Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-24 / 252. szám
^PÚJSÁG 1976. október 24. Kilencven éve született Ordzsonikidze A századforduló idején Grúziában széles körű szociáldemokrata agitáció folyt. Az illegális forradalmi szervezetek befolyása kiterjedt a tanulóifjúság nagy részére is. Grigorij Konsztantyi- novics Ordzsonikidze egy hegyvidéki kis településen töltött gyermekévei után 1901-ben, tizenöt éves korában a tifliszi felcseriskola növendéke lett. Itt ekkor már szociáldemokrata tanulókör működött, amelynek tagjai 1903-ban őt bízták meg a felső pártszervvel való kapcsolat tartására. Ezzel kezdődött bolsevik párttagsága. Az 1905—1907-es forradalom viharos éveiben járta ki Ordzsonikidze a forradalom iskoláját. 1906-ban már hivatásos forradalmár volt. Lenin, amikor személye- -sen is megismerte, fontos feladatot bízott rá — a bolsevik párt prágai konferenciájának megszervezését. A konferencián Ordzsonikidzét beválasztották a párt központi bizottságába. Ezután ismét Oroszországban dolgozott tovább, de nem sokáig, mert 1912 végén ismét letartóztatták. Ezúttal kényszermunkára és szibériai száműzetésre ítélték. Három évet töltött a hírhedt slisz- szelburgi erődben, a cárizmus Bastille-jében. Száműzetését a távol-keleti Jakutszkban töltötte. A keserves rabság és száműzetés munkával, tanulással eltelt éveinek a februári forradalom vetett véget. Ordzsonikidze 1917 júniusában érkezett Petrográdba. Nehéz lenne felsorolni, mennyi nehéz és fontos feladattal bízták meg. Ukrajnában az ellenforradalmárokkal vívott harc közben szervezte Petrográd élelmiszerekkel való ellátását. Lenin 1918 februárjában küldött táviratában ez áll: „Szívből köszönöm az élelmiszerellátás érdekében tett erélyes intézkedéseit. .. Minden reményünk önben van, máskülönben tavaszra az éhínség elkerülhetetlen”. A polgárháború és az intervenció éveiben mindig a legfontosabb helyeken küzdött: Ukrajnában, Kubányban, az Észak-Kaukázus hegyei között, Belorussziában, Azerbajdzsánban. Örményországban és Grúziában. A polgár- háború utáni évekig a kaukázusi területek ügyeivel foglalkozott. 1926-tól a Népbiztosok Tanácsának elnök- helyettese volt. 1930-ban a párt politikai irodájának a tagja lett, a Népgazdasági Tanács elnökeként, a nehézipar népbiztosaként oroszlánrésze volt a szocializmus alapjainak a lerakásában. 1937-ben, a halál tragikus hirtelenséggel vetett véget forradalmi életének. Diplomák kölcsönös elismerése Dr. Polinszky Károly, a Magyar Népköztársaság oktatásügyi minisztere Uj Delhiben tárgyalásokat folytatott dr. Nurul Haszan indiai közoktatási és kulturális miniszterrel. A tárgyalások során áttekintették a két ország közötti kulturális, oktatásügyi és műszaki-tudományos együttműködés kérdéseit. A tárgyalások végeztével a két miniszter aláírta a diplomák kölcsönös elismeréséről szóló egyezményt. EZT HOZTA A HÉT A KÜLPOLITIKÁBAN Hétfő: Megegyezés a rijadi „mini-csúcs- értekezleten. — összeült az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága. — Felértékelték a márkát. Kedd: Brezsnyev és Cedenbal eszmecseréje Moszkvában az ázsiai biztonság kérdéseiről. — Egyiptom és Szíria közt helyreáll a diplomáciai kapcsolat. Szerda: Módosították a nyugatnémet választás végeredményét, tízmandátumos többsége van a kormánykoalíciónak. — Trudeau kanadai miniszterelnök látogatása Japánban. Csütörtök: Libanonban kisebb összetűzésektől eltekintve betartották a meghirdetett tűzszünetet. — Szovjet felszólalás a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon. Péntek: Pékingi tüntetések Hua Kuo-feng támogatására és a „sanghaji csoport” elítélésére. — Ford és Carter utolsó tv-vitája. Szombat: Parlamenti választások Cseh1 