Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-16 / 271. szám

1976. november 16. ^PÚJSÁG 5 Kovács II. Zoltán, a mezőny legjobbja Paks, 800 néző. Vezette: Mátyus. Paks: Bimbó —Váb. ró, Kovács I., Kiss II., Cso_ ma, Váczi, Kalmár, Majsai, Kovács II., Kiss I., Muck. Cse­re: Somodi, Kajári. Edző: Móricz József. Mindkét csa­pat óriási iramban kezdett, de a lövések sorra célt tévesztet­tek. A 16. percben Kiss I. 'beadása Buna lábáról majd? nem saját kapujába pattant. A 20. percben Lévai elment a védők mellett, de 12 méteres lövését Bimbó remek érzék­kel hárította. A 28. percben Háberdorfesz lövését Bimbó a felső lécre tolta. Két pere múlva Kovács II. kicselezte az egész védelmet, de a be­adása elment az üres kapu és a belső csatársor előtt. A 44. percben Csorna, majd Muck lövését védte Tobak. A második félidőben a ha_ zaiak nyomasztó fölénye a 7. percben góllá érett: Kovács II elment a jobb szélen, lö­vését a kapus kiütötte Kiss I. elé, aki egy csellel' elfektette a kapust és ' a hálóba gurí­tott. 1:0. A 14. percben Ko­vács I. átadását Kiss I. 10 méterről mellélőtte. A 33. percben Bunát a játékvezető utánrúgásért kiállította. A szabadrúgást Vábró kapura lőtte, de Tobak szépen hárí­tott. Ellentámadás során Varga elment Bimbó mellett is, de Kalmár szögletre men. tett. Paks végigtámadta a mérkőzést, de a legjobb hely­zeteket is elügyetlenkedték a csatárok, így nehezen nyert a hazai csapat. Jók: Kovács II. (a mezőny legjobbja), Kiss II., Kalmár, Bimbó. A társadalombiztosítás megyei igazgatóság KISZ- alapszervezete jól sikerült természetjárást rendezett a hét végén. Szombaton délután és vasárnap Öbányán, vala­mint környékén tettek ki­rándulást. A fia'talok vállal­kozása kitünően sikerült, a szombat esti programot pél­dául tábortűz zárta. A KISZ- fiatalok úgy határoztak, hogy - a jövőben rendszeresen szer­veznek hasonló túrákat, sőt a téli hónapok alatt is elláto­gatnak a Mecsek festői tá­jaira. Szentendre, 800 néző. Ve­zette: Szávó. Szekszárd: Pó­lyák — Korner, Glavatity, Somodi, Vágó, Lubasityik, Tóth, Szőcs, Meszlényi, Orosz, Varga. Csere: Pölöskei, Weit- ner. Edző: Jerabek Jenő. Az esőtől felázott, mély, csúszós pályán kezdődött a mérkő­zés. A Kossuth ragadta ma­gához a kezdeményezést. Az első negyedórában a Dózsa csak védekezett. A 15. perc­ben Lubastyik 35 méteres szabadrúgását Menyhárt biz­tosan védte. A 23. percben Tóth szabadrúgását Meny­hárt kiütötte, Glavatity is­mételt, de lövése a sok láb között az alapvonalon túlra jutott. A 27. percben Magos 14 méteres lövését védte Pó­lyák. Pompás támadás után született a Dózsa vezető gól­ja: a 30. perében Tóth part- dobását Szőcs kapta, kis te­rületen két védőt csapott be, majd ragyogó beadását Orosz előrevetődve fejelte a háló­ba. 0:1. A 35. percben Török előreívelése Után Glavatity a gólvonalon mentett. A követ­kező percben Pogány szögle­tét Lazsányi fejelte kapura, Pólyák csak kiütni tudta és Magos öt méterről a hálóba lőtt. 1:1. A 39. percben Ma­gos a bal oldalon elhúzott, beadását Pogány a kapuba fe­jelte. 