Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-22 / 250. szám

1976. október 22. iíÍÉPÜJSAG 3 Távlati fejlesztés Kell az új bolt, kell a régi is A közelmúlt egyik dél­utánján szabálytalanság tör­tént a gyönki tsz szarvas­marha-telepén. Bent az is­tállókban, ahol a tisztaság, az óvatosság technológiai elő­írás — fehér köpeny nélkül nézelődtek emberek. Se a te­lepvezető, se a fejést végző ottani dolgozók nem léptek fel a „fegyelmezetlenség” el­len. Érthető oknál fogva. Ugyan­is a látogatók szívesen lá­tott vendégek voltak. És hát — nem jutott nekik köpeny, hisz a telep igazán nincs be­rendezkedve protokoll foga­dásokra. De egyébként is, ezek a lá­togatók nem is igényeltek különösebb protokollt. Mun­kásember jött egy másik munkásemberhez. A szakályi tejüzem szocialista brigád­vezetői látogatták meg a gyönki tsz szarvasmarha­telepét. A cél — mint ezt a meghí­vók és meghívottak később fehér asztal mellett is el­mondták — kettős volt: Megismerni, milyen úton módon kerül a tej a szállító- kocsiba, mielőtt az üzemben feldolgoznák, s hogy a sza­kályi dolgozók is lássák azo­kat a gondokat, nehézsége­ket. amit a telep dolgozóinak kell megoldani, hogy a tej minél alkalmasabb legyen ipari feldolgozásra. A másik ok — tanulni, ta­pasztalni egymástól a „bri- gádcsinálás” mesterségét. Itt a gyönk-gerenyási telepen pár hónapra tekinthet csak vissza a brigádmozgalom. Szakályban az üzemben már évtizedes múltja van. Jó lett volna a kételkedő­ket. a brigádmozgalom „ad­minisztrátorait", a közömbö­söket is leültetni oda, a va­csoraasztal mellé, amely meg. terítve várta a látogatókat és az itteni dolgozókat. Jó lett volna és nem azért, hogy megkóstolják az asszonyok főzte pirosán gyöngyöző pör­költet ... Egyszerű, közös vacsora volt. Amikor kiürültek a „tájjellegűvel” teli első po­harak, megindult a beszél­getés. Meséltek a gyönkiek arról, hogy most már ki akarnak tenni egy táblát a szépen rendbehozott telep portájára, hogy az arra járók lássák: ez a gyönki tsz szarvasmarha-telepe. Pár hó­napja még inkább titkolták volna az itteniek... A tej­üzemiek értették jól, hisz ők is átmentek azon, hogy mit jelent mikor egy munkahe­lyi embercsoport — közös­séggé, brigáddá formálódik és elkezd tenni valami pluszt a munkahelyért, önma­gukért ... Kézről kézre jártak a bri­gádnaplók. A szakályiak be­írták nevüket a tehenészek csaknem vadonatúj naplójá­ba. Külön oldalra szépen egymás alá: Kersák Rudolf - né, Gulyás Elemér, Kelemen Gyula, Horváth Gáborné, Takács Józsefné, Rosta Jó- zsefné, Ambrus Béla. Azt mondják, a meghívást illik viszonozni. De hogy ezt a szakályiak nem illemből tették vacsora végén, az biz­tos. Győri Varga György Fotó: Gottvald Paks kereskedelmének táv­lati fejlesztéséről tanácsko­zott nemrég a nagyközségi tanács illetékes bizottsága. Ez a távlat 15 évet jelent. A fejlesztési programot a ta­nács vezetői készítették el, sokszorosítva és rajzokkal ellátva előre elküldték a ta­nácsi bizottság tagjainak. Alapos munka, meg is di­csérték a tanácskozás rész­vevői. Természetesen majd csak akkor lesz belőle terv, amikor a tanácsülés jóvá­hagyja. Előzőleg a megyei tanács felügyeleti testületé is jóváhagyta a tervezetet. Áruházakat, boltokat, ét­termeket és presszókat épí­tenek Pakson a mostani és