Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-09 / 265. szám
A KÉPÚJSÁG 1976. november 9. A közművelődés kérdései Az ŐRI véleménye LAPJUK 1976. október 8-i számában megjelent „A közönséget tisztelni kell” című cikkük. A cikkben foglaltakkal úgyszólván teljes egészében egyetértünk. Helyesnek és hasznosnak tartjuk, hogy a művelődési házak műsorellátásának kérdéseivel és annak során tapasztalható sajnálatos jelenségekkel ilyen behatóan foglalkoznak. Szeretnénk a cikkben felvetett néhány kérdéshez hozzászólni, hangsúlyozottan nem helyreigazítási, vagy vitatkozási szándékkal, hanem azért, hogy kiegészítsünk és más szemszögből is megvilágítsunk néhány problémát. A cikk részletesen kifejti, hogy az ŐRI műsorainál jóval olcsóbbak a hakniműso- rok. Ez a tény határozza meg a művelődési otthonok műsorpolitikáját és vezet arra a — közművelődésünk szempontjából egyáltalán nem pozitív — eredményre, hogy a műsoros előadások nagy része formailag a művelődési otthonok „rendezésében”, a gyakorlatban azonban e közművelődési intézmények asszisztálása mellet egyes — magukat és társaikat adminisztráló — művészek irányításával zajlik le. A HAKNIMÜSOROK ellen jogi úton nem lehet fellépni, mert azok a rendezésre jogosult művelődési otthonok szabályszerűen engedélyezett rendezvényeiként jelentkeznek a gyakorlatban. A műsorokat szervezők tevékenységének sem lehet addig gátat vetni, amíg a művelődési othonok kizárólag anyagi szempontokat vesznek figyelembe. A szabálytalanul működő szervezők közül már többet is eljárás alá vontunk a 3/1974. (XII. 14.) KM. sz. rendelet megjelenése óta és hivatásos előadóművészi működési engedélyüket megvontuk. A jogszabályok szerint azonban csak határozott időre — legfeljebb egy évre — vonható meg a működési engedély, tehát a gyakorlatban ez végleges megoldást nem jelent. A működéstől eltiltott művészek a letiltás megszűnése után tovább folytatták és folytatják tevékenységüket. Volt olyan is, aki a működési engedély megvonásának időtartama alatt is szervezett, csak ő maga nem lépett fel. Ezt a kérdést kizárólag ezen a módon, központilag nem lehet eredményesen megoldani. DE FEL KELL vetnünk azt a kérdést, amellyel cikkük nem foglalkozik, vajon helyes-e kizárólag anyagi Szempontok szerint dönteni abban a kérdésben, hogy milyen tartalmú és összeállítású műsorok kerüljenek bemutatásra a művelődésre, szórakozásra joggal igényt tartó közönség előtt. A hakniműsorok ügyében a rendteremtést — cikkük bevezetésében helyesen említett kívánság szerint — elsősorban a művelődési otthonokban kellene kezdeni. Ha ugyanis ezek nem fogadnák a hakniműsorokat, vagy legalább ezek közül azokat, amelyeket a cikkükben leírt magatartást tanúsító egyikmásik ismert szervező „fémjelez”, akkor kevesebb lenne a jogos panasz. A kirívó esetek alapján megyei szinten is lehetőség lenne intézkedésre, a kifogásolt „produkciónak” a megyéből való kitiltása útján. AZ ŐRI műsorainak nagyobb költségével kapcsolatos megállapítás csak az érem egyik oldala. A hakniműsor viszonylag olcsóbb ára azonban olyan mellőzhetetlen rendezői tevékenységek elhagyásának eredménye, mint a műsorszerkesztés, az előadás vezetésére a művészektől független, felelős dolgozó biztosítása, az állami szervek számára kötelező művészeti és adminisztratív munkák elvégzése. Az esetleges bevételi többlet végeredményben a kulturális alap bevételét képezi és fontos szerepet játszik közművelődésünk kiemelt problémáinak megoldásában. Régi piaci tapasztalat, hogy nem mindig az jár jól, aki a legolcsóbban vásárol. A művelődési otthonok műsorpolitikájában a „kevesebbet, de jobban” elvét lehetne és kellene megvalósítani. Az állami rendező- szerv műsorai minden körülmények