Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-07 / 5. szám
U "rÍÉPÚJSÁG 1977. január 7. Egy régi pecsétnyomó Készítése után több mint két és fél évszázaddal került a megyei múzeum gyűjteményébe Dombóvár mezőváros 1715-ös pecsétnyomója. Eddig csak viaszlenyomata volt ismeretes, egy 1767-ből származó okiratról, melyet a Tolna megyei Levéltár őriz, a pecsétnyomó holléte azonban mindeddig ismeretlen volt. (A lenyomatat Szőke Sándor ismertette Dombóvárról írott könyvében. — Szőke Sándor: Dombóvár. BP. 1971.) Néhány napja egy magán- gyűtőtől került a múzeumba ez a jelentős helytörténeti értékű tárgy. Eddigi gazdája mint ükapjáitól örökölt, becses családi emléket őrizte mostanáig. Érdekes meglepetésként szolgált, hogy a valóságban nem is egy, hanem tulajdonképpen két pecsétnyomóról van szó. A fogantyúként szolgáló felső rész ugyanis egyenesre vágott, és az így nyert felületre metszették a mezőváros „kis pecsétjét”, melyen évszám nem található, csupán a „SIGILL: OPPIDI DOMBOVARIENSIS” körirat, A nagypecsét ábrázolása hasonló, csupán annyi a különbség, hogy a vár hengeres testű öregtomya itt elölné- zetben látható a rajta lévő félköríves kapuval és kerek, lőrés ablakokkal. Szerencsés véletlen, hogy az eddig ismert viasznyomat és az évszázadok során kissé megkopott pecsétnyomó más-más ponton sérült, s így jól kiegészítik egymást. A lenyomatból megfejthető, hogy a pecsétek belső mezejében található, halvány függőleges vonalkázás a várat a valóságban is körülölelő nádast ábrázolta eredetileg. A pecsétnyomóról viszont biztonsággal olvasható le a nagypecsét ez ideig csak sejthető felirata: „SIGILLUM OPPIDI DOMBOVARIENSE 1715”. Gaál Attila régész Dokumentumfilm A dokumentumfilmek népszerűsége a Szovjetunióban is nagy. Különösen nagy sikere volt annak az azerbajdzsán filmnek, amelynek Szuraja Kerimova parasztasszony a főszereplője. Szuraja asszony kiváló gyapottermesztő, és aktív közéleti ember: már másodszor tagja a Szovjetunió Leg. felsőbb Tanácsának. Mindez azért is érdekes, mert Szuraja asszonynak tíz gyermeke van, akik közül hárman főiskolát végeztek, ketten gépkezelőként dolgoznak, öten még tanulnak. A dokumentumfilm bemutatja a nagycsalád változatos életét is. Szuraja Kerimova számos kormánykitüntetése közül számára a legkedvesebb a Hős Anya cím, melyet a Szovjetunióban az öt vagy ennél több gyermeket nevelő édesanyák kaphatnak. Özönvíz előtt: A Nemzeti Színház december 15-én mutatta be Nagy István: özönvíz előtt című darabját. Rendező: Harag György, a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője. Képünkön: Sinkovits Imre és Bodnár Erika a darab egyik jelenetében. József Attila Mondd, mit érlel... című verséhez készült WUrtz Adám illusztrációja Emlékek a monarchiából Az Országos Hadtörténeti Múzeumban állandó kiállításon négy teremben mutatják be „Az Osztrák—Magyar Monarchia és az I. világháború” emlékeit. Az igen gazdag fegyver- és ruhaanyag mellett tekintélyes mennyiségben állítottak ki numizmatikai különlegességeket, zászlókat, fényképeket, levéltári dokumentációt. A kiállításon több mint félezer kézifegyvert, több száz katonai kitüntetést és jelvényt, valamint Med- nyánszky László, Vaszary János, Zádor István és más hadifestők műveit is láthatják az érdeklődők. A sötét installáció hangsúlyozza a század elejei világégés komor hangulatát, s teremről teremre haladva bontakoznak ki a látogatók előtt a háború katonai, politikai részletei. A háborús készülődés évei, a nagyipar kibontakozása, a