Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-19 / 300. szám
1976. december 19. KÉPÚJSÁG 5 Minden asszonyért PONTBAN NÉGY OKAKOR Lajos felállt az íróasztaltól, hóna alá csapta az aktatáskát és elindult hazafelé. A folyosó végén kisebb csoportosulást látott: egy zöld elefánt próbált beszállni a hivatal pátemoszterébe, azt bámulták. Nem állt meg nézelődni, sietett, mert otthon, Gizella, a felesége, prézlis derelyével várta. A sarkon egy csokor hóvirágot vásárolt a feleségének. A virágárusnő arca nagyon ismerősnek tűnt, de csak száz méterrel arrébb jött rá, hogy Láz Taylor volt az, személyesen. Alig haladt néhány lépést, a magasból lecsapott egy óriási madár, kondor-keselyű lehetett vagy tövisszúró gébics, nem ilátta pontosan, s kikapta a csokrot a kezéből. Hátraszegett nyakkal bámult a madár után, s nem vette észre, hogy csilingelve jön egy villamos véle szemben, a Berzeviczy utca bal oldali járdáján, csak a legutolsó pillanatban tudott elugrand élőle. MEGGYORSÍTOTTA lépteit, de az útkereszteződésnél meg kellett álllniá, mert akikor terelték át ott a csipkéskúti ménest. Ahogy ott várakozott, hozzálépett az éppen arra sétáló Jagelló Ulászló, udvariasan tüzet kért tőle, majd őt is megkínálta egy bakaszí varral. Mondott is valamit, de litvánul, így Lajos nem értette tisztán a szavait. Pillantása most a szemközti házra tévedt. Egy hatodik emeleti lakás balkonján, terebélyes cseresznyefát fedezett fel, amely csak úgy roskadozott az érett, piros gyümölcstől. Február végén élég ritkán lehet ilyesmit látni a Belső-Józsefváros ban, A lámpa zöldre váltott, ment tovább. A 4711-es italbolt előtt, nagy csődület közepén, egy görögkeleti diakónus késeit egy japán matrózlányt. Csak futó pillantást vetett rájuk, sióiéit tovább. Egyszerre tizenkét fruska fogta körül, gimnazista lányok, akik autogramért ostromolták, mert összetévesztették Victor Hugóval', akire pedig nem is hasonlított. Más érdemleges dolog aztán nem iis történt vele hazáig. — Mi újság, szívem? — kérdezte nejétől, amint átlépte otthona küszöbét. — NEM IS TUDOM, hol kezdjem — mondta Gizella, mély lélegzetet vett és soroilmii kezdte: — Az a nyüves macska leverte a polcról a műanyag fogmosópoharat, letört a füle és becsorbult a széle... Lajoska kilyukasztotta a vadonatúj lilamintás zokniját... Feketéné libát vett egy pomázi kofától, de csak akkora volt a mája, mint egy jércetöjás... Baloghéknak meghozták a tüzelőt, Kovácséknak a nyugdíjat... Ke vermesinét kétszer is 'kereste egy férfi, nem tudom, mit akarhatott, esernyő volt nála meg aktatáska... .Reggel egy kicsit összeszólalkoztunk Mikulánéval, mert megkértem, hogy hozzon nekem a közértből egy hatnyoi-cvan-as csicsók-aíékvárt, de direkt a lelkére kötöttem, hogy hatnyölcvánas legyen, erre ő mégis héthuszast hozott, és amikor szóltam' érte, még ő volt megsértődve... Hamrikék ma két új hokedlit vásároltak, Dobsadé kör- galléros háziköntöst csináltatott magának... Ja és még nem is meséltem a Kelemen Icu vőlegényét, ismered, az a csinos, magas eladó, innen a húsboltból. — Mi történt vele? — Képzőid: szakállt növesztett! De most mór te mesélj, ■mit láttál, mit hallottál ? — Hol? — Hát a hivatalban. Az utcán. Mindenfelé. Te jársz kint a világban, én egész nap itthon vagyok, a négy fal között. Mi ú jság, szívem ? — SEMMI KÜLÖNÖS — mondta némi töprengés után Lajos, és a villájára szúrt egy szép kövér prézlis derelyét. RADVÄNYI BARNA közművélődés gyakorlatában éppúgy, mint a megítélésében, tehát a helyes szemlélet kialakításában jelentős fejlődést értünk el az 1974-ben kiadott közművelődési határozat óta. A közelmúltban az országgyűlés megszavazta a közművelődési törvényt, s az hosszú időre megszabja feladatainkat, jogaink és kötelességeink együttesébe ágyazva. A törvény helyes értelmezése és megfelelő végrehajtása nagyrészt a közművelődés gyakorlati szakembereire, a népművelőkre hárul, de természetesen