között igényesebbek, mint a haknibrigádoké. Egyébként intézményünknek vannak olyan, a hakni- műsoroknál lényegesen olcsóbb önköltségű irodalmi műsorai, amelyek gyakorlatilag elérhetők a legkisebb művelődési otthonok számára is. A közművelődés ügye szempontjából ezek sokkal többet érnek, mint az állandóan elérhető beat-koncer- tek, valamint a cikkben leírt, elsősorban jövedelem- szerzési szempontokat célzó, rutinmunkával, hajszoltan lebonyolított vegyes műsorok. ÖSSZEGEZVE az elmondottakat: nem a hakniműsorok javítgatására, hanem arra kellene törekedni, hogy a művelődési otthonok gyökeresen változtassanak rendezési gyakorlatukon és a hakniműsorok fogadásának kényelmes megoldása helyett igényesebb — és természetesen több energiát igénylő — rendezvények létrehozására törekedjenek. Nemcsak a kétségtelenül meglévő igények kiszolgálása, hanem a potenciálisan meglévő magasabb művelődési igények felkeltése is feladatuk. Az állandó panaszok csak akkor szűnhetnek meg. ha a cikkben szemléletesen leírt felfogás szerint működő művészeknek nem lesz módjuk arra, hogy naponta akár három előadást is lebonyolítsanak olyan különböző helyeken, amelyekre az utazáshoz szükséges idő egyáltalán nem szerepel számításaikban. Ez pedig csak helyi szinten oldható meg. A konkrét ügyet egyébként október 14-én lezártuk és lényegében igazat adtunk a szedrest művelődési ott- honnok. A hakniműsorokat központilag azonban nem számolhatjuk fel, erre sem jogi, sem művészeti lehetőségünk nincs. Igazgatási osztályunk rendszeres kapcsolatot tart a megyei művelődésügyi osztályokkal, tájékoztatást ad a felmerülő kérdésekben. Ennek alapján a megyei szakigazgatási szervek, illetőleg a rendezési engedély kiadására illetékes szervek hatáskörébe tartozik számos olyan intézkedés, amely javíthat a jelenleg fennálló helyzeten. De végleges megoldást csak a művelődési otthonok vezetőinek nagyobb igényessége, határozott fellépése és új művészeti irányvonal kitűzése jelenthet e téren. Szerződéstervezetekkel e problémákat nem lehet megoldani. Ilyen ajánlott szöveget egyébként készítettünk és korábban a megyék rendelkezésére bocsátottuk. De amint a cikkből is látható. a haknizók önkényesen megváltoztatják az előadás időpontját és hátrányos helyzetbe hozzák a rendező szerveket akkor is, ha aláírt megállapodás jött létre. REMÉLJÜK, hogy hozzászólásunkkal sikerült teljesebb képet adnunk a cikkben felvetett kérdés problematikájáról. Keszler Pál igazgató Színházi esték Hogyan kell a közönséget lenyűgözni ? Színházi életünknek talán túlságosan, is szürke tulajdonsága: nemigen lep meg semmivel. Nincsenek nagy bukások, nagynéha figyelünk fel egy-egy kitűnő alakítás, stílusos rendezés kapcsán valamelyik bemutatóra. A színházak unalma miatt mi, nézők, nem sokat protestálunk, annál inkább a művészek — de lelkünk rajta, a nézők éppen úgy szeretnék, ha a kényelmesből, a megszokottból több kitörésre kerülne sor. Mindez! egyetlen magyar színházi 'társulatra nem vonatkozik, a híres 25. Színházra, a huszonötödikre, amelyik nem olyan mint a többi... Ez a fővárosi színház jár a legtöbbet „telepre”, olyan helyekre is, ahol más színház még sohasem járt. Mégis, megyénkben most játszottak először. Nem aprócska, eldugott helyen, mégis ott, ahol nagy színház nem járhat. Du- naföldvárról van szó, a művelődési ház aprócska színpadáról. Száz percig feszíti a játék a falakat, a színház — és az élet — vitalitása lenyűgözi a székekkel zsúfolt szűkös „nagytermet”. A dunaújvárosi Bemutatószínpad révén Dunaföldvár vendége a 25. Színház társulata. Brecht Mahagonny városának tündöklése és bukása című operájának átdolgozott „zanzásí- tótt” kamaraváltozatát játssza. Díszlet helyett