haditermelés dokumentumai mellett díszes egyenruhákba öltöztetett katonák, tisztek és tábornokok (a ruhák között találjuk a pazar kiállítású tábornoki díszruhát), a háború kirobbanása előtti éveket villantják fel. Ezekben az években még ismertek voltak a piros ruhás huszárok, a harc idején már tábori szürke egyenruhát viseltek, rohamsisak váltotta fel híres csákójukat. A háború szinte kényszerítette a hadivállalkozókat egyre újabb és tökéletesebb fegyverek bevetésére. Mire a kiállítás utolsó tárgyaihoz érünk, a gyalogsági fegyverek mellett ott sorakoznak a tábori tüzérség, a haditengerészet, a légierő és a harckocsik számos típusa. A kiállítás utolsó terme az elkeseredett és végső harcokat illusztrálja. Itt ismerkedhetünk meg a résztvevő országok hadseregeivel, s az oroszországi forradalmi hullám kialakulásával, előzményeivel. Az I. világháború során 65 millió ember vonult be katonának. Közülük 35 millió meghalt, rokkanttá vált, vagy évekig élte a hadifoglyok sorsát — ez volt a háború mérlege. A kiállítás kiegészítőjeként bélyegbemutató is látható a Hadtörténeti Múzeumban, ahol a hadiposta fennmaradt emlékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. történet legalább negyvenéves. És talán soha sem--------------------------jut eszembe, ha egy friss hír nem idézi fel bennem. És talán a főszereplő is megbocsát — haló poraiban —, hogy most közreadom. De mit tegyek. A Hársfa utca eszembe juttatta az Akác utcát. Jeszuszmiskának megvolt a becsületes magyar neve. De most már, ha kettéhasítanak sem mondanám meg, hogy Link vagy Fink, Pupp vagy Trapp, Feil vagy Fritz Mihálynak hívták-e. Ott lakott abban a hosszú, sáros utcában, ahol én is gyerekeskedtem. Pár holdas, nagycsaládos parasztember volt, mint a többiek. _ Hogy miért hívták Jeszuszmiskának? Mert nem tudott jóformán semmit sem kimondani káromkodás nélkül. És cifrábbnál cifrább átkozódásaiból, keverve a sváb és magyar szavakat, sohasem hiányozhatott Jézus neve. Néha tengelyig érő sár volt az utcában, a házak előtt pedig ott álltak — szép szögletesen felstószolva — a kőrakások. Nekünk, gyerekeknek játszásra, kergetődzésre, bújócskázásra voltak jók, de azt is tudtuk, hogy majd egyszer, ezekkel kövezik ki az utcát. Észrevétlenül fogyogatott a kő, nem tűnt fel senkinek, hogy egyik-másik, jól megtermett példány a pincékbe vándorol, a törkölyös paprikát vagy a savanyú káposztát lepréselni. Évek teltek így el, a kőrakásokat körülnőtte a gaz, míg aztán egy tavaszi napon eltűntek, elfuvarozták őket. A negyven ház kövesút nélkül maradt. Mégpedig azért,-mert két vagy három háztulajdonos nem vállalta a költséget. Ehhez tudni kell, hogy a régi világban nem volt olyan, hogy társadalmi munka, meg tanácsi hozzájárulás. Nehezen megkereshető pengő kellett. Az összes költségre. Már vagy fél éve volt, hogy eltűntek a kőrakások, helyükön is már gyökeret vert a gaz, amikor késő este éktelen káromkodás csalta ki az embereket az utcára. Hát, Miska bácsi szidta-átkozta, verte vasvillával az ökreit. De semmi se használt, a szegény jószágok sehogyan se voltak hajlandók kihúzni a kátyúból a kukoricával megrakott szekeret. Nem akarták? — Húzták volna, de nem bírták. Az utcabeliek csak nézték, hogyan bajlódik, majd hazaballag zsákokért és azzal hordja haza a kukoricának legalább a felét. Nem segítettek. Mert ő volt az egyik, akinek nem kellett a kövesút. Vagy inkább kellett volna, de valahogy nem jutott rá pénz. De most szaladjunk át egy kilométert a Paks másik szélén