Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-23 / 277. szám
U ^PÚJSÁG 1976. november 23. A közoktatás kérdései Nyílt napok üzemekben, iskolákban Megkezdődött a „pályaválasztási szezon”. Hamarosan dönteni kell a továbbtanulásról. A pályaválasztási beszélgetések után, a megyei pályaválasztási intézet megszervezte az üzemi és iskolai nyílt napokat. Ezeken a napokon a gyerekek csoportosan, pedagóguskísérettel vagy szüleikkel látogatják meg a választott üzemet vagy iskolát. A középiskolák közül a Garay János Gimnázium készült fel a legszínesebb, legvonzóbb programmal a látogatásra. Az érkezők mehetnek órákra az óvónői szakközépiskolások gyakorló óvodájába, majd a mesemondóverseny győztesei és a bábszakkör tagjai adnak műsort. Ez a program nyilvánvalóan a középfokú óvónőképzést népszerűsíti. A megye minden középfokú intézete fogad látogatókat, talán még azok is, melyek ennek időpontját és programját nem jelezték a pályaválasztási intézetnek. Az üzemlátogatásokat az intézet úgy igyekezett szervezni, hogy minden üzemet falkért, ahol hiányszakmák megszerettetésére és elsajátítására lehetőség van. Sokan éltek is a felkínált lehetőséggel és megjelölték azokat az időpontokat, amikor a csoportokat fogadni és tájékoztatni tudják az ott folyó munkáról. Vidékiekre' is számítva, több helyütt lehetősség van arra, hogy az üzemi étkezést igénybe vegyék a látogatók. Nem tudom pontosan hány vállalat üzem, van a megyében, de hogy tizennyolcnak a többszöröse, az biztos. Munkaerőgondjai is ennél jóval több gyárnak, ktsz-nek vannak, bár az utóbbiak élen járnak a „vendégfogadásban”. A nyílt napok elsődleges célja feltétlenül az, hogy a gyerekek, szülők tájékoztatását szolgálja, és ezzel a pályaválasztást megkönnyítse, de ha több munkahely venne részt ebben a programban, úgy saját maga számára is biztosíthatná a szakember, utánpótlást. A lehetőség így is adott, most már az általános, illetve a középiskolák pályaválasztási felelősein és osztályfőnökein múlik, hogy a nyílt napokat tartalommal töltsék meg. A gyerekek biz. tos örülnek annak, hogy az üzemlátogatás ideje alatt nincs tanítás, de ha csak kö- telességszerűen elhadarják nekik az ismertetőt, az üzemen pedig csupán végigvonulnak, úgy legjobb esetben is csak érdektelenségbe fullad a látogatás. Az már csupán magánvélemény, hogy a csoportos iskolai látogatásnál is nagyobb lehetőség, ha a szülő kísérheti el a gyereket a jövendő középiskolába vagy a gyárba, ahol a gyerek tanulni fog, később esetleg dolgozni. Ismerek üzemmérnököt, aki egy általános iskolai üzemlátogatáson lett szerelmese a szakmájának, majd abban az üzemben lett szakmunkás, később mérnök. És fordított példák is akadnak, a gyerekek a megmondhatói, hogy egy rendetlen műhely, rideg fogadtatás mennyire elveszi a gyerek kedvét még a magaválasztotta szakmától is. A nyílt napokat ma még szervezni kell, esetenként meggyőzni az üzemeket és iskolákat ennek egyéni és kollektív hasznáról. A gyakorlat biztosan visz- szaigazolja majd mindenkinek, hogy az iskolák egymás közötti, az iskolák és az üzemek kapcsolatát a jelenleginél jóval szorosabbra kell és hasznos fűzni. Akkor már közvetítő szervezésre sem lesz szükség, legfeljebb az időpontokat kell egyeztetni, annak érdekében, hogy mindkét fél minél alaposabbán felkészüljön a találkozásra. Ihárosi Moziban Hétköznapi forradalom Köztudott, hogy egy film nem attól jó, vagy rossz-, hogy hányán nézik meg. De vannak olyan filmek, amelyeket mindenkinek látnia kellene. A Prémium című szovjet filmet bátran merném e filmek közé sorolni. A Prémium szereplői — a gyárigazgatótól a daruslányig — annyira tipikus, hús-vér emberek, hogy aki ismerte valaha is egy nagyvállalat, vagy üzem belső életét, az rögtön személyekre gondol, hiszen mindegyik filmszereplőnek számtalan modellje járkál ma is közöttünk. Egyszerű, hétköznapi emberek, tele apró hibákkal, némelyikük szerepet játszik, mások bátran mernek önmaguk lenni. Az operatőr kamerája pedig módszeresen leleplezi a szereplők emberi gyarlóságát, bepillant álarcaik mögé. Amikor Protapov brigádvezető elkezd számolni, először azt hihetjük, hogy kicsinyes számításból, pénzéhségből nem vették fel a prémiumot. Bebizonyítja, hogy egész évben az állásidőkkel 400 rubel fizetést veszítettek. Ehhez képest a 40 rubeles prémium könyöradomány. Igen, matematikailag bebizonyítható, hogy jogosan lázadoznak a munkások a vezetők ellen, mert nemtörődömségüknek, rossz szervezésüknek köszönhető, hogy kevesebb lett a munkások fizetése. A brigádvezető további szavaiból azonban kiderül, hegy nemcsak az elveszett pénz sérti őket. Sokkal inkább az, hogy a vállalat a szervezetlenség miatt nem teljesíti a tervet és mégis osztanak prémiumot. Ez pedig összeegyeztethetetlen szocialista, közösségi tudatukkal. Protapov beszéde — vádbeszéde — nyomán feltárul előttünk az építkezés élete, az egyes emberek hibájából dolgozni nem tudók keserűsége. Azoké, akik szívvel-lélekkel akarnak dolgozni, mert kommunista meggyőződésük ezt diktálja, ugyanakkor a kerékkötők miatt kényszerülnek egy helyben topogni. És ekkor már nem egy építkezés sorsáról van szó, hanem a szocializmus, a kommunizmus építésének hétköznapjairól. A feltárt hibákra reagálók között aztán meglátszik, hogy ki az igazi kommunista. Azok-e, akik nem az építkezés sorsáért, hanem a maguk boldogulásáért a hibák eltitkolását, magyarázatok gyártását javasolják, vagy azok, akik vállalva az esetleges hátrányokat, az egész, az össz- társadalom érdekeit figyelembe véve, a hibák feltárását és a kivezető út okos meghatározását javasolják. 500 személyes nézőtéren 40 néző nem sok. Viszont feltűnt még valami. Akik megnézték, kisebb csoportokban érkeztek. Valamilyen közösség — brigád — tagjai lehettek. Az előadás az utolsó szekszárdi vetítés volt. Az előzőeken lényegesen többen voltak. Sok szocialista brigád naplójában szerepel a bejegyzés, hogy megnézték a filmet. És aki látta, az biztos, hogy beszél is róla. A film pedig ekkor érte el a legnagyobb sikert. Amikor másnap, a gyárak munkapadjai mellett, a termelésben dolgozók beszélnek róla, hasonlítják a saját munkaterületük problémáihoz. Ha okulnak a film megmutatta hibákból. TAMÁSI JÄNOS Következő heti film- jegyzetünket Chaplin nagy sikerű némafilmjéről, a Cirkuszról írjuk Tv-napló A csendháborító A szombat esték kísértő létbizonytalansága után igazi felüdülés volt Szolovjev— Vitkovics kitűnő vígjátéka, aminek sikeréhez nagymér. tékben hozzájárult Jékely Zoltán is, aki átköltötte és pazarul pergő versekkel gazdagította a darabot. A derék Naszreddin hodzsa régi ismerősünk, s ki tudja, hogy ezúttal már hányadszor találkoztunk vele. Közvetlenül a felszabadulás után jelent meg színpadjainkon, Ily- lyés Gyula fordításában, később Ránki György írt hozzá zenét Weöres Sándor verseire, most pedig Jékely Zoltán versei hozzák közelebb a mesét. Feltehetően ez sem a végleges forma, ami Természetes is, hisz ez a keleti Lú- das Matyi immáron bevonult a világirodalom nagy igazságtevői közé, s mindig örülünk, hogy tréfái újra meg újra sikerülnek, s annak is, hogy a gaz uzsorás végül megkapja méltó büntetését. A XV. században élt Naszreddin kilépett