2:1. A II. félidőben is a Kossuth kezdeményezett. A 4. percben Török nagy erejű lövését Pó­lyák a bal felső sarokból ütöt­te ki. A 13. percben Magos szögletét Pogány lőtte kapu­ra, de Pólyák védett. A 27. percben Pogány szögletét Magos kapásból a hálóba lőt­te. 3:1. A 31. perében Pölös­kei kiugrott, de Csider hátul­ról csúnyán felvágta. Szávó játékvezető még csak nem is figyelmeztette a sportszerűt­len játékost. A 33. percben Meszlényi egy hazaadást el­csípett, de a játékvezető les­állást sípolt. A 35. percben a Dózsa térfelén Szőcs kapott jó 'labdát, de a partjelző lest jelzett, így azt a játékvezető is lefújta. Végig nagy iramú, küzdel­mes mérkőzésen, a szerencsé­sebb csapat győzött. A Dózsa végig jól, elszántan küzdött, de a szerencse ezen a mérkő­zésen sem állt mellé. A csú­szós, sáros talajon szép já­ték nem alakul t ki, a csapatok inkább küzdöttek, nemcsak egymással, hanem a sáros ta­lajjal is. Jók: Varga, Orosz, Glavatity, Szőcs. Megyei labdarúgó-bajnokság lf«Íratlan eredmények. A 15. fordulóban több váratlan eredmény született a megyei labdarúgó-bajnokságban. Elsőnek említjük a lista, vezető Bátaszék vereségét Simontornyán. Erre kevesen szá­mítottak Bátaszéken, hisz a simontornyaiak eddig elég mér­sékelten szerepeltek. A Bátaszék azonban a vereség ellenére is két pont előnnyel áll (a Kisdorog előtt) a táblázat élén. A kisdorogiak otthon játszottak, a Zombát fogadták és a második félidőben döntő fölénnyel (5:0) nyertek. Ezzel a Kisdorog közvetlen a Bátaszék mögött áll a táblázaton. A meglepetések közé kell sorolni a faddi csapat pince­hely) vereségét is. Eddig a faddi gárda mindössze három, szór szenvedett vereséget, így váratlan, hogy Pincehelyen alulmarad a rutintalan, de lelkes hazaiakkal szemben. A Gerjen hazai pályán játszott, a Bonyhádi Pannónia volt az ellenfél. Az eddigi helytállás alapján a Gerjen érté­kes pontot szerzett (1:1) a majosiaktól. A Tolna—Aparhant mérkőzés gól nélküli első félidőt hozott. A második félidőre egyre jobban kiütközött az apar, hantiakon a mérkőzéssorozat okozta fáradtság (a hétközi MNK-mérkőzések sokat kivettek a csapatból), a Tolna felül­kerekedett és 2:0-ás vereséggel küldte haza az Aparhantot. Szekszárdon mindössze 50 néző előtt került sor a Vasas —Dombóvári VSE mérkőzésre, mely a hazaiak győzelmét (2:0) hozta. Nagymányokon az újonc Dombóvári Tsz együttese vi­szonylag jól helytállt és csak a második félidőben tudta be­biztosítani győzelmét a hazai gárda. (3:0). Bonyhádon a Dombóvári Spartacus a vártnál jobb já, tékkal rukkolt ki és mindkét pontot hazavitte. (3:1). A II. félidő közepén még