszeresek az iskolai cso­portos látogatások az állandó és időszakos kiállításokra. A KISZ-bizottság és a közép­iskolák szervezésében megyei honismereti szakkör alakult. Máris több tehetséges fiatalt fedeztek fel, akik országos pályázatokon is eredménye­sen szerepeltek. A levéltár az országos ta­nulmányi versenyeken indu­ló középiskolások részére biztosít kutatási lehetőséget. Az iskolák önálló kiállításai­ra reprodukciókat kölcsönöz. Az a tapasztalat ugyanakkor, hogy a Tanulmányok Tolna megye történetéből című színvonalas helytörténeti so­rozat anyagát az iskolák nem használják. A levéltárban ál­talános iskolások helytörté­neti szakköre működik. Az előbbrelépés személyi feltételei nem minden köz­ségben adottak, de már fo­lyik a komplex képzés a fő­iskolákon, ahonnét népmű­velő és pedagógiai végzett­séggel érkeznek a fiatal szakemberek. Az ELTE közművelődési tanszéke végez majd egy fel­mérést a megyében, amely­nek az a célja, hogy feltér­képezze a személyi és tárgyi adottságokat. Ennek alapján döntenek a további intézke­désekről. Addig is és persze utána is az együttműködés legfontosabb tényezője a népművelő és a pedagógus személyisége, készsége és ké­pessége az új követelmények felismerésére és azok meg­valósítására. IHAROSI IBOLYA 1977. február 3. 1« A szovjet vállalatok éven­te sok ezer új szakmunkást alkalmaznak. A fiatalokat idősebb mesterek; szakokta­tók veszik pártfogásukba. Több mint tíz éve annak, hogy a leningrádi „Elektro- szila” gyárban bevezettek egy új rendszert, amelynek ma már több formája létezik. Nemrég Nyikolaj Dobro- noszov, az Uraiban levő Kopajszki Gépgyár esztergá­lyosa — aki maga is szak­oktató —, azt javasolta, hogy vezessék be a csopor­tos patronálást. Miután ja­vaslatát elfogadták, a szak­oktató nem egy fiatal mun­kást, hanem egy egész bri­gádot vett pártfpgásába. Azt tűzte ki célul, hogy a ta­nulók három hónap alatt el­érjék a tapasztalt munkások termelési színvonalát. Az üzem vezetősége és a szakszervezeti bizottság fel­karolta a kísérletet, hiszen annak sikere jelentős ter­melékenység-növekedést ígért. Tudni kell ehhez, hogy a vállalatnál a gépalkatré­szek 70 százalékát eszterga­padon munkálják meg. Nyikolaj Dobronoszov har­minc éve dolgozik az üzem­ben, és hírét nemcsak en­nél a vállalatnál ismerik. Messze, az Uralon túl is, a szakma mestereként tartják számon. Kiemelkedő terme­lési eredményeiért megkap­ta a Lenin-rendet, amikor pedig a nyolcadik ötéves terv­időszakban két ötéves terv feladatait teljesítette, a Szo­cialista Munka Hőse cím­mel tüntették ki. Három hónappal később Dobronoszov tanulócsoport­jában a termelékenység 3,2- szeresére növekedett. És ami szintén nem mellékes ered­mény: megnőtt a fiatalok önbizalma, jobban kötődnek a szakmájukhoz, javult a csoport közösségi szelleme is. Nyikolaj Dobronoszov el­sősorban arra neveli tanítvá­nyait, hogy mindig az újat, a jobbat keressék. L. Butorina — Hm — mondták, de zárkózottságukból semmit fel nem adtak. Sandi láthatta, hogy szövetség van köztük. „Ellenem?” Megint volt ilyen érzése, s ez kicsit megtorpantotta. Icipicit csak, mert nem hihetett benne; sors- üldözöttségében nem tudott elképzelni ek­kora igazságtalanságot. Át