Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

1977. február 20. ^PÚJSÁG 5 A békéscsabai megyei könyvtár bibliofil vállalkozása SZOKATLANSÄGÄBAN is rendkívül rokonszenves vál­lalkozásba fogott a békéscsa­bai megyei könyvtár: biblio­fil kiadványokban jelentet meg mai költőket, s a váloga­tás a legjobbak közül kerül ki. Az eddig megjelent köte­tek szerzői között Fodor And­rás (vele kezdődött a sorozat), Csorba Győző, Ladányi Mi­hály, Keresztúri Dezső nevé­vel találkozunk, legutóbb pe­dig Ta'káts Gyula verseiből jelent meg egy kisebb gyűj­temény, aminek jelentőségét csak növeli, hogy a könyvet a költő saját rajzai díszítik. Napjaink nágy példányszá. mű könyvkiadásában szokat­lan vállalkozás a békéscsa­baiaké, hisz egy-egy kötet mindössze 250 példányban je­lenik meg a könyvtár házi­nyomdája előállításában, a költők aláírásával. De épp a kis példányszám ad bibliofil jelentőséget a sorozatnak, s az igazi gyűjtők nyilván ked­ves ritkaságaik között tart­ják számon ezeket a rendkí­vül ízléses kiállítású könyve­ket, melyek a költők aláírá­sával hitelesítve szinte sze­mélyes kapcsolatot teremte­nek író és olvasó, vagy ami ebben az esetben legalább ilyen fontos, vers és versked­velő között. Takáts Gyula Fogadj be világ! című válogatásánál hangsúlyozottan jelentősnek érezzük, hogy a gyűjteményt a költő saját rajzai díszítik, hisz Takáts Gyuláról közis­mert, hogy nemcsak kiváló költő, de képzőművészként is az élvonalban áll. (Pompás munkáiból kiállítást is ren­deztek már.) Ezúttal nem lehet felada­tunk, hogy Takáts Gyula köl­tészetét, annak jelentőségét méltassuk, a békéscsabai ki­advány ezt egyébként is el­végzi helyettünk, hisz a köl­tő maga válogatta egybe azo­kat a verseket, amelyekről úgy gondolta, hogy gazdag munkásságának legjellem­zőbb darabjai. A válogatás természetesen nem teljes (23 vers mindössze), a rajzokkal együtt mégis egész világ, Ta­káts Gyula derűs és boldog világegyeteme, amelyet aki megismert, nem tud szaba­dulni többé varázsától. IDÉZZE a gyűjteménynek egy négysorosa Takáts Gyula világát, amit saját kézírásá­val olvashatunk. KI SZÓLHAT RÓLAM? Ki szólhat rólam? ... Magam sem ismerem ... Lábamnál sárga búzatábla, s tölgy-gyökér sziklán át fogja kezem, versembe nőtt... Együtt lakunk e hegyi házban! Cs. L. Az 1975-ben elhunyt mű­vész eddigi legteljesebb ki­állítása nyílt meg a Műcsar­nokban. Kmetty Jánost tart­ják az első magyar kubistá­nak, bár ezt vitatja ap mű­vészettörténet, vitatja a mester is. Mégis csak ő fes­tette 1912-ben a kubintikus Szakállas önarcképet. Makacs eltökéltsége, erköl­csi puritánsága olykor mara­dék nélküli súlyt és jelentő, séget kap architektonikus koncepcióiban, az összefüg­gések stabil rendezésében — írta róla Kassák. Ez a tétel mindmáig érvényes. Puritánsága tüntetőén le szűkített témaválasztásában is megmutatkozik; csendéle­tet és önarcképet fest. „A humanitás... a csendéletben ugyanúgy jelen lehet, mint egy tematikus kompozíció­ban” — vallja. Az önarcké­pet pedig egyszerűen a min. dig kézenfekvő modell lehe­tősége miatt szereti. Majd visszatért ifjúkorá­nak keményebb festészeti előadásmódjához, s az ön­portrét a külső világ motívu­maival, szentendrei motívu­mokkal köríti, egészíti ki. Egész pályafutása alatt min. dig ugyanazt kereste, ha más és más eszközökkel