Bonyhád vezetett! N agymányok—Dombóvári Tsz 3:0 (1:0). Nagymányok, 200 néző. Vezette: Bogos. Nagymányok: Balogh — Forglümler, Németh, Fenyő­vári I., Lemle, Demeter, Foglszinger, Nádasi, Fenyő­vári II., Guth, Viszló. Cse­re: Kovács, Oláh. Dombó, vári Tsz: Trizik — Ispán I., Rozsmán, Dubovánszki, Mol­nár, G. Kiss, Horváth, Ki­rály, Nikolics, Petznik, Tóth. Csere: Ispán II. A 12. perc­ben Viszló jó beadását a ka­pus szépen lehúzta, öt perc múlva egy dombóvári haza­adást Guth elcsípett és a kapus mellett lőtt a hálóba. 1:0. A félidő hátralévő ré­sze kiegyensúlyozott volt, a vendégek többször zavarba hozták a hazai védelmet. A második félidő 2. percében a vendégek a büntetőterüle­ten belül kezeztek. A 11-est Nádasi a kapufára lőtte. Nyolc perc múlva Viszló már csak a kapussal állt szemben, de mellélőtt. A következő percben Németh könnyelműsége miatt sza­badrúgáshoz jutott a Dom­bóvár. A jól helyezett, éles lövést Balogh csak üggyel- bajjal tudta hárítani. Hosszú ideig még nyílt volt a mér­kőzés, a Dombóvár is veszé­lyesen támadott. Befejezés előtt 10 perccel Viszló be. gurítását Fenyővári II. küld­te a hálóba. 2:0. Hat perc múlva Nádasi beadását Viszló értékesítette. 3:0. Közepes iramú, gyenge színvonalú mérkőzésen a Nagymányok még mindig mélyen tudása alatt játszott. Jók: Lemle, Németh, Fe­nyővári II., Balogh, illetve Király, Molnár, Dubovánsz­ki. Kisdorog—Zomba 5:0 (2:0). Kisdorog, 500 néző. A rendkívül csúszós pályán jó iramú mérkőzést láthatott a közönség. A hazai csapat a II. félidőben lehengerelte el­lenfelét, ilyen arányban is megérdemelten nyert. Gól­lövő: Odor 2, Klein, Ber- ning, Illés. Jók: Győrfi, Berning, Klein, Odor, Boda, illetve Kerekes. Csíki, Fejős. Tolna—Aparhant 2:0 (0:0). Tolna, 400 néző. Kemény, jó iramú mérkőzésen a hely­zeteket jobban kihasználó hazaiak megérdemelten nyertek. Góllövő: Havasi II., Molnár. Jók : Konyecsnyi, Csendes, Steinbach, Molnár, illetve Szőcs, Juhász I., Pal­kó, Heidecker I. Szekszárdi Vasas—Dombó­vári VSE 2:0 (0:0). Szek­szárd, 50 néző. Az első fél­időben egyenrangú volt a két csapat. A második já­tékrészben a hazaiak bírták jobban idegileg, s így meg­érdemelten nyertek. Góllö­vő: Lerch, Veres. Jók: Ber- náth, Veres, Stercz, Né­meth, illetve Piros, Szíjártó, Tarsoly. Gerjen—Bonyhádi Pannó­nia 1:1 (1:0). Gerjen, 150 né­ző. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen igazságos ered­mény született. A 4. percben Pesti (Gerjen) 11-est hibá­zott. Góllövő: Asztalos, illet­ve Szőcs. Jók: Klement, Asztalos, Kiss, illetve Ba­lázs, Szőcs. Dunaszentgyörgy—Bo- gyiszló 2:1 (1:1). Dunaszent­györgy, 400 néző. Változa­tos, nagy iramú mérkőzésen a hazai csapat helyzetei alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna. Góllö­vő: Henk, Hajpál, illetve Szekeres (11-esből a 28. percben). Jók: Henk, Zsí­ros, Németh, Taba, illetve