Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
1976. november 24. ^PÚJSÁG 5 Közélet és demokratizmus Közélet és demokratizmus, egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Sokszor és sokak- naík kell erről beszélnünk, mert hasznosan dolgozni csak az képes, aki tudja mi a tennivaló. Schweitzer Mátyásnak, a MEZŐGÉP Vállalatnál lévő ,tmk-s szocialista brigád vezetőjének két szakmája is van : lakatos és hegesztő, emellett pártvezetőségi tag, munkásőr és a döntőbizottság elnöke. A halk szavú, megfontolt ember hosszan töpreng a kérdésen. — Közéletiség? Tudom, azt várja, hogy a munkásember nyelvén határozzam meg a fogalmat. Nos, hát röviden: a közös célért tenni valamit, úgy venni részt a társadalom életében, hogy magánügyeinket a közöstől élesen elválasszuk. Nem tartom szerencsésnek, hogy egy- egy szocialista brigád tevékenysége csák pontokban fejezhető ki, amolyan adminisztratív fogásnak érzem. Mi már nem a pontért élünk szocialista módon, -hanem mert így diktálja a lelki- ismeretünk. A Tokodi Üveggyár csőhúzó üzemének egyik brigádja „Egy brigád tag — egy könyv” akciót indított. Csatlakoztunk a mozgalomhoz; minden brigádtag 25 forintot ajánl fel könyvvásárlásra; a könyv valamelyik iskolába kerül. Senki, sem szívta a fogát. A brigádtagok 60 százaléka vidéki, s a gyerekeik olvasmányaiból látják, hogy mennyire szegényesek az iskolakönyvtárak. No most, ha ezt a mozgalmat alaposan végiggondoljuk, arra a következtetésre jutunk, egyáltalán nem mindegy, hogy kik jönnek utánunk... Ami azt illeti mi is nap mint nap „nevelődünk”. A gazdasági kérdések, a politika mindennapi témánk; még az is kénytelen végighallgatni a vitáinkat, akit ezek a kérdések korábban nem érdekeltek. — S ez elegendő a közéletiséghez? — Szó sincs róla. A vállalat vezetői a szó szoros értelmében elvárják, hogy a munkás véleményt mondjon mindenről. Mondhatnám úgy is: kötelező hozzászólni minden fórumon. Nagyon nem szeretem a régi időiket felemlegetni, de korábban egy-egy kedvezőtlen döntés után visszafelé sült el a puska; a vezetők azt mondták: „hát miért nem szólt az a munkás időben?” Nem szólt, mert nem tudta szabatosan megfogalmazni a mondanivalóját, mert félt, hogy lehurrogják, hogy fúrni kezdik. Ezen rég túl vagyunk. Mi a helyzet ma? Nemrég kibővített párt- taggyűlésen az igazgató elmondta, hogy profilváltozás lesz : szőilőkombájnökat és dohánybetakarító gépeket is gyártunk. A gépéket filmen mutatták be, s mi az első pillanatban meghökkentünk : képesek leszünk-e a nagyobb szakmai követelménynek megfelelni? Nem az igazgató, a dolgozók mondták : nem kell megijedni, a munkásak szakképzettek, a feltételeket megteremtik, ha a piacra szőlőkombájn kell, nincs mese, ezt kell gyártani. Suplitz István javasolta, hogy a gépek szerkezetét időben ismertessék, ezenkívül nagyméretű lemezollót, program- vezérlésű •''esztergagépeket kell vásárolni, a villanyszerelők kérték: szervezzenek trafókezelői tanfolyamot. — Van foganatja, ha valamiről véleményt mondanak? — Van. Bármit iMvetünk „alulról”, arra figyelnek; ha jó, akkor hasznosítják, ha nem kerekperec megmondják, sőt megindokolják, hogy miért nem lehet megvalósítani. Üzemen belül nincs tisztázatlan kérdés, legfeljebb