is ugrotta mind­járt az "érzését, s hevesen hadonászva kiál­tozott: — A biztosító kiröhög! Jóemberek, ki­röhög!... Mi az, hogy én voltam az epicent­rum? Pedig én voltam, Isten az atyám! És nincs rá tanúm, mert mind aludtatok!... Értsétek meg, kettényílt a házam! És csak az enyém, és senkié! Ez most már biztos. Igen, mert én voltam az epicentrum! Ilyen pech még nem volt! És pont én, pont én... — Akkora keserűség öntötte el, a könnye ki­csordult. — El se hiszik, hogy a föld ren­gett, hiszen sehol semmi nyoma... másutt. Nincs a teremtésben vesztes, csak én! E patetikus felkiáltás süket csendbe ve­szett. Senki se tudta, hogy nem eredeti, de nem is törődtek vele. Egyet nagyon is ér­tettek : a trafikos háza kettényílt. Nagyon is értették ezt, és a csendben, mert a mosógép is elhallgatott, egymás pil­lantását keresték. S mikor megtalálták, összenézésükben jelentőség volt. Végre Hermina kimondta. Kimondta a többiek helyett is. Szemben állt a trafikossal és sok sárga ránca közül a szemébe nézett, s azon át va­lamely földöntúli tájékra. — Magának a ház nyílta kettőbe — mond­ta. — Terézának meg tehénke adta véres tej máma reggelre. — Ott sír szegény... — Bozsenának is megeredt most a nyelve. Sandi csak nézett egyikről a másikra, kínlódott a nevetés a szája sarkán. A férfi­akra nézett. A férfiak egymáshoz szóltak: — Matejt láttátok? Odaki ül a pádon. Nem beszél, és sárga, mint a hótt. Úgy mondták egymásnak, mintha Sandi ott se lenne. Vagy levegő lenne csak. Ami­kor meg a szemük feléje lobbant, vád lob­bant benne. — Meg vagytok zöldülve — hebegett San­di, értett már mindent. Nagyot legyintett, s bosszús nevetéssel otthagyta őket. Egyenesen a tanácsházára ment. A tanácselnök nagy darab, nyugodt em­ber volt. Kék szeme jóindulatúan pihent a trafikoson. — Ki fizeti meg a károm? — sírt Sandi. — Hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen! Én!... A tanácselnök nyugtatgatta: — Kiabálni azért nem kell. Nyugi csak... Ha tényleg földmozgás következtében kelet­kezett a kár, és nem valami statikai hiba folytán... — Persze, hogy tényleg — vágott a sza­vába a kis ember. — A Földrengésjelző In­tézet is megmondhatja. Újra felhívták a Földrengésjelző Intézetet. Ott megint csak azt mondták, hogy az ész­lelt földlökések nem indokolják a ház ket­téválását, legfeljebb az epicentrumban. — A károsulton kívül más nem is észlel­te a földlökéseket? — kérdezték, mintegy kételkedve a károsult jóhiszeműségében. Sandi nem hallotta a kérdést, csak a ta­nácselnök bizonytalan válaszát: — Nem... Nem hiszem... Nem tudok róla. Azaz éppen e körül van egy kis probléma... Letette a kagylót. A trafikoshoz fordult. — Ok se biztosak a dologban — sóhajtott. — Ide figyelj, Sándor! Nem lehet, hogy csak képzelődsz? Nézd csak, senki se jött még ez­zel. Magam se tudok róla. Igaz, jó az alvó- kám... De ha földrengés volt, valaki csak van még rajtad kívül, aki észlelte... A trafikos nyelt egyet: hiszen van, a Zsabka, ketten észlelték a sírnál. De ezt hogyan mondja meg? Nem szólt. — Várj csak — mondta a tanácselnök, az ablakra nézett. Felállt, kinyitotta. A kocsma előtt ma többen lődörögtek, mint máskor. Mert az ünnepnek még át­lógott a lába a hétfőre