Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-02 / 27. szám
ÍÍBRlíAR Névnap: Karolina A Nap kél 7.09 — nyugszik 16.47 órakor A Hold kél 15.22 — nyugszik 5.34 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1857. február 2-án született — és 61 éves korában, 1918-ban halt meg — Hollósy Simon festőművész, a nagybányai művésztelep vezető mestere és Ferenczy Károly mellett legnagyobb alakja, a XIX. századi naturalizmus és realizmus egyik legjobb képviselője. 2 így kezdődik? Helyszín: Szekszárd, a Babits Mihály Általános Iskola lépcsője. Időpont: 1977. február 1. reggel 7 óra. Szereplők: gyerekek, akik örülnek a hónak és egy meglettebb férfi, aki nem, mert fél, hogy elesik, mire lejut a dombról. Első gyerek (hányja a havat), második gyerek (hányja a havat), harmadik gyerek (szintén hányja a havat). A merőben közcélú — hiszen a többi százaknak utat teremtő — hóhányókat nézi a negyedik gyerek. A lépcsőről, zsebre dugott kézzel és némi megvetéssel. Első gyerek: — Gyere, segíts! Második gyerek: — Adunk lapátot! Harmadik gyerek: — Gyere! Irtó klassz, puha! Negyedik gyerek: — Majd ha bolond lennék! Ki fizet érte? Úgyis eltapossák! A negyedik gyerek is felnőtt lesz egykor. Nem túlságosan sokára. O. I. + SZOLGÁLATI LAKÁS egészségügyi dolgozóknak. Bátaszéken, a központi orvosi rendelő mögötti területen két szolgálati lakás épül. Az elsőt még az idén, a másikat 1979-ben adják át. ~ ÜJ GÉPMŰHELY és üzemi konyha. Megkezdődött Pincehelyen, az Ozora felé vezető úton a Vörösmarty Termelőszövetkezet új gépműhelyének, valamint 300 adagos konyhájának és étkezdéjének építése. Az új létesítmény költsége eléri a 13 millió^ — TEGNAPI lapszámunk címoldalán a kép alá ritkán előforduló hiba miatt került Gyulaj neve. Az aláírás, mint a címben is szerepelt; Tervek és gondok Kurdon. A ÁTADÁS ELŐTT a csikóistálló. Szakcson, az Üj Élet Termelőszövetkezet építőbrigádja április végére elkészül az új istállóval, mely 30 csikónak ad otthont. — ÜJ SERTÉSTELEP Faddon. Megtörtént az új sertéstelep helyszínének kijelölése Faddon, a Lenin Termelőszövetkezetben. A berendezést, felszerelést a Bábolnai Állami Gazdaság szállítja, a beruházás értéke eléri a 36 milliót. O ÜJ SOROZAT. Mint az elmúlt évben, az idén is sorozatot indít a szekszárdi zeneműtár nyugdíjasok részére. Az első előadásra, melyet Gacsályi József, a megyei könyvtár munkatársa tart, ma este, fél ötkor kerül sor. # A MUNKAVERSENY szervezése a Tolnai Selyemgyárban. Hétfőn délután szb-ülés volt a tolnai gyárban. Itt került napirendre a munkaverseny szervezése és a szocialista brigádmozgalom feladatai. * SPORTVETÉLKEDŐ a vidámság, ügyesség, bátorság jegyében. Vasárnap délután, a Bonyhádi Zománcgyár kultúrtermében vetélkedtek az üzem dolgozóinak nagycsoportos óvodás korú gyermekei. + A TÖMEGSPORTMOZGALOM tapasztalatait és ez évi feladatait tárgyalta meg tegnap délutáni ülésén a Közalkalmazottak Szak- szervezetének megyebizottsága. A második napirendi pontban tájékoztató hangzott el az ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásáról és az ifjúsági parlamentekről. ~ ÖSSZEDŐLT Szombathely kámoni városrésze iskolájának készülő tornaterme. A szerkezetileg kész létesítmény Vakolásra várt, amikor leomlott. Szerencsére olyan időpontban, amikor sem építők, sem mások nem tartózkodtak a közelében, így személyi sérülés nem történt. Az ügy kivizsgálása megkezdődött. A AZ ELŐZETES termék- kiállítás és a vásárlókkal közvetlen kapcsolatban álló kiskereskedelmi partnerek véleményének meghallgatása után a Magyar Divat Intézet szervezésében kedden kezdődött a cipők és csizmák 1977—78. évi kínálatát felölelő központi üzletkötés-sorozat. Az üzletkötéssorozatot az Alföldi Cipőgyár termékeivel kapcsolatos tárgyalásokkal nyitották meg. Á tervek szerint a cipőbörzét március 4-én a Baranya megyei Cipőipari Szövetkezet modellválasztékát érintő üzletkötésekkel zárják. Borult idő Várható időjárás ma estig: északnyugaton kissé felszakadozó felhőzet, az ország nagy részén borult idő. Ismétlődő havazás, havas eső, délkeleten még eső. Élénk, a Dunántúlon helyenként erős északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 1, mínusz 4 fok között. Hatékny ismeretterjesztés TEGNAP délelőtt