Szekeres. Bárdos Török. Pincehely—Fadd 1:0 (0:0). Pincehely, 200 néző. Végig változatos, jó iramú mérkő­zésen a nagy lelkesedéssel és akarással játszó hazaiak megérdemelten tartották otthon mindkét pontot. Gól­lövő: Czakker. Jók: Győri, Kintli, Dobai, Hegedűs, il­letve Szűcs, Horváth. Simontornya—Bátaszék 2:1 (0:0). Simontornya, 300 néző. Nagy iramú mérkőzé­sen a lelkes hazai együttes helyzeteit tekintve nagyobb arányban is győzhetett vol­na. Góllövő: Kovács 2, il­letve Fiath. Jók: Kovács, Szokodi, Gerussi, Kardos, illetve Mucska, Vezsenyi, Holacsek. Domb. Spartacus—Bony­hád 3:1 (0:1). Bonyhád, 200 néző. Bajkai fejesgóljával a Bonyhád az első félidő kö­zepén vezetéshez jutott, de utána már helyzeteit nem tudta kihasználni. A máso­dik félidő 25. percében egyenlített a Dombóvár és a letört hazaiak ellen könnyen Szerezte meg a vendégcsa­pat a győzelmet is. Góllövő: Pintér 2. Németh, illetve Bajkai. Jók: Hirt, Pintér, Hertelendi, illetve Horváth és Barabás. A lapunk mai számá­ban megjelent tudósításo­kat írták, illetve az ered­ményeket közölték : Mer- csényi Gyula, Zerza József, Hegyi Levente, Hazafi Jó­zsef, Läufer János, Tóth János, Földesi Gyula, Dö­mötör Endre, Jékel János,' Sebestyén János, Túrós Jó­zsef. A sportoldalakat összeállította : Nyakas Ist­ván sportrovatvezető. A Dombóvári Spartacus együttese. Álló sor, balról jobbra: Kovács László vezető edző, Pintér, Nagy, Hirt, Loboda, Szentgyörgyi, Schumann. Alsó sor: Vámosi, Magyar, Herte­lendi, Lódri, Dobos, Németh, Kolozsvári, Kövécs. A mezőny legjobbjai Bonyhád—D. Spartacus: Horváth (Bonyhád) Gerjen—B. Pannónia: Klement (Gerjen) Pincehely—Fadd : Győri (Pincehely) D.-szentgyörgy—Bogyiszló : HENK (D.-szentgyörgy) Kisdorog—Zomba : Győrfi (Kisdorog) Simontornya—Bátaszék : Kovács (Simontornya) Tolna—Aparhant : Konyecsnyi (Tolna) Sz. Vasas—Domb. VSE: Veres (Sz. Vasas) Nagymányok—Domb. Tsz.: Lemle (Nagymányok) Eredmények NB H: DVSC—Oroszlány 2:0, Eger— Várpalota 2:0, Székesfehérvári MÁV Előre—BVSC 3:3, Ganz-MÁVAG— Fűzfő 1:0, Vasas Izzó—Szolnoki MTE 2:1, Nagykanizsai Olajbányász—Bu­dafok 3:2, Szolnoki MÁV—Komló 2:1, Pécs—Volán 0:0, MÁV DAC—Ózd 2:1. NB III: Szigetvár—Volán Szállítók 1:0, Bp. Építők—Barcs 3:0, Sárisáp— Véménd 3:2, Perbál—Mázaszászvár 6:3, Dunaújvárosi Építők—'Pénzügyőr 1:1, Bp. Spartacus—Lőrinci Fonó 3:1, BKV Előre—PVSK 2:0, Kiss J. SE— Alba Regia 3:2, Siófok—Enying 0:0. Megyei ifjúsági bajnokság: Szék szárdi Dózsa II.