Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-17 / 40. szám
( 1977. február 17. "fÉPÚJSÁG 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Téli üdülés Mintegy 4000 fiatal vesz részt a KISZ KB mezőgazdasági és falusi osztálya hagyományos téli üdültetésén. Ez az üdültetési forma a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok téli pihenését hivatott szolgálni. Az üdültetés helyszínei: Hotel Ifjúság, Kőszeg, Eger. E program keretében pihent és szórakozott az a 37 fiatal is, akik a Tolna megyei KISZ-bizottság jutalmaként január 30-tól február 5-ig Egerben az „Egri Csillagok” szállóban töltötte idejét. A gazdag és változatos program, valamint az ellátás és elhelyezés egyaránt vonzó és kifogástalan volt. A program előkészítése a KISZ KB, az ÁIBT és az Express közös munkája. A program költségei és a minimális részvételi díj közötti különbözeiét az ÁIBT vállalta magára. Bayer Béla Bonyhád Csillagászati vetélkedő Február 9-én délelőtt a Garay Gimnáziumban sok diák kezében lehetett csillagászati könyvet látni. Délután három órakor a KISZ- alapszervezetek csapatai — a tv-szabadegyetem anyagából összeállított — feladatlapokat kaptak, melyeket egyénileg kellett kitölteni. Kiemelkedő eredményt ért el Mikola Péter, hibátlan tesztláppal. A legjobb eredményt elért 3 csapat (a Che Guevara alapszervezet csapatai) a döntőben még egyszer összemérte tudását, s bizonyságot tett alapos felkészültségéről. Pasinszki József Garay Gimn. Szekszárd Szekszárd Tudományos-technikai úttörőszemle A szekszárdi város; úttörőházban januárban és feb. ruárban megrendezett tudományos-technikai úttörőszemle egységes keretbe foglalja az úttörőház tagjainak, szakköreinek a tudománynyal, technikával összefüggő folyamatos tevékenységét, az eredményeiket kiállításon, bemutatón, találkozókon, pályázatokon, vetélkedőkön mutatták be. A pályaválasztással kapcsolatos kiállítást közel 2500 úttörő és kisdobos tekintette meg. Filmvetítésre és szakmai tanácsadásra is sor került, melyet a megyei Pályaválasztási tanácsadó munkatársai tartottak. A honismereti szakkör tagjai kamarakiállítást rendeztek a népi gyermekjátékokból. Az ezzel kapcsolatos fórumra meghívták a város úttörőit. A nyílt szakköri napokon filmvetítésre, gyermektáncbemutatókra, dalos találko. zókra, a vízi úttörők életének megismerésére, szituációs játékra, képzőművészeti foglalkozásokra jöhettek el a város napközis tanulói. Ismered városunkat? címmel vetélkedőt bonyolított le a természetbarát szakkör, amit folytatni kívánnak, szeretnének minden úttörőcsapatot bevonni a kutató-, ismeretszerző játékba. A találkozókon megismerkedhettek a pajtások szakemberekkel, művészekkel, a szakági munkát segítő, pártoló takokkal, szocialista brigádokkal. Az úttörőházban 30 szakköri csoport működik. Minden szakkör valamilyen formában részese a szemlének. Az igazi bemutatkozásra majd májusban kerül sor, amikor kamarakiállításokat, ünnepi műsort (néptánc, művészi torna, fúvószenekar, kisdoboskórus) rendeznek az érdeklődők számára A megújuló spartakiád Évek Óta fokozott figye------ lem kíséri az i fjúság problémáit, s azon belül is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott az ifjúság testi nevelésének fejlesztése. Az ifjúsági törvény hatása egy sor fontos intézkedésben mutatkozott, amelyek közül nem is egy éppen a testi nevelés jelentőségét hangsúlyozta. Mindezek eredményeként döntő szemléletbeli változást