a történetiségből, igazi mesehőssé változott, s a nevéhez tapadt vidám és igazságosztó történetek — éppúgy, mint európai rokona, A XV. századi Naszreddin után a rádió a magyar XVI. századba vitt el bennünket, vasárnap délután, s remélhetőleg segített eloszlatni egy babonát, amely szerint régi irodalmunk ma már olvashatatlan. A Karinthy-színpad ezúttal már ötödször ébresztette a magyar régiséget, mégpedig kitűnően bizonyítva azt, hogy a mai'' olvasó számára sem pusztán történetiségével hat. Az adás lehetett volna még egyszer ilyen hosszú, bár akkor is erősen kellett volna válogatni, mert ez a kor hihetetlenül gazdag. Csak találomra írtam a műsor mellé, hogy mi hiányzott, bár a sort bármelyik antológia alapján jócskán lehetne bővíteni. Bornemissza hiányát csak fájlalni lehet, éppúgy Heltai Gáspárét is, nem be. szélve a Balassi Menyhért árultatásáról, s a hitvitázó irodalomról. Kisebbekkel és névtelenekkel is lehetne bővíteni, amilyen a kopaszságnak dicséretit zengő ének, vagy a gonosz asszonyembe- rekijek erkölcsökről szerzett versezet, Csáktornyái Péter magyar Grobian ja, vagy Las- kay János Aesopusa. A hiánylistát természetesen könnyű összeállítani és számon kérni, de amit ez a műsor adott, az sem kevés. Apáti Ferenc feddőéneke, Pesti Mizsér Gábor meséi, Tar Benedek, az Adhortatio Till Eulenspiegel esetében — örökké élnek. Pergő, jó vígjáték A csendháborító, s Vámos László rendezése igazi keleti hangulatot tudott teremteni, szerencsésen elkerülve az oly gyakran kísértő szegénység látszatát. A szereplők is jókedvűen komédiáztak, főleg Harsányi Gábor, testhezálló szerepében ; kár, hogy partnere, Oswald Marika, bizony halvány volt mellette. Igazi szombat esti szórakozás volt, a „Zenés tv-szín- háznak” valószínűleg ezen az úton kellene járnia, mert itt együtt van színvonal és önfe. ledt szórakozás. Azt viszont csak a műsor- szerkesztés tapintatlanságának tudhatjuk be, hogy ezt a jó és mindenkihez szóló produkciót az éjszakai műsorban sugározták (18 éven aluliak aligha nézték), míg a vasárnap esti, kifejezetten bárgyú amerikai filmre, fő műsoridőben került sor. Tizennyolc éven felülieknek ajánlották, az igazság azonban az, hogy minden korosztály részére időlopás volt. Egy kicsit többet kellene törődni a nézők idejével és idegeivel. mulierum, Tinódi, akinek va- láit is feledteti egészséges humora, Szkárosi Horváth, a Vásárhelyi daloskönyv pompás verse, nem beszélve Sztá. rairól, sikerrel idézte fel a kor hangulatát, keserű humorát. Sztáraival kapcsolatban azonban a hitviták izgatott, nemegyszer gyilkos légköréről mégis csak kár volt megfeledkezni, hisz maga Sztárai is az egyik hitvitáról csak úgy menthette irháját, hogy az asszonyok egy teknő alá rejtették. Ekkor keletkezett a versike: Pap van a teknonek alatta, Három asszony ül rajta. S még valamit. Taurinus István — a rendezőknek nem kell mondanunk — eposzát nem magyarul írta, hanem latinul. Erre az adásban utalás sem történt, pedig a fordító — Geréb László —megérdemelte volna, hogy megemlítsék nevét. Jó műsor volt. Úgy véljük, ez a szerencsés órában született irodalomtörténeti adás valamivel több is lehetne. Az indirekt ismeretterjesztés, amivel jelenlegi formájában alig él, nem lenne idegen tő. le, s éppen a humoros alaphang alkalmas arra, hogy szinte észrevétlenül, a jelenleginél jobban járuljon hozzá régi irodalmunk megismertetéséhez és megszerettetéséhez. CSÁNYILÁSZLÓ Ady Endre vers- és prózamondóverseny A költő születésének 100. évfordulója alkalmából országos Ady Endre vers- és prózamondóversenyt hirdet a Kulturális