Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-16 / 13. szám
6 "Képújság 1977. január 16. i Edzett ifjúságért Akcióprogram 1977-78-ra A Magyar Ifjúság pénteki számában jelent meg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 1977/78. évi akcióprogramja a dolgozó fiatalok és a tanuló fiatalok KISZ-szervezetei részére. Az ifjúsági szövetség akcióprogramja azokat a konkrét tennivalókat tartalmazza, amelyeknek az elvégzése az 1977/78-as mozgalmi év különösen fontos, időszerű feladata. Az alapszervezetek akcióprogramja tagjaik egyéni válla-»* lásaival összhangban — a helyi sajátosságoknak megfelelően — önálló kezdeményezésekkel gazdagítsák a KISZ akcióprogramját és biztosítsák a központi célok megvalósítását. Üdvözöljük az akcióprogramot és tőlünk telhetőén mindent elkövetünk, segítjük, támogatjuk — eszközeinkkel — az akcióprogram végrehajtását. Biztosak vagyunk abban, hogy megyénk fiatalsága örömmel fogadta az akcióprogramot és mindent elkövet, hogy azt maradéktalanul teljesítse. Labdarúgás Körkép a járási bajnokságokról Megyénkben több mint ötven labdarúgócsapat szerepel járási bajnokságban. Tehát ötven község labdarúgóinak őszi helytállásáról adunk körképet a következőkben. PAKS A paksi járásban egyedül a megyebajnokságból kiesett Nagydorog tartja veretlenségét. A megyében szerepelt együttes megmaradt, nem széledt szét és ennek köszönhető jó helytállásuk. Tíz mérkőzésükön negyvenkét gólt adtak és mindössze tízet kaptak. A paksi járási bajnokságban szereplő csapatok szerint Nagydorog a biztos esélyes az első hely megszerzésére. Pálfa második helye kellemes meglepetés. Ebben a községben elég sok probléma volt a labdarúgók sportszeretetével, de a jelek szerint ismét jó szellemű játékosok kerültek egy csapatba. Pusatahencse harmadik helyezése kitűnő teljesítménynek számít. A Paks tartalékcsapata, a Németkér, a Dunakömlőd az elmúlt évekhez hasonlóan tartja formáját, viszont meglepetés a Dunaföldvár gyenge szereplése. A hosszú éveken át megyebajnokságban szereplő Bölcske 10. helye is hűen igazolja, hogy a csapatok legtöbbjének, amikor alacsonyabb osztályba kerülnek, játékosállománya kicserélődik. A kajdacsiak is rendkívül mérsékelten szerepeltek az elmúlt évekhez viszonyítva. 1. N.-dörög 2. Pálfa 3. P.-hencse 4. Paks II. 5. Németkér 6. D.-földvár 7. D.-kömlőd 8. Madocsa 9. Kajdacs 10. Bölcske 11. Bikái-« 10 8 2 — 42-10 18 10 6 2 2 23-18 14 10 5 3 2 24-19 13 10 6 — 4 38-22 12 10 5 2 3 30-26 12 10 3 3 4 20-23 9 10 4 1 5 25-37 9 10 3 2 5 21-27 8 10 3 1 6 32-25 7 10 2 2 6 16-29 6 10 — •’ í{ 0-44 2 SZEKSZÁKO Euuen a bajnokságban a tengeliciek a legkiegyensú- lyozöttabbak. Nagydoroghoz hasonlóan ők is két mérkőzésen végeztek döntetlenül, és vereség nélkül állnak az élen. A lelkes tengelici szurkológárda megérdemelné, hogy csapatuk ismét magasabb osztályban játsszon. A 2. helyen álló Báta — a hírek szerint — komoly belső prob, lémákkal küzd, várhatóan a tavasszal több játékos leáll. Bétának még ha nem lennének belső problémái, gondjai, akkor is kevés esélye lenne az első hely megszerzésére. Az alsótengeliciek 3. helye azt bizonyítja, hogy olyan kis helyen is lehet ütőképes együttest összekovácsolni, ahol mindössze pár száz ember él. A sióagárdiak 4. helye a várakozásnak megfelelően alakult. A Tolna megyei Építőktől ugyan két büntetőpontot levontak, de akkor sem állnának előrébb, ha ez nem következik be. Nagy visszaesés tapasztalható a kölesdieknél. Nem is oly rég még a megyebajnokságba jutásért játszottak ősz. tályozót, míg most csak a bainoki táblázat közepén tanyáznak. A Várdomb, az öcsény, a Szedres, valamint a Harc helyezése megfelel az elmúlt évekének. 