Szlovákiában. — A francia ifjúság követelési napja a Barre-terv elutasítására. ÍGY LÁTTA A HETET, HÍRMAGYARÁZÓNK, PÁLFY JÓZSEF: A hét eseménye a rijadi megállapodás: Szaúd-Arábia királya, Kuvait emírje, Szádat egyiptomi, Asszad szíriai és Szárikisz libanoni elnök, valamint Arafat, a Palesztinái Felszabadítás: Szervezet vezetője megMoszkvába látogatott az elmúlt héten a Mongol Népköztársaság párt- és kormány- küldöttsége, amelyet Jumzsagijn Cedenbal, az MNFP KB első titkára, a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnöke vezetett, aki tárgyalásokat folytatott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával is. Képtávírón érkezett képünkön Leonyid Brezsnyev üdvözli Ce- denbalt. egyezett abban, hogy egy újabb tűzszünet kihirdetése után tárgyalások kezdődjenek a libanoni szemben álló felek között az ország jövőjéről. A palesztinok csakúgy, mint a libanoni jobboldali erők visszavonulnak a tavaly áprilisi állásaikba. Az arab országok közös rendfenntartó erőt vezényelnek Libanonba, mintegy 30 000 főnyi lesz a létszáma, ennek majdnem a felét a szír hadsereg adja. Csütörtökön reggel nagyjából el is hallgattak a fegyverek Libanonban. Az arab államférfiak, legyenek mégoly reakciósok, nem vállalhatták tovább az erkölcsi és politikai felelősséget azért a libanoni vérontásért, amely valójában az imperialisták érdekeit szolgálta. Az arab népek egyre türelmetlenebbül fogadták a libanoni testvérháború híreit, nem 'beszélve a palesztinokról, akik számos arab országban tömegesen élnek. (Kuvaitban például ma annyi palesztin él, mint amennyi húsz éve az egész kis állam összlakossága volt...) A rijadi megállapodás következtében sor került Damaszkuszban Asszad szíriai elnöknek és Arafatnak, a PFSZ vezetőjének találkozására, ezzel egy időben pedig bejelentették azt is, hogy Egyiptom és Szíria között helyreáll a diplomáciai kapcsolat. Emlékezetes, hogy amikor Szadat elnök belement a kissingeri „kis lépések” taktikája szerint az Izraellel való egymás utáni megegyezésekbe, Asszad igen keményen megbírálta. Szó szót követett, a végén még a diplomáciai kapcsolat is megszakadt a két ország között. Most a rijadi megállapodást Líbiában és Irakban illették bírálattal. A két ország vezetői nem is lesznek ott a jövő héten Kairóban sorra kerülő nyolcadik arab csúcstalálkozón, amely a rijadinak folytatása és szentesítése lenne. A Közel-Kelet után a Távol-Kelet: a kínai változások mind világosabbakká válnak. Hua Kuo-feng szerepe a párt élén mind egyértelműbbé lesz. Az ő támogatására vonultatták fel előbb Sanghajban, majd magában a fővárosban is a tömegeket. Érdekes megfigyelni, hogy a Mao halála után megsokasodott találgatások most újra megfogyatkoztak. A legnagyobb „Kína-szakér- tők” is várakozó álláspontra helyezkednek. Thaiföldön új jobboldali, de polgári kormány kezdte el a hét végén a működését. Irányzata persze ugyanaz, mint amilyen a katonáké volt, akik a minap puccsal megdöntötték a liberális elképzelésekkel kacérkodó, vagy csak a baloldalnak, a fiataloknak engedményeket tevő korábbi kormányt. Amerikai parancsra a bangkoki kormánynak — a bankok kormányának kell lennie, külpolitikájában pedig a Vietnam és Laosz felől érkező hatásokkal szemben a reakciós ellenhatás kormányának. Thaiföld keleti határait ismét lezárták. Az amerikaiak pedig szivárognak Vissza az országba... Az Egyesült Államok az elnökválasztási kampány hajrájába érkezett. A szóözön most már végleg elborítja az amerikai polgárt, a nyilatkozatáradat a közvéleménykutató intézetek jelentéseiből patakzó százalékszámokat próbálja befolyásolni. Vádak és ellenvádak, mosakodások és gyanú- sítgatások, nem csoda, ha egyre több publicista figyelmeztet: az