Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-20 / 275. szám
A ^PÚJSÁG 1976. november 20. CSALÓD-OTTHON A szülői példamitatás szerepe ni. .JVIAGAD LÉGY OLYAN, Külföldi modellek Az új őszi-téli divat a mint amilyennek fiadat látni szeretnéd” — mondta Deák Ferenc Eötvös Károlynak, amikor az arról beszélt, hogy milyen emberré szeretné a fiát faragni. A példa, a modell, amit a szülő nyújt, gyakran fontosabb, minit bármely szóbeli követelmény. A fejlődő gyermeknél jutalmazással és büntetéssel lehet a szülők által kívánt viselkedést gyakoribbá, illetve a nem kívántat ritkábbá tenni. Az igazi személyiségalakítás célja viszont az, hogy olyan felnőtteket neveljünk, akiknél az emberi értékek követése már nem a jutalmazás reményében, a tilalmak kerülése pedig nem a büntetéstől való félelem függvényében valósul meg. Hogyan alakul ki az ilyen személyiség? A gyermek az első hónapokban még teljes egységben él anyjával, még nem tud különbséget tenni önmaga és az anyja között. Nincs külön „én” és „ő”; Hosszú gyakorlás és tanulás eredménye, míg a külvilág és a gyermek saját személye kettéválik. Melyek a tanulás külső jelei? A csecsemő sokat játszik a kezével, látóterére kerül, majd elveszíti. Lassan feldereng benne, hogy övé a kéz és saját maga az, aki azt mozgatja. Az egy év körüli gyermekre, ha mérgesen néznek^ sírva fakad, ha barátságosan, akkor nevet. 3—4 éves korban gyakran megfigyelhető, hogy önmagával hangos párbeszédet folytat. A játék során a szerepeket gyakran cserélgetik. így alakul ki fokozatosan az énFonalszükséglet : 25 dkg. A sál hossza körülbelül két méter. 4- es kötőtűket használjunk. 48 szemre kezdjük, és borsómintával kötjük. 1 sor: x 2 sima, 2 lordított. — 2. sor: a simára sima szemeket, a fordítottra pedig lordított szemeket kötünk. — 3. sor : x 2 lordított, 2 sima x. — 4. sor : a fordítottra lordított, a sima tudata (én kezem, én csinálom). Itt van nagy szerepe a szülőnek, hiszen a gyermek a másik ember tükrében fedezi fel', ismeri meg önmagát. Nem mindegy, hogy milyen tükröt nyújtunk eléje. Most nézzük meg hogyan utánozza, építi magába a tükörben (ami nem más, mint a szülő) látottakat. A KÍVÁNCSISÁG nagy hajtóerő a világ megismerésében. Minden, ami a gyermek számára ismeretlen, különös vonzással bír. A világ felfedezése során gyakran megijed (erős zaj, stb.) és odaszalad a problémamegoldó anyához. Ha az anya kimegy a szobából1, a 9 hónapos bába rémülten smi kezd, mert az anya hiánya félelemmel, szorongással tölti el. Ezt a bizonytalanságérzést a nagyobb, emlékezni biró gyermek úgy hidalja át, hogy gondolatban már felidézi szüleit. így azok akkor is ott vannak — félelemeloszlató erejükkel — ha valójában nincsenek is jelen. Tehát a gyermek magába építi szülei képét, utánozza viselkedésüket és mindez erőt ad neki. Ezt az azonosulást gyakorolják például a papás-mamás, dokto- rosdis játékokban is, ahol utánozzák a szüleik, a felnőttek világát. A gyermek előtt kitágul a világ, mikor már menni tud, de egyre többször hallja, hogy „Nem szabad!”, „Ne csináld!” Kezdetben a többször megismételt tiltást csak akkor tartja be, ha a tiltó is jelen Van, ha az elmegy, a gyermek mint vas a mágneshez, közelít a tiltott tárgyhoz. Sál zsebbel szemekre pedig sima szemeket kötünk. — Azután Ismét az 1. sortól kezdjük. Az x jel közötti szemeket Ismételjük. Amikor a sál elérte a 2 méter hosszúságot, befejezzük. Mindkét végére, a szélétől úgy 3 centire varrunk egy-egy zsebet. Azután rákötjük a rojtokat. Később — egy 2 év körüli gyereknél talán többen megfigyelték már —, ha valamit megtiltanak neki és magára hagyják, a kicsi elindul a tiltott dolog felé, de felidézi, sőt hangosan mondja a tiltó szülő mondatát: — „Nem szabad Gábor!”