székek és négy ellkoptlatott autógumi, szimfonikus zenekar helyett zongora és egy orgona. Nincsenek színpadmesterek, hangosító berendezés, sehol a sürgölődő öltöatetők. A játék körülményei már elöljáróban röviden, tömören, egyértelműen közük : semmi másra ne figyelj, csak ami a színpadon fog történni ! A Brecht-szatíra Kurt Weill zenéjével egy elképzelt amerikai város születéséről, virágzásáról és bukásáról való történet, s a szegény, középszerű, becsületes ember életének s tragikus halálának meséje. A színpadon olyan gyorsan történik minden, olyan sodró a lendület, hogy reménytelen vállalkozás lenne azé, aki a dráma eredeti szerkezetét kutatná, jellemekre és konfliktusokra ügyelne. Ezt az előadást nem lehet úgy nézni, hogy közben kommentáljuk magunkban a színpadi történéseket: csak arra van mód, hogy átengedjük magunkat a színpadról áramló impulzusoknak. A pillanatonként változó színek mellett sodpr az előadás mozgása, s az iramét, lendületet diktáló fülbemászó-ironikus zene. Ez a furcsa „revü” fejbe- vágóan szórakoztat, mondanivalóját úgy közvetíti, hogy egy percig sem érezzük, hogy most „tanítanak”. A főszerepeket játszó Jobba Gabi, Zala Márk, Bajcsay Mária, Tolnai Miklós, Csíkos Gábor bizonyította, hogy a közösségi színházban is jó színész kell a jó előadáshoz, sőt Jobba Gabi és Zala Márk alakítása nem egyszerűen jó, annál több. A rendező, Iglódi István mellett az előadás létrehozásának másik művész-főszereplője a zenét átdolgozó és virtuóz módon eljátszó Sel- meczi György. A „Mahagonny” Dunaföld- váron nagy siker volt. Igaz, mindenütt hatalmas sikert aratott, ahol csak előadták. Természetesség, lendület, jó zene, sok mozgás, átgondolt mondanivaló — ez lenne az „új” színház? Jobba Gabi és Zala Márk az előadás egyik jelenetében. De hiszen mindez több száz éves találmány... VIRÁG F. ÉVA Foto: Komáromi Filmjegyzet A ZEPPELIN Ne tévedjünk. Zeppelin Ferdinánd gróf, aki a magyar Schwarz Dávid találmányát Következő filmjegyzetünk a Maréknyi szerelem c. svéd filmről szól. jól tudta, hogy a maga idején — az I. világháború éveiben vagyunk — pompásan használható, gyilkos új fegyvert ad hazája hadvezetése kezébe. Eszébe se jutott volna egy bevetés alkalmából lelki válságba esni, netán elpusztulni. Békés öregségben halt meg 1917-ben, 79 éves korában. Ettől természetesen teljesen függetlenül, a nevét viselő angol film izgalmas, szórakoztató és olyan nevetségesen naiv, hogy a nézőnek már nevetni sincs kedve. Zeppelin szépltelkű mását, Altschul professzort a német titkosszolgálat egyszerűen átejti. M egkons tru áltat j a vele a szuper-Zeppelint, aztán akarata ellenére magával viszi egy kommandóakcióra, ami nem kevesebbre hivatott, mint a harcoló angol nép erkölcsi ellenállását megtörni. Az tény, hogy a britek tiszteletet érdemlően komolyan veszik egyáltalán nem mindig haladó, hagyományaikat. Ismerve a II. világháborúban is tanúsított szívósságukat, azt azonban valószínűleg maguk se hiszik el, hogy ha apáik, idejében egy jól kiképzett csoport ellopja a nemzeti levéltárat, benne a Magna Chartát és kézigránátot dob a koronaékszerek közé, akkor az angol hadsereg kapitulál. A néző se hiszi el, általában nem hisz el1 semmit. Lát viszont szép táj- és kevésbé szép trükkfelvételeket, Elke Sommer és Alexandra Stewart személyében két valóban szép nőt és Michael York alakításában egy olyan buta mesterkémet, akinél már csak a német titkosszolgálat emberei butábbak, akik alkalmazzák. Továbbá verekedést, lövöldözést, légi harcot minden meny- nyiségben. (ordas) Gondolatok a képtárban A múzeumi hónap most ért véget. Alighanem sokan meglepődnek: persze, persze, október a múzeumi hónap. Néhány napig talán figyeltek is rá, a