Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-05 / 262. szám
1976. november 5. ifËPÙJSÀG 5 Az újságíró ritkán foglalkozik egy-egy írásának utóéletével, mert bőven megteszik helyette a tömegkommunikációval szakszerűen foglalkozók. Tűnődés közügyben című, ez év július 9-i írásunk elő- és utóéletére azért térünk vissza, mert módunk volt bepillantani egy szürke dossziéba, melyben a megyei tanács kereskedelmi osztálya további két cikk társaságában azokat az ügyiratokat gyűjtötte össze, amik a szeszes italok forgalmazási korlátozására irányuló társadalmi igényeket és az ezeket „hatástalanítani” szándékozó leveleket tartalmazzák. MEGTORPEDÓZOTT IGÉNYEK Hallatlanul nagy rokon- szenvet váltott ki a Somogy megyei Tanácsnak és Kereskedelmi Felügyelőségnek az az intézkedése, mely a megyeszékhely vasúti és autóbusz-pályaudvaráról — az utasellátó étterem kivételével — kitiltotta a szeszes italok árusítását, s időben korlátozta a dolgozók tömegeit foglalkoztató munkahelyek környékén elhelyezkedő italboltok nyitási, illetve szeszforgalmazási rendjét. Nem véletlen, hogy a Kaposvártól nem messze eső Dombóvár városi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága határozta el a vonzó példa követését ez év márciusában és oldotta is meg — részben — az alkoholizmus szempontjából veszélygócoknak minősülő forgalmazóhelyek árusítási korlátozását, illetve a szeszárusítás tilalmát. Nem boldogul azonban sem a helyi tanács, sem pedig a Tolna megyei Tanács illetékes szakigazgatási szerve az Utasellátó Vállalattal, jóllehet az SZMT megkeresésére már a megyei tanács általános elnökhelyettese is letette a voksot. Nem tehetett mást. Az említett szürke dossziéban oft sorakozik a dombóvári MÁV üzemi pártbizottsági ülésének március 9-én kelt 3 oldalos jegyzőkönyvi kivonata. Kérik az állomás utasellátó-részlegeinek szeszmentesítését az étterem kivételével. Szeszmentesítést tehát vagy korlátozást, mert a korlátlan szeszforgalmazás utasnak és vasutasoknak egyaránt még több veszélyt rejtő üzemmé teszik a vasutat. A MÁV üzemi pártbizottsága, különösen ártalmasnak minősíti a Dombóvár-Alsón működő büfé ténykedését, mely véleményük szerint időközönként „alvilági kocsma” képét mutatja. A büfé ittlétét nem indokolja semmi. Az állomásnak átmenő utasforgalma nincs, viszont a büfében hihetetlen gyorsasággal része- gedhetnek le a Volán arra hajlamos rakodómunkásai és a munkájukból hazatérő dolgozók. VEGYÜK TUDOMÁSUL Hírt adtunk annak idején arról, hogy a szakszervezetek megyei tanácsa, a Vörös- kereszt Tolna megyei szervezete és a KISZ megyei bizottsága felhívást intézett a szakszervezetek alapszerveihez, hogy az alkoholizmus elleni harc fontosságára irányítsa figyelmünket. E felhívásra reagált a dombóvári MÁV üzemi pártbizottságát követően a szekszárdi pálya- fenntartási főnökség, majd a bátaszéki vasúti csomópont, gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetők aláírásai szerepelnek az intézkedést sürgető beadványokon. Tiltást és korlátozást kérnek. Dramatizálás nélkül ; drámaian indokolják kérésüket. A dossziéban ez idő szerint 20 ügyirat lapul. A szám aligha tekinthető véglegesnek. Az sem fogadható el válaszként, amit az Utasellátó Vállalat kereskedelmi igazgatója írt szeptember 22-én, ázt hangoztatva, hogy vállalatuk szeszesital-értékesítési politikája az eddigiek során megfelelt a kormány idevonatkozó állásfoglalásának. „Az elmúlt években lehetőségeinkhez mérten, ahol gazdaságosság szempontjából megoldást találtunk, szeszértékesítési korlátozást vezettünk be. A szeszértékesítés terén tett korábbi intézkedéseink erőnket meghaladó- ak voltak. További szeszkorlátozást vagy kivonást a népgazdaság felé vállalt eredményeink teljesítésének veszélyeztetése nélkül végrehajtani már nem tudunk.” A HARC ALAPJA Bár azt kéri a bizonnyal igen derék kereskedelmi igazgató, nem adhatjuk meg néki a szíves tudomásulvételt szó nélkül. S erre az alkoholizmus ellen folyó küzdelem fokozódása jogosít bennünket. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1960 őszén hozott határozata a túlzott alkoholfogyasztást társadalmi, erkölcsi, népgazdasági és politikai kérdésnek ítélte meg és a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlennek, a társadalomra nézve károsnak minősítette. Éppen ezért tűzti ki célul az alkoholizmus elleni küzdelem általános fokozását, hangsúlyozva a megelőzés fontosságát. Az alkoholizmus elleni küzdelemnek azóta is ez az alapdokumentuma, s elég közérthetően jelöli a társadalmi és állami szervek feladatait. A fokozódó alkoholizmus — mely napjainkra már tekinthető népbetegségnek — a jogalkotásban is indokolt szigorodáshoz vezetett. Az 1961. évi V. törvényben hoszszú idő óta először mondtuk ki, hogy az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény elkövetője teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Ezzel egyidejűleg történik intézkedés a bűncselekményeket elkövető iszákosok kényszerelvonó-kezelésé. ről is. A közigazgatási határozattal elrendelhető kötelező elvonókezelést és gon- dozásbavétel lehetőségét az 1962, majd 1966-os miniszteri rendelet alapozta meg, majd az 1972. évi egészség- ügyi törvény fejlesztette tovább. A nagyfai munkaterápiás alkoholelvonó-intézet 1975 január elsejével kezdte meg működését, államunk nagy áldozatvállalásával és ami az alkoholizmusnak, mint betegségnek rohamos terjedését illeti, társadalmilag, gazdaságilag, politikailag egyaránt indokoltan. Nem lenne ma már szabad az alkoholizmus ellen kötelező ön- és embervédelemből folytatott küzdelem eredményességét kockáztatni csoportérdekek hangoztatásával. Valamikor, de nagyon sürgősen jó lenne elkezdenünk az egy nyelven való beszélést, az egy irányba ható cselekvést, nem szaporítva a meddő levelezéseket tartalmazó dossziék számát, mert maradhatunk annyiban, hogy az alkoholizmus a társadalomra, a népgazdaságra nézve egyaránt káros és összeegyeztethetetlen a szocialista erkölcsökkel is. Két 24 lakásos ház épül Paks új központjában, a járási rendelőintézet mellett, a helyi építőipari szövetkezet kivitelezésében. Az első 1977 október végére készül el, a terv szerint. Felvételünk ezt az építkezést örökítette meg, a második szint befejezésekor. Fotó: G. K. Tamásiért... Eredményhirdetés év végén Tamási nagyközség tanácstagi körzeteiben egyetértéssel fogadták az „ötven órát Tamásiért” mozgalmat: a tamásiak nem is titkolt célja, megnyerni a megyei településfejlesztési versenyt. A jelentkezési lapok már összegyűltek a tanácstagoknál, sőt, az idei munka dandárján is túl vannak. A jövő szeptemberre elkészülő óvodának társadalmi munkában ásták meg az alapját és végezték el az alap betonozását. A sportbarátok nagy lelkesedéssel vettek részt a sporttelep építésében, összefogással készítették el a füvesítést, salakterítést, megépítették az öltözőt és elkészült a futópálya is. Az erdészettől ötvenezer forint értékű fát, virágot vásárolt a községi tanács, amelynek a kiültetését is a lakosság vállalta. Elsősorban azokat az új utcákat fásították, ahol egyáltalán nem volt még fa. A virágok a házak előtti kiskertekbe kerültek. A község külterületén a legnagyobb gondot a közutak karbantartása jelenti, amit a lakosság közreműködése nélkül nem is lehetne megfelelő szinten tartani. A téli idő még nehezebbé teszi majd a földutakon a közlekedést, így azok karbantartásában most várható a legnagyobb igény az ösz- szefogásra. Az „ötven órát Tamásiért” mozgalmat az év végén értékelik a nagyközségben. Idén is megrendezik Dombóváron a filmfesztivált. November 12-én néprajzi, tizenharmadikán amatőr filmeket vetítenek, tizennegyedikén pedig az eredménye hirdetésre kerül majd sor. A rendezvénysorozat színhelye a középiskolai diákotthon, mivel a művelődési ház állapota miatt, idén nem tudja fogadni a fesztivált. Filmfesztivál Bölcsődei gondok TÖBB SZÜLŐ emelt kifogást az elmúlt hetekben a bölcsődei házirend ellen, mivel ez — megítélésük szerint — sérti a jóízlést és jóérzést. A megbántottak szerint fc.vsleges papírpocsékolás a házirendben leszögezni, hogy a szülők „kötelesek tisztán vinni gyermeküket a bölcsődébe”, hogy „beteg gyereket tudatosan becsempészni a bölcsődei közösségbe nem szabad”, hasonlóképpen „tilos bölcsődei ruhát, pelenkát kölcsön venni” és így tovább. Megkérdezve az illetékeseket, arról kellett meggyőződnünk, hogy a panasszal élő szülők tévednek. Sajnos a házirendekben szerepeltetni kell mindazt, amit kifogásoltak. Az illetékesek azt erősítették meg, hogy a sokak által magától értetődőnek vélt szülői kötelességek távolról sem magától értetődőek. Több bölcsődevezetővel is beszélgettünk. Elmondták, hogy minden alkalmat meg kell ragadniok a szülőkkel való beszélgetésekre, figyelmeztetni kell az anyukákat, hogy a beteg gyereket otthon kell ápolni, mert megfertőzheti a többit, vagy arra, hogy a közpelenka nem magán-pelenka. A KISGYERMEK közösségbe kerülve gyakran válik fogékonnyá a különböző betegségekre, elsősorban a légúti fertőzésekre. Ilyenkor az anyukának táppénzre kell mennie, vagy a családnak kell megoldást keresnie a gyermek gondozására, otthon. De sokan nem ezt teszik. Reggel bekúpozzák lázcsillapítóval a gyereket és beadják a bölcsődébe. A lázról egyetlen szót sem említenek a gondozónőnek, aki később természetesen észreveszi a kúp maradványait. Hiába szól a gondozónő, hogy a gyerek fertőzi a többit, az anyuka nagyon fontos dolgára hivatkozva, gyógyszert mellékelve ismét elviszi kicsijét a többi közé. „Csak délelőttre fogadják el”, könyörög és -nem érti meg, hogy pont elég rosszat tett saját és más gyerekeinek az előző napi „csalással”. Nemcsak gondot, hanem komoly bajokat is okoznak azok a szülők, akik — hangsúlyozom: tudatosan — becsempészik gyereküket a közösségbe. Ez is egyik oka annak, ihogy nagyon magas a bölcsődékben a megbetegedések száma. Áz illetékesek sorra hozzák a szigorú intézkedéseket, hogy megszűnjön az ilyen jellegű „fertőzésforrás”. Általában nem a munkásszülők gyermekeivel van a probléma. Gyakori, hogy a szülők nem tartanak a bölcsődében váltó fehérneműt. Az anyuka „kölcsönveszi” a bölcsődei nadrágot és abban viszi haza gyermekét. Előfordul, hogy ezeket a holmikat elfelejtik visszavinni. Leltárkor egy-egy gondozónő száz forintot is fizet esetenként ruhahiány címén. Sajnos gyakran elhangzó kérés az is, hogy a szülők naponta fürösszék meg gyermeküket, ne hozzák piszkos lábbal, zsíros hajjal, koszmós fejjel a bölcsődébe. Mindez hiába. Ilyenkor (nem a szülő!), a gondozónő sajnálja meg a csemetét: megfüröszti, -rendbe teszi. Sok szülőnek ez ugyanúgy -nem tűnik fel, mint az, -hogy szürke már a gyerek fehérneműje. Nemrég megyénk egyik bölcsődéjében történt, hogy egy kisgyereket egy héten át ugyanabban a fel- ismerhetetlen színű lyukas zokniban, fűző nélküli cipőben hordott bölcsődébe édesanyja. TEHÁT EZ IDŐ SZERINT nem veheti sértésnek senki a bölcsődék házirendjébe foglaltakat. Annyit lehet tenni, hogy a szülők — akikre egyes pontok különösen vonatkoznak — alaposan átgondolják és betartsák a házirend „szabályait”: úgy, mint jogokat és kötelességéket. V. HORVÁTH MÁRIA Bővül az új központ
