Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-05 / 262. szám
2 ^PÜJSÁG 1976. november 5. Szófia Gromiko-Zsivkov megbeszélés Ingatag a tűzszünet Libanonban Eliasz Szárkisz libanoni elnök folytatja konzultációit az arabközi biztonsági erők kontingenseinek libanoni elhelyezéséről. Az elnök erről a kérdésről tartott megbeszélést Hasszán el-Kholival az Arab Liga különmegbí- zottjával, valamint Szíria és . Szaúd-Arábia képviselőivel. Várható, hogy a szaúd-ará- biai és szudáni kontingensek első egységei Szírián keresztül az elkövetkező 1—2 napon belül megérkeznek Libanonba. A rendezés érdekében tett erőfeszítések ellenére a libanoni frontokon továbbra is feszült a helyzet. A tűzszünetről szóló megállapodás megsértéséről érkezett hír Bejrútból, valamint Tripoli és Aley városának körzetéből. A jobboldali keresztény erők aknavetőkkel lőtték Bej rút nyugati szektorának a nemzeti hazafias erők, valamint a palesztin ellenállási mozgalom által ellenőrzött térségeit. Mint a VAWa palesztin hírügynökség közölte, palesztin egységek megsemmisítettek egy izraeli csapat- szállító páncélost, amely a déli részen hatolt be libanoni területre. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár allamtanacs elnöke fogadta Andrej Gromikót, az SZKP Politikai Bizottsága tagját, szovjet külügyminisztert és megbeszélést folytatott vele a kétoldalú párt- és állami kapcsolatok fejlődéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről. (Képtávírónkon érkezett.) lámád a portugál jobboldal Alig egy nappal a portugál alkotmánybizottságnak és elnökének, Antunes őrnagynak a beiktatása után a jobboldal kampányt indított az alkotmányos szerv ellen. Morais da Silva tábornok, a légierő főparancsnoka, a Legfelsőbb Forradalmi Tanács tagja szerdán újságíróknak adott nyilatkozatában élesen bírálta Antunes- nek a beiktatási ünnepségen mondott beszédét. Azzal vádolta meg az al- kötmánybizottságot, hogy az alapokmányban meghatározottnál szélesebb jogkörrel akarja felruházni magát és kétségbe vonja a köztársasági elnök presztízsét. Eanes -elnök da Silva véleményét „egyéni véleménynek” nevezte. A légierő főparancsnoka már többször támadta nyíltan forradalmi tanácsbeli kollégáját, Antunest haladó állásfoglalásai miatt. Annak idején elutasította Angola szuverén kormányának elismerését is. Soares portugál miniszter- elnök — mint már jelentettük — elfogadta Cardoso mezőgazdaságügyi miniszter lemondását. A szocialista párt balszárnyához sorolt politikus elhatározásával egyetértve szerdán ugyancsak lemondott tisztségéről a mezőgazdaságügyi minisztérium két államtitkára. Az agrárreform végrehajtásáért harcoló Cardoso lemondására igen kedvezően reagáltak azok a jobboldali pártok, amelyek már régóta követelték a földreform felfüggesztését és a miniszter leváltását. (MTI). PÁRIZS Magyar vonatkozású kulturális események szinte példátlan sorozatára kerül sor ezen az őszön Franciaországban: egyszerre két vidéki nagyvárosban folynak magyar kulturális hetek, a hónap végén a századforduló magyar művészetét bemutató kiállítás nyílik a legrangosabb párizsi kiállítási csarnokok egyikében a Petit Pa- Iais-'ban és még ebben a hónapban magyar közreműködéssel nagyobb bemutatót rendeznek Moholy Nagy László alkotásaiból. MAPUTO A mozambiki népi felszabadító erők egységei negyedik napja harcolnak az országra támadó rhodesiai fehértelepesekkel. A Mozambik elleni fegyveres agresszió, mint emlékezetes, november 1-én kezdődött. Tete tartományban a rhodesiai katonáknak a határtól 80 kilométerre sikerült előrenyomulni — elfoglaltak számos helységet. Motorizált rhodesiai csapatok a Cabora Bassa duzzasztómű irányában törnek előre. Ez a gát a népi köztársaság egyik legfontosabb gazdasági létesítménye. BUKAREST