képzettsége, képességei és lehetőségei szeript minden magyar állampolgárra. Továbbra is a helyes szemlélet kialakítása az elsődleges feladat, mindenütt, minden egyes emberben, mert ez az alapja a gyakorlati közművelődési munka eredményességének. Valóban minden egyes emberről szó van, mert nemcsak a közművelődés szakembereinek kell megfelelő szemlélettel rendelkezniük, hanem a társadalom valamennyi tagjának, hogy megértsék a művelődés szükségességét és fontosságát, belülről fakadó igény támadjon bennük az önművelődés iránt. Jogunk és kötelességünk a művelődés. Jogunk személyünket tekintve és kötelességünk a társadalom iránt, hogy megvalósíthassuk az eddig felhalmozott tudást és gondolati anyagot, s gyarapítva adhassuk tovább az utánunk következő nemzedékeknek. A helyes szemléletet határozat és immár törvény rögzíti, de találkozhatunk még téves nézetekkel, elképzelésekkel. Hogy példát is mondjak: egyesekben szinte meggyőződésként él még az a helytelen szemlélet, hogy a közművelődést egynek veszik a szórakozással, vagy pedig csak a művészeti tevékenység gyakorlására (amatőr formák) és megismerésére — élvezésére, részben elsajátítására — alkalmat adó formákat számítják oda. Az ilyen szemlélet nem veszi figyelembe a munkafolyamat és a társadalmi összfolyamat igényt formáló szerepét, képtelen megérteni, hogy a közművelődés (általában a művelődés) nem akkor kezdődik, amikor a munkaidő véget ér, hanem állandó jellemzője az embernek, sőt, maga a munkafolyamat is szerves része. Természetesen jelentős a közművelődés szerepe a szabad idő hasznos eltöltésében is. Tudatosan arra kell törekednie, hogy utána mindenki „megújult emberként” kerüljön vissza a termelési folyamatba. Ennek elérésére nincs abszolút recept, figyelembe kell venni, hogy az emberek különböznek egymástól műveltségük, mindenekelőtt pedig a termelésben elfoglalt helyük és szerepük szerint. Ezért kell a közművelődés formáinak differenciáltaknak, „méretre szabottaknak” lenniük, ami természetesen nem jelenthet semmiben minőségi engedményeket. Van azonban olyan eset is, amikor nem a különbözőségeket, hanem éppen a hasonlóságot kell figyelembe venni. Például a nagyjából azonosan képzett, hasonló munkát végző (tagokból álló Szemlér Ferenc: Füst A kerten át szatír szellő szaladgál s megáll a tág résű fonott falaknál. Ruhát, sarut megold és szemlesüibve utóba fut a 'nyárikonyha füstje, s hol karmazsiibit utánzó puha por hull, reákaosibt. A szellő visszafordul, kanja ravasz forgással s férfi-forma fogással az ászát közé sodorja. szocialista brigádokban. Nem véletlen — egyre több példa igazolja —, hogy ezekben a brigádokban lehet könnyebben és gyorsabban kialakítani az új embertípust, amelyik élni tud a demokrácia adta lehetőségekkel, érti a kultúra folyamatjellegét, s azt, hogy folyamatos művelődése, önmegvalósítása az élet, a fejlődés elengedhetetlen feltétele. Ez adja a szocialista brigádok, mint munkahelyi kiscsoportok, rendkívüli jelentőségét a művelődésben. Ugyancsak helytelen szemlélet az, amelyik a közművelődést leszűkíti néhány művelődési ágra, helyenként csak az intézményes művelődési lehetőségekre vagy bizonyos tevékenységi formákra. A közművelődést a kultúra egészébe ágyazva, teljességében kell szemlélni ; történetiségében, gyakorlatra irányultságában, társadalmi és gazdasági megalapozottságában és emberi vonatkozásaiban egyaránt. Ezért feladata a közművelődésnek —, hogy hirtelen vett, egészen szélsőséges példákat mondjak —, hogy megismertessen az új képzőművészeti irányzatokkal, megtanítson életritmusunk helyes szervezésére, segítsen egységes, megalapozott világnézetünk kialakításában, de például lakásunk értelmes berendezésében is — és így sorolhatnám nagyon hosszan. Erősen hangsúlyozva az említettek kiragadott és leegyszerűsített példa-jellegét, hozzáteszem: ez is feladata a művelődési otthonoknak, az ifjúsági kluboknak és a hasonló