Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-09 / 291. szám
a Képújság 1976. december 9. Utolsó hajók a tél előtt Rakják a sódert. Ha jön az ár jól meghízott, éles szélű jégtáblákkal a tetején és kilép a mederből, erdőket borotvál le, pusztít el. Menekül előle ember és állat. Mindez a zsilipnek meg sem kottyan, a jeges ár megfékezésére építették. A hatalmas vas- és betonerődítménynek egy sokkal puhább anyag az ellenfele. A kívülálló észre sem veszi, pedig ott van az orra előtt. Utazik a vízzel. Ez festi a Siót olyan piszkosbarnára, hogy a tekintet fél méternél mélyebbre nem lát a vízfelszín alá. Ez az ellenfél mindig jelen van, lágy és puha, ott lebeg a vízben: az iszap! Szabad az út. Persze nem legyűrhetetlen ellenfél, de azért figyelni kell rá. Eltávolítása néha nem kis gondot okoz. A zsilipkamrában most is másfél méteres az iszap. A duzzasztóban felgyorsul a vízáramlás, mert a folyómeder leszűkül. A felgyorsult vizet aztán a zsilip után többszörösére szélesedő meder várja, ahol a folyó mozgása hirtelen lelassul. A szinte mozdulatlan vízben az iszpp leülepszik a fenékre, csökkentve a medermélységet, akadályozva a hajózást'. A nyáron a folyamkotrók ötvenezer köbméter iszapot bányásztak ki az alvízből — a zsilip alatti, Duna felé eső mederrészből. Az iszap mennyiségét magyarázza, hogy a Siónak nagy a vízgyűjtő területe és gyors patakok torkollnak bele. Jócskán megnöveli ezt a mennyiséget az, hogy feljebb, a hatos út magasságában most is szélesítik, mélyítik a medret a kotródaruk. A megbolygatott föld egy részét idáig hozza a víz. Ez a jelenség plusz munkát jelent ugyan, de fennakadást a Sió-zsilip üzemében nem. Évente mintegy öt-hatszáz hajó zsilipéi. Főként az erdészet, a vízügy, a füredi hajógyár uszályai jelentik a forgalmat. Most éppen engedik a Balatont, így a vízállás elérte azt a magasságot, hogy az itt várakozó átkelő- és komphajók eljuthassanak a füredi hajógyárig, ahol télen nagyjavítással hozzák rendbe őket, hogy tavasztól ismét fuvarozzák az utasokat a Dunán. Fentről két uszály jön át a zsilipen, most bocsátották vízre őket a hajógyárban. Ma szokványos nagyságú a vízlépcső. A duzzasztószegmens és a merülőkapu előtt 87,7 méter a vízszint, az alvíz 85,2 méter magas az adriai tengerszint felett. Vagyis a vízlépcső, amit a zsilip tart, két és fél méter. Hófehérke, Bendegúz és társai lassan beúsznak a hajózó támkapun a zsilip betonfalai közé, s mire két méterrel följebb emeli a hajókat a beáramló víz — szabad az út. Kiúsznak a csatorna vízére, irány a Balaton. Utolsó átkelő hajók a nemsokára érvénybe lépő téli hajózási zárlat előtt. Steiner Fotó: Gottvald. Kupás Béla zsilipkezelő. Könyvjelzö Sírok, csontok, emberek A nagy fejedelem, II. Rákóczi Ferenc, termetre se volt kicsi, csontváza 180 centiméteres testmagasságról vall. III. Béla királyunk még magasabban hordta fején a koronát, egész pontosan 189,4 centiméterre nőtt. Természetesen mindketten eljárhattak volna a ma élő legmagasabb ember, a 2 méter 75 centis dél-amerikai néger John Camu-Young hóna alatt. Ennek azonban édeskevés a jelentősége, csak kuriózumként ragadtuk ki Kiszely István szép kiállítású, testes, album alakú könyvéből, melyet a Gondolat Kiadó jelentetett meg. Elődeinkről, tehát önmagunkról a legtöbbet testünk legidőtállóbb része, a csontváz alapján tudhatunk meg. Ennek révén követhető nyomon az emberré válás folyamata is. Rövidke, írott történelmünkhöz viszonyítva ez iszonyatosan hosszú idő. A vértesszőllősi „Sámuel” hozzávetőleg 475 ezer évvel ezelőtt húzódott a meleg vizű forrás mellé, de már 100 ezer évvel korábbi ősét is a korai neandervölgyiek családjához soroljuk. A gazdagon illusztrált kötet az átlagos műveltségű olvasó számára is valóságos kézikönyve az embertan tudományának. Segít eligazodni a fajták kialakulásában és a civilizáció fejlődésével a temetkezési szokásokban is. Tudjuk, hogy milyen, ma már 2—3 tablettával gyógyítható betegségek tették sírba őseinket. Egy kis összehasonlítás: Az újkőkorban 21, a bronzkorban és a császárok Rómájában 22, a népvándorlás idején 25—28, a honfoglaláskor 30, az Árpád-kor magyarjainál 31, a középkorban 33, a török időkben 34, a múlt század derekán Angliában 41, 1937-ben ugyanitt 62, 1960-ban Európában 67, 1970-ben az USÁ-ban 71 év volt az átlagos életkor. Egyes szerveink a mérsékelt használat során elkorcsósultak, másokat mi igyekszünk gyógyítani és ennek a csontokon is nyoma marad. A könyv egyik legérdekesebb