sikerült elérni a testkultúra helyét, szerepét és megítélését illetően. Az intézkedések sorába illeszkednek azok a tervek is, amelyek a falusi ifjúság testi nevelésében immáron negyedszázada nagy szerepet betöltő falusi spartakiádokat kívánják a kor igényeinek megfelelően átformálni. Köztudott, hogy a lakosság több mint fele ma is községekben, falvakban él, s bár a falusi élet az utóbbi két évtizedben hatalmasat fejlődött, a falvakban élő fiatalok kulturális lehetőségei mégis mesz- sze elmaradnak a kívánalmaktól. Fokozottan jelentkezik ez a probléma a sportkultúrában, mert a falusi fiatalok bekapcsolódását az országos versenyrendszerbe ma is elsősorban szervezési és gazdasági nehézségek akadályozzák. Hiába működik az ország sportegyesületeinek több mint fele a falvakban, ezek a sportolók össz- létszámának alig negyedét foglalkoztatják csak, mert tevékenységük — elsősorban utaztatási nehézségek miatt — egy-két csapat versenyeztetésében merül ki. Annak idején, 1951-ben, amikor a falusi spartakiádot először írták ki, a szervezőket éppen az a cél vezette, hogy a falusi fiataloknak teremtsenek olyan versenyformát, amelyben hasonló lehetőségekkel és felkészültséggel induló ellenfelek találkozhatnak egymással. Sajnos, az elmúlt két évtized alatt a falusi spartakiádoknak éppen az úgynevezett helyi versenyei nem bontakoznak ki kellőképpen, a járási találkozókon pedig egy viszonylag szűk létszám jutott csak szereplési lehetőséghez. A mostani tervek éppen azt célozzák, hogy a spartakiád helyi versenyei jussanak túlsúlyba és az eddiginél sokkal nagyobb tömegek foglalkoztatására legyenek alkalmasak. Az új kiírás értelmében a községekben őszi-tavaszi rendszerű, többfordulós bajnokságot, versenyeket lehet rendezni, amelyekben az igazolt sportolók is részt vehetnek. Nem szabják meg azt sem, hogy milyen sportágakban tartják meg a küzdelmeket, csupán befolyásolják a helyi rendezőket azzal, hogy a területi, illetve négy- évenkint az országos döntőket atlétikában, kézilabdában, röplabdában, kispályás labdarúgásban, asztaliteniszben és sakkozásban tartják meg. A helyi versenyek sokaságát azzal kívánják biztosítani, hogy a közös tanácsú községekben községek közötti, az egyéb községekben pedig utcák, munkahelyek, stb szerint kialakított csapatok többfordulós körmérkőzését valósítják meg. Annál jobb a helyi verseny, minél több csapat részvételével rendezik meg. A járási, a megyei és az országos döntőkről már fokozatosan kizárják az igazolt sportolókat, de a községi versenyeken ők is részt vehetnek. A falusi spartakiád új ----------------- kiírása előreláthatólag ez év nyarán esedékes, de a községi sportvezetők ott járnak el helyesen, ahol már tavasszal hozzákezdenek a helyi bajnokságok új formájú szervezéséhez. A . A. Pályázati rejtvény VI. forduló A keresztrejtvényt helyesen megfejtők között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki: 1 db iskolatáska — a Szekszárd—Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ ajándéka. 1 db gyermekfényképező-gép — a dombóvári ÁFÉSZ ajándéka. 1 db édességcsomag — a T. m. Népbolt Vállalat ajándéka. VÍZSZINTES: 1. Feladata a különböző élelmiszerek, valamint élvezeti cikkek (italáru, kávé, dohányáru) eladása. A kiszolgálást gyorsan, szakszerűen kell elvégezni. Fontos a jó számolási készség, fejben kell számolni. (Mennyiségek egységárral való szorzása.) Leányok és fiúk részére egyaránt ajánlott szakma (zárt betűk: É, M, II.). 