Szek- szárdon ülést tartott a TIT Tolna megyei Szervezetének megyei elnöksége. Az idén először összeülő megyei elnökség vendége volt Törő István, a TIT országos központjának munkatársa és Kaczián János, a megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának munkatársa. A kibővített elnökségi ülésre meghívták továbbá a megye járási, városi TIT-szervezeteinek titkárait és a helyi TIT-csoportok, -klubok elnökeit és titkárait. A megyei szervezet elnöke, dr. Kovács Jenő köszöntötte a megjelenteket, majd Cvefics Ivánka, megyei titkár szóbeli kiegészítése után az elnökség megvitatta az ügyvezető elnökség által javasolt 1977. évi munkatervet és meghatározta a megyei elnökség irányelveit a tavaszi közgyűlések és a különböző küldöttgyűlések előkészítéséről és megszervezéséről. A hozzászólók javaslataikkal kiegészítették a TIT további feladatairól szóló munkatervet, majd a megyei elnökség azt elfogadta. Általános feladatul meghatározták, hogy a TIT-nek a jövőben is az MSZMP XI. kongresszusa és az MSZMP KB közművelődési határozata szellemében kell végeznie munkáját. Biztosítani kell, hogy a TIT valamennyi szervezetének munkája megfeleljen a közművelődési törvényben meghatározottak, nak. A SORON KÖVETKEZŐ járási, városi és megyei küldöttértekezleteket is e törekvések szolgálatába kell állítani. A TIT Tolna megyei Szervezetének munkáját a hatékonyság növelésének érdekében még szorosabb kapcsolatban kell végezni a különböző közművelődési intézményekkel és szervezetekkel, hangsúlyozottan a mezőgazdasági és üzemi fizikai dolgozók és az ifjúság körében. Erősíteni kell az ismeretterjesztés kapcsolatát a társadalmi valósággal. Fotó: Gottvald Vetőmagvásár Szaktanácsadással egybekapcsolt tavaszi vetőmagvásárokat rendeznek a kiskert-tulajdonosoknak többfelé megyénkben. Szekszár- don, az ÁFÉSZ mezőgazda- sági ABC-boltjában keddre hirdették meg a vásárt, a nagy hóesés azonban „közbeszólt”. A környező községekből elmaradtak a várt vevők, a dombóvári vetőmagtermeltető vállalat szak- tanácsadója is elakadt Kéty- nél. A szekszárdiak közül azonban többen felkeresték, számítva a bőségesebb kínálatra. Ebben nem is csalatkoztak, mert — amint Neubauer József boltvezetőtől megtudtuk — az apró kerti magvakból gazdag készletük van, még hiánycikknek számító vöröshagymamag is érkezett. Körülbelül egymillió-négyszázezer forint értékű kertimagot tárolnak. Köztük a legkorábbi fajtájú sárgarépa-, borsó-, paradicsom- paprika-, uborka-, stb. vetőmagvakból. Az üvegházi hajtatásokhoz is teljes választékkal szolgálhatnak. Természetesen ezek állandóan vásárolhatók a boltban a készletből, a tanácsadásos vásárnak egyik célja az, hogy már előbb eloszoljon a forgalom, ne zsúfolódjon márciusra. A szaktanácsadásos napot későbbi időpontban megtartják. (B. L.) OL VAST AM ___________________ T olnai Lajos emlékezete A gyönki diákok február 5-ét ezentúl minden évben Tolnai Lajos emlékének szentelik, ügy, miként író emlékéhez legméltóbb: műveit idézik, s bizonyára nem egy könyve majd a felfedezés örömével hat, mert Tolnai Lajosnak nemcsak élete volt mostoha, hanem utókora is. önéletrajzának is ezt a komor címet adta: Sötét világ s nemcsak sorsa volt zaklatott, komor, hanem a kor is, amelynek gyakran csillogó felszíne mögött felfedezte züllöttségét, a pusztulás fenyegető árnyékát. Ezért nem lehetett soha népszerű, nemcsak életében, hanem halála után sem. De éppen ezért kora valóságos tükre, melyből ha néha túlzottan is, a szenvedély diktálta elrajzolásokkal, de egy valóságos történelem bontakozik ki, halálra ítélt dzsentrikkel, úri szélhámosokkal, korrupt köztisztviselőkkel. A XX. század számára Móricz Zsigmond fedezte fel, s tekintélye, irodalmi jelentősége azóta egyre növekszik. Gazdag életművéből van még felfedeznivaló, s amikor a gyönki diákok kegyelettel emlékeznek rá, ebből is részt kérnek, mert az évforduló nemcsak arra jó, hogy szellemét idézzék, hanem arra is, hogy felhívják a figyelmet műveire, azokra is, amelyek kiestek az irodalmi köztudatból. Méltatlanul elfeledett, nagy író volt, méltó arra, hogy legalább az utókor szolgáltasson neki elégtételt. S elsősorban azok, akikben a jövőt, saját munkásságának jövőjét is, remélte, a fiatalok. cs. A