Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-24 / 252. szám
1976. október 24. “KÉPÚJSÁG 5 SZOLIDARITÁS Viktor Conreras Tapias NDK-ban élő fiatal emigráns chilei festő. BÁRDOSI NÉMETH JÄNOS: Emberi tisztesség Én nem repülnék a Holdba a Földön keresném meg a biztos otthont külön küszöbbel, lánggal, hol nem szedik meg magányod gyümölcseit, termésedet se Topják el, a ház, háza tiéd — ehhez kerítsünk kiibírhatót, melyben a világ megszüli a harmóniát, az emberhez méltó Valót, bombák, butaság, nyomorok ellen ezt tartsa meg a szellem, aztán jöhet a több a csillagokig szikrázó csoda, de addig: mérnökök, költők, kőművesek, építsetek, emberi tisztességet itt és mindenütt a dologtevő Föld hasznos terein — SZOLNOKI ANDRÁS: Érkező ősz Hallod-e a tovafutó nyár lépteit? Kerti kaipuk felé már közelít az ősz. Kel a szél, megrázza a lombot és a jóllakott fa elereszti hű levelét. Ne a távozót dicsérd, az érkezőt illik köszönteni most, aki holnapra lefújja a fák kontyáról a fáradt zöldeket, pattintja a platánok kérgét elűzi a szitakötőket. Figyeld csak, már kora ősszel alig lelsz egyet, mikor a szőlőt döngik a méhek. Fordulj az ősz felé te is, fogadd a pusztítót méltón. Jön már a kegyes bakó, rozsdakoszorús fején megül a szél, hintáz a költöző madár-nép, körül a kerteken opál köd ereszkedik, s mint húzott hálóban a hal fehér hasával villan benne a fény. RÓZSA ENDRE: Örök bujócska Ne keress engem a múltban; nem éltem — el sose múltam Ne keress engem a mában; nincs-lepke lapul e bábban. Ne keress majd a jövőben; keress egy fonák-időben, egy soha-Valóra-váltban, egy söha-el-nem-jövőben! SIMÁI MIHÁLY: Lány a tükör előtt Tudom — sok férfi mondja nekem — Zöld vízesés a tekintetem. Tudom — hisz hallom minduntalan — Kontyra-csomózott láng a hajam. Volt, aki azt is mondta, — de hány! — hogy vörös örvény este a szám ; hogy mosolyom hó- fodrú patak, s csillagok égnek bőröm alatt... Nem elég így se, mégse, sose — még egyszer nézz meg: Szép vagyok-e?! BuJav áripalota SvíLói igyel könyvkiállitá Ilii A MAGYAR és a lengyel nép szoros, testvéri kapcsolata immár évezredes múltra tekint vissza: nagyjából egyidős a magyar és a lengyel állam kialakulásával. Ennek megvolt mindig a maga irodalmi vetülete, vonatkozása is, gondoljunk csak Balassira vagy Kölcseyre. A reneszánsz nagy magyar költője, Balassi a bécsi udvar elől fia. talon Lengyelországba menekült, ott született meg első neves irodalmi alkotása, a németből magyarra fordított Beteg lelkeknek való füves kertecske. Mellesleg, ezt a fordítást először Krakkóban nyomatták ki. Balassit később is megannyi szál fűzte Lengyelországhoz. Kölcsey a magyar reformkorban irányította Lengyel- ország felé a magyar közvélemény figyelmét, azzal a határozott politikai törekvéssel, hogy a két nép sorsa egy, tehát segíteni kell egymást az elnyomás elleni küzdelem, ben. Kölcsey, a költő — mint ismeretes — az 1848-as magyar szabadságharcot megelőző reformmozgalom kiemelkedő politikai egyénisége volt, s miközben nagy hatású beszédeket mondott a vármegyei fórumokon és ország- gyűlésen a magyar nép felemelkedéséért, az 1831-es lengyel felkelés kegyetlen leverése után két alkalommal is szót emelt az országgyűlésen a lengyel testvérnép védelmében. Ö lett a vezetője annak a mozgalomnak, amely a magyar rendeket a lengyelek támogatására szólította fel. A címben jelzett kiállításon nem találkoztam ugyan sem Balassi, sem Kölcsey névéJIUY _ PIRIKÉ, főzzön két jó k ávét, és küldje fel hozzám Perczegős Norbertét — szólt ki a titkárnőjének Stirpák Sándor, a Timsó- és Robbanómotorgyár teljhatalmú vezetője. Néhány perc múlva már az igazgató előtt ült az önhibáján kívül kopaszodó művezető. — Talán sejti, miért hivattam — mondta komoran Stirpák. — Biztos vagyok benne, hogy nem jutalmat akar átadni — válaszolt Perczegős. Piriké megjelent a két kávéval, Stirpák elgondolkozva kavargatta a két csészét: — Magát nem kínálom, mert amint mondta, árt a vérnyomásának. — Az utóbbi napokban idegesebb vagyok az átlagnál — mormolta Perczegős rosszkedvűen. — Nos, térjünk a tárgyra! A robbanórészlegből Sehoda Lajos panaszkodott magára. Belegázolt a leikébe, minősíthetetlen hangon beszélt vele. Elpanaszolta, hogy felnőtt, négy válópert megért férfi létére majdnem elbőgte magát. Az önérzetét sértette meg. Mi a véleménye erről ? Perczegős Norbert mély lélegzetet vett. Hangja remegett az indulattól: — Megsértettem Sehodát? Igazán sajnálom. Most már tudom, hogy homlokon kellett volna csókolnom, kedves, becéző szavakat kellett volna gügyögnöm a fülébe, kezet kellett volna szorítanom vele, vagy vállon veregetni : „bravó, Sehoda, csak így tovább!” — Kérem, tartózkodjék ettől a gúnyos hangtól. A lényeget mondja, mi történt? — figyelmeztette az igazgató Perezegőst. vei (a kiállítás jellege szerint nem is találkozhattam), mégis ők jutottak eszembe, majd pedig az, hogy a két nép testvéri szolidaritása, kapcsolata napjainkban — az évezredes hagyomány alapján — minden eddiginél elmélyültebb, virágzóbb. A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG Művészeti és Kulturális Minisztériuma azzal a céllal rendezte ezt a kiállítást, hogy keresztmetszetét adja a felszabadulás utáni lengyel könyvkiadásnak, s ezen keresztül bepillantást nyújtson a mai Lengyelország politikai, gazdasági, társadalmi — ezen belül irodalmi — életébe. Hogy mi minden valósult meg e törekvésből, és mit is mond el a baráti, szocializmust építő országról a kiállítás, azt természetesen képtelenség felsorolni, csupán két dolgot említek meg. Az egyik: 1944-től 1975. végéig összesen 220 000 művet jelentettek meg Lengyel- országban, közel 3 milliárdos példányszámban. Vagyis a Lengyel Népköztársaság rendkívül sokat tett és tesz a dolgozók kulturális felemelése érdekében — a könyv eszközével is. Ez szerves része a népgazdasági, társadalompolitikai törekvéseknek. A könyvet közkinccsé tették a szocializmust építő Lengyel- országban. Az itt bemutatott 11 000 kötet — főként az utóbbi évek termése — elsősorban nem reprezentatív, amely legfeljebb szűkebb körök javát szolgálná, hanem ízléses, de egyszerűbb, olcsóbb kivitelű. Az állami könyvkiadást tehát minden jel szerint az a határozott töJegyzetfüzet rekvés hatja át, hogy a könyv mindenki asztalára eljusson, a kispénzűekére is. A másik: a felszabadulás óta 373 magyar művet adtak ki Lengyelországban, ösz- szesen több mint 5 millió példányban. A többi közt Ily. lyés Gyula, Németh László, Fekete István, Örkény István, Szabó Magda, Szerb Antal, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Mikszáth Kálmán, Radnóti Miklós, Lázár Ervin, Fehér Klára művei sorakoznak a polcokon — magyar-lengyel szótár és a magyar népgazdaság mechanizmusát leíró kötet társaságában. Tehát joggal írtam az imént, hogy a két nép kapcsolata napjainkban minden eddiginél elmélyültebb, és hadd tegyem hozzá ; nem csupán irodalmi alkotások cserélődnek, hanem megannyi módon szövődnek a politikai, gazdasági együttműködés szálai. De nem egyszerűen két nép barátságáról van itt szó: a kiállítás félreérthetetlenül tükrözi, hogy a lennel nép, csakúgy, mint mi — internacionalista szellemben gondolkodik. Együttműködésre törekszik elsősorban a szocialista országokkal. Olt található a kiállítási polcokon a marxizmus—leniniz- mus megalapítóinak müvei mellett az eszme továbbfolytatóinak, gyakorlati megvalósítóinak művei : Leonyid Brezsnyevé, Kádár Jánosé, Erich Honeckeré, Todor Zsiv- kové. A MAGYAR ÉS A LENGYEL nép barátsága kiállta az idő próbáját. Lengyel elvtársainkat most az a törekvés hatja át, hogy a népek kapcsolata az egész világon ilyen