lévő Hársfa utcába. Ahol az atomlakótelep árnyékában negyven család ostromolja már évek óta a tanácsot a kövesútért. Kellene a kövesút, mert legalább tizenkét személyautó van az utcában és ilyenkor — amíg meg nem fagy — igen nagy a sár, az autók kényszerű tétlenségre vannak kárhoztatva. Mind a negyven lakó aláírta a kérést, megígérte, hogy minden munkát elvégez, csak már intézkedjen a tanács. Persze, a lehetőségek szűkösek, érthető, hogy a tanács rangsorol. Sok még a kövezetlen utca a községben. De most úgy hírlik, átmeneti megoldásként — amíg a végleges beton- vagy aszfaltút elkészül, salakkal csinálják meg az utat. És természetes, hogy az ebben való közreműködésre is vonatkozik a negyven család ígérete. Ott lesznek azok is, akiknek — ma még — nincs autójuk. Akác utcaiak már nem kérik az utcaköve... zést. Jó néhány éve megvan a betonút, nemrég mentem végig rajta. A házat, ahol felnőttem, csak a házszám után ismertem meg, de hogy melyik villa helyén volt Miska bácsiék nádfedeles háza, már nem tudnám megmutatni. JANTNER JÁNOS Az idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját a Szputnyik, amely a tizedik ötéves terv első esztendejének lezárásakor átfogó cikket közöl a Szovjetunió népgazdaságáról. Fél évszázada hallotta a világ először az „ötéves terv” kifejezést. Azóta vitatkoznak, hogy a szabadverseny és a tervgazdálkodás közül melyik hatékonyabb. Miért öt évig tart egy tervidőszak? Mit jelent a rövid- és hosszú távú terv? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk csakúgy, mint arra: hány háború lehetett az elmúlt évezredekben. Az elmúlt öt és fél ezer évben földünkön 14 513 háború volt és e háborúkban 3 milliárd 640 millió ember vesztette életét. A mai termonukleáris fegyverek még ennél is nagyobb veszélyt jelentenek az emberiség számára. Ha már a számoknál tartunk folytassuk számokkal: eddig huszonnyolc esetben küldött a Szovjetunió különböző típusú űrhajókat Föld körüli pályára. A világűr megismerésében eddig részt vett harminchat űrhajós ösz- szesen több mint tizenegy- ezer órát töltött a Földön kívül. A kozmikus térségben különféle célokat szolgáló automata berendezések is keringenek. A világűr az ember szolgálatában című cikk azt elemzi, hogy milyen haszna van az emberiségnek a szovjet űrkutatásból. A Szputnyik szerkesztősége elhatározta, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulója évében részleteket közöl a legkiemelkedőbb szovjet irodalmi alkotásokból. Az első számban Alekszej Tolsztoj Golgota című trilógiájából olvashatunk részletet. SZOVJET IRODALOM A jelenben tovább élő tegnapról szól, megosztott világunkban az együttélés emberségéért és igényességéért agitál Jurij Bondarev A part című regényében, amelynek első részét a januári számban közli a Szovjet Irodalom. A szovjet-baskír költő, író Musztaj Karim nevével hazánkban eddig ritkán találkoztunk, pedig sokárcú egyénisége figyelmet érdemel. Ezt bizonyítják a januári számban megjelent versei is. A Nemzetközi összehasonlító Irodalomtudományi Társaság Budapesten tartotta VIII. kongresszusát. A kongresszus munkájának eredményét foglalja össze Jurij Barbas, az SZTA Gorkij Világirodalomi Intézetének az igazgatója. Nagy sikert aratott a hazánkban vendégszerepeit Taganka Színház. E színház előadásaira emlékezik vissza Gyurkó László Tisztelgés a színháznak című írásában. Ugyancsak színházzal kapcsolatos az a véleménycsere, amelyben Tóth Dezső, Vészi Endre, Baráth Lajos és dr. Harsányi István Gálám: Egy pébé-ülés