14. Fegyvert forgató. 15. Korhol. 16. Éles hangon szól. 17. Lemez közepe! 18. Élményt szerez, résztvevője az eseményeknek. 19. Hirtelen a szobában terem. 20. Oldószerként használt benzin. 23. Szovjet sakknagymester. 24. Varrómozdulatot végez. 25. ... alá Baranyában (népdal). 28. I. W. 29. Kiejtett mássalhangzó. 31. Levitézlet francia—algériai terrorszervezet volt. 33. Sivatagi „közlekedési eszköz”. 35. Az idő múlását jelzi. 36. Általános iskolában is oktatott tantárgy. 39. Éles, határozott arcvonás jelzője. 42. Jövedelem, kereset. 43. Éles eszű. 45. Korea vége! 46. Aroma, zamat. 47. Allatszállás. 49. Művészeti alkotás. 51. Cigarettázik. 53. ...Jürgens (énekes). 55. Lázadást szítók. 58. Ételt felszolgáló. 60. Fukarságáról hires nép. 61. O. L. A. 62. Rózsa, viola jellemzője. 63. íróasztal része. 64. Az Alföld fája. 65. Feladata édes, sós sütemények, készítmények előállítása. A szakmában fontos a jó ízlelő- és szaglóér- zék. A személyi higiéniára külön ügyelni kell. A díszítőelemek alkalmazásához ötletgazdagság szükséges (zárt betűk: C. S.) 66. Sah betűi keverve. FÜGGŐLEGES: 2. Peru fővárosa (LIMA). 3. Csónakot hajtó. 4. Patás állat. 5. István becézve. 6. Takarmány állatok számára. 7. Tehergépkocsi-márka. 8. E. D. 9. Dolog, ügy. 10. Költészet lehet ilyen. ll. Juhszállás. 12. Erő mértékegysége, a CGS- rendszerben (DIN). 13. Kanada fővárosa. 14. Élelmiszert, vegyi és háztartási cikkeket, vas- és műszaki árut, papírt, írószert, stb. árusít. Tevékenységére szükség van minden olyan helyen, ahol szakbolt létesítésére nincs lehetőség. Kapcsolata a vevőkkel szoros. A kiszolgálás formája hagyományos. Álló testhelyzetben végzett, sok mozgással járó munka (zárt betűk: Y. L. E.). 18. Hitegető, ámító. 21. Nehéz fém. 22. Verseny díja lehet. 26. Részvénytársaság. 27. Színművészünk (István). 28. Levelet küldeni. 30. Légmozgás. 32. Elmesport. 34. Kilyukadt a kerékpártömlő. 35. Sír a csecsemő. 37. Érték. 38. Idegen férfinév (NOAH). 40. Atléta testvérpár volt. 41. Feladata levesek, főzelékek, köretek, mártások, hal-, vad-, szárnyas- és húsételek elkészítése, tálalása hagyományos és egyéni elgondolású receptek alapján. Az új ételek elkészítéséhez egyéni ötlet szükséges (zárt betű: A.). 44. Stronciun vegyjele. 48. Átnyújt. 50. Édesség. 52. Jófajta bor, likőr. 53. Északi női név. 54. Tüzet megszüntető. 56. Majd később, nem most. 57. Kos- suth-díjas operarendező és díszlettervező volt. (OLÁH). 59. Talpon van. 60. Lapályos, sima. 63. Futár része! 64. Névelő. Beküldendő a vízszintes L, 65., a függőleges 14. és 41. számú sorok megfejtése 1977. február 23-ig a következő címre: Tolna megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 7101 Szekszárd. Pf.: 122. A megfejtéseket felső tagozatos tanulók küldjék be. írjátok fel a levelezőlapra az iskolátokat, osztályotokat és lakcímeteket is. Az 1977. február 3-i kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Szerkezetlakatos — Géplakatos — Esztergályos — Kesztyűs. 1 pár férfikesztyűt nyert: Jakab László, 7159 Kisdorog, Kossuth L. u. 183., VIII. osztályos tanuló. 1 pár női kesztyűt nyert: Szentes Katalin, 7189 Tevel, Petőfi u. 25 A., VII. osztályos tanuló. 1—1 doboz mintakollekciót nyert a Dombóvári Csavaripari Vállalat termékeiből: Rácz Anikó, 7100 Szekszárd, Kossuth u. 8., V. osztályos tanuló; Oblisz Zsolt, 7130 Tolna, Dohány u. 16., VII. osztályos tanuló. 