. Azáltal, hogy felidézi a szeretett szülőt, saját magát úgy figyelmezteti, mintha egv kicsit ő lenne a szülő, akkor sokkal könnyebb a figyelmeztetést elfogadni. Ahány felnőtt, annyiféle tiltás létezik a gyermek számára. így aszerint változtatja a viselkedését, hogy ki van jelen. Ha nagyon eltérőket tilt meg a két szülő, akkor a gyermek viselkedése zavarttá válik, ha mindketten jelen vannak. HA A GYERMEK mindenben és teljesen úgy viselkedik, mint a szülő, akkor ez nem jó jel. Valamiképpen az ilyen gyermek veszélyhelyzetben van, például fél a veréstől. Úgy viselkedik, ahogy kell, de valójában a külső tiltásokat, követelményeket nem tudja magáévá tenni. Ezek azok, akik serdülőifjúkor táján hirtelen megváltoznak, kitörnek az otthoni környezetből, s sokszor galerikbe tömörülve antiszociális cselekedeteket követnek el. Az a gyermek, akit valóban szeretnek, akinek szülei önnevelésükkel időt állóbb példát mutatnak, azonosul szüleivel. Ezeken a gyermekeken csak keresztülzúg a serdülés lázadása, de megőrzik szüleiktől kapott emberi értékeiket. A zsebet 38 szemre kezdjük, és a két szélső szemet simán kötjük, x 2 fordított, 2 sima, x, a sort 2 fordított és 2 sima szemmel fejezzük be (oldalszemek). Tovább szintén bordás kötéssel dolgozunk, és minden sort 2 sima szemmel kezdünk és 2 sima szemmel fejezünk be. Kötünk 18 centimétert, majd befejezzük. nőies vonalak, a kellemes színhatások jegyeit viseli. A külföldi divatszalonok szép darabjaiból muta- tunk be néhányat. Az emprimé anyag mindig csinos és elegáns. Újdonság, hogy ebben az esztendőben a divattervezők télre is ajánlják. DR. HÉRA GYÖRGY Szobanövények téli ápolása A szobanövények téli te- leltetése nagy gondot okoz. Sok esetben a növények pusztulásához vezet a szakszerűtlen kezelés, noha a legtöbb növény esetében meg lehet találni a megfelelő helyet a lakásban a té* li tároláshoz. A fény az alapvető, a leg- - fontosabb, a többit meghatározó tényező. A fényhez kell arányosan igazítani a hőmérsékletet és ehhez az öntözést, az öntözéshez a tápanyag-utánpótlást. Amennyiben napfénytelenek a téli napok, a hőmérsékletet is tartsuk alacso. nyabban. Általános elv az, hogy a növények nagy részét — a melegházi növények kivételével — télen alacsonyabb hőmérsékleten teleltethetjük. Ott, ahol a lépcsőházat kevés fény még éri, teleltethetjük a muskátlit, a kukoricalevelet, az aglaonémát, a szanzavériát, a kaktuszokat, stb. A muskátlit a cserépből kiütve, újságpapírba csomagolva, teljesen szárazon is tarthatjuk. Erre a célra a száraz, nem túl magas hőmérsékletű pincék is megfelelőek. Sok lakásban lehetőség nyílik arra, hogy szobakertet vagy télikertet építsünk. A télikertépítés fontos feltétele a fényhez való közelség vagy a mesterséges megvilágítás. A növények többsége nem igényli a nagy intenzitású megvilágítást, a legtöbb növény esetében az 1 méter magasra szerelt neoncső, 60-as, 100- as villanyégő néhány órás megvilágítása — a természetes fény mellett — pótolja a növények számára a fejlődésükhöz szükséges fénymennyiséget. Amennyiben túl magas a teleltetés hőmérséklete, kicsi a fényintezitás, a növényeken nem a fajra jellemző. sokszor vékony, megnyúlt hajtások jelennek meg. Ha ezek később is megmaradnak, elcsúfítják a növényt. A növényeket akkor kell öntözni, amikor a föld teteje száradni kezd. FODOR BÉLA A TEMETŐBŐL VISSZAJÖVET még sóhajtoztak, sajnálták a szegény mamát, hogy ilyen hirtelen kellett elmennie, s Katinak remegett a hangja, amikor bátyjához fordult és azt mondta: — Még tegnapelőtt este is téged hívott. Mintha gyerekek lettünk volna. Olyan elnyújtott