része az ókori és primitív népek ko- ponyalékeléseivel foglalkozik. Nem biztos, hogy a (csak 55 forintba kerülő) kötet mind a négy és fél száz oldalán egyforma érdeklődéssel rágja végig magát az olvasó, aki végtére is csak az ismereteit óhajtja bővíteni és nem akarja antropológiára adni a fejét. Sok más mellett azonban a jövő emberére vonatkozó fejtegetések bizonyára megragadják a figyelmét. Milyenek lesznek unokáink nem száz, hanem százezer év múlva (ebben a tudományban ez nem túl nagy idő), ha az elődeik nem ve-' szik el tőlük végérvényesen a megszületés lehetőségét. A szovjet Roginszkij szerint: „A holnap embere harmonikusan fejlett lény marad, mentesítve a huzamos egyhangú munkától, sokat sportol majd, s így elkerüli az egyoldalú fejlődést. Ha megfejti az átöröklés biokémiai kódját, utódainak a fejlődését a kívánt irányba tereli majd. Az embert többé nem a környezete fogja teljes mértékben alakítani, hanem önmaga is befolyásolja saját természetét, sorsának alakulását.” A történeti Csontanyaggal foglalkozók többsége, így Haldane professzor is, kevésbé derűlátó. Szerinte „a jövő emberének hatalmas feje és kis arca, fogatlan szája és ernyedt izmai lesznek, ügyes lesz, de nem erős. Lassan fog fejlődni, az érett kort csak "igen későn éri majd el, de addig állandóan tanul. Igen sokáig él, okosabb lesz a mai embernél, s kevésbé az ösztönök rabja. Szellemi aktivitása magasabb szinten mozog majd, mint a mienk.” Ami ha így igaz, nem is lenne baj. Ez s jövőt jelző rész a Kiszely-könyvnek, mely nem embertani prognosztika, csak kis része. Az egész érdemes az elolvasásra. Maga a szerző e hó 20-án a szekszárdi múzeumi ifjúsági klubban találkozik érdeklődő olvasóival. (ordas) A Kossuth Könyvkiadónál jelent meg az „Iratok az ellenforradalom történetéhez” 1919—1945. című, a Magyar Országos Levéltárral közösen gondozott dokumentumsorozat ötödik kötete, amely a magyar ellenforradalmi rendszer belpolitikáját és gazdasági helyzetét ismerteti, az 1927. és 1931. közötti időszakból. (A sok, rendkívül érdekes, s részben most először publikált dokumentumot Karsai Elek válogatta kötetbe, s ő látta el az iratokat jegyzetekkel is.) Berend T. Iván tanulmánykötete, „A szocialista gazdaság története Magyarországon 1945— 1968”, ezúttal második kiadásban jelent meg. a Köz- gazdasági és Jogi kiadóval közös gondozásban. Kalmár György könyve a „Ghana útjai”; Gedő András tanulmánykötete a „Válságtudat és filozófia”. A polgári ideológia és a revizionizmus bírálata című sorozatban látott napvilágot Ripp Géza tanulmánykötete, „A válság gazdaságtana”. „Marx gazdaság- elméletének kialakulása” a címe W. Tuchsheerer könyvének. Megjelent „A szocializmus és a nemzetek” című összefoglaló mű is. Az idősek problémáival foglalkozik „A harmadik kor”, Pongrácz Zsuzsa riportkötete. A népszerű kisszótár sorozatot gazdagítja a most napvilágot látott „Gazdaságpolitikai kisszótár”. Berényi József szerkesztésében. A Szépirodalmi Könyvkiadó újdonságai közt Déry Tibor: „Kyvagiokén” című I regényes életrajza és „A gyilkos es en" című, a szerző által „bűnügyi beszély”-nek minősített írása, egy kötetben jelent meg. Kellér Dezső: „Leltár” című kötete, az 1974 —75-ből származó írásait tartalmazza, Kaján Tibor illusztrációival. A fiatalon elhunyt Ősz Ferenc humoreszkjeinek kötete az „Archimedes a Rubrikán”. Simon István verseskötete a „Gyönyörű terhem”, Gáli István regénye „A ménesgazda”. Üjabb, bővített kiadásban jelent meg Déry Tibor válogatott verseinek kötete, „A felhőállatok”, az író munkáinak sorozatában. Az Európa Könyvkiadó megjelentette Lion Feucht- wanger: „A zsidóháború” című regénytrilógiáj át két kötetben; ebben kapott helyet A zsidóháború, A fiúk és az Eljön a nap! című három regény. Az Európa Zsebkönyvek jubiláns, 150. kötete a Vlagyimir Tyendrjakov kisregényeit tartalmazó „Tavaszi tótágas”. A Modern Könyvtár új kötete mai svájci német költők verseiből ad kitűnő válogatást, „Vándorkő” címmel. A kötet anyagát Hajnal Gábor válogatta, s ő írta az utószót, valamint a jegyzeteket is. Viktor Asztaf- jev könyve „Szénaillat” címmel látott napvilágot. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál jelent meg Palánkai Tibor: „A nyugateurópai integráció” című tanulmánykötete, Rimler Judit: „Fejlődéselemzés ökonómiai módszerekkel” című könyve és a Szövetkezeti Kutató Intézet évkönyve. A duzzasztón átbukó víz habosán kavarog. A vontatóhajó. ....... — — .■■'1.......................
