Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
a “Képújság 1976. december 25, A BVK 1977-es programjából A Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyárában azzal készüllek fel leginkább az 1977-es gazdasági évre, hogy teljesítették az 1976-os tervet. SzázharminomMió forintot ért az a sok százezer folyóméter műanyag léc, amelyet gyártottak, s nagy részéből ajtót készítettek. Baranyai Kálmán gyárigazgató elmondta, hogy a részletes program még nem készült el. az új év azonban minden nehézség nélkül, a hagyományos termékek gyártásával indulhat. Nyugodt évnek nem lehetett mondani az 1976-ost, de a következő is próbára teszi a vezetőket, a munkásokat. Ugyanis a termelékenység növelésével harmincmillió forint értékű áruval termelnek többet, mint idén. Az évi terv 160 millió forint, s ezt azonos létszámmal valósítják meg. Nemcsak a meglévő termelőkapacitást használják ki jobban, hanem néhány új termék gyártását is elkezdik, amelyek minden bizonnyal kedveltek lesznek a felhasználók között. Az első félév végére, úgy számítják, befejezik a MOVIFON nevű álmennyezeti elemeik gyártási kísérletét, s a második félévben üzemszerűen tudják nagy szériában e fontos építőipari szerelvényt készíteni. A mezőgazdaságnak lesz nagy hasznára a műanyag dréncső. Eddig kerámia csöveket használtak, most megkezdik a műanyag sorozatgyártásának előkészítését. Egy harmadik terméket — csibeönetetönek használják — az anyavállalattól vesznek át, s ezeket a szögletes profilú műanyag léceket a mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyárnak készítik, ez a cég csinálja ugyanis a csibenevelőket. A hagyományos termékek teszik ki azonban a jövő évi program nagy részét. így például a műanyag ajtókat korszerűsítik, azaz házgyári beépítésre teszik alkalmassá. Megkezdik még nagyobb tételben a különleges válaszfalak gyártását. Körülbelül ötmillió folyóméter redőnylécet gyártanak az idén, jövőre nyolcmilliót terveznek. A falburkoló műanyag lécekből 2,5 millió folyóméter hagyhatja el a gyár készáruraktárát. A BVK szekszárdi gyárában felkészültek az 1977-es gazdasági évre, az átmenet nyugodt körülmények között történhet: van nyersanyag, jó gépek, és jó a piacuk a ikiváló termékeknek.-Pj— Anyaság miatt tavai övidesen jubilál a gyermekgondozási . segély, vagy ahogyan gyakran emlegetjük: a „GYES”. Tizedik évfordulójához közeledik az intézmény, amelyet méltán tartunk a magyar szociálpolitika újításának. Sikeres újításának, mert az első tíz évben csaknem másfél millióan éltek azzal a lehetőséggel, hogy termelőmunkájukat, foglalkozásukat 3—3 évre az anyai hivatással cseréljék fel. Hogy főfoglalkozásban gyermeket gondozzanak, neveljenek és erre az időre háttérbe szorítsák kereső foglalkozásukat. Nagy gond volt életre hívni ezt a háromévi fé- ligmeddig fizetéses szabadságot. Akkor is, ha anyagilag nem biztosítja a gondtalan megélhetést, de garantálja a jogfolytonosságot; nemcsak a munkahely fenntartásával, a szolgálati idő beszámítással, hanem a távoliét idejére is biztosított béremeléssel. Ma már magától értetődő, hogy az anyag, aki évekre otthon maradt egy — vagy három — gyermekével, visszatérve ugyanazt a bért kapja, mint társai, akik a munkahelyen töltötték ugyanezt az időt. Magától értetődő. Vajon igazságos is? Feltétlenül. Hiszen az anya a legfontosabb társadalmi funkciót tölti be, amikor minden idejét, energiáját a gyermek egészségének óvására, szellemének kibontakoztatására fordítja. És ne feledjük, ezért anyagi áldozatot is hoz. A szociális kedvezmény fejében — foglalkozásától függően — egy-két ezer forintról mond le havonta. És lemond a részére is fontos közösségi életről, olykor