hangon kiabálta a nevedet. Nem is tudom, hogy nem bírtál eljönni szegényhez! — Nézd testvér, hát mondom, vasárnapra készültem. Nem gondoltam én, hogy nem éri meg a vasárnapot. Magam vagyok a gépházban a fűtőmmel, nem tudok én csak úgy akármikor elmenni. Mit lehet erre mondani? Hallgattak mindannyian. És Giza is, meg Kati is, meg hátul a sógor is azt gondolta magában, hogy ez a szegény Jani mindig ilyen ügyefogyott volt. Katinak már ott volt a száján: Azt szeretném én látni, hogyha az én szegény anyám a halálán van, én ne tudjak elmenni hozzája! De lenyelte, elhallgatta, nem akarta most megbántani. Otthon azonban, Katiéknál a konyhában már felengedett bennük kicsit a gyász, a sógor bort tett az asztalra, vágott három nagy szelet sonkát, és az öreg Jani felnézett rá, s megkérdezte : — Hát, hogy vagytok mindég, sógor? — Gürcölünk. Egyik napról a másikra. És tik? — Én nem panaszkodhatok. A fizetésem jobb az átlagnál, úgyhogy abból mi ketten Gizával megvagyunk. — Csak neked kellene beosztani, majd körülnéznél, tudom istenem! — vetette oda Giza, és még jobban arcába húzta a fekete kendőt. — Mert te nem voltál képes elmenni máshova, ahol megkerested volna a dupláját! Nem, te a fémipari iskolával, vagyis mint technikus, ahogy ma mondják, ott maradtál a fürdőben gépésznek mind a mai napig! — Nézd, Giza — mondta az ura, s kicsit még el is mo- solyodott —, mikor én majd harminc év előtt azt a helyet megkaptam, boldognak kellett lenni. Mert hol voltak akkor még a gyárak, nagyüzemek! Kis kócerájok próbáltak szövetkezetbe, traktorállomásba átszerveződni. Nem úgy volt, mint manapság! És fiatal házasok voltunk. Mit tehettem volna! — Nem is arról van szó — ellenkezett a felesége és a hangja már megsötétült a méregtől —, hanem arról, miért nem mentél később máshova? Amikor lámpával keresték a szakembereket! Mert aztán hamarosan jöttek olyan évek is a háború után, tudod jól! Jani kis ideig hallgatott. A zsinóros lámpa fénye rásütött vastag, ősz hajára, tömött bajuszára, amely fel és alá sétált az orra alatt, ahogy a piros bélű sonka szeleteit a szájába tette és kényelmesen rágta azután. Elömlött ez a lámpafény kihízott fekete ruháján is, amelyet még az esküvőjére csináltatott talán. Ilyen elnézően mosolygott a hiábavaló'' szemrehányásokon harminc éven át, úgyhogy a húga még meg is szánta ezért a szerénységnél s több csendes megelégedésért. De valahogy mégis úgy sikerült, hogy szánakozó szavaiba egy kis becsmérlés is vegyült: — Csak arra nem gondoltál, hogy szegény szüléinknek a szájuktól kellett elvonniuk azt a pénzt, amibe az iskoláztatásod került Szegeden! — Volt, ahogy volt — jegyezte meg Giza gúnyosan —, de most aztán már én is szeretnék öregségemre legalább kényelmesebben élni! Ha más nem, legalább fürdőszobánk legyen és vízvezeték a házunkban, hogy ne kelljen a rossz lábammal a kútra járnom télen is, a síkos udvaron át. Eny- nyit máma már mindenki megengedhet magának! De nekünk még erre sg jutott! l!lillil!h||!ll — Jól van, Giza, jól van — engesztelte mosolyogva az asszonyt. Még a kezét is rátette annak ölébe ejtett kezefejé- re. — Csak összehozzam, ami a csövekre kell, meg a rákapcsolásra! Beszerelem én neked azt a vízvezetéket, meglátod. Semmi az énnekem, ha megvan a rávaló. Úgy eltűnődött ezen, maga is megenyhülve, hogy még mosolygott is, úgy forgatta kezében a vörös borral teli poharat, és magához se tért mindjárt, amikor a sógor azt mondta: — Majd most kifizetünk benneteket! Csak később érezte, mintha kést döftek volna a hátába. És egyszerre úgy elnehezedett a rossz szíve, amely az utóbbi időben meg is állt néha, mint az óra, amelyet elfelejtettek felhúzni. Hát