3 db könyvet nyert: Vörös Éva, 7200 Dombóvár, Csíky G. u. 14., Vili. osztályos tanuló; Szabó Edit, 7158 Bonyhádvarasd, Kossuth u. 54., VII. osztályos tanuló. 100 Ft-os könyvutalványt nyert: Bálint József, 7353 Izmény, Fő u. 5., VI. osztályos tanuló; Békési János, 7173 Zomba, Gábor Áron u. 1., VIII. osztályos tanuló; Liszkai József, 7132 Bogyiszló, Dózsa Gy. u. 26., VIII. osztályos tanuló. A nyeremények átvételével kapcsolatosan a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet küld értesítést a nyerteseknek. SZEREK A „Szputnyik” forgalma A Szovjetunióban működő „Szputnyik” nemzetközi ifjúsági utazási iroda ügyfeleinek száma elérte a kétmilliót. Az iroda a szovjetunióbeli utak árait évek óta változatlan szinten tartja; ugyanakkor a szovjet fiatalok nyugati utazási költségei az elmúlt években többszörösükre emelkedtek. Általában: a külföldi turisták számára a szovjetunióbeli utazás egyharmada-egyötöde annak, amit a szovjet fiatalok nyugati útjaikon kénytelenek kifizetni. A dánoknak például átlagosan hat rubelbe kerül egy tartózkodási nap a Szovjetunióban; egy szovjet turista Dániában napi több mint 25 rubelt fizet. A „Szputnyik” számos kedvezményt biztosít külföldi utasainak: így például öt ven százalékot fizetnek a vasúti jegyek vásárlásánál, olcsó kollégiumokban lakhatnak, a repülőjegyeket harmincszázalékos, a múzeumi belépőket hetvenszázalékos kedvezménnyel kapják. Minden szovjet fiatal — az ifjúsági turizmus fejlesztése érdekében — csak 30—50 százalékát fizeti tényleges költségeinek, ha külföldre utazik. Az elmúlt évben több mint 30 ezer szovjet fiatal részesült teljesen ingyenes utazásban. A „Szputnyik" 75 százalékig csökkenti azon fiatalok utazási költségeit, akik ázsiai, afrikai és latinamerikai országokba készülnek. Egy alapszervezet két napja az ifjúsági házban — a címe annak a rendezvénysorozatnak, melyet az elmúlt hét végén indított a tamási nagyközségi KISZ- bizottság, a szakmunkásképző intézet KISZ-fiataljai vezetésével társadalmi munkában felújított községi ifjúsági házban. A nagyközségben működő 36 KISZ-alapszervezet közül elsőként a járási hivatal KISZ-esei töltötték meg színes programmal a hétvégét. A legnagyobb sikert a dombóvári filmklub filmjeiből rendezett vitafórum, a Bojtorján együttes műsora és Lippai Tamás Három hét a Távol-Keleten című vetítéssel összekötött zenés élmény- beszámolója aratta. 19-én és 20-án a körzeti sütőipari vállalat alapszervezete veszi birtokába az ifjúsági házat. Plakátjaikon ka- raté-bemutatóra és sztereódiszkóra csalogatják az érdeklődőket. A hétvégi programok összeállításához és megszervezéséhez a KISZ- bizottság kulturális munka- csoportja ad szakmai tanácsokat az alapszervezeteknek. Az ötletességet népművelőkből álló szakzsüri és a résztvevők szavazatai alapján értékelik. CZ Építkeznek a dombori KISZ-táborban A csípős februári időjárás nem kedvez a külszíni munkának, de Dom- boriban most is dolgoznak a KISZ-táborban az építők. Azt szeretnék, ha még a legelső turnus megérkezése előtt elkészülnének a munkák, amelyek célja a tábor lakóinak jobb ellátása. Ezért korszerűsítik az ebédlőt és a konyhát. Az ebédlőben így önkiszolgáló módszerrel lehet majd étkezni, és kicserélik a régi konyhaberendezéseket is. Ugyancsak dombori újdonság, hogy felállítanak két újabb faházat a tábor területén. Fotó: kz A vaspolcok a raktárba kerülnek A festő- és mázoló ktsz vízvezték-szerelői csőlefektetéshez készülnek a faházak leendő helyén