Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-14 / 11. szám
Juhos László szobrai Képünkön a szobrász munka közben. Vasárnap délelőtt 11 órakor a megyei művelődési központ kiállítótermében nyílik Juhos László szobrászművész kiállítása. Idézzük a kiállítási meghívóból Szilágyi Miklós múzeumigazgató szavait: „Juhos László pályakezdő művész... Pontosabb, ha így mondom: pályakezdő, de már művész. Szertelenül, izgatottan, az anyagot és formát ízlelgetve, nagyot akaróan, s mégis félbe- szerbe hagyva ötleteit — keresi önmagát. De: szertelensége is, félbe-szerbe hagyott ötletei is a művész gesztusai. A nagyot akarás, a maradéktalan önmegvalósítás izgalma vibrál minden figurájában. Szamárfület mutathat a klasszikus formaalakításnak, szeliditheti a groteszket a zsánerrel, játszadozhat gyermeki önfeledtséggel, lehet szemérmesen patetikus, ha röstelli felmutatni romantikus pózait — bármihez nyúl, akarja, nem akarja: önarcképét gyúrja, hegeszti, faragja. Tehát művész. Ha keze még rátapint is olykor egy-egy mester kezenyomára, a feje már nem akarja.” A kiállítás méltatására visszatérünk. A pécsi Modern Magyar Képtár Ebből az alkalomból szólunk — röviden — a képtárról. A pécsi Modern Magyar Képtárat 1957-ben Gegesi Kiss Pál akadémikus, neves műgyűjtő alapította. Első feleségének, Forgács Hann Erzsébet szobrászművésznek az emlékezetére saját gyűjteményéből egy kis képtárra valót ajánlott fel a pécsi múzeumnak azzal a szándékkal, hogy egy esetleges további gyűjtést megalapozzon. Forgács Hann Erzsébet 44 szobrán és 90 rajzán kívül, 53 művész 135 műve képezte nemes adó. mányát. A képtár azóta jelentősen gazdagodott, 1973-ban 7000 darabból állt a gyűjtemény, nagyságrendben és jelentőségében közvetlenül a Magyar Nemzeti Galéria után következik. Hozzávetőlegesen: 1500 festmény, 400 szobor, 200 plakett és 4900 grafika. Tervszerű vásárlások, valamint további ajándékozások révén állománya egyre gyarapodik. Baranya megye Tanácsa és Pécs város Tanácsa bőkezű mecénásként áll a képtár mögött. Az adományozók példáját hamarosan mások is követték. A Modern Magyar Képtár a XX. század magyar festészetének, szobrászaténak és éremművészetének a bemutatására vállalkozik. A képtár Pécsett, a Szabadság út 2. sz. alatt található. Petőfi- és Kossuth-levelek Amióta törvényerejű rendelet kötelezi a személyi tulajdonban levő levéltári anyagok tulajdonosait az okirat bejelentésére, sok értékes, eddig lappangó irat került a Kulturális Minisztérium levéltári igazgatóságának nyilvántartásába. A nem ritkán 500—600 éves okmányokat a bejelentés után levéltári szempontból megvizsgálják, s ha történeti értékűnek minősülnek, védetté nyilvánítják őket. Tulajdonosuk tehát nem adhatja el az okiratot külföldre, belföldi eladás esetén pedig a levéltáraknak elővásárlási joguk van. A területileg illetékes levéltár a továbbiakban gondoskodik a védetté nyilvánított levéltári anyagnak a tulajdonos által történő szakszerű őrzéséről, a különösen rongált állapotban levő régi iratokat pedig az Országos Levéltár térítésmentesen restaurálja. A bejelentés elmulasztása szabálysértésnek számít. Már eddig is bejelentettek néhány nagyon érdekes iratot, amelyek elsősorban a társadalom-, valamint a gazdaságtörténetre vonatkozóan tartalmaznak értékes adatokat. A Báthori István-féle iratok részben Báthori erdélyi fejedelemsége, részben lengyel királysága idején, 1572—1580 között keletkeztek. Nyilvántartásba került két Petőfi-levél, amelyeket a honvédelmi miniszterhez írt. Az egyikben lemond őrnagyi rangjáról, a másikban pedig rangja visszaadását kéri, Egy másik levél írója Klapka György; ezt Görgey Artúrhoz intézte, Petőfi őrnagyi kinevezését jelentette benne. Kossuth két eredeti levele is a legértékesebbek közé tartozik. Bejelentették az igazgatóságnak Berecz