kissé saját szakmai szellemi fejlődéséről is. Ez utóbbi veszély akkor fenyeget, ha a munkahely megszakítja a kapcsolatot az évekre szabadságolt munkatárssal. Ám ez- mind ritkábban fordul elő. Sokkal inkább jellemző, hogy meghívják a rendezvényekre, hogy meglátogatják, hogy felkínálják neki a m továbbtanulás lehetőségét, és a nem túlságosan bőséges segélykeretből is jut a GYES-en lévőnek, A találékonyságnak nemcsak szociális érzés a mozgatója, hanem az a józan megfontolás is, hogy a távollévő munkatárs — amint lehet —, az anya szerepe mellett vállalja eredeti foglalkozását is. Segítenek neki a két hivatás egyeztetésében, gyermeke elhelyezésében, hogy a kínzó létszámhiányt ezáltal is enyhíthessék. Mert erre igen nagy szükség van. Különösen az úgynevezett női pályákon — ápolónők, bölcsődei gondozónők, kereskedelmi dolgozók körében —, ahol a 8—10 százalékot is meghaladja a gyermekgondozási szabadságon lévők száma. ondoljuk csak meg: 10 év alatt másfél millióan vették igénybe, de egyetlen esztendő viszonylatában is több mint negyedmillió asszony munkáját nélkülözzük a népgazdaság különböző területein. Nem mindegy tehát, hogyan biztosítják részükre a visz- szatérés feltételeit, miként csökkentik az átálláshoz szükséges időt. L. M. Középiskolás korom egyik divatos játékát utánozva próbát tettem tíz — nem megyénkbeli — ismerősömmel. Váratlanul megkértem őket, hogy habozás nélkül válaszoljanak, mi jut eszükbe Paksról? AZ TÖRTÉNT, amit vártam. Azonnal rávágták: Paks — atom. De mit mondtak volna húsz éve? A megkérdezettek többsége egy vállvonással kísért mosollyal fejezte ki, hogy a semminél alig valamivel többet. Erősen gyanakszom azonban, hogy ugyanők ma alig valamivel tudnak többet az egész megyénkről, mint húsz éve. Általánosságban ismerik azokat a jegyeket, amelyek az ország fejlődését jellemzik és amelyeket hazánk bármely területéről egyformán el lehet mondani. Ám a megyénkben jogosan gyökeresnek nevezhető társadalmi átrétegződésről alig-alig tudnak. Amíg Paks neve mellé robbanásszerűen társult az' alom, atomváros fogalma, a Tolna megyében bekövetkezett — a robbanáshoz hasonló gyorsaságú — társadalmi szerkezetváltozás sokkal nehezebben fészke- lődik be az agyunkba. ROBBANÁST ÍRTAM és hiszem: helyénvaló ez a szó. Helyénvaló, hiszen alig tíz év alatt új életet kezdett nagyon sok család. A fél évszázadnál is nagyobb késéssel érkezett ipar mintha az elveszett időt kívánná pótolni, viharos gyorsasággal eresztett gyökeret, miközben sietve átrendezte azt az életet, amit itt talált. Az elmúlt tíz év hatvan százalékkal növelte megyénkben az iparban foglalkoztatottak számát, hetven százalékkal a munkásokét. Mi ez, ha nem robbanás? Uj életritmust kellett megszokni, új fogalmakat megtanulni, új körülményekhez alkalmazkodni. Szakítani kellett sok régivel, azokkal, amelyek apáról fiúra szállva az évszázadok alatt be- idegződtek, azzal ami korábban megszokott volt. Ismerjük az emberi természetet, tudjuk, milyen nehezen válunk meg a szokásoktól. Itt, most rövid idő — a ma átlagosnak mondott emberi életkor egyhetede — alatt kezdett újat több ezer ember. EGY KICSINY magra hárult a Madat, hogy saját példáján is tanítsa az újakat — a munkás, az ipari munkás életére, a jogokra és a kötelességekre. Az eddig eltelt idő azt bizonyítja, hogy jó mesterek a régiek. Pedig nem volt, és ma sem könnyű a helyzetük. Például azért, mert a munkások nyolcvan százaléka falun él. Van olyan üzem, ahol a bejárók és helyben- lakók száma közel azonos. Az ipar, amilyen gyorsan érkezett a megyébe, szinte ugyanúgy szét is szóródott. Sokfelé telepedett, következésképpen sok a kisüzem. Alig találni olyan gyárai, üzemet, amelyiknek a központja meg a telephelye egy helyen van. Ritka kivétel az is, amelyiknek a megyében van a vállalatvezetése. Apropó: vállalat. Az ipar jelentős hányada nem állami, hanem szövetkezeti tulajdonban van. És még valami : az uralkodó részarány a könnyűiparé. Ez megmutatkozik a foglalkoztatottságnál úgy is, hogy a munkások több mint fele (pontosan 53 százaléka) nő, akik között huszonkilenc százalékot kitevő létszámban vannak a szakmunkások. Tehát: kevesen tanultak szakmát. Abban az összehasonlításban is kicsi ez a szám, ha tudjuk, hogy a megye munkásainak 40 százalékos szakmunkásaránya sem éri el az országos átlagot. E számok mögött azonban az is ott van, hogy a kisebb képzettségűek kevesebb értékű munkára képesek, ezért viszont alacsonyabb a bér is. Ez a pont átvezet ahhoz a gondolathoz, amely figyel-, meztet; ügyelni kell, nehogy tovább éljen az a múltban gyökerező előítélet, miszerint a férfi és a nő munkájának értéke között „természetszerűen” különbséget tesznek. Lám: ismét egy változás a nem is oly távoli múlthoz képest. Változás, amelyet meg kell szokni, csakúgy, mint azt, hogy az üzem, a munkahely életébe bele lehet, sőt, bele kell szólni. És az sem egyszerű. Könnyű azt mondani, hogy üzemi derhokrácia, meg „szóljanak hozzá!” De ahhoz először ismerni kell, nagyon alaposan, a saját munkát, valamin! annak a helyét az egész egység mechanizmusában. TANULNI KELL a demokráciának azt a részét is, hogy a jog és a kötelesség egysége itt miként jelentkezik. Nem egyszerű, dehogy egyszerű! Az első felszólalásig, az első véleményig de sok tapasztalatot kell összegyűjteni. Meg bátorságot! Mert ne tagadjuk: anélkül nem megy. Különösen azoknál nem, akik tudják: nem csupán azt kell forszíronzi, hogy mennyi lesz a fizetési borítékban, hanem azt is, hogy miből lesz a forint. A PÉLDÁK hosszú sora kínálkozna még az újságíró tollára, de valahol meg kell állni. És amilyen önkényes válogatással kerültek papírra a fentiek, éppoly önkényesen szakad meg a felsorolás, hiszen napestig sem érnénk a végére, ha mindent számba szeretnénk venni abból, ami azt igazolja, hogy új szokásokat, örömöket és gondokat hozó élet részesei, tanúi vagyunk. Jóslás lenne arra vállalkozni, hogy ma megmondjuk, miként jellemzik majd a mi korunkat, pontosabban ezt a imásfél-két évtizedet utódaink. Egy azonban biztos: aligha sorolják a látványos, gyorsan pergő, nagy fordulatokat, eseményeket hozó évek közé, hiszen már jóval előbb eldőltek a belpolitika alapvető kérdései, népünk kiválasztotta az útját, kitűzte a célt. Azt à célt, amelyért érdemes dolgozni, érdemes a fáradtságot, a nehézségeket vállalni, hiszen minden lépés, amely- lyel megközelítjük, újabb és újabb örömök forrása, anyagi és szellemi gyarapodásunk bizonyítéka. VÁLTOZÁSAINK is e gyarapodás jelei. Uj örömeink, kiszámítható és váratlan gondjaink is mindmind erre emlékeztetnek. A természet, a társadalom rendje a haladás, a fejlődés. Ez a tény pontosan úgy el- vitathataitláin, miiként az. hogy az egyén sorsa elválaszthatatlan a társadalométól, tehát alakítják, formálják egymást. A mi társadalmunk emberközpontú. Természetéből fakadóan egyre teljesebbé, egyre értelmesebbé teszi tagjai, az egyének életét. Nálunk, Tolna megyében úgy is, hogy alapvetően átformálja a társadalmi szerkezetet, új sínekre helyez egyéni sorsokat, olyanra, amelyen gyorsabban lehet célba érni. Hiszem, ha néhány év múlva ismét próbát teszek, távoli ismerőseim arra a kérdésre, hogy mit tudnak Tolna megyéről, éppoly természetesen mondják majd válaszukban a korszerű ipart, a fejlett mezőgazdaságot, mint ahogyan mára összeforrott az atomerőmű és Paks neve. Fejes István