jegyzőkönyve című drámája kapcsán vizsgálja a termelés és a művészet kapcsolatát, a kétkeziek új típusú ábrázolását. SZOVJETUNIÓ A folyóirat, hetvenedik születésnapja alkalmából közli az SZKP főtitkárának, Leo- nyid Iljics Brezsnyevnek a rövid életrajzát. Az életrajzból is nyomon követhető a Szovjetunió fejlődése. Erről a fejlődésről azonban külön is olvashatunk. A cikk, amely nyomon követi a szovjet népgazdaság fejlődését, többek között egy ilyen adatot is tartalmaz: 1980-ban hét nap' alatt készül majd annyi fogyasztási cikk a Szovjetunióban, amennyit 1938-ban ösz- szesen gyártottak. Az Egyenlőség és igazságosság című cikkből megismerhetjük a Szovjetunió álláspontját a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kérdéséről. A szerző kiemeli a fő célt: valamennyi állam nemzetközi kötelessége, hogy az egyenjogúság alapján leküzdje -az elmaradottságot. „Mintha egy ablakon pillantottunk volna be... megszakadt az öröknek hitt kapcsolat kép és vászon között...” — írja M. Davidov, aki tanúja volt a filmkészítés új forradalmának, az első holografikus mozgókép készítésének. Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a villamos áram segítségével végzett műtétről szóló cikk. Különösen jóleső érzéssel veszi tudomásul mindenki: az így végzett műtét fájdalommentes és a beteg nem érez fájdalmat a műtét után sem. Az Ideggyógyítás feszültséggel című cikk az orvostudomány eme újdonságának a fölfedezését, a kísérleteket és azok eredményeit ismerteti. LÁNYOK,ASSZONYOK Mi legyen a következő lépés? — teszi fel a kérdést Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke abban a cikkben, amelyben összefoglalja az 1975-ös esztendő — amelyet az ENSZ a nők nemzetközi évének nyilvánított —, óta eltelt időszak eredményeit. A magyar nőket is foglalkoztatja az a kérdés, amelyre a tallini Marat Kötöttáru- gyárban dolgozó nők válaszoltak. Az újságíró azt kutatta: hogyan fér össze a gyári munka és az anyaság. A szülési szabadságról visszatérő édesanyákkal arról beszélgetett, hogyan változott meg életük, amikor egy év múltán újra munkába léptek. 1937-ben szállt ki az első szovjet expedíció Északon, a sodródó jégtáblákra. Azóta már olyan hatalmas ipari központ épült fel a Jeges-tenger vidékén, mint Norszilszk. A jégsziget hétköznapjai című írás az Északi-sark 23 kutatóállomásának munkáját mutatja be. Borisz Kamov író, az önnevelés elismert szakértője, érdekes tanácsokat ad a folyóirat olvasóinak: tartsuk féken értelmünket, tanuljunk gondolkodni, tanuljunk beszélni, tudjunk kikapcsolódni és ismerjük meg életritmusunkat. A januári számban érdekes hírek jelentek meg az Erről— arról rovatban, az orosz nyelvet tanulók ismét megtalálhatják az orosz társalgást. Ebben a számban közük a pályázat eredményét: melyek voltak 1976 legjobb írásai, fotói és rajzai. Az iskolák nevelési eszközei közé már régen bevonultak a filmek, a vetítés: játékfilmek és még inkább az ismeretterjesztő alkotások. A MOKÉP filmrepertoriumá- ból kiderül, hogy az óvodásokra is gondolnak: számukra közel harminc filmet választottak ki, amelyek tartalmuknál fogva felhasználhatóak az óvodai nevelésben. A Babszemjankó a varázslónál című sorozatban — amely 35 mm-es és 16 mm-es változatban vetíthető — például La Fontaine-mesefel- dolgozás is szerepel. Csizmás kandúr című színes, szinkronizált japán film, Charles Perrault meséje alapján készült, a magyar népmesékből is jól ismert, bátor és furfangos macska kalandjairól. Mtaifs kaBsődfesikép Würtz-íllusztráció
