Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-30 / 308. szám

XXVI. évfolyam, 308. szám. ARA: 0,80 Ft. 1976. december 30., csütörtök Mai számunkból A DOMBÓVÁRI KAPOS EGYÜTTES (4. old.) I... ■■■■I.— I M A KISTERMELŐK SERTÉSEINEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRŐL (3. old.) AFRIKAI ÖRÖMEINK (4. old.) FIATALOK (5. old.) Az első próbatétel Teljes üzemben a KPM gépparkja Estig Í5 centi hé esett - Késnek az autóbuszok Tegnap éjfél után elkez­dett havazni, s reggelre fehér bundába burkolta a házakat, földeket, utakat a hó. A hideggel érkezett havazás jól jött a mező- gazdaságnak, örömet oko­zott a gyerekeknek — akik így még a szünidő alatt élvezhetik az elmúlt években oly nagyon hiá­nyolt téli örömöket —, de munkát, s időnként bosz- szúságot jelent a felnőt­teknek. A KPM Szekszárdi Köz­úti Igazgatóságának hó­ügyeletén a telexgép éjfél előtt 15 perccel kezdte ko­pogni a Meteorológiai In­tézet előrejelzését. Ebben az állt, hogy Tolna megyé­ben egy órán belül meg­kezdődik és fokozatosan erősödik a havazás. Riasz­tották a szakaszmérnöksé­gek ügyeletéit, s fél óra múlva már 13 szórógép in- nult az utakra, hogy a ha­vat felolvasztó sót ráhint­se a burkolatra. Nulla óra ötven perckor Paksról je­lentették rádión, hogy megkezdődött a havazás. Rá öt percre ugyanezt kö­zölte a tamási szakaszmér­nökség ügyeletese is. Haj­nali négykor Tamásiban már hat, Pakson három centi vastag hóréteg borí­totta a földeket. Egy órá­val később Tamásiból tíz­centis vastagságot jelen­tettek, s Iregszemcse, Nagykónyi, Pincehely és Ozora térségében öt hóeke tisztította az utakat. Kora délelőtt már feke­ték voltak a forgalmasabb utak. A kiszórt só felol­vasztotta a jégkristályo­kat, s a járművek kerekei latyakossá keverték a csa­padékot. Az utakat járó hóekék ezt az olvadóban lévő havat tolták az út szélére. Délben a Meteo­rológiai Intézet Tolna me­A közúti igazgatóság hóekés gépkocsijai Szekszár- don is dolgoztak gyére vonatkozó előrejel­zése ismétlődő havazásról szólt. Ezért tovább növel­ték a hóeltakarításan részt vevő járművek számát. Kora délután a Volánnál szerződtetett gépkocsikra is felszerelték a hóekéket. A havazás szerencsére nem okozott súlyos bal­eseteket az utakon, azon­ban a tapasztalatlanság, vagy a túlzott magabiz­tosság sok koccanást ered­ményezett. Reggel a me- zőhegyesi cukorgyár Bar- kasa a hatos úton belero­hant egy sószóróba, dél­ben egy személyautót a többi jármű vezetője emelt ki az árokból. A vasúti közlekedésben a hóesés nem okozott jelen­tősebb fennakadást. A vo­natok többsége pontosan, néhány pedig pár perc ké­séssel érkezett az állomá­sokra. A Volántól kapott információ szerint a szál­kái, az alsónánai, a misz- lai és a keszőhidegkúti emelkedő tegnap nehezen volt járható. A megyeszékhelyen a városgazdálkodási vállalat tegnap állította munkába két vadonatúj hótolóját. Ezek munkáját csökkentik a KPM hóekéi, amelyek a városon áthaladva tisztít­ják az utakat. A gépeken kívül a köztisztasági al­kalmazottak is részt vesz­nek a hó eltakarításában, ha szükséges, az elkövet­kező napokban hómunká­sokat is toboroznak. Dombóvárról azt a hírt kaptuk, hogy ott egy hó­eke takarítja el a havat a város utcáiról. — szí — Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa szerdán ülést tartott. Az Elnöki Tanács meg­hallgatta Kádár János tá­jékoztatóját ausztriai hivata­los