is, meg volt is mit beszélni. Szétfutott hamar a hír, hogy a Cserni Pál megsokallta a dolgokat. Ma éjjel aztán odacsapott. így járnak, akik ujjat húznak vele. Lám, a Sandi mester háza oda­lett, és Matejéknál is van sírás-rívás. Ma­risa boldog, mert őt kihagyta a Cserni Pál. Boldogságában nem fér a bőrébe. Állan­dóan kiszaladgál a kapuba és beszédesebb, mint bármikor. Mindenkinek el kell mon­dania — mert nem fér meg benne —, hogy őrá nem is haragudhat a pokol fejedelme, mert ő volt, aki nem akart a Vaskapu­sziklához menni, és ő volt, aki mondta, hogy forduljanak vissza. S akit Marisa egy kis beszélgetésre elkap, váltogathatja a lábát, míg továbbengedi. Ezeket tárgyalgatták a kocsma előtt, s éppen azon röhögtek, Marisa milyen bol­dog, hogy kimaradt a szórásból, mikor nyí­lott a tanácsháza ablaka. Az elnök kikiabált az embereknek: — Maguk tudnak a földrengésről? Az emberek odanéztek, a vigyor ott volt az ajkukon. S hogy nem feleltek, az elnök még egyszer szólt: — Észlelt valaki ilyet az éjjel? — Éjjel? — töprengett Martin, a borbély. — Sokaknak forgott a világ az éjjel. (Schubert Péter rajza.) Ezen megint nevettek egy jót, még az el­nök is elmosolyodott. Akkor is mosolygott, amikor visszafordult Bandihoz. — Hát látod. — Részeg volt ez mind — dohogott kese­rűen Sandi. — Ezeket ugyan hiába kérded. — Ez van — mondta az elnök. — Egyelőre. Nézte kicsit a mosolygós kék szemével Sandít, s megkockáztatott egy kérdést: — Te józan voltál? Sandi felállt és sértődötten elment. Másnap reggel jót nevetett a falu. Mert legjobb öröm a káröröm. Marisát szarvára szúrta egy szarvas. Ezt akkor tette, amikor Marisa keblét elége­dettség dagasztotta és szívesen tett össze­hasonlításokat a maga javára, és nagyon biztos volt a maga dolgában. Elég kényes helyen ejtett sebet rajta. Szerencsére a hely inkább illem szerint volt kényes, sem­mint életveszély tekintetében. A szarvas pirkadatkor jelent meg az ud­varon. A zárt kapu ellenére. Ezt később az emberek bizonyító jelként emlegették, hol­ott tudták, hogy a szarvas könnyedén lib­ben át a kerítéseken. Marisa felnyitotta a tiszta lelkiismeretűek édes álmából szemét, és hallotta, hogy kívül motoz valaki. Meg- böködte a férjét. — Te, jár itt valaki... — Hagyj békén! — mondta Gyúró, ki es­te sokat ivott, és átfordult a másik oldalára. Marisa felkelt, az ablakhoz lépett és lát­ta, hogy egy szarvas a fiatal almafát dézs­málja. Cseppet se Volt rest, nosza, seprűt ragadott, s amúgy pendelyben a szarvasra támadt. — Hess te! — rikoltott. A szarvas legelt még egy kicsit, s csak ak­I kor fordult meg, mikor csattant lapockáján a seprű. Egy szó nélkül szarva közé vette Marisát, és feltette a kerítésre. Marisa éktelen visítást csapott, melyet a méltatlanul ért sérelem felhangjai színesí­tettek. Ült a kerítésen amúgy pendelyben, és visított, ülepéből csörgedezett a vér, mert bár a hím állat a gyengébb nemre tekin­tettel finoman cselekedte, amit cselekedett, kapitális fejdíszének egy oldalágacskája mégiscsak beleakadt az asszonyba. — Isten nem ver bottal — mondták az előszaladó emberek, mert azonnal látták a dolog jelentését. (Folytatjuk) Rendhagyó irodalomóra a zeneiskolában

Next

/
Thumbnails
Contents