Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-27 / 254. szám
1976. október 27. f TOLNA ) , KÉPÚJSÁG 5 Kölcsönözzön úgy, mint eddig ! Megoldás 78 tavaszán „NE SOKAT KÖLTSÖN, vegyen inkább kölcsön!” — ingerkedik velünk nap, nap után a reklámköltő. Semmi félreírás, valóban ingerkedik, hiszen köztudott, hogy a megyeszékhely kölcsönzőbolti a — lett légyen bármi hasznos a ténykedése a szolgáltatás alapfokán — azok közé a boltjaink közé tartozik, melyeket ' óvakodunk megmutatni vendégeinknek. De legszívesebben mi se igen nyitjuk ajtaját, mert úgyis minek? Kölcsönzőboltunk vészes szegénysége, korszerűt, len elhelyezése több mint egy évtizede alkalmas már a távbosszankodásra. Ha most mégis arra kértük a Tolna megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályának vezetőjét, Korsós Istvánt, hogy beszélgessen velünk a kölcsönzésnek, mint fontos szolgáltatásnak fejlesztési lehetőségeiről, annak az az oka, hogy a jövő év tavaszán szanálják az Arany János utca és a Mikes utca közötti öreg házakat, s ez bizonytalanná te- -szi egyrészt a kölcsönzőbolt, másrészt a háztartási bolt sorsát. A MEGYEI TANÁCS kereskedelmi osztályának vezetője elmondotta, hogy a szanálásra valóban sor kerül, így a Népbolt Vállalatnak időben kell gondoskodnia a két üzlet elhelyezéséről. A kölcsönzőbolt esetében a kölcsönzési cikkek kiegészítéséről is. A végleges megoldásra még várnunk kell — hallhattuk —, mert a Belkereskedelmi Minisztérium adaptálta a kölcsönzést és kész megszabadítani a Népbolt Vállalatot a kényszerű „apaságtól”, de korábbi igénye szerint ragaszkodik a kívánt alapterületű és a korszerűség követelményeinek is megfelelő bolthelyiséghez. — Ha minden igaz, 1978 tavaszára készül el a Be- zerédj utca és Széchenyi utca sarkán épülő többszintes lakóház. Ennek földszinti részén kap helyet 160 négyzet- méteres alapterületen a belkereskedelmi kölcsönzőbolt, mely már induláskor 2,5 mii. liós készletet tud biztosítani. E BOLT MEGNYITÁSA le. hetővé teszi majd az alapkészlet bővítését. A kölcsönözhető cikkek ugyanis a keresletnek megfelelően „mozognak” a belker kiterjedt bolthálózatában. így valószínű ritkábban fordul majd elő, hogy a kölcsönözni kívánt cikket — ha arra égető szükségünk van — könnyebb lesz megvásárolni, mint kölcsön venni. Egyébként, ha a tervezett időre elkészült volna az említett lakóház, már most sem fájna a fejünk, mely kölcsönzési ügyekben tulajdonkép. pen 1961 óta fáj. Ez idő szerint Szekszárd az egyetlen megyeszékhely, ahova nem tudott eddig kölcsönzőt telepíteni a belker. A telepítésnek ennyi időn keresztül a megfelelő helyiség hiánya volt az akadálya, jóllehet köl. csönzőboltjának megnyitása óta a Népbolt Vállalat úgy szerette ezt a szolgáltatást, ahogy a púpot „szeretjük” a hátunkon. A napjainkban sokszor kifogásolt cikk-készletet a kényszerű gazda anyagi alapok hiányában soha sem tudta megfelelően gazdagítani. S az sem vethető a Népbolt szemére, hogy üzemeltetési gyakorlatával fordított a reklámköltő okoskodásán, valahogy így: Boltjainkban költsön, mert úgysem kap kölcsön! Komolyra fordítva a szót, szíves örömest adunk hírt arról, hogy a megyei tanács illetékes szakigazgatási szervének a vezetője végre optimista. 1978 tavaszától föltehetően hosszú távra megoldódik a belkereskedelmi kölcsönzés, mely csak nálunk nem tudta kivívni magának azt a rangot, amit más, szintén nélkülözhetetlen szolgáltatások. A KÖLCSÖNZÉS 1978 tavaszáig sajnos az eddigiek szerint lesz folytatható. Változás csupán annyi — mint említettük —, hogy a szanálásra ítélt házból máshova költözik a Népbolt kölcsönzője. — lászló — rr«v>^ •••••yr;y»r5 2^í f • • *5:V Tizenhat és fél százalékkal magasabb termelési értéket állítottak elő a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalatnál háromnegyed év során, mint tavaly az első kilenc hónapban. Ez főleg a lakossági ellátást szolgáló beton- és vasbeton elemek mennyiségének növekedéséből adódik. Mindezt a gépesítés fokozásával tudták elérni. Emellett a korszerű gépek beállítása anyagtakarékosságot is eredményezett. A gép pontosabban vágja le a betonvasat a megadott hosszra, mint az ember, s ebből adódik, hogy míg változatlan minőségű terméket állítottak elő, megtakarítottak közel másfél millió forint értékű betonvasat. Fokozódott a kavicskotró üzem teljesítménye is. Bár az idén az időjárás miatt több hónappal később tudták csak a folyami kavics kotrását megkezdeni, a tavalyinál tizenhárom százalékkal többet termeltek ki a Dunából. Ezt a növekedést a magasabb szintű gépesítés, a belső anyagmozgatás tökéletesítése tette lehetővé. A megyeszékhely egyik dinamikusan fejlődő üzeme a BHG Kapcsológép Gyára. Bő két év