látogatásáról. Az Elnöki Tanács megállapította, hogy a tárgyalások tovább erősí­tették országaink jószom­szédi kapcsolatát, amely a különböző társadalmi beren­dezkedésű államok békés egymás mellett élésének jó példája. A tárgyalásokon kö­zös szándék nyilvánult meg népeink barátságának erősí­tésére, a gazdasági együtt­működés szélesítésére, inten­zív formáinak megvalósítá­sára, valamint kapcsolata­ink minden irányú fejlesz­tésére. Nézetazonosság volt abban is, hogy a nemzetközi életben a politikai enyhülést katonai enyhülésnek kell követnie. Együttes erőfeszí­tést kell tenni az európai biztonsági és együttműködé­si értekezlet záróokmányá­nak végrehajtásáért, az 1977- re tervezett belgrádi tanács­kozás sikeréért. Az Elnöki Tanács a tájékoztatást jóvá­hagyólag tudomásul vette. Losonczi Pál tájékoztatta az Elnöki Tanácsot az Indiai Köztársaságban tett hivata­los látogatásáról, Az Elnöki Tanács megelégedéssel álla­pította meg, hogy a tárgya­lásokat és a programot a szí­vélyesség, népeink egymás iránt érzett őszinte barátsá­ga és tisztelete jellemezte. A látogatás során a magyar küldöttség meggyőződhetett az Indira Gandhi vezette in­diai kormány realista politi­kájának eredményéről. Két­oldalú együttműködésünk lehetőségeinek felmérésében, a nemzetközi kérdések meg­ítélésében a felek nézetei azonossak vagy közel állóak. A tárgyalások, a megkötött egyezmények hozzájárulnak a műszaki-tudományos és a termelési együttműködésünk továbbfejlesztéséhez, politi­kai és kulturális kapcsolata­ink elmélyüléséhez. Dr. Trautmann Rezső José Lopez Portillónak, a Mexikói Köztársaság elnökének beik­tatási ünnepségén részt vevő magyar küldöttség útjáról tájékoztatta az Elnöki Taná­csot, amely a jelentést tudo­másul vette. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel módosítot­ta a földtulajdon és a föld- használat továbbfejlesztésé­ről szóló 1967. évi IV. tör­vényt és az ingatlan-nyilván­tartásról szóló 1972. évi 31. sz. törvényerejű rendeletet, továbbá törvényerejű rende­letet alkotott a tartós föld- használatról. A rendelkezé­sek a földtulajdonviszonyok szocialista jellegének erősí­tését, a földek rendeltetés- szerű használatának követ­kezetes megvalósítását szol­gálják; védik az állami és a szövetkezeti földtulajdont, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy ilyen földeket magán- személyek és jogi személyek termelés, más gazdasági te­vékenység és építkezés cél­jára tartósan használatba kapjanak. A törvényerejű rendeletek 1977. január 1-én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett, fel, egyéni kegyelmi ügyek­ben döntött- és egyéb ügye­ket tárgyalt. A megyei tanács ülése lfj«sápk tettekkel bizonyít SZEKSZARDON tartott idei utolsó ülésén a Tolna megyei Tanács az ifjúsági törvény végrehajtásáról, va­lamint az e tárgyban 1972- ben hozott tanács, és vb­határozat megvalósításának tapasztalatairól készített mérleget. A tanácsülés el­nökségében foglalt helyet dr. Király Ernő, az MSZMP megyei bizottságának titká­ra, Péti Imre, a KISZ me­gyei bizottságának első tit­kára és dr. Vígh Dezső, a Tolna megyei Tanács ifjúsá­gi bizottságának elnöke. Or­szággyűlési képviselőink; Fü- löp László és Szászi Gábor mellett tanácskozási joggal vettek részt az ifjúsági tör­vény végrehajtásában érde­kelt Tolna megyei fiatalok képviselői is ezen az ülésen. A Tolna megyei Tanács 1976. évi utolsó