Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-02 / 27. szám
1977. február 2. ^PÚJSÁG 3 Dombóvár, kesztyűgyár A beszámoló taggyűlés előtt Beszámoló taggyűlésre készül a Dombóvári Kesztyűgyár pártalapszervezete. Egy év munkájáról ad számot a vezetőség, a gyár kommunistái elmondják véleményüket, mit csináltak jól, hol van még javítanivaló, mit kell tenni 1977-ben. Sokrétű egy ilyen beszámoló, kiterjed a pártszervezet egész tevékenységére. A beszámoló alapos lesz. Ezt már most is el lehet mondani. A pártcsoportok már „letették az asztalra” véleményüket, pártcsoport- értekezleten vették sorra, ki, hogyan teljesítette megbízatását, mi a véleményük a vezetőség munkájáról. A Il-es pártcsoport vezetője Hanczkó Jánosné. Egyelőre „utolsó napjait” tölti a gyárban, és hogy ott lesz-e a taggyűlésen, az attól függ, megjön-e eddigra a kis „trónörökös”. Beszélgetésünkre nem a gyárban került sor, hanem a városi tanácsnál. A leendő kismama ugyanis tagja a városi tanács végrehajtó bizottságának is. És amikor ott jártunk, éppen vb-ülés volt. — 1966-ban, az induláskor léptem be a kesztyűgyárba, a közgazdasági technikum elvégzése után. Kesztyűvarró lettem. Utána kerültem különféle adminisztratív beosztásba, ma raktárvezető vagyok. — Mióta pár tcsoport vezető? — A pártba 1970-ben vettek fel, ekkor már tízéves KISZ-es „múlt” állt mögöttem, a KISZ-ben dolgoztam, eleinte egyszerű tagként, majd mint vezetőségi tag. De kinőttem a KISZ-ből, egy éve vezetem a tizenhét tagú pártcsoportot. Czimber elvtárs volt itt az elődöm, de neki vannak egyéb megbízatásai >s, és amikor — egy évvel ezelőtt — szocialista brigádvezetőnek megválasztották, engem talált a pártcsoport alkalmasnak arra, hogy az utóda legyek. — Hogyan készülnek a beszámoló taggyűlésre? — Mindhárom pártcsoport — köztük a kettes számú, a mienk is — elvégezte az egyéves munka értékelését. Nekem ez különösen fontos volt, hiszen nem biztos, hogy jelen lehetek a taggyűlésen. De talán beszéljen helyettem a jegyzőkönyv, a pártcsoport-értekezletről. Valóban, „beszél” a három sűrűn gépelt oldal. Tételesen, név szerint felsorolva, ki, hogyan vélekedik saját munkájának, pártmegbízatásának teljesítéséről és hogyan értékelik azt a pártcsoport tagjai. A skála széles, a tagdíjbélyeg eljuttatásától a népi ellenőrzésben végzett munkáig. Tagja a pártcsoportnak maga a párttitkár, Tóth Gyuláné. És ő sem kivétel. A pártcsoport tagjai jónak értékelték a párttitkár munkáját. Egyetértenek önkritikájával, amire több párttag észrevételeiből vonta le a következtetést: „Év közben felmerült a tagok részéről, hogy néha kissé erős hangot ütök meg. Ez nekem alaptermészetemből fakad, de úgy érzem, változtatni tudok rajta.” A pártcsoport tagjai úgy vélik, hogy sokszor igenis szükség van az erélyes hangra, fellépésre, de van, amikor éppen ennek ellenkezője vezet célhoz. A bírálat „bonckése” alá kerül magának a pártcsoportvezetőnek a munkája is. Ezt a funkcióját — bár csak egy éve tölti be — jól ellátja. Beszerezték a tanácstól is az információt, ott is jó a vélemény, „bár néha lehetne aktívabb”. Eredményes munkáról számol be Krasznai Istvánné, az I-es számú KlSZ-alap- szervezet titkára, Csatári Istvánné, a