Károly XIX. századi író hagyatékát, amely főleg irodalomtörténeti szempontból jelentős. (Közismert, hogy a 48-as szabad sajtó első terméke a Nemzeti dal és a 12 pont volt, azt azonban kevesen tudják, hogy az első cenzúrázatlanul kinyomtatott könyv az 1848-as, Pozsonyban megjelent Szabad hangok volt — Berecz Károly munkája.) Bejelentettek egy Kodály Zoltánt ábrázoló, illetve Kodályra vonatkozó fényképgyűjteményt is. Csak egy csap az a hiánycikk, amelynek beszerzése néha szinte megoldhatatlan feladat elé állít bennünket, s ha hosszas keresés, utánjárás végén rátalálunk valahol az áhított árucikkre, alkatrészre, még nem biztos, hogy az olyan, amilyen nekünk éppen kell. „Eszi — nem eszi, nem kap mást” tartja a mai közmondás. Az író szellemes párbeszédek, rövid, csattanós jelenetek, kitűnően jellemzett típusok és a játékba szervesen beépített zene, zaj segítségével életünk egyre nyomasztóbbá váló jelenségét mutatja be a szatíra torzító tükrében. Ha pl. egy csillagásznak „csapkutatóvá” kell válnia, vagyis ha mindennapi használati tárgyak beszerzése nem történhet meg a maga természetes útján, ha a lényegtelen válik lényegessé, akkor igazi céljaink, nagy feladataink megvalósítására nem marad sem időnk, sem energiánk. Ráadásul újratermelődnek, tovább élnek olyan szocialistának egyáltalán nem nevezhető, feudális emberi kapcsolatok, mint a korrupció, az érdekeken alapuló barátság, hisz végül is minden megszerezhető, ha elég pénzünk, s megfelelő kapcsolatunk van hozzá. Gobelinkép Ezekben a hetekben a szekszárdi múzeumban a Kortárs grafika ’76 című kiállítást láthatjuk, a pécsi Modern Magyar Képtár anyagából. Ebben a hónapban mutatja be a rádió Rákosy Gergely Csak egy csap című rádiójátékát. „Csak egy csap”, de lehetne bojler, fürdőkád, gyerekcipő stb„ vagyis mindPrepelicza Katalin textilművész alkotása. 4. — Benn vannak — mondta, s folytatta a dolgát. Már a konyhaajtóban megcsapta a tisztaság szaga. Előre tudta, hogy a szobában ez csak fokozódik, oda egy porszem se férkőzhet, s a hófehér fal szentképekkel és háziáldásokkal rakott, csupa virító szín, Szűz Mária-kék és Szentlélek-fehér, galambrajok és ciprusok. A szoba tele volt. Az asszonyok összebújtak, feketén, mint a varjak, s jóllehet a mindenszentek litániája zsongta be a kissé nyirkos, de friss léget, egyőjük csuklójáról se hiányzott a rózsafüzér, s nyitott imakönyvüket, mely csatos és veretes volt, sűrűn illették remegő ajkukkal. A vigasztaló Szentlélek eljövetele által ments meg, Uram, minket! Az ítélet napján, mi, bűnös lelkek, kérünk Téged, hallgass meg minket!... A trafikos az ajtóban állt, s hogy véget vessen, belekanyarította a maga basszusát: Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!... Az asszonyok odakapták a fejüket, elsápadtak. Meglepetésük egy pillanatig tartott. Te- réza kivált a bolyból, Marisa követte. Zokogtak és zokogott a többi asszony is. Körülvették a trafikost, húzogatták zokogva a ruháját, vállába, karjába kapaszkodtak, térképtáskáját szorongatták, térdét ölelték, a bő zacskójú térdnadrágját. Teréza kezét a kis ember mellére tette, hogy a kis ember szíve beledobogott a tenyerébe. — Jaj, trafikos úr, könyörüljön rajtunk! Ne hozza ránk a bajt! S az asszonyok kórusban felelték, jajgatták : — Ne hozza ránk a bajt! Mint a zsolozsmát az imént. Nyílott az ajtó. Erős férfi jött be. Zsíros inget viselt és borostás arca sötétlett. Az (Schubert Péter rajza.) asszonyok közé lépett, a. trafikoshoz. — Jöjjön maga kicsikét — mondta a foga közül. * Az asszonyok ott maradtak együtt, a nagy ember kilépett a konyhába a kicsivel. — Adjál bort — mondta a lánynak, ki szaporán rakta a haját, készülődött hazulról. — Maga üljön le! — fordult a kis emberhez, esetlenül forgott szájában a magyar szó, esetlenebbül, mint sokaknak a faluban, akik