munkanap­jának résztvevőit dr. Szabó- pál Antal elnök köszöntöt­te, akinek javaslatára a me­gyei tanács együtt tárgyalta meg az ifjúsági törvény megvalósításáról szóló elnö­ki beszámolót a megyei ta­nács ifjúsági bizottságának tevékenységét elemző jelen­téssel. A megyei tanács el­nöke — a végrehajtó bizott­ság döntésének megfelelően — szóbeli kiegészítést is adott az írásos beszámoló vitájához. Mint mondotta; az ifjúsági törvény megjelené­se óta eltelt öt év számba vehető eredményekben gaz­dag öt év. Politikai, társa­dalmi, gazdasági és kulturá­lis életünk fejlődésének je­lentős szakasza volt az el­múlt tervidőszak. Az a fel­adatunk — hangsúlyozta —, hopv megvizsgáljuk, miként alakult a társadalmi munka- megosztás az ifjúsági tör­vény végrehajtásában, ho­gyan érvényesül a fiatalo­kért érzett össztársadalmi felelősség, melyek a végre­hajtás kétségbevonhatatlan sikerei és melyek a végre­hajtás még meglévő gyenge pontjai. A Tolna megyei Tanács önálló napirendként ezt megelőzően 1972. március 22-i ülésén tekintette át az ifjúságpolitikai munka me­gyei tapasztalatait és hatá­rozta meg a máig, sőt az el­következőkben is érvényes feladatokat. Most a megyei tanács azt állapíthatta meg, hogy az ifjúsági törvény ál­tal megszabott politikai te­vékenység főbb célkitűzései megvalósultak. ISMERETES, hogy az ifjú­sági törvény végrehajtásáról szóló 1971. évi kormányhatá­rozat nyomán készültek el szűkebb hazánkban is a tör­vény végrehajtását segítő­párt- és tanácsi, vállalati, szövetkezeti intézkedési ter­vek. Ezek megfelelő alapot biztosítottak a fiatalok élet- és munkakörülményeinek, szociális helyzetének javítá- (Fodytatás a 2. ol dalon .1 Győri Imre Kecskeméten New York Kart iaWteiB fijévi üzenete Szerdán Kecskemétre láto­gatott Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára. A megyei pártbizottsá­gon dr. Horváth István,aBács- Kiskun megyei pártbizottság első titkára fogadta, s tájé­koztatta a megye társadalmi, gazdasági és politikai életé­ről. Ezt követően Győri Imre a kecskeméti sajtóházban ta­lálkozott a megyei pártbizott­ság napilapjának, a Petőfi Népé-nek, valamint a Forrás című folyóiratnak a munka­társaival és a Lapkiadó Válla­lat megyei vezetőivel. A lá­togatás a megyei pártszékház­ban összehívott pártaktíva- értekezleten fejeződött be, ahol az agitációs és propa­gandamunka időszerű kérdé­seiről tartott előadást Győri Imre. (MTI) Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár szokásos újévi üze­netében azzal a felhívással fordult a világ valamennyi" államához és népéhez, hogy minden erőfeszítésükkel a nemzetközi ibéke és biztonság további megszilárdításán le­gyenek. Waldheim hangsúlyozta a még meglévő tűzfészkek, köz­tük a dél-afrikai feszültség­forrás felszámolásának szük­ségességét. A közel-keleti helyzetet érintve az ENSZ főtitkára síkraszállt a konfliktus béke- tárgyalások útján történő át­fogó rendezéséért. „Eljött az. ideje, hogy komoly erőfeszí­téseket tegyenek a béke- tárgyalások felújítására és haladéktalanul pozitív meg­oldást találjanak az új hábo­rús konfliktus veszélyével fe­nyegető közel-keleti problé­ma rendezésére” — mutat rá az üzenet. A világszervezet főtitkára kiá'’t egy új igazságos nem­zetközi gazdasági rendszer megteremtéséért, amely meg­felélne a fejlődő országok társadalmi és gazdasági ha­ladása érdekeinek. Árokban a Lada

Next

/
Thumbnails
Contents