is. Bizonyos festői korszakokat — a líraiabbakat — leszá­mítva, dominál nála a ráció, a hideg kék szín. JANUÁR 7. Már késő. Megtörtént. Alá. írtam. Hiába ütögetem azt a szép durcás fejemet a falba. Világéletemben utáltam Ha- bák Arvédot. A gazember annak idején elcsábította a menyasszonyomat. S egy könnyelmű, ostoba pillana­tomban mégis kezességet vál­laltam érte az OTP-nél egy 10 000 forintos kölcsön ere­jéig. Miért? Analizálni pró­bálom magam. Talán azért, mert nehéz, sanyarú gyér mekkorom volt. Olyan szegé­nyek voltunk, hogy ebédre néha csupán étlapot olvas­tunk. Hatan laktunk egy olyan kis szobában, hogy es­te, ha lefeküdtem, a lábam kilógott a lépcsőházba. Most, amikor ez az ellenszenves Habák felkért, vállaljak érte kezességet, képtelen voltam nemet mondani. Be kell val. lanom, egy kis büszkeség fo­gott el. Tekintélyes állam­polgár vagyok, akiben szilár­dan megbízik az OTP. íme, vittem valamire. Remélem, ez az átkozott Habák ponto­san fizeti majd a részleteket. JANUÁR 26. Rémes hírt kaptam. Habák ágynak dőlt. Leterítette az influenza. Mint a villám, ha­sított agyamba a kérdés: mi lesz, ha az örök vadászme­zőkre költözik? Mint kezes, kifizethetem a tízezret a sa­ját zsebemből. Gyorsan vá. sároltam négy kiló citromot, egy kiló téliszalámit, édessé­get. Megmondtam Habáknak, ha lábra akar állni, jól kell táplálkozni. Éjfélig ültem az ágyánál és cserélgettem hom­lokán a vizes borogatást. FEBRUAR 19. Nagy baj van. Habákkal tegnap szakított a menyasz- szonya Elvira, mert bele­szeretett egy fizetőpincérbe. Habák a végsőkig el van ke. seredve. Vásárolt egy nagy üveg lúgkövet és búcsúleve­let írt. Kijavítottam a helyes­írási hibákat és virradatig magyaráztam neki hogy az élet azért szép, és hogy fel a fejjel! Zokogva a vállamra borult és azt sóhajtozta, hogy Elvira nélkül nincs értelme semminek. Huszonnégy óra haladékot kértem, hogy in­tézkedhessen!. FEBRUAR 20. Elvirát meggyőztem, hogy Habák mellett gyönyörűség élni. Kibékültek, és össze. csókolództak. Ma végre nyu­godtan alszom. MÁRCIUS 12. Habák panaszkodott, hogy a főnöke kiállhatatlan fráter. Idegösszeroppanást kap mel. lette. Elvittem mindkettőjü­ket egy éjszakai mulatóba. A harmadik üveg pezsgőnél — hála az égnek! — örök barát­ságot fogadtak. ÁPRILIS 24. Szeszélyes ez az április. Habákot megajándékoztam egy kötött gyapjúpulóverrel, csak meg ne fázzon. Éjjel­nappal mellette vagyok, hogy vigyázzak, óvjam ezt az utá­latos frátert. MÁJUS 31. Ma iszonyatos perceket él­tem át. Habák egy óbudai kisvendéglőben szálkamentes halászlét vacsorázott és a tor kán akadt egy szálka. Pont most, amikor úgy állok anya­gilag, hogy képtelen lennék helyette fizetni a részleteket. Taxiba vágtam magam és egy híres gégespecialistával tértem vissza, aki elsősegély­ben részesítette Habákot. Boldogan láttam, hogy Ha. bák túl van a veszélyen és mosolyog. JÚNIUS 8. Még öt nehéz, keserves hó­nap. öt hónap múlva Habák az utolsó részletet is kifizeti. Utána belecsaphat a menny_ kő abba az utálatos alakba, de addig is a kezes így fo­hászkodik: Tartsa meg őt az ég jó egészségben, és angya­lok vigyázzák álmait!... Galambos Szilveszter Hiányzol ■ Jj Margit, bocsáss meg, most tudom csupán, mikor távol vagy, mennyire hiányzol. Jövök haza este, munka után s hiába nézem: az ablak világol? Sötét ablak, sötét otthon fogad. Fölkattintom a villanyt, senki-senki. Csak a könyvek néznek rám hallgatag s a rádió vár. Ügy térek pihenni, hogy rád gondolok: mint élsz a Száva-part s a Duna-part mentén, Belgrád szívében? Bocsásd meg, hogy másokhoz annyi dalt írtam évekig, hozzád visszatérten. Szinte látom, mint írok neked, megcsillanni kedves szemüveged. 