alatt, mióta az olajkályhák helyett megkezdték a telefonközpontok kapcsológépeinek gyártását, alaposan megváltozott a gyár képe. A jókora lemez- és öntöttvas-alkatrészek helyett most sokszorta kisebb tekercsekből, rugókból, érintkezőlemezekből áll össze a termék. De megváltozott a gyár külső gépe is. A bontás és építés szinte állandóvá vált az elmúlt két év során a BHG-ban. Fényképezőgéppel újdonságokat megörökíteni mentünk a gyárba. A legöregebb téma a felületkikészítő üzem volt. A rekordidő alatt felépített üzemet a nyáron adták át. Azóta itt — bár hivatalosan ez még próbaüzemnek számít —, naponta 300—400 négyzet- méter felületű alkatrész kerül le, egyenletes festékréteggel borítva a gépsorról. így itt már nem csak a szekszárdi gyár alkatrészszükségletét tudják kielégíteni, de készítenek telefonközpont-alkotóelemeket a többi gyáregységnek is. Itt pedig már a kész berendezést ellenőrzi öhmüller József gépvizsgáló. Egy speciális berendezéssel vallatja a sok lemezből, rugóból, tekercsből álló kapcsológépeket. Az elektromos impulzusok megmozgatják az összes érintkezőt, s a gép jelzi a legkisebb hibát is. Néhány napja honosították meg Szekszárdon az RVD- típusú, svéd — Ericson — licenc alapján készülő kapcsológépek gyártását. Ez a harmadik típus, amit Szekszárdon készítenek. Ezek a berendezések a nagyvárosi, vagy nemzetközi telefonközpontok alkotóelemei. Ilyenekből állítják össze majd a szekszárdi új telefon- központot is. Az ide kerülő kapcsológépeket jövő év elején készítik el a gyárban, s a tervek szerint a BHG szakemberei a jövő év harmadik negyedévében be is fejezik a készülékek összeszerelését, végleges helyükön, a most épülő új szekszárdi telefonközpontban. Képünkön Taba Benő és Fritschi Mihály az RVD- kapcsológépeket szerelik. A régi és új épületekben a crossbar-telefonközpontok százai készülnek. Néhány méterrel odébb azonban egészen más munka folyik. Hatalmas betontömböket süllyesztenek a földbe. Készítik a nyáron átadotthoz hasonló, de annál nagyobb, 2500 négyzetméter alap- területű új csarnokot. Ez is könnyűszerkezetes épület lesz. Ha az építők most is állják szavukat, jövőre, az első félév végén ezt is átadhatják. Itt lesz az alkatrészgyártás új bázisa. Prés. és forgácsológépek dolgoznak majd, s itt végzik a lakatosmunkákat is. Ha termelnek majd ebben az üzemcsarnokban is, akkor nem csak a Szekszárdon készülő, hanem a BHG más gyáregységeiben összeállítandó berendezésekhez is gyártanak szerelésre kész alkatrészeket. — szepesi — Száznyolc helyről - negyvennyolc iskolába Valóságos új üzemág jön létre, észrevétlenül, az igények kielégítése nyomán. A 11-es Volán vállalatnál egyre többen foglalkoznak az új feladattal, és tegyük hozzá azonnal: igen nagy gonddal, lelkiismeretességgel. Az iskolabuszokról van szó, azaz arról a sok-sok járatról, amely naponta hordja-viszi a gyerekeket a körzetesített iskolákhoz. Szinte még be sem fejeződött a múlt iskolaév máris tárgyaltak a Volán és a megyei tanács illetékes vezetői: miként javítsák az iskolai járatot, hol kapcsoljanak új buszokat a forgalom lebonyolításába. Azt tervezték még a nyáron, hogy öt-hat helyre kell a fő erőket összpontosítani — ismerve a Volán buszhiányát, sok utasát —, hogy minden gyerek eljusson az iskolába. Végül újabb tizenöt körzetesítés közlekedési gondját oldották meg. Ma összesen 108 helyről, többségében régi iskolák körzetéből, negyvennyolc nagy iskolába szállítják a gyerekeket a Volán-buszok. A járművek többsége pontosan, rendben közlekedik. A tiszta panorámabuszok jól fűthetők, a várakozás legtöbb helyen fűtött teremben, a régi iskolaépületben ugyan, csak megoldható. Gond is van, kifogás is az iskolabuszokkal kapcsolatban. Tevel község Tanácsa jelezte: a bonyhádvarasdi kis és nagyobb diákok utaztatása nem jó. A Volán emberei a járási hivatal illetékeseivel azonnal a helyszínre utaztak. Félreértés volt: nem külön- busz jár a gyerekeknek, nem különjárat, hanem a rendes, amelyben alkalmanként négy-öt felnőtt is utazik. A tárgyalás eredményeként az egyik délutáni járatot késleltették, hogy a kis és nagy csoportos gyerekek egyszerre utazhassanak haza, Bony- hádvarasdra. A szekszárdi Szőlőhegyről is jött panasz: kisegítésképpen a vízitársulat kék buszai szállították egy-két napig a gyerekeket, s amikor a Volánnak sikerült járművet szervezni, új járatot beállítani, akkor leállították a vízitársulat kék buszait. Azóta kényelmesen utazhatnak a gyerekek a körzetesített isko. lába, nem különbuszon, hanem a rendes járattal Paks térségében dolgoznak a Volán ellenőrei, onnan érkezett panasz. Minden bizonnyal ott is megnyugtató módon szervezik meg a kisdiákok utaztatását.- Pj -