1. Tengelic 9 7 2 — 19-4 16 2. Báta 9 6 2 1 33-9 14 3. Alsóteng. 9 4 4 1 19-7 12 4. Sióagárd 9 5 1 3 27-18 11 5. T. m. Ép. (x) 9 4 2 3 20-14 8 6. Kölesd 9 2 4 3 20-16 8 7. Várdomb 9 3 1 5 10-25 7 8. öcsény 9 1 3 5 18-23 5 9. Szedres 9 1 2 6 13-23 4 10. Hare (x) 9 1 1 7 8-48 2 KONYHÁD A bonyhádi járásban veretlenül, két döntetlennel a Tevel áll az élen. Eredményei azt bizonyítják, hogy ismét ütőképes csapat ková- csolódott össze. Negyven rúgott góljukkal szemben mindössze hetet, kaptak. Tevelen megoszlanak a vélemények arról, érdemes-e visszakerülni a megyebajnokságba. A szurkolók egy- része állítja, hogy ezzel a csapattal nem tudnának kiesni, ugyanakkor akik ismerik a megyebajnokság buktatóit, óvatosan nyilatkoznak. A kisvejkei gárda 2. helye reális, hisz ők nem is titkolják: bajnokságot és vele együtt magasabb osztályt tűztek ki célul maguk elé. Elismerőleg kell nyilatkozni a kétyi, a závodi és a kakasdi csapatról. Meglepő a cikóiak 6., és a hőgyésziek 7. helye. A jelek szerint Hő- gyészen még mindig nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy egy jó, ütőképes csapatot alakítsanak ki, mellyel magasabb osztályba kerülhetnek. A további öt csapat (a Börzsöny, az Izmény. a Bony, hádvarasd. a Győré és a Mu- csi) közül a Győrénél kell megállni és hosszabban időzni. Szinte érthetetlen egy községen belül hogy lehetnek ilyen nagy hullámzások. Egyik évben mindenki lelkesedik, társadalmi munkát vállal, anyagi áldozatolt hoz a siker érdekében, a következő évben viszont ugyanezek hátat fordítanak a csapatnak. Annyi bizonyos, a közeljövőben a Győrének nem lesz magasabb osztályú csapata. Iregszemcse ebben a bajnokságban sem tudja megörvendeztetni szurkolóit jó szerepléssel, hiába vonták össze a környék több együtteséből a- legjobbakat. Ismét bebizonyosodik: sok jó játékos még nem jó csapat. Az 5. helyen álló gyönki gárda is csalódást okozott szurkolóinak: nyolc mérkőzésükön csak hét pontot tudtak gyűjteni. A Szárazd, a Szakály és a Regöly helyezése megfelel az elmúlt évekének, viszont az Alsópéí erősen visszaesett. Szerintünk a tavasszal sem tudnak lényegeset javítani he1. Tevel 11 9 2 — 40-7 20 2. Kisvejke 11 8 2 1 33-13 18 3. Kétv 11 6 2 3 39-14 14 4. Závod 11 5 4 2 16-11 14 5. Rakasd 11 5 4 2 20-18 14 6. Cikó 11 5 1 5 31-27 11 7. Hőgyész 11 4 1 6 17-19 9 8. Börzsöny 11 2 5 4 28-34 9 9. Izménv 11 3 2 6 22-31 8 10. B.-varasd 11 3 2 6 17-31 8 11. Gvöre 11 2 2 7 17-18 6 12. Muosj 11 — 1 10 13-68 1 TAMASI Egyedül ebben a járásban található két veretlen csapat: az Ozora és a Tamási. A lista élén álló Ozora az őszi idényben nemcsak azzal szerepelt jobban, mint a Tamási, hogy egy ponttal többet gyűjtött, hanem azzal is. hogy harminc rúgott góljával szemben mindössze hármat kapott. A pillanatnyi helyzet azonban nem jelenti azt, hogy Tamásinak is valamivel kisebb az esélye az első hely megszerzése, mint Ozo- rának. Tamásiban lényegesen jobbak a feltételek, és ha ezt kellően kihasználják, a tavaszi rajtra jobban felkészített csapattal tudnak pályára lépni, mint az ozoraiak. Várhatóan ez dönti el a két csapat közt art, hogy melyik mehet majd osztályozóra a megyebajnokságba jutásért. A 3. helyen álló Fornád játéktudása nem marad el az előtte levő két csapatétól, csak ott a játékot a szó legszorosabb értelmében annak veszik és talán még a célkitűzésükben sem szerepel a dobogó legmagasabb fokára kerülni. A 4. helyen álló lyezésükön, mivel a felkészülési lehetőségek náluk is elég. gé korlátozottak. 1. Ozora 2. Tamási 3. Fornád 4. I.