Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-09 / 291. szám
DECEMBER Névnap: Natália a A Nap kél 7.20 — r nyugszik 15.53 órakor. A H0,d kéI 18 41 — CSÜTÖRTÖK nyugszik 9.00 órakor. Hatvan evvel ezelőtt, 1916. december 9-én halt meg — 62 éves korában — Engelmann Pál Gábor, a korai szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő vezetője, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyik létrehozója és szervezője. * NYUGDÍJASOK a zeneműtárban. A szekszárdi Augus^-ház Liszt Ferenc-em- iékkiállítását tekintették meg tegnaip délután a Babits Mihály megyei Művelődési Központ nyugdíjasklubjának tagjai. A közös látogatás után a zenemütáriban Kovács József, a zeneiskola tanára tartott előadást. + „CSODÁK a tudomány tükrében” és „Történelmi arcképcsarnok” című előadásokkal kezdődött a faddi művelődési ház decemberi programja. Előbbit Fehérvári Örs biológus tartotta az ifjúsági klubban, míg az utóbbi keretében Ságvári Endre életével ismerkedhettek a 14 évesek klubjának tagjai. O A VÄRALJAI német népi együttes Pécsváradon, a nemzetiségi együttesek találkozóján ezüst minősítést szerzett. Az együttes meghívást kapott a hagyományőrző csoportok országos bemutatójára, melyet jövő év tavaszán Veresegyházán rendeznek meg. ~ KORSZERŰSÍTIK a 6zedresi művelődési házat. Három új klubhelyiséget alakítanák ki — az egyikben a községi KISZ-szervezet és a kiváló ifjúsági klub kap helyet —, s bevezetik a vizet. A művelődési ház felújításához jelentős társadalmi munkával járulnak hozzá a község sportolói, úttörői és a helyi KISZ- szervezet. A A NAGYDOROGI öregek napközi otthonában télapó-ünnepséget rendeztek. A nagydorogi úttörők műsorral és Mikulás-csomagokkal kedveskedtek az idős embereknek. Az Állami Pénzverde nemesfém-üzemében évente mintegy 2700 kiló aranyárut és 7 ezer kilogramm ezüstárut készítenek. Az ott dolgozó ötvösök és vésnökök munkáját dicséri, hogy Európa szinte valamennyi országába, de még a Közel-Keletre és Japánba is szállítanak a szépen megmunkált arany és ezüst dísztárgyakból. A képen: Ransch Ede és Tajthy Jenő ötvösök díszkardokat készítenek ezüstből. O AZ IFJÜSÁGI bűnözés Tolna megyei és országos alakulásáról tartott tegnap este előadást Cseh Gábor rendőr százados a tamási járási művelődési központ ifjúsági klubjában. * BÁBMATINÉ vendégekkel. Bábmatiné lesz vasárnap délelőtt tíz órakor a megyei művelődési központban. A pécsi Honvéd utcai óvoda óvónői adnak műsort, utána segítenek a gyerekeknek a bábkészítésben. — HOGYAN, miért csökkent a munkaidő az állami gazdaságokban — erről tárgyalt szerdán a MEDOSZ megyebizottságának köz- gazdasági bizottsága. Ezenkívül beszéltek még a szociális alapok képzéséről és ennek felhasználásáról. A Bővítették a síózsilipet és mélyítették a Sió felső szakaszának medrét, így a másodpercenkénti 50 köbméterről 80 köbméterre növekedett a csatorna vízáteresztő képessége. Ez lehetővé teszi a Balaton vízszintjének szabályozását, amely kedvezően hat a tó biológiai egyensúlyára. A Sió-csatorna nagyobb átbocsátó kapacitása a hajók úsztatását is megkönnyíti. # KÜLFÖLDÖN is érdeklődnek a bajai kukoricatermesztési rendszer iránt. Elsőnek 1977-ben a Szovjetunió moldáviai részén, két termelési körzetben, összesen 1600 hektáron termesztik a kukoricát irányításukkal. Ugyancsak jövőre próbálják ki a Vietnami Szocialista Köztársaság két tájegységén is a bájai termesztési formát. A bajai rendszer iránt Bulgária is érdeklődik. — A LOBOGÓ 50. számában Tolna megyével kapcsolatos rejtvény jelenik meg. A helyes megfejtők között értékes tárgyjutalmakat sorsolnak ki január 5-én. RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS A Szekszárdi városi és járási Rendőrkapitányság kéri annak a személynek a jelentkezését, aki 1976. október 25- én a 12 óra körül Báta községből a bátaszéki vasútállomásra érkező autóbuszon felejtett több motring fekete és drapp színű fonalat. A fonal átvehető a fenti kapitányság Székszárd, Várköz 4., fsz. 9. sz. helyiségében. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan átfutó záporral. Mérsékelt, népközben többfelé megélénkülő nyugati szél. Főleg a reggeli órákban helyenként ködképződés. Várható legmagasabb nappali 4—9 fok között. hőmérséklet Félidőben a nyílt napokról Tolna megye középiskoláinak egy részében már véget értek, másutt még tartanak a pályaválasztást segíteni kívánó nyílt napok. A nyolcadikosok a szüleikkel vagy tanáraikkal voltak, vagy mennek még ezután „középiskolát és szakmunkásképzőket nézni”. November elejétől december végéig húzódik szét a látogatási időszak. Ha abból indulunk ki, hogy a pályaválasztási intézetet nem mindegyik középfokú oktatási intézmény tájékoztatta a nyílt napok időpontjáról és annak feltételeiről, az is valószínűnek látszik, hogy a nyílt napok eredményéről, tapasztalatairól sem fog tájékoztatót küldeni. Pedig az információcserét kiiktatni ilyen vállalkozásból helytelen. Az üzemi nyílt napok esetében sem jobb a helyzet. A pályaválasztást orientálni kívánó időszak az üzemekben is november elején kezdődik, de csak január végén fejeződik be. Hogy ki, mikor, hova megy, azt senki sem tudja. A pályaválasztási intézet szervező munkája ilyen formán fölöslegesnek látszik, hiszen a látogatások időpontját úgyis a csoport- vezetők és az üzemek közötti megbeszélés határozza meg. Ha az intézet feladata csak annyi — és többre nem is nagyon képes vállalkozni, — hogy az iskolákat tájékoztassa, melyik üzembe, milyen időpontok között lehet menni, akkor célszerűbb volna ezeket a határokat évi egy hónapra leszorítani. A középiskolák esetében pedig elég lenne egy hét, hogy minden érdeklődő tudjon a tájékozódásra időt szakítani, s az intézetek is fel tudjanak készülni a bemutatkozásra. Decemberi napsütésben... A Népbolt Vállalat dekoratőrei már díszítik a Korzó Áruház homlokzatát, szerelik a fényreklámot. Fotó: Gottvald Károly Növényvédelmi előrejelzés DOMBÓVÁR Fiatal házasok új lakásban Az V. ötéves tervidőszakban Dombóvárott 1225 lakás fog épülni. Ebből csupán százhatvan lesz a cél- csoportos beruházásból megvalósuló, ennek is csak a fele bérlakás. Részben ennek a kényszerhelyzetnek tulajdonítható a már évekkel ezelőtt megindult folyamat, hogy a fiatalok igénye is megnőtt a saját tulajdonú lakásformák iránt. Tanácsi lakást kapni nehéz, ezért bele kell vágni az építkezésbe, akár lakásszövetkezeti, akár magánerős formában. Az igazgatási osztály vezetője, Gyurisánné dr. Ja- vós Ilona azt is elmondta, hogy az érdeklődés módosulását egy másik kényszer- helyzet is befolyásolja. A fiatal házasok bármi áron szeretnének megszabadulni a két-három nemzedék lakta, régi lakásból vagy éppen a drága albérletből. A lakásigénylők között olyan házaspár is akadt, akik be nem rendezett fürdőszobában laktak. Az utóbbi két évben csak OTP-lakást adtak át Dombóváron — kivéve az öregek, egyedülállók garzonházát —. Az ifjúsági törvény azt írja elő, hogy az átadásra kerülő lakások húsz százalékát harminc év alatti házaspároknak kell kiutalni. Dombóvárott tavaly és az idén kiutalt lakások 66 százalékát, 232-ből 126-ot fiatal házasok kapták. A mezei. nyúl és az üregi nyúl most még bőségesen hozzájut a zöldtakarmányhoz. Ennek az állapotnak egy erős havazás, hófúvás bekövetkezése egyik napról a másikra véget vethet. Erre a fiatal gyümölcsfák tulajdonosainak fel kell készülni. Ahol megfelelő kerítés védi a gyümölcsöst, ott hófúvásos időben arra kell vigyázni, hogy a kerítés mellett keletkező hófúvások hidat ne létesítsenek a nyulak számára. Kerítés hiányában a kis fákat náddal, hullámpapírral, tüskés gallyakkal kell körülkötözni. Szalmával semmi esetre sem, mert abba beletelepedhet a mezei pocok, ami szintén nagy károkat okozhat. Növényvédő Állomás OLVASTAM Az építőkért Nem tudom félretenni szubjektív gondolataimat, érzéseimet, amikor építőkről' hallok, olvasok és — írok. A magyarázat egyszerű. Ha szülőfaluimban elmegyek egy-egy ház előtt, eszembe jut, hogy az apám építette, és különösen jó érzés — sajnos, ilyenben sokkal kevesebbszer van részem — ránézni olyan épületre, aminek tégláit huszonöt évvel ezelőtt az ország akkori legnagyobb beruházásánál magam raktam, vagy ablakait én állítottam be. Nem volt alkalmam sokáig gyakorolni. Az építőszakmát a legszebbnek tartom. Amit az építő alkot és jól megépíti, az évtizedekig, évszázadokig áll. Ezért örülök minden olyan hírnek, ami az építők megbecsüléséről, munka- és életkörülményeik javításáról tudósít. Mint a tegnapi Népújságban az a jogszabály, amely nemcsak lehetővé teszi, hanem kedvezményekkel ösztönzi is a vállalatokat arra, hogy a változó munkahelyen foglalkoztatott építőknek jobb szállást, egészségügyi és szociális ellátást