nőbizottság vezetőség; tagja, aki egyben MSZBT-vezetőségi tag. Szóba kerül a két új párttag is: Süveges László és Csonka Andrásáé, őket már a pártcsoport készítette fel a „beszámolási időszakban” a felvételre, 1976-ban lettek a párt tagjai. Süveges az őszszel — még nincs megbízatása — a taggyűlés után —, Csonka Andrásné azonban már eredményesen tevékenykedik a városban működő, szocialista brigádvezetők klubjában. A pártcsoport-értekezlet három napirendi pontot tárgyalt, a fő hangsúly a pártmegbízatások teljesítésén volt. Ezt viszik a taggyűlés elé. Az összegezés: mindenki eredményesen tevékenykedett, ám néhány elvtárs arra hivatkozott, hogy ahol egyik-másik pártmegbízatását végzi — például az MSZBT-tagcsoport elnökségében —, nem kapott elég feladatot. — Viszonylag kevés szó esett az egész pártszervezet, a vezetőség munkájáról. Ez érthető, hiszen a tagkönyv- csere alkalmával ezt már évközben „mérlegre tette” a tagság. Abban egyetértés van köztünk — mondja befejezésül Hanczkóné —, hogy a tagság észrevételeit, javaslatait megtárgyaló taggyűlés óta szépen sorjában valósulnak meg az ott hozott határozatok. J. J. Mindent jobban tudnak 7 Okos ern*Der nemcsa*c ad, hanem kér is tanácsot. Úgy általában, ahogy a bölcsesség sugallja. Mert egy-egy megfogható esetben már nem egészen ez a helyzet. Az okos ember — olykor a magamagát okosnak tartó — szekérderékra való tanácsot önt mások nyakába, vessenek magukra, ha nem fogadják meg. Ráadásul olykor csak formáját tekintve látszik javaslatnak, valójában diktátum, parancs, aminek eleget kell tenni, ha lehet. S itt a buktató. A tanácsot, a parancsot adó nem mindig tudja, mit lehet, mit nem, mi a valóságos helyzet a címzettnél. Ne kerülgessük az évek óta forró kását: a több telepet, üzem- és gyáregységet irányító vállalatokról, nagyvállalatokról, cégek sorát összefogó trösztökről van szó. Pontosabban irányítási modelljükről, arról a belső mechanizmusról, amelyről tudományos vizsgálatok állapították meg: szembetűnően elavult, nem felel meg a mai hatékonysági követelményeknek. Persze, tisztelet a kisszámú kivételnek. Másfél évtized alatt majdnem a felére csökkent az állami ipar vállalatainak a száma. A koncentráció szükségességét ne vitassuk, mértékén azonban esetenként nem alaptalanul kételkedhetünk. Az összevonásnak, a mérlegbeolvasztással történő egyesülésnek vannak gazdasági, szervezeti okai, s haszna is kecsegtető. A bonyolultabb technológia, a gyártmányok nagy sorozata, a fejlesztési döntések sokágú összefüggései szinte kívánják az egy központból történő irányítást, az egyeztetést, a szellemi, anyagi erők ésszerű csoportosítását. Amire a nagyvállalati szervezet módot ad. Akadnak azonban olyanok, akik összetévesztik a formát a tartalommal, előbbit emelik utóbbi fölé. Úgy vélik, ha ők „központiak”, akkor joguk és dolguk, hogy parancsoljanak a „lentieknek”. Teszik is, nagy buzgalommal. Tömegesen „gyártják” a körleveleket, útmutatókat, rendelkezéseket. Addig ez sem hiba — csak rossz módszer —, amíg a papír összetalálkozik a valósággal, azaz ami a papíron áll, az végrehajtható. Hibássá — bizonyos esetekben nevetségessé — akkor válik a központból érkezett direktíva, amikor alig van köze az