-szemcse 5. Gyönk 6. Szárazd 7. Alsópél 8. Szakály 9. Regöly 8 7 1 — 30-3 15 8 6 2 — 26-7 14 8 5 1 2 23-10 11 8 4 2 2 15-10 10 8 3 1 4 27-16 7 8 2 1 5 11-25 5 8 1 3 4 10-18 5 8 1 2 5 7-40 4 8 — 1 7 8-28 1 DOMBÓVÁR Ez az egyedüli bajnokság, ahol az őszi szezon befejeztével nem volt veretlen csapat. Az élen álló Attala 16 pontjával a bajnokság egyik esélyese. A mögötte levő Ka- posszekcső és a Dalmand 13 —13 pontot gyűjtött. A Dombóvári Vasas erejéből csak 12 pontra tellett. Ebben a csoportban rendkívül mérsékelt teljesítményt nyújtott a Szakcs és a Nak. Az utóbbit még az újonc Gyulaj is megelőzte. Ami ennek a bajnokságnak feltétlen dicséretére válik, hogy a korábbi évekhez viszonyítva megszilárdult a fegyelem, nincs mérkőzései maradás. 1. Attala 2. K.-szekcső 3. Dalmand 4. D. Vasas 5. Kurd 6. Döbrököz 7. Kocsola 8. Szakcs 9. Gyulaj 10. Nak 9 8 — 1 25-8 16 9531 36-11 13 9 6 1 2 44-20 13 9522 33-9 12 9423 30-17 10 9 4 2 3 25-15 10 9414 34-14 9 9126 10-37 4 9 1 — 8 6-65 2 9—18 12-59 1 Végül megjegyezzük: az öt járási bajnokságot nyert csapat oszitályozót játszik a megyebajnokságba jutásért. Amennyiben lényeges változás nem lesz, úgy közülük a két legjobb jut fel a megyebajnokságba. Rejtvényünkben o Magyar Selyemipari Vállalat tolnai fonógyárával ismerkedhetnek meg. VÍZSZINTES: 1. Helyzetet megállapít (Pl. titkos adóét). 6. Elektromos és hőszigetelésre alkalmas „textília”, a tolnai fonógyár terméke (zárt betűk: V, ö). 14 Népvándorláskori nomád nép. 15. Bolti édesség. 16. Vágófelülete. 17. Gyógyít, gondoz. 18. Irányító. 19. Strázsa. 20. Folyó az NSZKban. 21. Haladó szellemű argentin író, elől személynevének kezdőbetűjével. 23. Gyönyör. 24. Shakespeare- dráma címszereplője. 26. Színészi fellépések több helyen. 27. 50 százaléka. 28. Szintén. 29. Szibériai folyam. 31. Lignitdarab! 32. Keménnyé dermed. 33. Stratford folyója. 35. Rejtőzködik. 37. Megszólítás. 38. Állami Biztosító. 40. Becézett női név. 42. A társadalmi elvárásoknak megfelelő. 43. Egy mozdulattal elhallgattat. 45. Az urán és a nikkel vegyjele. 47. Kiejtett mássalhangzó. 48. Csakhogy, de. 49. Mao Ce-. . . 50. . . . borul: meghódol. 52. Tollacska. 54. Hangtalanul ereget! 55. Lassan a mélybe merül. 57. Vasúti csomópont Jugoszláviában. 58. Cipészszerszám. 59. Állatgondozói tevékenység. 60. Cremona i hegedű készítő család. 62. A hőmennyiség egységének rövidítése. 64. Előidéz. 65. Tudatos törekvés. 66. Nagy képes magazin az NSZK-ban. 67. Ezzel az eljárással lehet a feldolgozás során keletkezett szennyeződést és impregnációt eltüntetni (zárt betűk: T, E). FÜGGŐLEGES: 1. . . . üvegszövet: csiszolókorong elkészítésénél nélkülözhetetlen anyag (zárt betű: Z). 2. Vegyi áramforrással működő. 3. Nagyobb mérleg. 4. Vég nélküli ének! 5. Vele kapcsolatban. 6. Távoli ős. 7. A tolnai gyár ebben az esztendőben kezdte meg a termelést. 8. Lumumba kormányának tagja volt (Antoine). 9. Simán vágja. 10. Női név. 11. A vég kezdete! 12. Priusz. 13. Ilyen eljárással készítenek rugalmas, hőszigetelő, szövési és kötszövőipari célra is alkalmas fonalat (zárt betű: L). 18. Az Oranje jobb oldali mellékfolyója. 22. A vanadium és a hidrogén vegyjele. 23. Városrész (röv.) 25. Ilyen szövetet használnak csónakok és kishajók építéséhez. 27. Közönség előtt szerepel. 30. Áruda. 32. Idő is van ilyen. 34. Mutatószó és vegyjel. 36. A Ludolf-féle szám. 39. Becsap. 41. Gondnok, gyám. 44. Jelez. 46. Betűvetés. 48. Megilletődött tisztelet. 50. Kiképzés is van ilyen. 51. Beosztás jelzője. 53. Tó Észak-Finnorszógban. 55. Egyiptomi napisten. 56. Solt . . . City: Utah állam fővárosa. 61. Sziget az Ir-tengerben. 63. A mélybe. 65. Az alumínium vegyjele. Beküldendő a vízsz. 