kijárnak a hegyek közül, meg mint az asszonyoknak, akiknek rendesen hajlékonyabb a nyelvük. Iskolát is keveset járt, beragadt a házi beszédbe, ami itthon járja, s amit az anyjától tanult; öreg beszéd az is, nehéz már a mozgása, foghíjas is. A trafikos elhelyezkedett a konyhaszéken. — No, mit akarsz? — Mit akarsz, mit akarsz? — morgott az ember. Leült ő is. A borostából szelíd kék szempár tekintett ki. Az asztal fölött Anyicska fürge ujjai röpködtek. Térítőt hozott, majd két poharat helyezett el rajta. Az üvegkancsót sö- tétes színű, zavaros borral középre tette, s ment vissza a kredenchez, hogy folytassa a maga készülődését. Harisnyáját is össze kellett finom öltésekkel húznia, mert egy helyen megpattant, egy gombot pedig meg kellett erősítenie. A gazda töltött. Ittak. A bor összehúzta a trafikos száját. Várta, hogy a gazda elkezdje, s a lányt nézte jó érzéssel, hogy nekipendült. — Hány éves vagy, Anyicska? — Tizenhét múltam. — Egyik napról a másikra nagylány lettél. Anyicska egy ajakmozdítással felelt. — Kereső — mondta a gazda, büszkélkedett. Mintha nem úgy lenne az minden háznál, ahol a nyolc osztályt elvégezték a lányok. De Anyicska egy kicsit itthon volt, hogy erősödjön. A gazda töltött. Közben pedig a mosolya, mely a lánya dolgának szólt, leszállt az arcáról. Leszállt, ahogy a nap leszáll az égről és sötét lesz. — Most már beszéljünk magával — mondta. — Hát beszéljünk! — Az asszonyokat maga mért beszélte tele? — Nem úgy van az, Matej, ők csúnyán rászedtek. — Matej nézett a kék szemével, csodálkozott. — ök szedték rá magát? Hát ez nem szép, ilyet mond. — Nincs ott semmi. — De van ott — mondta hittel Matej. — Láttak azt. De nem szabad odamenni. — Hát aztán miért nem, Matej? — tette le a poharat a trafikos. Most ő nézett. — Nem mondhatok — mondta Matej — és ne is próbálja odamenni, mert rossz vége lesz. — összezárta az ajkát. összezárta és a poharakba töltött. Mária- ének hallatszott ki a szobából. Itt pedig csak a bor csorgása hallatszott, a sötét színű, zavaros-sűrű boré, mely itt termett az erdő szélében, konkordia- és novatőkén. A lány is hallgatott, varrta a gombot. Úgy tetszett, nem is figyel, a maga dolgával törődik. — És ne is próbálja asszonyokat bolon- dítani — folytatta Matej, kirakta két fekete öklét a pohár két oldalára. — Maga kell tudni azt: asszony kíváncsi. Kígyó is kísértette Évát... Maga csinálja nem szép dolog... Asszony bizony gyenge, jádz a bűnnel, aztán van baj, sír-rí, jaj, istenem, bozsemój. A trafikos elvörösödött. — Először is ki bolondítja a másikat?! Én a napszámot kifizettem. Teréza el is tette, Marisa is, a semmiért. Hát akkor most adjátok vissza! — Mennyi volt? — Hatvan. A Teréza része. Matej felállt. A szögön lógó kabátja belsejébe nyúlt. Kiszámolta az asztalra a hatvan forintot. — Másodszor — s indulattól remegett a kis ember hangja — miféle bűnre csábítottam én a te feleséged? Gyerünk, Matej, ki vele! De csak köntörfalazol. Matej leült szelíden a pohárhoz. — Maga azt nem tudja? — szólott, lefogta egészen a hangját. A kék szeme a trafikoshoz közeledett, zavaros vizében furcsa bizalmassággal. — Nem mondhatok, de most már megmondok. Esküdjön, senkinek egy szót, mert nagy baj lesz fejünknek. — Esküszöm. Matej egészen a kis ember füléhez hajolt. — No, hát. Ott őrzi aranyborjút Gonosz. Maga kienged, ott kell ülni magának helyibe. Gonosz nyitott ajtó kijön ránk, akkor lesz vége falunak, csecsemő, barom, minden... Földdel egyforma, isten őrizz!... — Borostái között rémület szür- kéllett. A kis ember csaknem leesett a székről. Röhögtében. A nagy döbbenten ült. Zavart csalódottsággal. Háta mögött a lány tojáslepényt tett két karéj kenyér közé. Ahogy csomagolta, zörgött a papír. Némileg árnyékban állt. A mosoly rezdülése nem látszott meg az arcán. (Folytatjuk)