élethez, vagy teljesen ellentmond annak. Komolyan Jehaetőt;er. melési dekádterv, amelyet a központ kínos részletességgel állított össze, s küldött el futárral, egy valamit hagyva figyelmen kívül: a gyáregységben felújítják az energia- hálózatot, amiről a műszaki főosztály tud, viszont a termelésirányítás nem. Azaz a gépek csak egyetlen műszakban dolgoznak, délután és éjjel a karbantartóké, a más vállalattól érkezett szerelőké a terep. Kárhoztatható-e, ha ekkora baklövés láttán a gyáregységben a vállalati központ másfajta okosságait is tartózkodással fogadják? A rossz tanácsoknak, javaslatoknak és utasításoknak nemcsak annyi a kára, hogy vég- rehajthatatlanok maradnak, tehát a valóságon semmit nem lendítenek előbbre, hanem veszélyes következményük a központi akarat lejáratása, a tanácsadók hitel- vesztése. Bűvös kör jöhet így létre. A vállalati központ azt hiszi, hogy irányít, s amikor észleli, hogy a dolgok mégsem az általa meghatározott irányban haladnak, akkor ismét utasításokat bocsát ki a helyzet rendezésére, de ezek megint papíron maradnak, mivel a címzettek eldeformálódott reflexeikkel, már egyébre sem ügyelnek, csak arra, miként bizonyítsák a rendelkezések hibás voltát. Egy évvel ezelőtt az állami ipart 779 vállalat alkotta, ám ezek összesen 5387 ipartelepet tartottak fenn. Jól mutatja a vállalati központ- gyáregység-telep tagoltságot, hogy az ipartelepeknek csupán tizenkét százalékán dolgozik ötszáznál több munkás. Fogalmazhatunk 'úgy is, hogy — az előbbi tény ismeretében — az iparban a több egységből álló vállalat a tipikus. Majdnem azt írtuk, több egységből összeálló vállalat, s sajnos, nem járnánk messze akkor sem az igazságtól. A tapasztalatok ugyanis nyomatékosan figyelmeztetnek a vállalati szervezet esetlegességére, az adminisztratív módszerek elsődlegességére, arra a merev falra, amely elszakítja egymástól a munka összefüggő mozzanatait. néhány nagyvállalat akadt eddig, ahol tiszta képet alkottak a szervezet működéséről, ahol a sok veszélyt rejtő formális vezetést érdemi irányítással váltották fel. Aligha véletlen, hogy ezek a — jórészt vegyi és gépipari — cégek dinamikusan fejlődnek, gyors tempóban javítják munkájuk társadalmi termelékenységét, s teszik ezt a korábbinál kisebb központi, s nagyobb helyi irányító gárdával. VERESS TAMAS Mindössze Paksi lakos lett Almagam- betov Galij kazah származású mérnök. A Paksi Atomerőműi Vállalat reaktorosztályán dolgozik és az erőmű lakótelepén kapott szép lakást, ott él feleségével, Simái Éva konzervgyári technológussal meg két kislányával, Ágnessel és Szaule Mirtill-lel. A Szaule kazah név. — Van ennek magyar jelentése? — kérdezem a férfitól. — Sugár. — Napsugár — egészíti ki a felesége. — Na, persze, napsugár — mondja Galij. Ülünk a legnagyobb szobában, a kislányok csöndesen játszanak egy hatalmas és feltűnően szép faliszőnyeg előtt. Simái Éva magyarázza el a szőnyeg idejutását. Amikor megszületik egy gyermek, az a szokás Kazahsztánban, hogy kap egy szőnyeget. Ezt Galij édesanyja készítette kézi szövéssel. Beszélgetésünk olyan simán lezajlik, mintha magyar származású emberrel társalognék. A kiejtésében sincs semmi idegenség. Mindössze kétszer szorult