Csütörtökön délelőtt megnyílt a román nagy nemzetgyűlés IV. ülésszaka. Az ülésszak 14 pontból álló napirendjén egyebek között az 1977. évi népgazdaság-fejlesztési terv és a jövő évi állami költségvetés, valamint a munkaerő toborzásáról és a munkaképes lakosság hasznos munkába való elhelyezéséről szóló törvénytervezet szerepel. KAIRO Kairóban csütörtökön tartották a nemzetgyűlési választások második fordulóját. Az október 28-án tartott első fordulóban a 346 parlamenti hely közül 119 talált gazdára. Mint várható volt, a legtöbb újonnan megválasztott képviselő a kormány által támogatott centrista platformhoz tartozik. MOSZKVA Hét háborús bűnöst ítélt golyó általi halálra a moszkvai katonai körzet katonai bírósága. Az elítéltek a II. világháború alatt a megszállt Orjol, Szimolénszk, Brjanszk és Mo- giljov körzetében követték el bűntetteiket. Fogságba esésük után csatlakoztak a német hadsereg tábori rendőrségének büntető alakulataihoz. Provokátorokként számos partizánt juttattak a hitleristák kezére, és megtorló akciókban vettek részt. Valamennyiük „tevékenységét” kitüntetésekkel jutalmazták. Az elítéltek a tárgyalás során beismerték, hogy bűnösek 1100 szovjet állampolgár meggyilkolásában. Washington Őrségit ä I täs Belgrádban Joszip Broz Tito elnökletével ülést tartott a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának elnöksége. Dr. Alekszander Grlicskovnak (baloldalt), a végrehajtó bizottság titkárának beszámolója alapján a nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseivel, valamint a JKSZ nemzetközi tevékenységével foglalkozott. Az ülésen Tito pártelnök (középütt) beszédet mondott. (Képtávírónkon érkezett.) Vége a választási kampánynak, a nagy csata eldőlt, Gerald Ford és családja néhány hét múlva átadja a Fehér Házat az USA 39. elnökének, Carternek és családjának. (Telefotó — AP—MTI—KS) V James Carter, az Egyesült Államok új elnöke 77 nap múlva veszi át hivatalát, de az őrségváltás előkészítése már órákkal a választási győzelem után megkezdődött. Carter szerdán szülővárosában, Plainsben tanácskozott munkatársaival, akik már június óta dolgoznak a Car- ter-kormány programján. Az új elnök hírek szerint több ezer nevet tartalmazó listákat is állított össze: ezek tartalmazzák a lehetséges jelölteket a kormány- és a fehér házi apparátus vezető posztjaira. Különös érdeklődés előzi meg a Henry Kissingert váltó külügyminiszter személyét. A legtöbbet emlegetett nevek: Cyrus Vance, Paul Warnke és George Ball. Mindhárom demokrata párti politikus vezető tisztségeket töltött be a Kennedy- és a Johnson-kormányban, az előbbi kettő a hadügy-, az utóbbi a külügyminisztériumban. A szerda esti amerikai kommentárok gyors kezdeményezéseket és esetleges meglepő személyi döntéseket is várnak Cartertől. Kormányában és a Fehér Ház törzskarában jelentős szerepet kíván adni fiataloknak, nőknek és színesbőrűeknek — hírlik. Az esti lapok, a rádió- és tv-hálózatok kommentárjai megegyeznek abban, hogy Carter elsőként a belső kérdéseket: a munkanélküliség csökkentését, az adó- és a közigazgatási reformokat tűzi majd napirendre és világ- politikai kérdésekkel csak szükség esetén foglalkozik behatóan, legalábbis egyelőre. Az új elnök mindenesetre máris tanulmányozza a SALT-tárgyalások kérdéseit, s a külföldi amerikai csapatok ügyét — mutat rá Washington Star. Tambovi vendégek A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenkilen- cedik évfordulójának Tolna megyei ünnepségein kedves vendégeket köszönthetünk. Tegnap délután a megyébe érkezett Zolituhin Nyikoláj Mihájlovics, a Tambov megyei pártbizottság propagandaosztályának vezetője és Popov Borisz Konsztantyi- novics főszerkesztő. A Ferihegyi repülőtéren Szabó Géza, a megyei párt- bizottság