1976. december HEGEDŰS LÁSZLÓ békéscsabai Áchim András Népi Kollégium törté­it nete betöréssel kezdődött 1946-ban. Annak a néhány fiúnak, aki kollégiumalapításra szánta el magát, le kellett vernie a lakatot egy elhagyott villa bejáratá­ról, hogy a magyar demokrácia leendő értelmiségé- ■“‘—nek e kis csapata födél alá jusson. (Mire közéjük kerültem 1947-ben, a körülmények olyannyira feljavultak, hogy az ágyakba már luxus-szalmazsák is jutott.) Most, hogy a kollégiumok indulásának harmincéves évfordulóját ünne­peltük, sokféle jó érzés támadt fel bennünk, egykori népi kol­légistákban, egyebek közt az a büszkeségérzés is, hogy ami betörés volt akkor, az történelmileg — egy igekötő-módosulás- sal — feltörésnek bizonyult, vagy ahogy ünnepélyesebben mondhatnám: a nép fiai első nagy kulturális honfoglalásának. Az indulás egy-két éve után már tízezren laktunk az ország népi kollégiumaiban, később a szakérettségisek ezrei társul­tak hozzánk, miközben ugyancsak sok ezren emelkedtek egyik napról a másikra politikai és gazdasági pozíciókba. Olyan pél­dátlan és látványos esete volt ez annak, amit a szociológusok ma társadalmi mobilitásnak, a rétegek közötti fölfelé áramló mozgásnak neveznek (s rajta mérik egy társadalom egészsé­gének, nyitottságának fokát), hogy történelmi büszkeségünk­ben hajlamosak vagyunk azt hinni: egyszeri eset volt, többször nem ismétlődhetett, a rétegek közötti fölfelé mozgás megállt azóta. Annyira fontos kérdés ez, hogy az évforduló késztetésére megpróbáltam utánajárni a válasznak, s a következő, tulaj­donképpen nem új, számomra mégis meglepő fölfedezést tet­tem: Az egyszerinek látszó eset minden tanévben megismétlő­dik. Sőt: nagyobb számarányokban, mint akkor. A társada­lom alsó rétegeiből — ha jogos ma egyáltalán alsó rétegekről beszélni — százezernyi gyerek lép évente a grádics első, má­sodik vagy harmadik fokára, beiratkozván valamely közép­fokú, felsőfokú iskolába és beállván valamely magas képesí­tést követelő munkahelyre. Ha akkor tízezer népi kollégista volt, most egyedül a fizikai dolgozók gyerekei közül több mint húszezren érettségiznek évente. Nem is lehet ez másként, hi­szen az iskolai férőhelyek száma megsokszorozódott azóta, az érettségizetteké megháromszorozódott, a szellemi munkát vég­Faragó Vilmos: Fölfelé a grádicson zőké megduplázódott a harminc év alatt, az elmúlt húsz év­ben minden negyedik munkásszármazású háztartásfő szelle­mi foglalkozásúvá vált, minden második paraszt munkássá és minden tizenegyedik paraszt értelmiségivé — az értelmi­ségi réteg nem is bírta volna (és nem is bírná) önmaga meg­sokszorozott utánpótlását önmagában kitermelni. Azt jelenti-e ez, hogy minden rendben van tehát? Nem mon­dok vele újat, mindenki tudhat, újságcikkekből, oktatásügyi rendelkezésekből vagy saját tapasztalatából arról, hogy ko­ránt sincs rendben. Mert a számok csakugyan nagyobbak, mint az első nagy hullám idején voltak. Az ütem