amerikai/átlagpolgár- nak kezd elege lenni az egészből ! Különösen azt várják kíváncsian, hogyan alakul a szavazástól tartózkodók aránya, s egyáltalán hányán tesznek, akik hátat fordítanak az urnáknak meg a szavazógépeknek. Ford a héten két sajtóértekezletet is tartott, agytrösztjének lélektani szakértői nyilván azt tanácsolták neki, minél többször lássa őt az amerikai választó az Egyesült Államok jelvényével ellátott szónoki pulpitus mögött. A választás eredménye — meglehet — éppoly kiegyenlített lesz, mint volt az NSZK-ban, ahol csak kis különbséggel győzött a szociáldemokrata—szabaddemokrata kormánykoalíció. Igaz, a héten a kis különbség egy hajszálnyival megnőtt: újraszámlálták egyes választókerületek eredményeit, s kiderült, hogy itt nem vettek figyelembe egész körzeteket, ott viszont kétszer is számolták... Hol van az egykori német precizitás? Az újraszámlálás eredményeként egy mandátumot levontak a CDU—CSU-tól és az SPD—FDP-nek adták, így most már tíz képviselővel van több a kormánypárti padsorokban a bonni Bundestagban. Az elmúlt vasárnap választás volt az NDK-ban : a német munkások és parasztok államában az urnák elé járulva milliók mondtak igent a szocializmus építésére, a békepolitikára. S talán nem fölösleges hangsúlyozni: ismét bebizonyosodott, hogy ez az NDK a történelem első német békeállama! Ez a választás különös jelentőségre tett szert a két héttel ezelőtti, az NSZK-ban megrendezett választás után, hiszen az európai tíz- és százmilliók fülébe csenghetett a nyugatnémet választási kampány megannyi disszonáns hangja. A hét Európa keleti felén még egy választással ért véget: északi szomszédunkban megválasztották a szövetségi gyűlés, a szlovák nemzeti tanács, a cseh nemzeti tanács és a nemzeti bizottságok tagjait. Csehszlovákiában szintén népszavazással ért fel a választás az eddigi politika igenlésére. A kormány újabb áremelései ellen nagygyűlésen tiltakoztak a milánóiak: a legnagyobb tömeg a Dóm téren gyűlt össze. Nyugat-Európában továbbra is ingovány- hoz hasonlít a valuták világa: a frank, a font, a líra továbbra is süllyed, s a nyugatnémet márkába kapaszkodik bele a sokat emlegetett „valutakígyó”. A hét elején a márkát felértékelték a holland, a belga, vagy a svéd, a dán valutákhoz képest. Kérdés, hogy a nyugati válságjelek nem sokasodnak-e az év hátralévő részében, hiszen máris előreveti árnyékát az olajárak újabb emelése. Már csak azon vitáznak, hogy milyen arányú tegyen a drágulás: 10 vagy 20 százalékos ? Thaiföld Tömörül a baloldal A thaiföldi véres jobboldali katonai hatalomátvétel a baloldali politikai ellenzéket is tömörülésre késztette. A junta statáriális törvényei alapján betiltott Thaiföldi Szocialista Párt négy tagja egy illegális rádióadón keresztül bejelentette, hogy csatlakozik a Thaiföldi Kommunista Párthoz. A közleményt Khaiseng Suk- sai, a párt elnökhelyettese, a katonai hatalomátvétel után feloszlatott parlament volt tagja olvasta be, helyi idő szerint pénteken délután, majd szombaton is. Meg nem erősített bangkoki jelentések szerint néhány órával a jobboldali, a többnyire polgári személyekből álló_ kormány megalakulása után Bangkokban létrejött egy ellenzéki árnyékkormány is, Khaiseng Suksai- val az élén. Az ellenzéki politikusok nyilatkozata — mint az UPI hírügynökség írja — megerősíti azt a bangkoki politikai és diplomáciai körökben elterjedt nézetet, mely szerint a baloldali diákok és politikusok most csatlakoznak a kommunistákhoz. Khaiseng Suksai a rádióközleményben ki j elentette : „Úgy határoztunk, hogy a néppel együtt elszánt fegyveres harcot folytatunk mindaddig, amíg a győzelem valóban a népé lesz.” „A népre” való utalás és maga az a tény, hogy