annak, aki nem figyel oda, vagy nem érdekli a vállalat munkája. — Kik kerülhetnek a brigádba? — Az első beszélgetés alkalmával már körülbelül érezzük, hogy kivel is állunk szemben, néhány nap alatt kiderül: miként dolgozik, kiegyensúlyozott vagy labilis egyéniség. A munka mutatja meg, hogy mikorra érik meg valaki arra, hogy a brigád tagja legyen. Fegyelmezetlenség olykor nálunk is előfordul — főként ifjúkori hévből ered —, de a fiatalos lelkesedést idejében igyekszünk jó mederbe terelni. — Kritikus emberek a brigádtagok? — Néha túlságosan is azok. Van aki a magasabb szakmai tudását tekinti mércének, s ezt várná el másoktól is. Aztán ha meglátja, hogy a brigádtársa elnagyolja a munkát — rászól. Tudja milyen az ember: azonnal megsértődik. A harag nem tart sokáig, hisz akit kritizálnak, előbb-utóbb rájön, hogy nem az ábrázata, hanem a munkája nem tetszett. Egyébként a brigád közös megmozdulásai úgy egymásba kapcsolják az embereket, mint ahogy összefonódnak a szemek a láncban. Idén tavasszal elhatároztuk, hogy labdarúgó- pályát építünk. Társadalmi munkában kaput, salaktömí- tőt készítettünk és bekerítettük a pályát. A brigád megbeszélte, hogy ha törik, ha szakad ennek a pályának készen kell lennie, mielőtt leesik a hó. Az első kispályás labdarúgó-mérkőzést november 11-én tartattuk. D. V. M. UÊÊmÊUÊmmUÊl^^KKÊ o öt perc alatt kiderül; a hegesztő asszony legkedvesebb beszédtémája az utazás. Szavaival elérhető közelségbe hozza Közép-Ázsiát, Tas- kentet, Szamarkandot, Buha- rát, s arcán ,itt történt a szomszédban” nyugalommal mesél jugoszláviai, lengyelországi, csehszlovákiai élményeiről. — Világjárónak készült? — Szó sincs róla. Apámék- nak aligha tellett volna expedíciók fedezésére. Egy biztos, gyerekkorom óta vágyódom az utazásra. — Kollégáitól hallottam, a kocsiját mégis eladta. — Igazat mondtak. Volt egy Zastawám. Hova menjek én itt Szedresen? Azért álljon, hogy az adót fizessem? Ide, a gépműhelybe, biciklivel járok. — Mi a legérdekesebb az utazásban? — Már mága az, amivel utazhatok. A repülő, ügy mondom, a repülőgép szerelmese vagyok. Nagy Jánosné, a szedresi téesz gépműhelyének hegesztő asszonya elmondja, hogy a nyáron befizetett egy vietnami útra. A pénzét visszakapta, mert nem jött össze a csoport. Javában beszélgetünk, amikor az ajtó elé traktor kanyarodik. — Anci néni! —kiált be egy pelyhedző bajuszú legény — sürgős munka lenne. Hegessze meg, legyen szíves! — és vasakat hoz Nagynénak. ° Nagy Jánosné parasztcsaládból származik. Szülei ma is élnek, édesapja is, édesanyja is jóval felül a hetvenen. — Abban az időben, amikor pályaválasztás előtt állt, kevés parasztcsaládból ment hegesztőnek a lány... — Ez igaz. Én is kilógtam a sorból; találgatták is eleget a faluban, hogy mi a jó fenéért mentem férfimunkára. — Valamit mondani kellett. — Megvolt a válasz. Az elemi meg a négy polgári után nem sokkal, férjhez mentem. Tizenkilenc éves voltam, a férjem Pestről jött, itt futottunk össze. Hegesztő képzettséggel rendelkezett. Mondta: költözzünk fel Pestre. Rendben, de mi lesz velem? „Ne búsulj, dolgozni fogsz, most a nők is mind szakmát tanulnak”, — felelte. Hozzáteszem, mindez 1949- ben törfént. Akkor rengeteget hallottunk már arról, hogy milyen