Minisztérium, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Honvédelmi Minisztérum, a KISZ Központi Bizottsága, a Népművelési Intézet, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa. A versenyben részt vehet minden — 14. életévét betöltött — amatőr versmondó. Nevezni egyénileg lehet 1977. február 1-ig, a megyei művelődési központokban (népművelési tanácsadóknál), Budapesten a kerületi tanácsok népművelési csoportjainál, az ott kapható nevezési lap kitöltésével. A fegyveres testületek versmondói szolgálati helyük szerint nevezhetnek. A jelentkezés feltételei: tíz Ady-vers vagy rövid próza és tíz egyéb vers ismerete, amelyeket a versenyzők 7 évszázad magyar költészetéből, illetve a századforduló és a XX. század európai költészetéből válogathatnak. A verseny helyi selejtezőkkel kezdődik, amelyeket a megyi — Budapesten pedig az összevont kerületi — versenyek követnek. Minden megyei, illetve összevont kerületi elődöntőből legfeljebb tíztíz versmondó jut tovább a középdöntőbe. A középdöntők hat-hat legjobbja kerül a rádiós, illetve a televíziós adásokba. Az elődöntők 1977 májusától szeptemberig tartanak. A rádió és a televízió az ország hat különböző városából, 1977. október 8-tól egyenes adásban közvetíti a középdöntőket, illetve november végén Debrecenből a döntőt. Közvetlen meghívást kapnak a lakóhely szerinti területi középdöntőkbe több eddigi szavalóverseny emlélcér- mesei, valamint első háromhárom helyezettjei, illetve az 1977. évi „Ki Mit Tud?”.döntőbe jutott versmondói, amennyiben a kiírás feltételeinek megfelelnek. Nem vehet részt a versenyben, aki valamelyik színházi stúdió tagja, előfelvételis a Színművészeti Főiskolán, vagy a Filharmónia működési engedélyével rendelkezik. Fogadó a „Három strucchoz” Az ősi Károly-híd Malá Strana-i hídfőjénél van a „Három strucchoz” elnevezésű reneszánsz épület. Kis szállodává alakult át tizenöt összkomfortos, egyágyas és kétágyas szobával és három lakosztállyal. A földszinti vendéglőben 45-en étkezhetnek, a kis szalonban pedig húszán. A ház mostani arculata 1597-ből ered, amikor az épületet Jan Fuchs vásárolta meg, aki az egzotikus madarak tollából készült díszek császári szállítója volt. Ebben az időben Prága II. Rudolf császár székvárosa volt és az udvar számos iparosnak és kereskedőnek nyújtott megélhetést. Az új tulajdonos a házat átépítette és kibővítette, a homlokzatot tarka freskóval díszítette. A ház tulajdonosai váltakoztak, s egyikük a következő évszázad elején fogadót nyitott. 1714-ben Prágában elsőként itt kezdett kávét árulni egy Deodatus Dama- jan nevű örmény, majd a ház földszintjéből söröző lett, míg a felső emeleten bérlők laktak. Az épület azonban lassan pusztulni kezdett. A műemlékeket újjáépítő állami intézet tervezőinek, a prágai építkezési vállalat szakembereinek és a prágai 1. Vendéglátóipari Vállalatnak, mint beruházónak és üzemeltetőnek köszönhető, hogy a „Három strucchoz” a Malá Strana városrész első luxusszállodája lett. Az újjáépítés nem volt egyszerű dolog és négy év alatt több mint 10 millió koronát igényelt. így például a ház alatti sziklában alagsort kellett vájni a pincék és a hűtőház számára. A turisták a szobák ablakaiból megcsodálhatják majd a prágai Várat, a Kampát, a Károly-hidat, távolból láthal- ják majd a Vysehradot is. Szép kilátás nyílik a Malá Strana-i háztetőkre is. A sörözőben a vendégek szívesen elüldögélnek a reneszánsz mennyezet alatt egy pohár jó világos cseh sörnél, vagy könnyű moravai bornál. ALEXANDR MICHL Üzemlátogatáson a TOTÉV egyik gépészeti műhelyében Fotó: Bakó Jenő Rádió mellett