a közleményt a Thaiföldi Kommunista Párt ellenzéki rádióadója sugározta, megerősíti azt, hogy a szocialisták egyesültek a kommunistákkal a jobboldal elleni harcban. Libanon Jobboldali és izraeli közös akciók Dél-Libanonban a jobboldali csapatok és az izraeli alakulatok közös hadműveletei mind ez ideig megakadályozták a három nappal ezelőtt meghirdetett tűzszünet érvényesítését — jelentette az ADN bejrúti tudósítója. Az AP és az AFP falan- gista rádióadók híradására hivatkozva közölte, hogy a libanoni konzervatívok fegyveresei szombaton elfoglalták a Marzsajun és az izraeli határ között félúton, a Hermon-hegység lankáin, egy statégiai fontosságú útkereszteződésnél fekvő Khiam helységet. A térséget katonai övezetnek nyilvánították, és közölték, hogy a külföldiek csak külön engedéllyel léphetnek a területre. A falangisták rádióadói még büszkélkedtek is aZzal, hogy a tűzszünetet sértő cselekményükkel, Khiam elfoglalásával egyszer és mindenkorra elzárták az Arkub térségébe vezető öszszes útvonalakat, és hogy ezeket északi, nyugati és déli irányból a konzervatívok fegyveresei, keleti irányból pedig a szíriai csapatok ellenőrzik. Palesztin források szerint Izrael pénteken éjjel 30 harckocsit, páncélozott járművet és csapatszállító gépkocsit irányított a térségbe a jobboldaliak akciójának támogatására. Közben jobboldali fegyveresek ostrom alá vették Bint Dzsbeil dél-libanoni falut is, és izraeli tüzérségi támogatással vérfürdőt rendeztek a helységben, ártatlan polgári személyek tucatjait ölve meg. LAPZÁRTA VARSÓ Varsóban véget ért a szocialista országok tudományos akadémiái társadalomtudományi alelnökeinek tanácskozása, amelyen Pach Zsig- mond Pál alelnök vezetésével részt vett az MTA küldöttsége is. A konferencia ajánlásokat fogadott el többek között 12 nagyobb téma közös kutatásának előkészítéséről és a nemzetközi társadalomtudományi szervezetekben és konferenciákon való együttműködésről. PÁRIZS Marcel Dassault francia iparmágnás, akinek pénzügyi birodalma volt főkönyvelőjének „titkos dossziéja” alapján a bírálatok és a gyanú célpontjává vált, bejelentette, hogy kész beleegyezni repülőgépgyárának államosításába. GENF A genfi Nemzetek Palotájában szombaton másodszor is találkozott Ian Smith, a rhodesiai fehértelepes kormány miniszterelnöke és Ivor Richard brit ENSZ- nagykövet, a jövő csütörtökön kezdődő Rhodesia-konfe- rencia elnöke. A találkozó befejeztével a brit diplomata megerősítette, hogy Smith továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Kissinger-féle „csomagterv” egyetlen pontja sem képezheti vita tárgyát a konferencián. LUANDA Luandában bejelentették, hogy szombaton elkezdődött az Angolai Népi Felszabadí- tási Mozgalom Központi Bizottságának plenáris ülése. RÓMA A torinói törvényszék egyenként négyhónapi felfüggesztett börtönbüntetésre és 80 ezer líra (körülbelül kétezer forint) pénzbírságra ítélte Giorgio Venturini filmgyártót, Jancsó Miklós rendezőt és Giovanna Gagliardo forgatókönyvírót Magánbűnök és közerkölcsök című filmjükért, amelyet a bíróság „közerkölcsbe ütközőnek” talált. A törvényszék egyben elrendelte a film végleges elkobzását és megsemmisítését. SZEKSZÁRD Szombaton a kora esti órákban riasztották a szekszárdi tűzoltókat. Sióagárdról jelentették, hogy kigyulladt a termelőszövetkezet termény- szárítója. Mint később kiderült: a termény felmelegedett a szárítóban és ez okozta a riadalmat. Anyagi kár nem keletkezett. A LABDARÚGÓ NB I, EREDMÉNYEI: Vasas—Rába ETO 5:0 (3:0). Diósgyőr—Csepel 1:0 (0:0). Haladás VSE—Dorog 4:0 (3:0). Békéscsaba—Dunaújváros 4:0 (3:0). U. Dózsa—ZTE 5:1 (1:0). SZEOL—Salgótarján 4:2 (2:1). Tatabánya—Ferencváros 1:1 (0:0). Bp. Honvéd—Videoton 1:0.