intézményeknek. Ugyanakkor ezek az intézmények ezzel együtt sem, egész tevékenységükkel sem merítik ki — közel sem — a közművelődés fogalmát. A kultúra nem öröklődik, minden újabb nemzedéknek meg kell tanulnia. A közoktatás és a rá szervesen épülő közművelődés munkája éppen a „megtanítás”. A legszélesebben értelmezett kultúra elsajátítása mindenki számára elengedhetetlenül fontos. A kultúraelemek ismerete, birtoklása — mind a tény-információs anyagé, mind áz értékeké —, segít a/, emberi szükségletek során felvetődő sajátos problémák megoldásában. Milyen prob • lémákról lehet szó? Nézzünk ismét csak egyetlen példát! Mondjuk a technika rohamos fejlődése, a munkavégzésben bekövetkezett változások, a gazdasági fejlődés és az életforma szinkronba állításának problémájáról. S agyon-nagyon leegyszerűsítve így szoktuk ezt emlegetni : műveltebb, kulturáltabb munkás — termelékenyebb ipar — magasabb életszínvonal — több termékennyé tehető szabad idő. Csakhogy — s ez a lényeg — nem elég a lehetőséget megadni a kultúra elsajátításához, hanem előbb tudatosítani kell megismerésének és megtanulásának szükségessé.. gét, fontosságát. És ez is a közművelődés feladata. Nem folytatom tovább ezt a „hangos tűnődést”, bízva abban, hogy falán az eddigi példák is mutatják a megfelelő szemlélet elsődlegességét a közművelődési gyakorlattal szemben, de éppen annak érdekében. MÁTYÁS ISTVÁN Teremtés tanúja Zelk Zoltán 70 éves Hihetetlen hetven év! — 1906. december 18-án született Erdélyben, Érmibalyfailván, a-legköltőibb költő, akinek kezében mindenből vers lesz, akinek az emlék, a múlt; a valóság, a jelen; s a vágytak, a jövő egyaránt költészet. Mert életformája az, hogy költő, és ennek az életformának „fényszavű” ege alatt a tegnap, a ma és a hOl-na-p egymásba érnék. A falusi kanton fia, Zelikovics, az inas „gyógyíthatatlan emlékeket” hozott ifjúkorából, pofonok emlékét, kézszorításokat, akaratlan árulásokét és akart elárulta- tásófeét és mindig verssé varázsolta, ami vele történt. Mindenből verset! S ha leomldtt! ha százszor is, én újra kezdtem Figyeld, most is folyók fecsegnek,-nap süt, darázs repül a versben... Valaki azt mbmdta róla: „panaszkodó költő”. Hát persze — életútja teles-téli 'boti ássál -szén védéssel, meg- bánással-törődéssel, megalázással és felmagasztalássail. „Soha ilyen csupaszon, ilyen fegyvertelenül magyar költő -nem állt a Világ előtt”, ö is az élső, magyar gyárak küldte a munkásköltő-generáéió, „pokolban járt nemzedék, szomorú szocialista” tagja — ahogy Vészi mondta. Baloldali politikus, alkotó, 1921-től részt vett az erdélyi ifjúmunkááHmozgalómlban, 1925-ben tagja a Magyarországi Munkáspártnak, 1926-ban letartóztatják, — örökre kitiltják az ország területéről, Romániába tolon- cólj-ák, 1928-ban visszaszökött és esztendőkig álnéven élt — első verse több mint fél évszázada Kassák „365” c. lapjában jelent meg 1925-tben. Hányatott élet, zaklatott sors és érzékeny, szinte naív alkat, -gyanútlanul él és mindenből dalt csihol, a vers oly őszinte, mint amikor „-álmában- fecseg”. A politikai tudatosság érintetlenül hagyta benne az ösztönlét ős hamnvasságáft. Zelk Zoltán lehetett, völ-t is sematikus, de őszintétlen soha? Sorsa: hányattatás, egy többször megtört élét, mintha talán még keresné, ;i-s -a sébeket, hogy a „-tárgyak pátoszát”, a fény tiszta tárgyakat; koszos kanalat, ujjnyomos poharat, lóverseny-tiketteket, osdkkszönyegét, — könnyedebben tudja átemelni a költészet szférájába. így sorsának igaz hittel vállalt, igaz életének bánattal perélő dallama, szomorúságból' kinövő 'bizakodássá válhasson. Szerétő, szelíd, csendes, hiteles optimizmussá : éveim a máglyán, lángok között várom szívem áldozati fürtje még fölszálljon vigaszként az eljövendő -tájon. Sok szerétettél' kös-zöntjük 70. születésnapján. (szalontay) Ä b tt Ä 9 & *5 ç ^ K ç0F AT aw H A • ^ is f ^ ^ ijggg^ Jr ^TL'w2 SSS L,r>A •%£& *P J gg jf* $ ®g§