6., 67. és a függ. I. , 7.. 13., 25. sz. sorok megfejtése 1977. jan. 24-ig levelezőlapon a Megyei Művelődési Központ, 7101 Szek- szárd, Pf: 15. címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: REJTVÉNY. A helyes megfejtést beküldők között C szokásos öt db könyvön kívül kisorsoljuk a Magyar Selyemipari Vállalat tolnai fonógyárának különdíjait is. Ezek az alábbiak: I. 300,— Ft-os ajándékutalvány, II. 200,— 'Ft-os ajándékutalvány, III. 150,— Ft-os ajándékutalvány, IV—V. 1—1 vállalati termék. Az 1977. jan. 1-i keresztrejtvény helyes megfejtése: Bihari János — Kossuth — Aragon — Kassák Lajos — Baruch Spinoza — Machiavelli — Isaac Newton — Ady Endre — Dumas — Zola — Canossa. Könyvjutalmat nyertek: Arató Pálné 7623 Pécs, József A. u. 2., Farkas Ödön 7150 Bonyhád, Bajcsy-Zsilinszky u. 4., Heisz Miklós 7100 Szekszórd, Táncsics u. 7'a., Klem Károly 7130 Tolna, Táncsics u. 13., Kovács Mária 7130 Tolna, Eötvös u. 11., Maros János 7100 Szekszórd, Tartsay Itp. 10., Mics- kó Mihály né 7100 Szekszórd, Wosinsky Itp. 26., Orbán Miklós 7356 Kismá- nyok, Kossuth L. u. 13., Prajmaier Mária 7100 Szekszórd, Csaba u. 34., Szilágyi Dezsőné 7100 Szekszórd. Mártírok tere 18. A könyveket a kiadóhivatal, a különdíjasat a tolnai fonógyár küldi meg a nyerteseknek. A Bonyhádi Cipőgyár azonnali belépéssel szakvizsgával rendelkező hegesztőt, varrógépműszerészt, hegesztővizsgával rendelkező géplakatost. Bérezés: a kollektív szerződésben foglaltak szerint, a szakmai gya. korlattól függően. Felvétel és részletes felvilágosítás: a hét minden munkanapján a munkaügyi csoportnál. (147) Fogadkozások Tolnán A Tojnai Vörös Lobogó labdarúgó-szakosztályánál megvolt az évadnyitó értekezlet. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a fel- ^ nőtt és ifjúsági játékosok közül negyvenketten vettek részt a megbeszélésen. Az egyesület elnöksége is képviseltette magát, ismertették a játékosokkal a tervet, a célkitűzést. Biztosították a szakosztály tagjait, hogy a jövőben is megkapják a vezetőségtől a szükséges támogatást. A játékosok közül többen fogadkoztak, hogy a tavaszi idényben javítanak jelenlegi helyezésükön, szeretnének jobban helytállni. Mint a vezetőségtől megtudtuk, szóba került, hogy esetleg egy vagy két játékost igazolnak Szek- szárdról. A tolnai vezetők elmondták azt is, hogy a megyei labdarúgó-szövetség elnökségének egyik tagja ellátogatott Tolnára. Találkozott az egyesületi vezetőkkel, érdeklődött a labdarúgó-szakosztály munkájáról, meghallgatva véleményüket a szövetségről. A tolnaiak közölték észrevételeiket, így többek között azt, hogy sokallják a megyebajnokságban a 18 csapatot. Az idő rövidsége miatt a február 20-i kezdésre a játékosokat nem lehet kellően felkészíteni, mivel itt nincs lehetőség arra — mint az NB-s csapatoknál —, hogy a hét minden napján edzzenek. Szóvá tették azt is, hogy a fegyelmi bizottság ítéletei nem mindig megalapozottak. Elrettentő példaként említették azt a meggondolatlan engedélykiadást, mellyel a nagymányokiak túlkoros ' játékosokat szerepeltethettek ifjúsági csapatukban. Pályázati felhívás TOLNA MEGYEIEK RÉSZÉRE! A Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET MŰSZAKI IGAZGATÓHELYETTESI (főmérnöki) ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Felsőfokú végzettségűek pályázhatnak. Előnyben részesülnek azok a szakemberek, akik felsőruházati konfekció- ipari vagy szőrmekiké- szítői gyakorlattal rendelkeznek. Simontornyán letelepedést biztosítunk. A pályázatot a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat igazgatójához kell benyújtani. Cím: Simon- tornya, Beszédes F. u. 24/a. (247) SZEREK