Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-24 / 46. szám
[ 1977. február 24. /^cxna'n, , , Képújság 5 Az elmúlt héten tárgyalta a KISZ Tolna megyei Bizottsága megyénk ifjúkommunistáinak feladatait az 1977. évi népgazdasági terv végrehajtásában. Ez a feladatterv vonatkozik valamennyi KISZ-tagra, de ugyanígy a megye több mint 37 ezer úttörőjére is. Az úttörők a hasznos hulladékgyűjtéssel, a munkahelyi KlSZ-szervezetek- ben dolgozó fiatalok a munka hatékonyságának növelésével sokat segíthetnek a népgazdasági terv végrehajtásában. Erről beszélgettünk Péti Imrével, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkárával. Alkotó Ifjúság pályázat Felvételünk a díjazott alkotásokból rendezett kiállításról készült. FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Piramis A házban nem hivatalosan, ámde éjjel-nappal ott lévő élőlények (például csótányok, esetleg egerek, stb.) szoká- sas életét ugyancsak megzavarhatta az a jó néhány decibel, amit a Piramis együttes Szekszárdon, csütörtöki művelődési házbeli koncertjén produkált. A dobhártya- rezegtető hangerő kicsit túlméretezettnek tűnt, talán néhány hangfallal kevesebb többet hallatott volna. Például csak az ének 1300 wattal ment, no nem mintha a volt generálos Révész Sanyi hangja nem érdemelné meg, hogy ilyen dinamikával jusson érvényre. De talán jobban figyelembe kellett volna venni a terem adottságait. Ezt leszámítva az előadás színvonalas volt. A több ezer éves név egy alig egy éve alakult együttesé. Ennek ellenére korántsem kezdőkről van szó, hiszen valamennyien (Révész Sándor ének. Závodi János gitár, Köves Miklós dob, Gal- lai Péter Fender-zongora) játszottak már több-kevesebb ideig más együttesekben. Som Lajos (basszusgitár) az ötösfogat alapítója egymaga eddig négy együttest nyűtt el, dinamikus játékát hallgatva meg kell állapítani, hogy nem minden haszon nélkül, technikája csiszoltabb, stílusa markánsabb, rapszodikussága teljesen eltűnt. Igazi pódiumzenésszé vált; szívesen, játékosan, minden erőlködés nélkül, elegánsan improvizál. Ez a dübörgő basszus az alapja annak a kemény rocknak, amit játszanak. E vállalkozásban a legkevesebb szerep Závodi- nak jut, ezen az estén nem vitte többre a tisztességes játéknál. Gallai szerzeménye, a Szállj fel magasba, az elmúlt hónapokban ugyancsak a felső régiókba emelkedett a slágerlistákon, s ha a kék eget nem is, a közönség nagy részét meghódította, annak ellenére, hogy fajsúlyosabb zene — a nóták többsége is ezt jelzi — jelenti a csoport igazi elképzeléseinek megvalósulását. Egy év nem nagy idő és képzett zenészeknek is több kell az összeszokás- hoz. Ezt is figyelembe kell venni a látottak, hallottak értékelésekor. Minden remény megvan arra, hogy ha legközelebb Szekszárdon koncerteznek, akkor egy érettebb, csiszoltabb, egységesebb előadással adják meg a viszontlátás örömét. — steiner — Megfejtés Közöljük az 1977. február 10-i keresztrejtvény helyes megfejtését és nyerteseit: Villanyszerelő — Ács-áll- ványozó — Szövő — Bőrdísz_ műves — Hegesztő. Nyertesek: Egy darab bőrdíszmű terméket nyert: Reisinger Zsuzsa, 7039 Németkér, Széchenyi u. 123. 8. osztályos tanuló. Egy-egy kerámia tálat nyertek: Ballai Melinda, 7100 Szekszárd, Wosinsky ltp. 1.. a II. sz. általános iskola 5. osztályos tanulója. Lotz Dóra, 7195 Mucsi, Dózsa Gy. u. 61., a hőgyészi általános iskola 8. osztályos tanulója. Miszler Ágota, 7173 Zomba, Gábor Áron u. 4., 8. osztá. lyos tanuló. A nyeremények átvételével kapcsolatosan a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet küld értesítést a nyerteseknek. — A megyei KISZ-bizottság ülésén sok hasznos terv, elképzelés született a gazdasági feladatok végrehajtására. Az itt elhangzottak hogyan