ez van- a gyász és a fájdalom mögött! Ezt kell hallania tízévi távoliét után, anyja temetése után, hogy őt kifizetik! Kifizetik, és aztán menjen isten hírével! Ki fizeti ki? A sógor, akinek csak annyi a köze az ő szülői házukhoz, hogy benősült húsz év előtt, s most a magáénak érzi! Szeretett volna felugorni és arcába löttyinteni a borát. De a megalázottságon kívül hirtelen megrohanták az emlékek. Hogy itt nőtt fel, ebben a kis házban, hátul volt apa műhelye, s itt a konyhában, a sparhert mellett ott állt anya és énekelt, amikor fiatal volt... Oly tehetetlenné vált ebben az emlékezésben, hogy még csak azt se mondhatta: Nem te tartottad el anyámat! Én küldtem az utóbbi években, amennyit bírtam. És ezért nem kívántam soha semmit! Nem mondhatta, mert erről Giza nem tudott, úgy lopta el a béréből esztendőkön át, s ezek most őt ilyen fölényesen és ridegen ki akarják fizetni! — Hagyjuk ezt, sógor — szólalt meg csendesen —, nem akarok most erről beszélni. Még ki se hűlt szegény anyánk... — Hát pedig előbb-utóbb rendezni kell az örökséget — vágott Kati a szavába, s előre dőlt a székén, Giza meg hangsúlyozott tapintattal hallgatott. — Majd kölcsönt veszünk fel, és megkapod a magadét. Giza nem helyeselt és nem tiltakozott, egy szót se szólt még mindig, s ő egyszerre úgy érezte, mintha idegenek közé került volna, akik valamennyien ellene fordultak. Giza a vízvezetékkel, sógora a rideg fölényével; pedig tíz évvel fiatalabb vöt nála. Kati meg önző összetartásával, ahogy az ura mellé állt. És arra gondolt, mégis borzasztó lehet, hogy Katinak most ez a legnagyobb gondja. Húsz éven át úgy gazdálkodott a házban és a kis tanyával, mintha a sajátja lett volna, s most egyszerre el kell számolnia vele. Osztozni vele. Az örökössel! — Majd nektek adom ezt az órát — fordult feléje húga, a jó testvér nagylelkűségével —, hogy valami emléked legyen. Ha még valamit akarsz, majd szólsz. — De azt tudod, ugye — állt fel a sógor az asztal mellől, mintha valami nagyon fontos dolgot kellene közölnie. — Azt tudod, hogy milyen rengeteg pénzt öltem bele ebbe a rossz házba! Egy újat vehettem volna rajta, amíg rendbehoztam a tetőt, új padlót fektettem le, az ajtókat és ablakokat is festeni kellett... Egy vagyon ment rá! Hát remélem, ezt figyelembe veszed! Giza hallgatásában, s ahogy némán körülnézett, benne volt az elutasítás, a konok tagadás, hogy hazudik a sógor, hiszen a tetőt csak foltozni kellett, a padlóban meg itt-ott kicserélni egy deszkát. Igen, ez most alkudni akar vele, mint egy idegennel, és csak azt nézi, hogy minél kevesebbett kelljen fizetnie. És ahogy Kati hol őrá, hol az urára emelte a tekintetét, mintha ugyanazt gondolta volna, mint a sógor. A kedves Kati! Katika, aki úgy állt, mint anya szokott megállni, hogy enyhe tokát nyomott a kendője csomója alatt, s ugyanolyan ártatlanul nézett... De ez sok volt. Úgy érezte, megfullad, ha itt kell maradnia. — Már fél hat! — kiáltott fel, mikor előhúzta zsebóráját. — Hétkor megy a vonatunk, s még ki is kell érni az állomásra! — Hát nem maradtok itt reggelig? — kérdezte Kati, mint aki őszintén csodálkozik. — Pedig be is fűtöttem már az első szobába. — Tudod, hogy Jani milyen nyugtalan, ha ott kell neki hagyni a gépházat — felelte Giza helyette és felállt. A sógor is hangosan marasztaló lett, de nem tudta megtagadni önmagát, amikor a vállára ütve azt mondta : — Nem fogunk összeveszni, abban biztos vagyok! Mikor kiértek az utcára, még szeretett volna visszanézni a régi házra, ahova soha többé nem jöhet. De nem volt ereje hozzá. Belekarolt Gizába, és csak annyit mondott, mintha más baja nem is lett volna most: — Ejnye, már megint esik!