hírekre, hogy itt vagy ott kiállítás nyílt ünnepélyesen a múzeumi hónap alkalmából. Az alkalom szülte-e vajon a kiállítást vagy a munkaév kezdetén amúgy is megkezdődő tárlatra ragasztották re az alkalom címkéjét? S mi haszna volt a múzeumi hónapnak? Majd megjelennek a statisztikák, hol, milyen sok kiállításon menynyi múzeumlátogató járt az ünnepi hónap folyamán. Kevés-e a múzeum, kevés-e a kiállítás vagy elegendő, netán sok is? — a kérdésre az adna választ, ha tudni lehetne, milyen szellemi hatásuk van a múzeumoknak, kiállításoknak, az állandó vagy a vándortárlatoknak, Biztosra vehető, hogy iskolák, diákok gyakrabban látogathatnák a kiállításokat. Az iskolai kirándulások sorába bölcsebben illeszthetnék ezeket a műélvezeteket. Biztos, hogy kevesebb család jár rendszeresen kiállításokra, mint amennyi a közművelődés érdekében állna. S aki jár is múzeumba, kiállításra, mi hasznát látja? Javára van-e, gazdagítja-e ismereteit, erősíti-e emberségét? Születnek-e értékes gondolatok a képtárban? Persze. A művészet erejében kételkednék, aki borúlátó volna. A történelmi emlékek, a tudományos bemutatók, a művészeti tárlatok nem maradnak, mert nem maradhatnak hatástalanok a látogatókra. Tudja-e vajon mindenki, hol találja meg a legközelebbi múzeumot? A képtárat? Utakon, országutakon mindenütt ott van-e az irányítótábla, s talán nemcsak irányító, útbaigazító, hanem egy kicsit kedvébresztő is? Jár- ják-e az országot, járják-e az iskolákat a múzeumok és képtárak közönségszervezői, közlekedik-e múzeumi autó- buszjárat? Van-e iskola, amelynek minden diákja volt már múzeumban? Amelyben a diákoknak legalább a fele évente többször is elmegy múzeumba, tárlatra? Amelynek minden pedagógusa rendszeres látogatója a kiállításoknak? A pályaudvarokon hívogat-e plakát a legközelebbi tárlatra? A közművelődés alapvető kérdései ezek. S ha valaki csakugyan elmegy, esetleg jár is múzeumba, kiállításra, mindent meg- teszünk-e azért, hogy valóban épülésére legyen, amit lát? Elegendő-e mindenütt a kiállított tárgyak mellett a közlés, mit lát a látogató, s mit nézzen meg jobban, alaposabban? Milyenek a katalógusok? Töprengeni, gondolkozni kellene végre azon, hogy a közművelődés érdekében merőben újszerű katalógusok kellenének. Amelyeket nemcsak lelkes szavak vezetnek be, s amelyek nemcsak sorszám szerint közük a látnivaló címét-nevét, netán a méretét vagy anyagát, esetleg a korát, hanem mást és többet közölnek a látnivalóról, azt is, ami tudnivaló. Tárlatvezetések is vannak, s itt-ott magnó-tárlatvezető is akad már. Költséges, persze, az efféle. De olcsóbban és egyszerűbben is megoldható ez. A frankfurti Städel múzeum gazdag képtárában minden szoba bejáratánál kis polcon, tasakba rejtett gépelt papírlapok találhatók. Útmutató, magyarázat a terem képeihez. „Elolvasás után kérjük a polcra visszatenni” — ez áll az ív alján. Nincs az a szegény múzeum, amelynek legalább erre ne telne! Jó katalógusokból a múzeumbarát házikönyvtárat állíthatná össze. S ha a katalógus nemcsak a minimális listákat közölné, hanem tartalirlas is volna, nagyobb példányszámban jelenhetnének meg ezek a kis füzetek, hiszen a kiállítástól függetlenül — bármelyik könyvesboltban — árusíthatnák őket. K éptárban, múzeumban ritkán van tolongás. Lehet elmélyedni, lehet gondolkodni. Csönd van a termekben, s a csönd szívesen szül gondolatokat. Csöndes ünnep a múzeumi hónap is. Pedig arra való, hogy múzeum és képtár. a közművelődésnek eleven eszköze, hatásos szolgálója legyen. Most véget ért az idei múzeumi hónap: ne érjen véget a tárlatok iránti érdeklődés, a gondoskodás, a gondolkodás ! ZAY LÁSZLÓ továbbfejlesztve megalkotta a róla elnevezett léghajókat, nem volt széplélek. Nagyon