jutnak el megyénk ifjúkommunistáihoz? , — A megyei feladatok megismertetésére és értelmezésére konkrét tervünk van. De ezen túl azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok ne csak a KISZ csatornáin ismerjék meg a megyei feladatokat. Elsősorban munkahelyük 1977. évi tervével ismerkedjenek. Ehhez kell felhasználni az üzemi demokrácia valamennyi fórumát. A munkahelyi KlSZ-szerveze- ték munkaterveiben fontos szerepet kell kapniuk a helyi feladatoknak, de a politikai képzés minden formájában folyamatosan kell értékelni a népgazdasági terv végrehajtásának megyei helyzetét is. — A KISZ-védnökségek területén és megyénk KISZ- építkezésénél milyen konkrét feladataink vannak? — A paksi atomerőmű KISZ-építkezéssé nyilvánításával fokozott felelősség hárult az ott dolgozó ifjú- kommunistákra. A teljesítmények növelése érdekében az építkezésen megszervezzük az ifjúsági brigádmozgalmat. A rendkívüli, előre nem látható akadályok leküzdésére komplex ifjúsági „rohambrigádokat” alakítunk. Az ott dolgozó fiataPályaválasztás Iskolaközi szakkörök Tolnán Ötödik éve működnek Tolnán az iskolaközi szakkörök. Munkájukról Bolvári Jó- zsefné, az I. sz. iskola igazgatója adott tájékoztatást. Elmondta, hogy jó működésük biztosítéka az általános iskolák közös igazgatósága. A mözsi és a két tolnai iskola diákjainak szervezték meg a fizika-, a motorbarát-, a munkásőr lövész, az asztali- tenisz- és a kereskedelmi szakkört. Ez utóbbit az ÁFÉSZ működteti, a vezető nevelő csak a szervezési munkát végzi. A fizikai dolgozók tehetséges gyerekeinek a szakkörök megkönnyítik a pályaválasztást. A foglalkozások hasznosak, és lekötik a gyerekek érdeklődését. Ezt bizonyítja, hogy az úttörőtanács minden évben kéri beindításukat. Az élet- közeliséget biztosítja, hogy dolgoznak a szakkörökben munkás ifivezetők is. Az irányítást társadalmi munkában elismert pedagógusok végzik, akik sok kirándulást szerveznek a nagyközség üzemeibe is. A foglalkozásokat az I. sz. iskolában tartják. A jövőben a kisdobosok számára is szeretnének létrehozni, Bolvá- riné kifejezésével élve, „értelmes szakköröket”, amik előkészítik őket a felső tagozatos elméleti munkára, de a kézügyességüket is fejlesztik. lókat mozgósítjuk a helyi szakmai továbbképzésekre. A számítástechnikai program feletti védnökségünk keretében megalakítjuk a megyei számítástechnikai érdeklődési kört. A szekszárdi húskombinát építésénél dolgozó tervem, beruházó és építőipari vállalatok KISZ- szervezeteinek tevékenységét koordináljuk. Az idén is folytatjuk a fásítási, áz oktatási, nevelési feltételek javítása felett vállalt védnökségünket. — Hogyan segítheti az egyén, a dolgozó, vagy tanuló KISZ-tag a gazdasági feladatok végrehajtását? — Sok függ attól, hogy a KISZ-tagok hogyan viselkednek munkahelyükön. Ha minden KISZ-tag kötelessége teljesítésével, mindennapi fegyelmezett munkájával pél. dát mutat a gazdasági célkitűzések megvalósításában, akkor a munkát csak koordinálni kell. Azonban mindig vannak kihúzó, a munkanapot „lógással” eltöltő fiatalok js. A kisebb kollektívákra, az alapszervezetekre hárul a feladat, hogy ha kell, a fegyelmezés eszközeivel is megváltoztassák társaikat. A közösségeknek, ha szükséges, bátran kell élniük fegyelmi jogkörükkel is. Az ifjúsági brigádvezetők megyei tanácskozásán 1977 májusában többek között erről is fogunk beszélni. Az iskolai, tanuló KlSZ-szerveze- tekre is fokozott feladatok hárulnak. A tanuló KISZHetvenegy Tolna és Heves megyei, mezőgazdaságban dolgozó fiatal töltött kellemes egy hetet Kőszegen, az Express Panoráma szállójában. A KISZ KB mezőgaz. dasági és falusi osztálya által biztosított téli pihenés — furcsa rövidítve a mefü — a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok üdültetése. tag, ha részt vállal a fásítási programból, a hasznos hulladék gyűjtéséből, éppúgy hozzájárul a gazdasági terv végrehajtásához, mint a gépek padja mellett dolgozó fiatal. Természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tanuló fiatalok legfontosabb feladata az életre, a későbbi gazdasági munkára felkészítő lelkiismeretes tanulás. A tanulás feltételeinek javítása, a hasznos szemléltetőeszközök készítése is elsősorban az ő feladatuk. — A KISZ-jiatalok hatékony erőtartalékai, a társadalmi munkaakciók. Az idén milyen területekre irányulnak? — Az óvodák, bölcsődék, játszóterek, parkok, iskolai sportudvarok építése, munkájának segítése továbbra is fontos feladatunk. Az idén is mozgósítjuk a tanuló, dolgozó és úttörő fiatalokat az őszi betakarítási munkák segítésére. Szabad szombatokon, vasárnapokon KISZ- szervezeteinket mozgósítjuk a mezőgazdasági termények minél kevesebb veszteséggel, időben történő betakarítására. — Építőtáborokat megyénkben hol szerveznek? — Idén nyáron Szekszár- don, Dombóváron, Bonyhá- don és Tamásiban hozunk létre megyei szervezésű építőtábort. Emellett megyénk ifjúságát mozgósítjuk az országos szervezésű táborokba is, és fokozott figyelemmel kísérjük az Alsótengelici Állami Gazdaság építőtáborában dolgozó fiatalok szabadidős programját. — Köszönjük a beszélgetést. Tamási János A február elejei enyhe idő Kőszeg környékéről is elvit, te a havat, vele a várt izgalmas szánkóversenyek lehetőségeit. Ennek ellenére szórakozásban, programban nem volt hiány, a fiatalok megismerkedtek a környék neve. zetességeivel. Ellátogattak például Szom bathelyre és Vépre, a mezőA KISZ Központi Bizottsága 1974. április 4-től 1975. április 4-ig szóló akcióprogramjában kezdeményezte, hogy az állami szervek a KISZ-szel, a szakszervezetekkel, a tudományos egyesületekkel együtt rendezzék meg az „Alkotó Ifjúság” pályáza. tol és kiállítást. A Minisztertanács 1974. február 28-i ülésén a kezdeményezéssel egyetértett. E mozgalom országos méretűvé vált, s ennek keretében a BHG Szekszárdi Kapcsológép Gyára is meghirdet, te a pályázatot — először az 1976/77-es mozgalmi évre, A gyárvezetőség, az ifjúsá. gi bizottság és a KlSZ-bizott- ság közös szervezésében a kiírás szakmai és kulturális kategóriában történt. Szakmai kategóriában 13 fiatal nevezett 8 pályaművel. Közülük öten — Csupor János, Jobbágy Gábor, Wer- hardt Éva, Schell Ferenc gazdasági szakmunkásképző iskolába. Megismerhették, milyen korszerű körülmények közt, milyen korszerű eszközökkel — ipari televízió, feleltetőgép — képezik a traktorosokat, gépszerelőket. (A szakiskolán folyik a szekszárdi termelési rendszer számos, továbbképző tanfolyama is.) és Kutassi István — Kiváló Ifjú Mérnök címet szereztek. Ketten kapták meg a Szakma Ifjú Mestere címet: Gyön. gyösi Sándor és Bankos Sándor. Pneumatikus multifogójáért Schiffrick Károly a Kiváló Ifjú Technikus címet nyerte el. A szakmai pályázatok célja elsősorban a normaóra, anyag, és energiamegtakarítás. A kulturális kategóriában 10 fiatal 19 pályaművet adott be. Képzőművészeti kategóriá. ban első helyezett lett Tóth III. József térplasztikáival. Iparművészeti fafaragásaival Szántó József kapta az első ' díjat, a fotók közül pedig Farkas János „Tavasz” c. portréjával lett az első helyezett. A helyezést elért pályamű- vekből kiállítást rendeztek a BHG ebédlőhelyiségében. Nagycenken felkeresték Széchenyi István mauzóleu. mát, Fertődön megtekintet ték az Eszterházy-kastélyt, és megismerkedtek Sopron nevezetességeivel. És természetesen, Kőszeggel is, kiadós sétákat téve a közeli erdőkben. B. I. Ismerkedés Kőszeg nevezetességeivel. Fertődön, az Eszterhózy-kastélyban. Gyalogtúrán, a Királyvölgy leié.