jó, ha a nők egyenjogúak, szakmájuk van, nem szorulnak a férfiak eltartására. Végül kikötöttem a Köny- nyűvasszerkezetek Gyárában, s megkezdtem a hegesz- tőtanfolyamot. Nagy Jánosné érdekes számadatot említ. A szakma elsajátításának nehézségét jelzi, hogy a tanfolyam 30 fős induló létszámából egyedül ő szerzett szakmunkásbizonyítványt. — 1963-ig éltünk Pesten. Utána hazajöttünk Szedresre, házat építettünk, s Szek- szárdon dolgoztunk, a mostani MEZŐGÉP elődjénél. Férjem is, én is többszörös „Kiváló Dolgozók” lettünk. Sajnos, az uram időközben meghalt. Utána nem tudtam azon a helyen tovább dolgozni, ahol együtt voltunk. 1969. szeptember 1-én indították be itt a téeszben a gépszereidét. Jöttem én is. o Nagy Jánosné nagyon ritkán jár fodrászhoz. Sapkában kell dolgoznia, fölösleges a szép frizura. Vastag, erős ruhákat hord, amelyekre nyugodtan rápattanhat a szikra, nem égeti. Reggel 7- től délután 4-ig dolgozik. Nincs megállás, mindig van hegeszteni való. — És négy óra után? — Van dolgom bőven. Édesanyámékkal együtt élek, s hármónknak jócskán kell élelem. Baromfiakat, disznókat tartunk. Az etetésük az én munkám. Az ebédet az üzemi konyháról hordom. Csak vasárnap főzök, akkor viszont a lehető legjobbakat. Most a kacsák szezonja van: ezen az őszön 23 darabot vágok. Nagy Jánosné azt mondja magáról, hogy üggyel-bajjal, de mindig boldogult. Kiegyensúlyozott anyagiak között él. — Mennyi a kereset? — Éves átlagban 3200. Kiadásom csak a konyhára van, ami kevés. Eladtam a férjemmel épített házat, a kocsit is, szóval kaptam pénzt. És gyűjtök is. — Mire? — Csak az utazásra. Nemsokára nyugdíjas leszek, s akkor végre szabadon mehetek, ahova kedvem tartja. — Először hova ? — Újra befizetem a vietnami utat. VARGA JÓZSEF A füves reptér fölött olyan alacsonyan repül a gép, hogy a szemlélő azt várja, a következő pillanatokban leszáll. Egy álló ember kinyújtott karral elérné a duplaszárnyú kerekét, amely végig tartja ezt a magasságot, majd a repteret szegélyező erdősávnál felemelkedik, lágy ívben fordul és újra végigzúg a terep fölött, kétméteres magasságban. — Start vagyok, India jelentkezz ! — India jelentkezik Startnak. — Fordulj nyugatnak! — Fordulok nyugatnak. — Jó ! Most tartsd a magasságot és gyere a startnak szembe, amikor ideérsz fölhúzod! Érted? — India a startnak. Nem értem. Ismétlést kérek! Rövid parancsismétlés, majd a gép végrehajtja a manővert. Alacsonyan száll felénk, egyre közeledik, majd mikor már futásnak erednénk, az orrunk előtt, fülrepesztő zúgással felhúz a levegőbe. — Tessék egy kis bemutató — mondja mosolyogva a reptérparancsnok, és meggyőzve érezzük magunkat : tudnak a fiúk. Némi magyarázat a fentiekhez: Start: a repülést rádión irányító Császár Károly reptérparancsnok; India: a repülő pilóta fedőneve; színhely: Kaposújlak, a Repülőgépes Növényvédő Állomás reptere. A műveletet — rárepülni a célra és előtte néhány méterrel felhúzni a levegőbe — nevezik truccolásnak és háborút megért ember előtt ez a fogalom nem ismeretlen. Most egy fénykép elkészítése miatt került sor rá. Az, hogy a pilóta csak másodszorra értette meg, mit kell csinálnia, bizonyság, hogy itt a kiképzésnek nem ilyen harcias céljai vannak, harc legföljebb a gyomnövények