Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-23 / 251. szám
XXVI. évfolyam, 251. szám. ÁRA: 0,80 Ft. 1976. október 23., szombat. Mai számunkból segítség a MULASZTÓKNAK? (3. old.) KERTSZÖVETKEZETET ALAKIT A DUNA- FÖLDVÁRIÁFÉSZ (3. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT MI VAN A TERVEZŐK ASZTALÁN? (3. old.) Libanon Izraeli akciók a tűzszünet aláásására Moszkva Koszigin és Jaroszewicz megbeszélése „A libanoni politikai és katonai köröknek a tűzszünet betartásával kapcsolatos derűlátása nem csupán a reményen alapszik, hanem a realitásokon is” — közölte pénteki híradásában a libanoni haladó erők rádiója, majd hozzáfűzte: „A tűzszünet végrehajtásának mértéke a fővárost és elővárosait illetően kétségtelenül biztató”. Kárnál Dzsumblatt, a libanoni haladó erők egyik vezetője, a Libanoni Haladó Szocialista Párt elnöke csütörtökön kifejtette: „Eliasz Szárkisz elnöknek elsőrendű kötelessége, hogy követelje a szíriai csapatok kivonását Libanonból.” Dzsumblatt szerint 20 000 szíriai katona és több száz szíriai harckocsi tartózkodik még Libanonban. — Továbbra is feszült a helyzet Libanon déli részén, ahol Izrael az imperialista körök aktív támogatásával nyílt intervenciót hajt végre. Az izraeli csapatok nehéztüzérség és 60 páncélos támogatásával elfoglalták a dél-libanoni Ja- run települést. Ezt követően Bint Dzsebeil ellen indítottak támadást és figyelmeztették a lakosságot, hogy ellenállás esetén lerombolják a falut. A haladó lapok hangsúlyozzák, hogy Tel Aviv a dél-libanoni intervencióval a legújabb tűzszüneti megállapodást akarja aláásni. Egyes megfigyelők attól tartanak, hogy az új tűzszüneti megállapodás is elődei sorsára juthat, mivel az arabközi erők — amelyek a tűzszünet betartását hivatottak ellenőrizni — lényegében még nem alakultak ki véglegesen, s politikai és katonai vezetésük Kairó kezébe került. Biztató tényről számolt be viszont az An Nahar és az Asz Szafir: Szárkisz libanoni elnök saját apparátust hozott létre a tűzszüneti megállapodás betartásának ellenőrzésére és ennek tagjai állandó kapcsolatot tartanak fenn a palesztin ellenállás és a jobboldali pártok vezetőivel. Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke pénteken Moszkvában találkozott Piotr Jaroszewicz-csel, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Lengyel Népköztársaság miniszter- elnökével, aki rövid látogaSzovjet-angol kapcsolatok Jack Woddis, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a párt nemzetközi osztályának vezetője csütörtöki nyilatkozatában melegen üdvözölte, hogy a munkáspárt országos végrehajtó bizottságának meghívására a közeljövőben magas szintű szovjet küldöttség érkezik Nagy- Britanniában. Szükségállapot Uruguayban Az uruguayi kormány csütörtökön szükségállapotot hirdetett ki az országban. A rendelet szerint letartóztatható minden olyan személy, aki azzal gyanúsítható, hogy kapcsolatban áll felforgató elemekkel. tásra érkezett a szovjet fővárosba. A megbeszélésen áttekintették a Szovjetunió és Lengyelország közötti sokoldalú kapcsolatok további fejlesztésével és erősítésével összefüggő kérdéseket. Megállapították, hogy a szovjet— lengyel testvéri együttműköA portugál hadsereg fiatal tisztjeinek különböző követeléseit a jobboldal sugalmazza — jelentette ki újságírók előtt csütörtökön Vasco Lou- renco tábornok, a lisszaboni katonai körzet parancsnoka. Lourenco azt követően nyilatkozott a hadseregben már huzamosabb ideje zajló vitákról, hogy tudomására jutott: a hadsereg mintegy 50 tisztje csütörtökön, illegális találkozót tartott. Az O Diario című lisszaboni napilap csütörtöki számában részleteket közölt Octavio Patónak, a Portugál Kommunista Párt PB tagjának, a désnek jelentős szerepe van az SZKP XXV. és a LEMP VII. kongresszusa által kitűzött társadalmi-gazdasági feladatok megoldásában. A találkozót szívélyes, elvtársi légkör jellemezte. Piotr Jaroszewicz pénteken este elutazott Moszkvából. (TASZSZ) KB titkárának, a nemzet- gyűlésben elhangzott felszólalásából. — Az országban uralkodó jelenlegi helyzet világosan mutatja, hogy politikai engedményekkel lehetetlen feltartóztatni a jobboldali erők támadását. Az ilyen engedmények újabb felforgató akciókra és újabb követelések támasztására ösztönzik a reakciót — hangoztatta a kommunista vezető. Majd így folytatta : A reakció a demokratikus erők kompromittálására törekszik. Meg akarja bontani a fegyveres erőket. A bejrúti Asz Szafir szerkesztősége előtt készült a kép a libanoni tűzszünet első óráiban. Palesztin harcos a géppuskaállásban. A fegyver nyugszik, kezelője borotválkozik. (Képtávírónkon érkezett.) Szekszárd, TÜZÉP Lisszabon Jobboldali mesterkedések a hadseregben A Biztonsági Tanács új tagjai Az ENSZ közgyűlése csütörtökön este titkos szavazással megválasztotta a Biztonsági Tanács öt új, nem állandó tagját: India, Kanada, Mauritius, az NSZK és Venezuela 1977. január 1-től kétéves időszakra kerül a testületbe az ez év végén leköszönő Guyana, Japán, Olaszország, Svédország és Tanzánia helyébe. A 15 tagú BT másik öt nem állandó tagjának — Benin, Líbia, Panama, Pakisztán és Románia — a jövő év végén jár le a megbízatása. A Biztonsági Tanács öt állandó tagja az Egyesült Államok, Franciaország, a Kínai Köztársaság, Nagy-Britannia és a Szovjetunió. Csehszlovákia MEGKEZDŐDTEK A VÁLASZTÁSOK Csehszlovákiában pénteken délután 2 órakor tömeges részvétellel megkezdődtek a ma is folytatódó általános választások. Több mint 10 millió állampolgár járul a mintegy 19 ezer szavazóhelyiségben felállított urnák elé, hogy megválassza a legmagasabb törvényhozó testületek és a nemzeti bizottságok tagjait. A zászlódíszbe öltözött városok, falvak szavazóhelyiségeiben emléklappal, virággal köszöntik az első ízben választó fiatalokat. A magyar bőriparban dolgozó fiatal mérnökök, technikusok, közgazdászok találkozója tegnap reggel kezdődött Simontornyán. A Bőripari Tudományos Egyesület ötödik alkalommal rendezi meg ezt a tanácskozás-sorozatot, melyre felváltva az ország három bőripari centrumában; Budapesten, Pécsett, illetve, mint az idén is, Simontornyán kerül sor. Tegnap reggel a vendéglátók nevében Vermes László, a Simontornyai Bőrgyár igazgatója köszöntötte a találkozó több mint száz résztvevőjét, majd dr. Érdi Pálnak, a BTE bőripari szakosztálya elnökének megnyitója után kezdődött az első előadás, amit Rovó Péter, a Simontornyai Bőrgyár fiatal szakembere a bőrgyártás egy speciális területéről, a vizesműhelyi eljárásokról tartott. A találkozó első rendezvényein ott voltak a tamási járás és Si- montornya párt- és állami vezetői. Ez az érdeklődés a tanácskozások témájának szólt. Szokás ugyanis, hogy ezeken a találkozókon a bőripar legégetőbb gondjairól tanácskoznak az ifjú szakemberek. Idén a téma a simontornyai gyár rekonstrukciójának elősegítése. A fiatalok ifjonti lelkesedésére számítva várják a bőripar vezetői azokat az ötleteket, tanácsokat, javaslatokat és segítséget, amivel lehetővé válik a rekonstrukció ideális folytatása. A kétnapos találkozó programjában további viták, előadások szerepelnek. A résztvevők ellátogattak a Simontornyai Bőrgyárba. Ma délben Vermes László- né dr-nak, a BTE elnökének értékelő zárszavával fejeződik be a találkozó. Fotó: sz. I. Várják a pótrendeléseket A kötegelt négyméteres fenyőléceket gép segítségével rakják össze téli tárolásra. (Fotó: kz) Idén több szenet, tüzelőanyagot vásároltak a szekszárdiak, mint tavaly hasonló időszakban: a rendkívüli időjárás megnövelte a TÜZÉP forgalmát. Az előrelá- tóak már a pótrendeléseket is megadták, kemény télre számítva. A TÜZÉP szekszárdi 22-es telepén elmondták, hogy mecseki brikettből akadozik az ellátás, de a többi szénfajtából ki tudják elégíteni az igényeket. Jó a helyzet a tűzifa-ellátásban, hasáb- és vágófa minden mennyiségben kapható. A telep olajkútja is felkészült a forgalomra. Az építőanyag-ellátás is javul — a szekszárdi TÜZÉP vezetőjének tájékoztatása szerint — pillanatnyilag csak tömör ajtóból nem tudják kielégíteni az igényeket, de várják a cseh és román importajtókat. Sokan hiányoltak például ablakkeretet, de csak azok, akik ragaszkodnak a hagyományoshoz; korszerű termékekből ugyanis ki tudják elégíteni az igényeket. Általában gond van az új termékek, újítások fogadtatásával: így például nehezen barátkoznak a szekszárdiak a telepen is kapható panelparkettával, FERT-gerendá- val, és kevesen kötnek szerződést építkezés előtt. Pedig a szerződés biztosítja, hogy a szükséges anyagokat a kívánt minőségben és mennyiségben időben megkapják.