segítségre a sötét szemű, komoly és mosolygós fiatalember: először, amikor napsugár helyett csak sugarat mondott, másodszor pedig nem jutott eszébe a „járási székhely” kifejezés. Szülőfaluja ugyanis járási székhely. Falunak mondja, bár 25 ezer lakosú hely Szemiazjornoje és olyan messze van a kazah fővárostól, Alma-Atától, mint Moszkvától: éppen 2000 kilométerre. Beszélgetünk arról, hogyan történt a fiatal mérnök Magyarországra jövetele és letelepedése. GaAlmagambetov Galij lij ismeri ezt a szót is: letelepedés. Nem ideiglenesen tartózkodik Pakson, mint a szovjet szakértők, akik segítséget adnak az atomerőmű felépítéséhez. Természetesen a párválasztás a legfőbb ok, de vonzotta a friss diplomás szakembert az is, hogy Magyarországon az elsők között lehet a felépülő atomerőműnél. Odesszában tanultak mindketten, tíz éve ismerkedtek meg Évával, azóta tanul magyarul Almagambetov Galij. 1970-ben esküdtek Odesszában, és a következő évben fejezte be tanulmányait a férfi. Rögtön jöttek is Magyarországra. A Gagarin Hőerőműnél dolgozott mostanáig, mint a turbinaosztály üzemmérnöke. Gyakorlatot szerzett tehát egy hagyományos működésű erőműnél is. A szakképzettsége, mint mondja: az atomerőművek nukleáris részével foglalkozik. Pakson először tanítani fog, előadásokat tart, Maróthy László osztály- vezetővel felváltva. — Téhát ipszilonnal — mondja Galij. — Maróthy László, aki egyébként Szek- szárdon lakik, reaktorfizikát ad elő, én pedig a voronyezsi berendezésekről és az üzemvitelről tartok ismertetést. Az előképzéshez gyakorlat is kell, ezt Novo- voronyezsban kapják majd meg az előadások hallgatói. Az idei év ezzel telik el. Aztán 1978—79-ben már a szerelések mpnnek és nekem a berendezések átvételénél lesz munkám. Amikor elkészül az erőmű, üzemvitellel foglalkozom. Szereztem már gyakorlatot atomerőműnél a diplomakészítés előtt és közben is volt alkalmam ismerkedni az erőművel a Szovjetunióban. — Nem unatkozik Pakson? — Nincs rá időm. Sok a munka. A tananyag összeállításával már így is időzavarban vagyok. A feleségem két műszakban dolgozik és amikor délutános. én foglalkozom a gyerekekkel. Főzés, mosdatás, fektetés. — Ha mindig, ilyen jók, akkor nem lehet nehéz. Galij nevet. — Nem ilyenek mindig. Az este nagyobb része azzal telik el, hogy igazságot teszek közöttük. — A szőnyegen kívül milyen emléket hozott a szülőföldjéről? — Hoztam négy hanglemezt, ezeken kazah eposz van. A szüleim egyszer meglátogattak bennünket Vison- tán. Tetszett nekik minden. Budapestre is elmentünk. Egy kicsit már megenyhültek. Először fölháborodtak, amikor megtudták, hogy külföldön akarok élni. — Nincs nagy honvágya? — Én Kazahsztánból nem sokat láttam a szülőfalun kívül. Akácfák vannak és ott kezdődik a sztyep. A falu neve magyarul: Hét tó. A falun belül található három tó, négy pedig a környéken. Amikor Gyöngyösre kerültem, egyik szórakozásom a — Pakson meg itt van a Duna — mondom. Egyetértőén mosolyog. Átmegyünk a másik szobába, megmutatják a lakást. A magas könyvespolcon orosz nyelvű könyvek is sorakoznak, köztük feltűnően szép kötésű Dosztojevszkij-összes. GEMENCI JÓZSEF búvárkodás lett Fotó: Gottvald Károly Ágnes és Szaule A család a kazah szőnyeg előtt