legyen. (boda) — Elmondom, mi történt. Sehoda Lajos úgy adott ki a kezéből egy robbanómotort, hogy az használhatatlan lett. Már csak ócskavasként tudjuk értékesíteni. Amikor megláttam, milyen pocsék munkát végzett, azt mondtam: „ejnye, Sehoda!” Erre elsápadt, aztán elvörösödött, és úgy nézett rám, mint egy hivatásos bérgyilkosra, majd elrohant az üzemi büfébe disznósajtot enni. Állítólag a disznósajt erőt ad neki nehéz helyzetekben. Hát ez történt... — zárta le beszámolóját a méltán népszerűtlen művezető. Stirpák Sándor kinyitotta az íróasztal fiókját, és bekapott egy szem savanyú cukrot. — Nézze barátom, magának teljesen igaza van. Felháborító és megengedhetetlen az ilyen trehány munka. De nem volna szabad elfelejtenünk, hogy a Timsó- és Robbanómotorgyár dolgozói érzékenyek. Egy dorgáló, megrovó szó komoly következményekkel járhat. Sehoda megsértődik és máris kéri a munkakönyvét. Nagyon megkérem tehát, hogy ha máskor valami helytelent tapasztal, őrizze meg nyugalmát, ne mondja azt, hogy ejnye, hanem inkább menjen ki a folyosó egy eldugott zugába, és ott alaposan káromkodj a ki magát, vagyis vezesse le az idegességét. Legyen a jelszava: szelídség és mosoly! Ezt várom magától — figyelmeztette beosztottját, majd így folytatta: — De ugyanakkor ne feledje, hogy az új évben nagyobb jogkör és nagyobb felelősség vár a művezetőkre! PERCZEGŐS NORBERT, a balsorsú művezető Köszönt, betette maga után az ajtót, aztán a néptelen folyosón mély lélegzetet vett és halkan suttogta: — Ejnye... Galambos Szilveszter Türjén jártunk Az őszi napfényben öregek sütkéreznek, egy aggastyán szájharmonikázik, megállás nélkül, mintha a végítélet harsonáját fújná. A pillanatnyi örökkévalóság színterén váratlanul két nő úszik át, az egyik biciklit tol, egykedvűen, mint aki tudja, hogy ezzel akkor se érne messzire, ha ráülne. Tűrje ebben a pillanatban a világ végét jelenti, egész napos út után érkeztünk ide, a román templom kedvéért, mely enyhe kaptatón áll, tömör tornyaival, s érzékelhető közönnyel, mert az öregeket éppoly egykedvűen nézi, mint hájd'an a premontrei atyákat, akik sokkal nagyobb ibizodalommal voltak a jövő iránt. Csak címszavakban beszélünk a templomról, aki kíváncsi, nézze meg a lexikonban. 1230-ban említik először, s az elmúlt nyolc évszázadot — köszöni — aránylag jól bírta. Csak a barokk nem kímélte, de ismét meggyőződhetünk róla, hogy rejtelmes módon új egységet teremtett, mintegy hangsúlyt adva történetiségének. Megilletődve állunk a roppant román homlokzat előtt. Ebben a dísztelen erőben semmi sincs a középkor spiritualizmusából, mintha építtetői csak arra gondoltak volna, hogy evilági védelmet nyújtsanak azoknak, akik ide menekülnek, kergesse őket faikas vagy portyázó ellenség. Az égnek csak ténybeli szerepe van, mint Zrínyi versében: Akár farkas, akár emésszen meg holló, Mindenütt feljül ég, a föld lészen alsó. — s nekiláttak, hogy másfél méteres falakat rakjanak, mert biztos, ami biztos. Nagyon kevés román kori emlékünk van, s Ják, Lé- bény, Zsámbék egyaránt szolgáltat okot a meghatódás ra. Tűrje is, ahogy magányosan áll az őszi fényben a Zala fölött, konokul Zrínyi versét ismételve. Minden múlt és örökkévalóság, mintha nem akarna véget érni, ami egyszer elkezdődött az időben, s önmaga emlékeként állja az elmúlást. Az aggastyán csak fújja a szájharmonikát, mellette öreg szüle ül a pádon, időnként átnéz a templomra, hogy megvan-e még a két torony, aztán csak hallgat, félrebillent fejjel, megadóan. A fizikában a negyedik dimenzió az idő, mely nem folyamat már, világidő, hanem a jelenségek alkatrésze, ahogy Minkowski kiszámította. Tűr jén nem járt Minkowski, de az időt itt is érezni, mintha éppen csak ágaskodni kellene egy kicsit, hogy elérje az ember. Az időt, a negyedik dimenziót. CSÁNYILÁSZLÓ