osztályvezetője fogadta a vendégeket. Délután K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára adott fogadást tiszteletükre. A fogadáson részt vett Szlozsenyikin Vlagyimir Alexandrovics, a morsanszi járási pártbizottság másodtitkára, Pivnyenko Vaszilij Ar- szentüvics, a Szovjetunió kétszeres hőse, szovhoz- igazgató és Szopelkin Pjotr Pavlovics üzemvezető, ök a Hőgyészi Állami Gazdaság vendégeként tartózkodnak a megyében. A morsanszi szov- hoz és a Hőgyészi Állami Gazdaság testvérkapcsolatban van egymással. Zolituhin Nyikoláj Mihaj- lovics és Popov Borisz Konsztantyinovics tegnap délután részt vettek a megyei pártbizottságon, a NOSZF évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, majd a megyei tanács MSZBT-tag- csoportjának vendégei voltak. Szovjet filmek fesztiválja Magyar-szovjet barátsági est Négy Tolna megyei MSZBT-tagcsoport közösen rendezett tegnap délután baráti találkozókat Szekszár- don. A találkozókon részt vettek a tagcsoportok és szovjet alakulatok képviselői. A szovjet vendégek meglátogatták a bőrdíszművet és a IV. számú általános iskolát. A moziüzemi vállalatnál az MSZBT-tagcsoportok aktivistáival beszélgettek a vendégek. Délután fél hatkor a Panoráma filmszínházban rendezte meg a bőrdíszmű, a Szolgáltató Ipari Szövetkezet, a szekszárdi IV. számú általános iskola és a moziüzemi vállalat MSZBT-tag- csoportja a magyar—szovjet barátsági estet. Ünnepi beszédet Czank József, az - MSZBT Országos Elnökségének tagja mondott. Ezt követően a IV. számú általános iskola Zoja Kozmogyem- janszkaja úttörőcsapatának műsora következett. Végezetül a szovjet filmek fesztiválja Tolna megyei megnyitó díszelőadásaként levetítették Vlagyimir Sza- veljev A fehér csuklya című filmjét. LAPZÁRTA GYENESANDRÁS FOGADTA AZ NDK KÜLÜGYI ÁLLAMTITKÁRÁT Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára csütörtökön fogadta dr. Herbert Kroliikowskit, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagját, külügyi államtitkárt, aki a Magyar Nép- köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kulturális és tudományos együttműködési kormánybizottságának ülése alkalmából tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón részt vett Roska István külügyminiszter-helyettes. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. (MTI) SZÓFIA Andrej Gromiko szovjet és az ugyancsak Szófiában tartózkodó Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter tárgyalásokat folytat a közel-keleti kérdés békés rendezéséről. Egyetértettek abban, hogy mielőbb fel kell újítani a genfi konferencia munkáját a kérdés végleges rendezése érdekében. Tárgyalásaikat ma folytatják. GENF Sajtó jelentések szerint Anglia, a Rhodesia jövőjéről folyó konferencia elnöke olyan áthidaló javaslatot terjesztett elő, hogy 1978. márciusában nyerje el függetlenségét az afrikai ország. Mint ismeretes. Smith, a fehértelepes kormány elnöke csak két év múlva, az ellenzéki erők pedig a függetlenség azonnali biztosítását javasolták. NEW YORK Szerdán este befejeződött az ENSZ-közgyűlés általános vitája az apartheidről. 90 ország ENSZ-képviselője szólalt fel, elítélve a dél-afrikai fajüldöző rezsim apartheid politikáját és bírálva a tőkés államokat, különösen a NATO-'tagországokat, amelyek a világközvélemény tiltakozása ellenére, továbbra is támogatják a fajüldöző rendszereket. Az ENSZ-közgyűlés valószínűleg pénteken szavaz arról a határozattervezetről, amely az apartheid-ellenes vita alapjául szolgált. Csütörtökön a Külkereskedelmi Minisztériumban Ud- vardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Tadeusz Zylkowski külkereskedelmi és tengergazdálkodási miniszterhelyettes aláírták az 1976—1990 közötti időszakra szóló magyar—lengyel szállítmányozási egyezményt.