ellen folyik, vegyszeres védekezés formájában. Az országban csak itt, Kaposvár mellett folyik az AN —2 típusú gépekkel kiképzés. Jelenleg 9 fő vesz részt a héthónapos tanfolyamon. Valamennyien fiatalok — 25 év alattiak, és valamennyien Nyíregyházán végeztek, a mezőgazdasági főiskolán, ahol az alapkijrépzést is kapták a Z—37 típusú gépre. Most az ennél jóval nagyobb — közel háromszoros — teherbírású AN—2 duplaszárnyú gépek vezetését tanulják. Kétszáz óra repülés után kerülnek ide, s ennek a kiképzésnek elvégzése után még egy évig másodpilóták. Egy figyelemre méltó arány: kétszáz jelentkezőből tíz felel meg a szigorú orvosi vizsgálaton és persze a fizika-, matekfelvételin a főiskolán. A harminc beiskolázott hallgató közül huszonöt százalék lemorzsolódik, ahogy Császár Károly mondja: „Kiderül, hogy nincs repérzé- kük, botkezűek. így aztán lemorzsolódnak. Tehát aki itt van, az válogatott legény. Meg is vagyok elégedve velük. Fegyelmezettek, szorgalmasak. A feladat adott: repülni és repülni, gyakorolni a repülési módozatokat ezzel a típusú géppel, és persze a magasságot szokni. No, nem a vadászgépekét, hiszen a műtrágya, a növényvédő szer szórásánál pontosan az alacsony magasság kell. Minimálisan 2 méter a talajtól. Ez a mélyrepülés a legveszélyesebb, hiszen egy rossz manőver és kiugrásra sincs idő, olyan közel a föld. Ezt kell rengeteget gyakorolni, megszokni: biztonságosan tartani a legkisebb magasságot is. ,No meg a le- és felszállást, ami nem betonra, hanem alkalmi kifutópályán — réten, legelőn, lucernaföldön, tarlón történik.” A tágas, jól felszerelt hangár és szerelőcsarnok sarkában egy kiszuperált PZL—• 101-es kilenc hengerből álló csillagmotorját bütykölik a szerelők. Ha elkészül, talán 80—100 órát lehet vele még repülni. Néha a műszerészek is repülnek, ha egy gép elkészül — ahogy mondják — egy tiszteletkörre beszállnak a gépbe a jól végzett munka jutalmaként. Lassan esteledik. A nyirkos szürkületben megszólal a startnál a rádió: India kér besorolást a leszálláshoz. Egy szép landolás után befordul a start irányába és meg-meg- rezzenő szárnyakkal, légcsa- varsurrogással, szinte óvakodva gurul a füvön a hangár felé. Steiner Fotó: Bakó ílj szociális létesítmény a Tamási Vegyesipari Szövetkezetben (Tudósítónktól.) A Tamási Vegyesipari Szövetkezet erejéhez mérten igyekszik a dolgozók számára megfelelő szociális létesítménnyel javítani a munkahelyi körülményeket. Ennek gyakorlati megvalósulásaként szeptember 1-én megkezdődött saját beruházásként — Pollack Mihály építőbrigádjuk kivitelezésében — négy és fél millió forint költséggel tervezett központi szociális blokk építése. Az új szociális létesítményben majd kétszázharminc dolgozó részére tudják biztosítani a kulturált öltözködési és fűtési lehetőségeket. A tervek szerint az emeleti részen a jelenleginél jobb munkakörülményeket teremtenek a szövetkezet 90 fős tekercsgyártó részlege számára. A szövetkezet egész tagsága felajánlotta, hogy egynapi társadalmi munkával járul hozzá az építkezés határidő előtti befejezéséhez. A felajánlásokat eddig a Landler, a Martos és a Gárdos szocialista brigádok már tettekre is váltották. Felszállás előtt rövid eligazítás. A „Start” rádión irányít.