a következő tervidőszakban, sőt később még új halász- csárdát a településtől észak­keletre a Duna mellett, ahol majd kempinget is kialakí­tanak és parkerdővé válik az imsósi terület. Nagy és jó elképzelések találhatók te­hát a fejlesztési irányelvben. Megvalósításuk közös fel­adat lesz, az ÁFÉSZ, a Nép­bolt, a megyei vendéglátó­ipari vállalat és a tanács külön-külön és együtt is munkálkodik majd a létre­hozásban. A tanácsi bizottság nem elégedett meg azzal, hogy helyeseljen. Sok mindent firtattak a bizottsági tagok és végül kiderítették: nem könnyű megvalósítani, hogy a sok régi bolt helyett úja­kat építsenek úgy, hogy köz­ben ne kelljen megszüntet­ni nélkülözhetetlen üzlete­ket, amíg felépül egy-egy áruház. Lebontják például a mezőgazdasági boltot, mert szanálni kell azt a részt. A bolt nélkülözhetetlen, hiszen növényvédő szereket, gépe­ket munkaeszközöket árusít. De hol rendezzék be ideigle­nesen? -A tanácsi bizottság tagjai kiötlötték: felszabadul hátul a MÉH-telep, mert eb­ben az időben kiköltöztetik a község szélére. Igaz ugyan, hogy a hosszú épület fele ro­zoga, de a másik rész hasz­nálható, ott megfér néhány évig a mezőgazdasági cikkek boltja. Nem kell messzire menni, a vevők hamar meg­szokják majd az áttelepítést, annak ellenére, hogy a főut­cáról mellékutcába kell jár­niuk. A főutca átépítése, útre­konstrukciója miatt le kell bontani hamarosan a központ néhány épületét, például azt a sort, ahol a papírbolt ta­lálható. Mi legyen? Papír­bolt nélkül nem maradhat Paks — vélekednek és ez nyilvánvaló igazság. Közös töprengés, tanakodás, vita, igazi alkotó légkör jellemez­te a megbeszélést. Ez arra vall, hogy a község fejleszté­séért felelős emberek való­ban érzik a felelősséget, s azt akarják, hogy Paks mi­előbb város legyen, az igé­nyeknek megfelelően. Persze az sem mellékes, hogy akik a jövő formálá­sán munkálkodnak, sőt ha­dakoznak érte, nem feled­keznek meg a jelenről. (gemenci) Kaufmann György brigádvezető (fehér köpenyben) tájé­koztatót tart a szakályi üzem dolgozóinak, munkahelyé­ről, eredményeikről, gondjaikról. HT LE Ml BÉR S zimpatikus nekem egy ember, aki nincs. Mindenki ismeri, hallott róla, de senki sem látta. Tulajdonképpen nincs, mégis pontos, néha kínosan precíz adatok beszélnek ró­la, az életéről, a körülmé­nyeiről. Ö az Átlagember — keresztvíz nélkül nevezzük e rövid írás erejéig őt Átlembernek. Átlember élete már a kez­det előtt jól indul. Előre megtervezik érkezését. Ren­dezett körülmények várják, nincs kapkodás, gyors es­küvő, a babakelengye már előre kész. Őfelsége átlem­ber ezt meghálálja azzal, hogy pontosan kilenc hó­napra kegyeskedik születni és a lehető legsztenderebb átlagsúllyal, ami csak léte­zik; nagy megelégedésére ápolónak, orvosnak és a szü­lőknek (lásd átlagszülők, át­lagboldogság). Miután ki­gyógyult néhány gyermek- betegségből és elkövette megszámlálhatatlan gyer­meki csínytevését (sosem okozva túl nagy galibát), be­kerül abban a nehezen kö­rülírható valamibe, aminek iskola a neve és általában a különféle nemű és rangú csemeték nevelésére van hi­vatva, megteremtve Átlem­ber nem éppen zseniális ko­ponyájában az átlagos kul­turális nívót: ti. általános iskola. Sohasem kitűnő (így nem a tanító nénj kedven­ce), viszont társai szemében sem