biztosítson. Hadd töltsék el szabad idejüket kulturált körülmények között, hadd legyenek minél többet családjuk körében. Az erre szolgáló összegeket adókedvezmény illeti és nem szabad megtakarítani. Munkaerőgondokkal küzd az építőipar. Társadalmi érdek, hogy ebben a szakmában is mindenki szívesen dolgozzék, a fiatalok ne csak kényszerből — mivel más lehetőségük nincs — menjenek építőnek. Ezt segíti a pénzügyminiszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter közös rendelete. (J) DECEMBER 19. Német nemzetiségi vetélkedő A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége „Reicht brüderlich die Hand” címmel nemzetiségi tehetségkutató vetélkedőt hirdetett, amelyre 2030-an jelentkeztek. Az országos vetélkedő döntőjét Pécsett rendezik meg december 19-én délután kétórai kezdettel a Leőwey Klára Gimnáziumban. Az országos döntőre tizenhat körzeti, illetve megyei vetélkedő legjobbjai jutottak el Bács- Kiskun, Tolna, Baranya, Somogy és Békés megyéből. Tolna megyéből a bonyhádi fúvószenekar, a nagymá- nyoki kórus, a Kretzer—Her- ger duó és Feik Eleonóra jutott a döntőbe, amiről ezt követően majd beszámolunk. Hangversenykrónika Az elmúlt hónapban a megye tíz középiskolája részére rendezett ifjúsági hangversenyen volt alkalmunk megcsodálni a Liszt Ferenc Kamarazenekar kitűnő kvalitásait. Hétfőn este Szekszárdon a felnőtt bérletes közönség előtt csillogtatták tudásukat, felkészültségüket. Ezt a világjáró együttest nem az jellemzi, hogy néhány sztár fényében statisztálnak szólamok. Itt minden pult mögött egyforma képességű, tehetségű, egyforma felelősséget vállaló művész foglal helyet. Ez alkalommal hiányoltuk tanító mesterüket, vezetőjüket, karnagyukat Sándor Frigyest. A zenekar vezetése így Rolla János, az együttes hangversenymestere, a primus inter pares feladata lett. Hangversenyük végig egyenletesen magas színvonalú volt. Mégis a vájtfülű kritikus sem találhatott gyengébben sikerült produkciót vagy akár egy kevéssé átgondolt részletet. Mindjárt a Händel : Concerto grosso négy tételének beszédes szenvedélyessége, az Allegro szigorú polifóniája, a Largo ódon komolysága és a zárótétel jövőbe mutató sokrétűsége elárulta, hogy kivételes 1 zenei esemény részesei vagyunk. Kevésbé sikerült ilyen megragadó, ihletett perceket szerezniük a Vival- di-csellóverseny egyébként kifogástalan előadásával. Az est csúcspontja Mozart: D- dúr divertimentója, a 16 éves zeneköltő műve úgy perdült elénk a maga kamaszos frisseségében, könnyed, szinte raffinált eleganciájával, hódító, sziporkázó, üde elevenségével, ahogy az ifjú Mozart hódíthatta meg a világot annak idején. Bach III. brandenburgi versenyének szigorú polifó- niáfja az ő előadásukban a természetes, magától értetődő közvetlenség, a mű derűs játékossága bontakozott ki. Szép momentum volt Pertis Zsuzsa stílusos csembaló ka- denciája. Végül Bach d-moll zongoraversenye Nádor György zongoraművész nagy sikerét hozta. A mű kiváló előadását némileg lerontotta, hogy itt és most a zenekar túlságosan alárendelt szerepet vállalt. Ugyanis a Bach- korabeli csembaló helyett a mai nagy vivőerejű zongora hangzása nem volt egyensúlyban a zenekarral. HUSEK REZSŐ A szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus nagy sikerű hangversenyt adott Bátaszé- ken a községi könyvtár szervezésében a helyi fogyasztási és ipari szövetkezetek dolgozói tiszteletére. Közreműködött Lányi Péter zongorán, Körtés József fuvolán és Németh Ottóné gordonkán. Vezényelt Ligeti Andor karnagy. A kórus az utóbbi két esztendőben legnagyobb elismerést aratott számaiból állította össze műsorát. A szép számú közönség élvezettel hallgatta Praetoriust, Buxte- hudet, Schönberget, de értő figyelemmel kísérte Bartók, Kodály és Nagy Olivér műveit is. A kulturált környezet — a hangverseny a nagyközségi közös tanács házasságkötő termében volt —, az igényes muzsika, a zenét szerető közönség jó feltételeket biztosítanak a jövőre vonatkozóan a helyi hangversenyélet kialakításához. Ez a kezdet folytatást kíván! L. Z. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkeszt ős őr: Székszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Székszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Székszárd, Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Székszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551