azonban lelassult. Gazsó Ferenc szociológus, akinek Iskolarendszer és társadalmi mobilitás című könyve nemrég jelent meg, a kö­vetkező adatokat közli: ~~ 1967-ben még ötvenöt százalék volt a fizikai dolgozók gyerekeinek aránya a középiskolákban, 1970-ben már csak negyvenkilenc százalék. Az egyetemi-főiskolai arány ugyanez idő alatt negyvenhat százalékról harminckilenc százalékra esett. Az arány azóta se javul: az értelmiségi utánpótlás több­ségét az értelmiségi réteg adja, a fizikai dolgozók rétegei ad­ják a kisebbséget. A helyzetet tovább rontja, hogy a fizikai dolgozók gyerekeinek tizenöt—húsz százaléka az általános is­kolát se fejezi be, tehát a grádics első fokára se lép fel. Maradhat-e ez így? — Nem maradhat így; azért vagyunk szocialista társadalom, hogy a rétegek közötti egyenlőtlensé­gek megrögzítése helyett megszüntetésük irányába halad­junk, olyan nyitott társadalom felé, amelyben nem állnak akadályok a tehetség érvényesülésének útjába, és senki jö­vője nem pecsételődik meg azzal, hogy milyen réteg gyerme­keként született. Mielőtt Gazsó Ferenc könyvét olvastam volna, azt hittem, hogy a baj orvosságát az esélyek egyenlőségének hívják. Most már tudom: ha ez volna az orvosság, már baj se volna. Hi­szen az esélyek nálunk egyenlőek. Minden gyerek esélyes ar­ra, hogy az általános iskolát elvégezze, hogy — a tanulmányi eredménytől függően — középiskolássá, majd egyetemistává váljék, s hogy diplomával a kezében, a grádics harmadik lép­csőjére hágjon. Csakhogy: hiába egyenlők az esélyek, ha a helyzetek nem egyenlők. Az esélyek egyenlősége ugyanis épp az előnyösebb helyzetben lévőknek kedvez. Azok lépnek to­vább mindegyik rétegből, akiknek jók a tanulmányi eredmé­nyeik — ez igaz. De az előnyösebb helyzetben lévő rétegek gyermekeinek jobbak a tanulmányi eredményeik. Miben áll tulajdonképpen a helyzetek egyenlőtlensége? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy főképp az anyagiakban. Annál meglepőbb a vizsgálatok eredménye, amely szerint a szülők kereseti viszonyai alig befolyásolják a tanulmányi eredményeket. Azonos jövedelmek esetén is lényeges tanul­mányi eredménykülönbség van a rétegek között, sőt: a kis­jövedelmű hivatalnokrétegek gyerekei jobb tanulók a na­gyobb jövedelmű munkásrétegek gyerekeinél. (Az anyagi kö­rülmények között legfeljebb a lakáshelyzet jöhet számításba: egyszobás lakásban nehezebb tanulni.) helyzetegyenlőtlenség főleg településföldrajzi okok­ul ból következik (falun, tanyán kevés az óvoda, vi- Mm szont sok az osztatlan iskola, a gyerekek fölkészü- & letlenebbül indulnak az egyenlő esélyű versenyben), ' továbbá a szülők iskolázottságának eltéréseiből kó- ——— vetkezik, és abból a családi légkörből, amely ösz­tönzi, illetve visszafogja a gyerekek érdeklődésének és értel­mi képességeinek kibontakozását. Mi következik ebből? Az, hogy a baj orvoslására az iskola is hivatott ugyan (meg kell szüntetnie a zsákutcákat például, és lehetővé kell tennie azt, amit Gazsó Ferenc könyve „korrekciós irányváltásnak” ne­vez), ereje azonban kevés ahhoz, hogy a rétegek helyzetegyen­lőtlenségét megszüntesse. Ereje ehhez csak az egész társada­lomnak lehet, s a feladat akkora, hogy még ezt az erőt is ala­posan próbára teszi. Migesorwol«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents