Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-19 / 300. szám

e ^pújság 1976. december 19. MnMri ve^i( négtes#se A sportág ígérete A Bonyhádi Spartacus ökölvívó-szakosztálya ne­héz körülmények között dolgozott az elmúlt idő­szakban. (Bár most sem a legideálisabbak.) Ennek ellenére néhány ügyes, te­hetséges fiú bontogatja szárnyait. Szujó László, aki 1958-ban született, egyike ezeknek. Négy éve kezdte Tóparti József edző irányítása mellett az ököl­vívást, és máris sok szép sikert könyvelhet el magá­nak, kivívta — fiatal ko­ra ellenére — a szakembe­rek elismerését. Győrben megnyerte az idei Dunán- túl-bajnokságot pehely­súlyban, s hasonló szép sikert ért el a Gemenc ku­pán is, ahol szintén első lett. Ezt még tetézte azzal, hogy elnyerte a legtechni­kásabb versenyző címet, mely szép tárgyjutalommal párosult. A dombóvári sportegye­sületiek, valamint a gazdasági egységek vezetőd, a városi pártbizottság, valamint a városi tanács meg­hívására megbeszélésre ültek össze Dombóvárott. Ott volt Lépő László, a megyei sport­hivatal vezetője és Herczig Gábor, a megyei pártbizott­ság munkatársa is. A félaidat az Volt, hogy megvitassák, milyen formában lehetne ja­vítani Dombóvár sportjának színvonalát, miként lehetne elérni, hogy a dinamikusan fejlődő városhoz méltó sport- egyesületek tegyenek. Cserép Imre, a városi párt­bizottság titkára üdvözölte a megjelenteket. Rövid tájékoz­tatója után a városi tanács nevében Brunner Vince tar­tott vitaindítót. Többek kö­zött elmondta : -akik ismerik a város sportjának helyzetét, indokoltnak látják a megbe­szélést, tudják, hogy miért aktuális. Nem léhévnem sza­bad passzív szemlélőként várni a felső vezetéstől, hogy a városra váró feladatokat megoldja. Kijelentette: Dom- bóvárott nem használ ják ki azokat a lehetőségeket, me­lyek adva vannák. A félre­értések élfcerülése Végett mindjárt leszögezte: Nem le­het olyan .igényekkel fellépni minden sportágban, hogy rö­vid időn 'bélül magasabb szin­tet érjenek el. Abból kell ki­indulni, hogy milyen feltéte­lek vannak. Figyelembe kell venni a város anyagi helyze­tét és nem szabad* elvonni más fontos területről az anya­gi és szellemi erőt. Brunner Vince a továbbiak­ban elmondta : Dombóvárott 13 sportkör működik, tagjaik száma megközelíti a 4500-at. Ennek fele sportoló. A szak­osztályokban közel ezer a fog­lalkoztatottak száma, 25 szá­zalékuk nő. A 28 edző közül 12 szakképzett. Ezt követően ismertette a sportlétesítmé­nyekét, mélyek ágy-ahogy el­fogadhatók, viszont nincs megfelelő méretű tornaterem. A legnagyobb költségvetése a Dombóvári VSE-nek van, 802 ezer forint, azonban ebből fél­milliót emészt fel a létesítmé­nyek fenntartása. A Sparta­cus 706 ezer forintos költség- vetéssel dolgozik, a Kesztyű­gyár 70, a Láng Vasas 49 ezer forintot költ sportra. A leg­fontosabb feladatként emlí­tette a itekézőfc automata ál- lítójánák vásárlását, beszere­lését. Elmondta: fedett csar­nok vagy megfelelő torna­terem hiányában 'az NB Il-es kosarasoknak mérkőzéseik egv részét Pécsett 'kell ját- szaniok. Többekben felvetődött egy nagy közös sportkör létre­hozása — mondotta a továb­biakban —, ez azonban jelen­leg nem aktuális. A dombó­vári párt- és állami vezetők elképzelése az, hogy az egye­sületek önállóságát nem csor­bítva jobb irányítással'] össz­hanggal ösztönzőleg 'kell hat­ni a minőségi fejlődés érde­kében: Joggal kérdezheti bárki, szükséges-e azonos szakosztályokat párhuzamo­san működtetni. Ha a jelen­levők meg tudnak állapodni abban', hogy a gazdasági egy­ségék miilyen szakosztályt támogatnak kiemetttkedően, megoldódik minden. Termé­szetesen' azt is tudomásul kell venni, hogy a játékosok át­irányítása is rájuk váró fel­adat lesz. Végül javasolta, hogy a DVSE-nél a kosár­labda-, a birkózó-, az asztali­tenisz-, a Spabtacusnál az ökölvívó-, az úszó-, a teke-, a D. Kesztyűnél a kézilabdá­in ői és férfiesapat), míg a iKSE-nél az atlétikai szak­osztály legyen kiemelt. A labdarúgásról javasolta: a je­lenlegi bajnokságban legjob­ban szereplő csapatot kezel­jék kiemelten. Ez azt is je­lentené, hogy a többi csapat játékosokkal és egyéb vonat­kozásban is támogatná a ki­emelt szakosztályt. Brunner Vince végül a három pontba rögzített tervezetet ismertette a vezetőkkel. A vitaindító után érde­kes hozzászólásokra került sor. Regényi Károly (Unió Szövetkezet) aktuálisnak 'találta a megbe­szélést és kérte a javaslatok elfogadását. Mint mondotta: csak úgy lehet előremenni, 'ha összefognak. Kevés a jól kép­zett edző, szakvezető és a javaslat elfogadása esetén a legjobbak dolgozhatnak a ki­emelt szakosztályoknál] Nem elég óhajtani, a minőségileg jó szakosztályok érdekében tenni is kell. A két labdarúgó- csapat (DVSE és Spartacus) között nincs nagy 'különbség és abból sem csinálnak nagy gondot, ha a Vasutat erősíte­nék meg a Spartacussal'. Ge- resdi István (DVSE) a sport­csarnok gondolatával' foglal­kozott és a személyi feltéte­lekkel. Mint'mondotta, a .lab­darúgócsapatok kiemelésénél nem biztos, hogy találkozna a javaslat a vasutas dolgozók véleményével. Szerinte sok tehetséges játékos ment el a Vasúttól katonának és ha visszatérnek, ők lesznek mi­nőségileg jobbak. A minősé­get nem javítaná az ilyen át­csoportosítás. Szabadkai Jó­zsef (DVSE) kérte, hogy mi­előtt kijelölik a minőségileg kiemelésre kerülő szakosztá­lyokat, vegyék figyelembe a létesítményeket is. Kevesellte a támogatást, melyet a sport­kör kap. Felszólalásából kide­rült, hogy a labdarúgócsapat bevétele 16 ezer, míg a ki­adása 'több mint 150 ezer fo­rint. Lengyel János (Láng Gépgyár) szerint azt kell leg­először tisztázni, hogy egy- egy szakosztály fenntartásá­hoz mennyi pénzt kell bizto­sítani. Kérte, a tömegsporttal többet foglalkozzanak a jövő- ■ben és azt jól képzett embe­rék irányítsák, esetleg részük­re rendezzenek továbbkép­zést. Gombos Dénes (DVSE) a sportkörben folyó tömegsport- munkáról' beszélt. Kuczik István (Csavaripari Vállalat) elmondta, milyen jó kapcso­lat alakult ki a Vasutas sport­körrel, amelytől tömegsport- versenyeikre megkapják a sportpályát, ők viszont a bir­kózószakosztályt támogatják. A város vezetőinek 'törekvé­seivel legteljesebb mértékig egyetért. A vitáiban részt vett Cse­rép Imre, a városi pártbizott­ság titkára is. Véleménye sze­rint a szállítást is meg kell oldani, mert a jelenlegi hely­zet nem jó. Az sem megoldás, hogy időnként egy-egy jár­művet kérnek különböző üze­mektől, mert az nagy megter­helést jelent a vállalat szá­mára. Lépő László, a megyei sporthivatal vezetője öröm­mel üdvözölte a megbeszé­lést, mely már nagyon idő­szerűvé vált. A város sportja országos szinten nem számot­tevő, a sport nem tartott lé­pést a város fejlődésével. He­lyeselte, hogy meghatározzák a fejlesztésre váró szakosztá­lyokat, de szerinte sok ezek száma. Javasolta : Dombóvár város sportjának komplex tervét készítsék él. Külön foglalkozott a labdarúgással, mivel elképzelhető, hogy ősz­től mér négy csapat lesz Dom­bóvárról a megyébajnokság- ban. Szerinte is el kellene dönteni, hol vannak a legjobb feltételek és ott végrehajtani a fejlesztést. Vida Gyula (Spartacus) az úszó- és ököl­vívó-szakosztályról, majd a labdarúgásról beszélt. A felszólalásokra Brun­ner Vince válaszolt, majd a városi párt- bizottság titkára, Cserép Im­re tartott összefoglalót. —kas VÍZSZINTES: 1. A Bátaszéki Fémipari Szövetkezet alaptevé­kenysége, amelyet modern auto­mata gépekkel végez (zárt be­tűk; G, S,). 10. Újság. 13. Be­szédhang egyik fajtája. 14. Pu­szit adó. 16. Római 55-ös. 17. Ré­gi űrmérték. 19. Igénytelen, gyengén termő búzafajta. 20. Helyesel az angol. 22. Lengyel- német határfolyó. 25. Vezeték­ben kering és ráz. 26. NDK-beli fotócikk. 28. A szövetkezet spe­ciális terméke, amely főleg kül­földi megrendelők kívánságára új, az eddiginél tökéletesebb ki­vitelben készül (zárt betűk: R, Ê, NY.). 30. Veszprém patakja. 31. Érzéketlen, merev ábrázat. 33. Aranka, becézve, 34. Kettős­betű. 35. Elszökik. 37. Filmek fényérzékenységét jelöli. 39. A kén és a vanádium vegyjele. 40. Bebocsátást kér. 41. Gyertya is készül belőle. 42. Vita egyne­mű betűi. 44. Egyforma betűk. 45. Dél-amerikai füves síkság. ói. Juttat. 47. Human, belga és spanyol autójelzés. 49. Felüdü­lést jelent a sivatagban. 51. Csa­padék. 53. Igyekszik. 55. Német pszichológus volt. (GELB). 56. Fali polc cserépedények tárolá­sára. 58. A tetőzet része! 59. ... háború (1950—1953). 61. A vi­lág ifjúságának seregszemléje. 63. Az asztácium vegyjele. 64. Valakihez csatlakozó. 67. Az eser­nyő régies elnevezése. 69. Tartó. FÜGGŐLEGES: 1. A szövetke­zet fő terméke, Magyarországon egyedül a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet gyártja (zárt betűk: S, Z.). 2. A csuklónál is kita­pintható. 3. Egymást követő be­tűk. 4. Tihanyban van! 5. Színét vesztett. 6. Hires országgyűlés jelzője. 7. Rigó egynemű betűi. 8. AC. 9. háromszor egymás után; dél-amerikai tánc. 10. Ta­lajművelő eszköz. 11. Takarodj ! 12. Finom szemcsék tömege. 15. Károly becézve. 18. Az utolsó, egyetlen példány. 21. SWD. 23. Elcsíp. 24. A felismerés szava. 27. Sertés- és juhállomány jelö­lésére szolgál a szövetkezet ezen terméke (zárt betű: Ü.) 29. Höl­gyeim és ... ! 32. Ezek a szövet­kezet által gyártott cikkek gép­járművek üzemanyag-, hűtövlz- és fűtésrendszerének elzárására készülnek (zárt betű: O.). 35. Szélhárfa. 36. Néha kilóg. 38. Lásd. a vízsz. 37. sz. alatt. 41. Ruhát simít. 43. Csomót bontó, névelővel. 45. Dohányzó ember­re mondják. 46. Sporteszköz né­velővel. 48. ... és emberek (Ste­inbeck regénye). 50. Kerek szám, fordítva. 51. Férfinév. 52. ... Ko- sevoj. 54. Olyan, mint a róka. 57. Francia uralkodó megszólí­tása volt. 59. Vállalati takarék. 60. Olasz, NSZK-beli és luxem­burgi autók jele. 62. Neves szov­jet sakkozó. 65. Víztartályokhoz készül ez a termék (zárt betűk: B, T.). 66. Hősi egynemű betűi. 67. Félcipő! 68. Perui autójel­zés. Beküldendő a vizsz. 1., 28. es a függ. 1., 27., 32., 65. sz. sorok megfejtése 1976. december 27-ig levelezőlapon a Megyei Művelő­dési Központ 7101 Szekszárd, Pf. : 15. címre. A levelezőlapra kér­jük ráírni: „REJTVÉNY”. A helyes megfejtést beküldők között a szokásos 5 db könyv- jutalom mellett kisorsoljuk a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet alábbi díjait is: 1 db SOKOL rádió adapterrel, 1 db SZMENA fényképezőgép és 2 db háztartási mixergép. Az 1976. december 5-i kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Labda ; szűcs ; szőrmekikészitő ; Szovjetunió ; BSZV ; bunda ; lab­da; Derby star; Adidas; Svájc; Anglia; gida. A Simontornyai Szőrmefeldol­gozó Vállalat díjait nyerték; 1— 1 db sportlabda : Eplényi Jenőne, 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 3/a; Kovács István, 7100 Szekszárd, Kadarka ltp. 3.; Rohán János, 7200 Dombóvár, November 7. u. 12. ; Schwab Györgyi, 7184 Pin­cehely, Kölcsey u. ; Tóth Agnes, 7064 Gyönk, Rákóczi u. 91. 1—1 db szőrmekutya: Császár Ibolya, 7171 Sióagárd, Dózsa u. 45.; Móri Mária, 7227 Gyulaj, Dó­zsa u. 75. ; Pigler Ferencné, 7090 Tamási, Építők u.; Takács Ildi­kó, 7211 Dalmand, Árpád u. 4.; Tóth Andrásné, 7068 Kistormás, Kossuth u. 46. ; Könyvjutalmat nyertek: Borda József, 7065 Miszla, Friedmann Tamás, 7100 Szekszárd, Erkel Fe­renc u. 8.; Kovács Katalin, 7130 Tolna, Gagarin u. 21.; Reményi Aranka, 7150 Bonyhád, Budai N. Antal 26. sz. ; Takács László, 7226 Kurd, Vörös Hadsereg u. 7. sz. A különdíjakat a vállalat, a könyveket a kiadóhivatal postán küldi el. Kosárlabda Sok sikert az NB ll-höz! A Baranya megyei sport- hivatalban került sor a ko­sárlabda NB III délnyugati csoportjának évadzáró érte­kezletére. Az NB III első he­lyezettje a Bátaszéki VSK. Képviselője, Zágonyi Bálint vette át a díjat Egyed Mi- hálytól (balról), a kosár­labda-szövetség vezetőjétől. A ligaértekezleten többek között részt vett a sportág ismert szakvezetője, dr. Ra- dochay Imre is. A pécsi ve­zetők elmondták: remélik, hogy a bátaszékiek az NB Il-ben is helytállnak, és to­vább népszerűsítik Bátaszé- ken ezt a szép sportot. Hárman 425 gól szerzői Bemutatjuk a megyei kézilabda-bajnokság ez évi legjobb gól­szerzőit. Nándor István (középen) 196, Erdész Károly (jobbról) 128 gólt lőtt. Mindketten a Hőgyészi Helyiipari SC játéko­sai. Balról Miskolczi Zoltán (Szekszárdi Szöv. SE), aki a rang­lista 3. helyezettje 101 góllal. A dombóvári, városkörnyé­ki sportkörök közgyűlésének időpontjai: január 5: Domb. Vasas, január 8: Domb. Tsz, január 17 : Domb. VSE, janu­ár 24: Kaposszekcső, január 28: FA VÉD, január 29: Szakcs, február 4: Kocsola, február 6: Kurd, február 7: Domb. Spartacus, február 8: Attala, február 11: Domb. Pátria, február 14: Domb. KSK és Gyulaj, február 16: Nak, február 17: Domb. Köz- alkalmazott, február 18: Domb. Kesztyű, február 19: Csibrák, február 20: Döbrö- köz, február 21: Domb. Kór­ház. A Paksi ÁFÉSZ igazgató­sága, valamint szakszervezeti bizottsága együttesen értékel­kelte a szövetkezetükhöz tar­tozó dolgozók tömegsport­mozgalmát. Mint megállapí­tották, tömegsport területén szép eredményeket értek el. Az igazgatóság elismerését fejezte ki, és 21 sportolót ré­szesített jutalomban. * A Szekszárdi Spartacus Sportkör december 23-án 16 órai kezdettel tartja ünnepé­lyes évadzáró értekezletét kerékpárosai részére. Hely : Tolna megyei KISZÖV II. emeleti tanácsterme. T er melőszövetkezetek, ÁFÉSZ-ek, kistenyésztők ! Nemesítőtelepünk NEW-HAMPSHIRE fajtájú tenyész naposcsibére és ELŐNEVELT TENYËSZCSIRKËRE MEGRENDELÉSEKET VESZ FEL. Tenyész naposcsibét vegyes ivarban és szexáltan, igény szerint tudunk biztosítani. A megrendeléseket a beérke­zés sorrendjében előjegyezzük és az átvételi időpontot visszaigazoljuk. Származást igazolást mellékelünk. alsótengelici Állami gazdaság BAROMFITELEPE Levélcím : Alsótengelici Á. G. Baromfitelepe 7052 Kölesd, Lencsepuszta (Tolna megye) Telefon: Kölesd 20. (15) SZEREK

Next

/
Thumbnails
Contents