tűzoltóság jelenti Dombóvár A művelődés feltételei Kedden délután ülést tartott a dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A napirenden „A városi művelődési központ tevékenysége, a város és város környéki községek közművelődéséért” című beszámoló szerepelt. Simon Károly igazgató többek között elmondta, hogy a művelődési központ tárgyi feltételei az utóbbi időben romlottak, a múlt év nyarán az épület nagy részét életveszélyessé nyilvánították. Az új művelődési központ építése az ütemtervnek megfelelően halad. A fenti tény arra kényszerítette a vezetőket, hogy — az eddigi hagyományoktól eltérően — a csoportok működését, valamint a rendezvények megtartását épületen kívül biztosítsák. Ennek ellenére mégis fejlődés van, elsősorban a város és városkörnyék munkásművelődésében. E témához tájékoztatót készített a művelődési. egészségügyi és szociális bizottság is. Közeli feladatként jelentkezik az új művelődési házzal kapcsolatos művelődési irányvonal kidolgozása, mert a jelenlegi feltételek és körülmények nem jelentenek igazán vonzerőt a város és városkörnyék lakosságára. A vb ezután megtárgyalta a város 1977. évi költségvetését és fejlesztési tervét. Magyarszéki Endre Az elmúlt héten mindösz- sze Győré községben kellett vízszivatást végezni csütörtökön. Péntek éjjel Értényben egy kb. 150 éves épület kéményébe épített gerenda gyulladt meg. A tulajdonos a tüzet hamar észrevette és eloltotta, így kár nem keletkezett. Megyei Tűzoltóparancsnokság Tegnap reggelig, amikor a szekszárdi csúcsforgalom kezdődött, legalább tíz centi- méteres kásás hó borította az 'úttestet. A forgalmat nem akadályozta. Feltűnő, hogy ilyen rossz látási viszonyok esetén — félhomály, erős havazás — a járművezetők nagy része szabálytalanul kivilágított járművel vett részt a forgalomban. Nem volt ritka az olyan személyautó, amelyik világítás nélkül közlekedett, sőt néhány autóbusz is. Úgy tűnik, hiába ragasztották ki a KRESZ- vizsgát hirdető emblémát, megtanulni, alkalmazni sokan nem tudják a közlekedés szabályait a gyakorlatban. ♦ Nem gondolom, hogy kizárólag engem ijesztgetnek a zebrákon az autósok. Az utóbbi időben ugyanis megfigyelhető, hogy a szekszárdi zebrák előtt vészesen fékeznek a járművek, a szabályosan közlekedő gyalogosokat ijesztgetik. Áz olyan autóvezető, amelyik nem vészesen fékez, az bőgeti a motort, így próbálja gyorsabb közlekedésre bírni a gyalogost. Nem ártana, ha néhány alkalommal a rendőrség megfigyelné ezt a szekszárdi közlekedési jelenséget, és hathatós intézkedéssel megakadályozni terjedését. Higgyék el az autósok, hogy a gyalogosnak joga van, szabályosan, zöld jelzés idején áthaladni a zebrán egyik utcarészről, a másikra. Rendkívül elszomorító a dombóvári baleseti helyzet. Az elmúlt évben harminc közlekedési baleset történt, kétszer annyi mint egy évvel ezelőtt. 1975-ben nem volt halálos közlekedési baleset, tavaly pedig négy történt, és a súlyos balesetek száma is több, mint a megelőző évben volt. Két keréken. A Kot.'ieke- désbiztonsági Tanács hasznos kis füzetet terjeszt, főleg a diákok körében. Két keréken a címe a közlekedésre tanító, oktatófüzetnek. A kerékpáron, segédmotoros kerékpáron közlekedők a forgalomirányítás, a közúti jelzések, a közlekedési morál egyes fontos kérdéseiről olvashatnak a füzetben. A megyei KBT szívesen küld iskoláknak, fiatalok motoros- klubjainak ebből a hasznos füzetből, hogy a téli hónapok alatt megtanulják, gyakorolják a közlekedési szabályokat. * Tolna megyeiek karamboloztak Baranya megyében, s ügyükben hozott ítéletet a Pécsi Járási, majd Megyei Bíróság. Volf József 21 éves, Paks, Kereszt utca 21. szám alatt lakó villanyszerelő, apja kocsijával haladt Harkány felől Pécs irányába. A 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 75—80 kilométeres tempóban belehajtott a turonyi kanyarba. Átsodródott a bal oldalra, és összeütközött egy sióagárdi lakos által szabályosan vezetett gépkocsival. A baleset következtében kilencen megsérültek A bíróság Volf Józsefet 1 év hathónapi szabadságvesztésre ítélte, és két évre eltiltotta a járművezetéstől. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető; SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 „ Téli"téli vásár...