—Dombóvári VSE 1:1, Bonyhád—Dombóvári Spartacus 1:0, Gerjen—Bonyhádi Pannónia 4:2, Pin­cehely—Fadd 2:3, Dunaszentgyörgy— Bogyiszló 2:7, Kisdorog—Zomba 3:2, Simontornya—Bátaszék 2:1, Tolna— Aparhant 5:0, Nagymányok—Dombó­vári Tsz 10:3. Járási bajnokság: Dunakömlőd— Nagydorog 2:7, ifi: 2:3. Pusztahen- cse—Pálfa 3:3, Bikács—Bölcske 1:4, Dunaföldvár—Kajdacs 3:1, Madocsa— Paks II. 2:3. Bajnoki táblázatok NB II 1. PMSC 15 7 6 2 28-12 20 2. Szfv. MÁV 15 7 6 2 24-18 20 3. Budafok 15 8 2 5 37-29 18 4­-5. BVSC 15 6 6 3 30-22 13 V. Izzó 15 8 2 5 30-22 18 6. Debrecen 15 8 2 5 24-18 18 7. Szekszárd 15 8 2 5 18-19 18 8. SZMTE 15 8 1 6 31-25 17 9. Eger 15 7 3 5 33-28 17 10. Volán 15 5 6 4 25-18 16 11. M. DAC 15 7 2 6 27-26 16 12. Ganz-M. 15 6 4 5 23-25 16 13. Kanizsa 15 5 4 6 19-24 14 14. KKFSE 15 5 3 7 24-24 13 15. Komló 15 4 4 7 14-19 12 16. Fűzfő 15 4 4 7 16-24 12 17. Várpalota 15 4 3 8 17-23 11 18. Ózd 15 3 3 9 17-27 9 19. Sz. MÁV 15 3 3 9 11-23 9 20. Oroszlány 15 1 6 8 12-34 8 NB III 1. Előre 15 11 1 3 34-10 23 2. Kiss J. SE 15 8 5 2 27-16 21 3. Véménd 15 8 4 3 30-20 20 4. D.-újv. É. 15 6 8 1 20-10 20 5. Szigetvár 15 7 5 3 18-12 19 6. PVSK 15 6 6 3 33-17 18 7. Bp. Spart. 15 5 8 2 30-20 18 8. Pénzügy. 15 7 3 5 36-27 17 9. Perbál 15 5 6 4 21-20 16 10. Volán Sz. 15 4 8 3 15-15 16 11. EMG SK 15 5 6 4 12-16 16 12. Siófok ^ 15 5 5 5 14-18 15 13. Paks 15 5 4 6 27-25 14 14. Bp. Ép. 15 4 5 6 11-14 13 15. Enying 15 3 6 6 27-32 12 16. Alba Regia 15 4 4 7 17-27 12 17. Sárlsáp 15 3 4 8 19-27 10 18. Mázasz. 15 2 5 8 21-33 9 19. Lőrinci 'F. 15 2 4 9 12-28 8 20. Barcs 15 1 1 Ï3 9-46 3 Megyei bajnokság: Felnőttek : 1. Bátaszék 15 11 1 3 38-19 23 2. Kisdorog 15 9 3 3 35-12 21 3. Zomba 15 9 3 3 36-20 $1 4. D. Spart. 15 8 4 3 36-9 20 5. Fadd 15 8 3 4 40-25 19 6. B. Pann. 15 6 5 4 29-17 17 7. N.-mányok 15 7 2 6 31-25 16 8. Aparhant 15 8 — 7 29-24 16 9. Tolna 15 4 8 3 20-22 16 10. Bonyhád 15 6 3 6 22-23 15 11. S.-tornya 15 5 3 7 24-30 13 12. Pincehely 15 5 2 8 23-23 12 13. Sz. Vasas 15 5 2 8 21-26 12 14. Bogyiszló 15 5 2 8 20-27 12 15. Domb. Tsz 15 4 3 8 16-28 11 16. Domb. VSE 15 3 4 8 17-32 10 17. Gerjen 15 3 4 8 19-40 10 18. D.-szentgy. 15 2 2 11 13-57 6 Ifjúságiak : 1. Domb. VSE 15 13 2 — 45-7 28 2. Bonyhád 15 11 — 4 43-27 2? 3. Tolna 15 7 7 1 40-17 21 4. Sz. Dózsa II. 15 9 2 4 47-28 2C 5. Fadd 15 7 5 3 36-22 19 6. 'Pincehely 15 9 1 5 40-36 19 7. Domb. Spart. 15 7 3 5 38-25 17 8. Kisdorog 15 7 3 5 37-29 17 9. Bogyiszló 15 8 1 6 31-28 17 10. Zomba 15 6 4 5 39-26 16 11. N.-mányok 15 6 3 6 45-44 15 12. Bátaszék 15 5 3 7 28-31 13 13. Gerjen 15 5 2 8 29-31 12 14. Aparhant 15 4 3 8 31-44 11 15. S.-tornya 15 3 2 10 20-31 8 16. Domb. Tsz 15 4 — 11 19-56 Q 17. D.-szentgy. 15-3 — 12 27-53 6 18. P. Pannónia 15 — 1 14 12-62 1 így kellett volna 1. Kanizsa—Budafok 3:2 1 2. V. Izzó—Szóin. MTE 2:1 1 3. KKFSE—Szekszárd 3:1 1 4. Oroszlány —Debrecen 0:2 2 5. Szóin. MÁV—Komló 2:1 1 6. Szfv. MÁV—'BVSC 3:3 X 7. Papp J. SE—B.-gyarm. 3:0 1 8. Síküveggyár—SKSE 3:2 1 9. Gyöngyös—K.-barcika 1:1 X 10. Leninváros—Ikarus 0:3 2 11. Atalanta—Modena 1:0 1 12. Palermo—Cag íiari 1:1 X 13. Spal—Varese 0:0 X +1 14. Novara—Catania 2:1 1

Next

/
Thumbnails
Contents