stréber, és ha tudná, hogy mennyire átlagos, ak­kor soha sem izgatná ma­gát bizonyítványosztás előtt, hisz bármit csinál, közepes az osztályzata. A szülők (cseppet sem furcsa jelen­ség) nehezen akarnak leten­ni arról, hogy gyermekük­ben egy zsenit lássanak,- de később belenyugodnak ab­ba, hogy szülői értekezleten semmi különöset nem halla­nak a gyerekről. Ezek után Átlember közepesen kitanul egy szakmát, és mivel csak hírből ismeri a protekciót, elmegy egy átlagos munka­helyre, hibáztatva a szeren­csét, amiért nem került a „csodálatos állásba”, ahol nem kell dolgozni semmit, azonkívül, hogy szakajtó­szám hordja haza a pénzt. Tételezzük fel, hogy Átl­ember férfi (ne várjuk el tőle, hogy hermafrodita le­gyen, hiszen ez egy kiváló ember képességeit is meg­haladja, nemhogy egy átla­gosét). Ez esetben újdonsült férfiúi életének színében és virágjában vegyes érzel­mekkel fogja olvasni a kis kartonlapocskát, ami mére­tei ellenére komoly tarta­lommal van megtöltve — a katonai behívót. Ijedelme korai, mert a honvédséget neki találták ki. Itt minden telibe talál. A szabályzato­kat átlagos értelmi szintnek megfelelően fogalmazták, átlagos a megterhelés, az ételadag (minőség is), biz­tos akad neki megfelelő mé­retű zsávoly és surranó. A szerény színével (kivétele­sen fekete) mindenhez al­kalmazkodó Arkai-vaságyat is az ő méretére szabták, így mindenféle lelki defek­tusok nélkül fog leszerelni — átlagos részegség köze­pette. V isszatérve munkahe­lyére, átlagos telje­sítménnyel dolgo­zik, átlagbér a járandósága. Nem bíznak rá kényes mun­kát és szó nélkül üli végig a termelési értekezleteket; ő a szürke pont, a tisztes­séges hangya. A lányoknál kicsit félszeg és egész életében három kapcsolata lesz a nőkkel, bármilyen don juani szív is dobogjon keblében. Hogy szerelmes lesz és megnősül, arra az esélye 66 százalék, s hogy ezt megunva elválik, arra 3,7. Ha ez utóbbit ten­né, valószínű házaséletének ötödik és kilencedik éve kö­zött cselekszi. Bármennyire is szereti a gyerekeket, saj­nos csak egy utódot enge­délyeznek a neki törvény­ként érvényesülő számok: a háztartások átlaglétszáma 3,22. Akárhogy is nézzük, ez egy gyerek, esetleg még egy kutya, vagy két aranyhör­csög. Átlember tehát éldegél és fogyaszt (a maga átlagos módján). Több mint hatvan kiló hús, ehhez negyven li­ter bor és közel hét láda sör az évi „termelése”. Rövid italból hat litert (ha szereti, ha nem) kénytelen meginni. Elszürcsölgeti kétszázötven deka kávé levét, nyolc deka tea főzetével együtt. És do­hányzik (persze csak szeré­nyen, akár le is szokhatna), két és fél kilót füstöl el évente. Néha megbetegszik, 522 forint a gyógyszerfo­gyasztása. Nincsenek sürgős üzenetei, évente felad egy táviratot és 1,1 csomagot. Levélből hatvankilencet (nesze neked posta). Biztos nem szereti a magyar film­gyártás remekeit, mert csak néha (évente ötször) megy moziba. A tévét ellenben ne­ki találták ki és a javításá­ra piti harminc forintot költ mindössze. Néha lottózik (hátha a szerencse közben megvakult), vagy kitölt egy totót; száz forint. O rw a legszürkébb életű szürke emberke. Csak semmi kicsa­pongás, extra vélemény, fé­nyűző villa, vagy koldusbot. Átlagélet, átlagboldogság és... átlaghalál. Különös ér­zés lehet, hogy bármit tesz, bárhogy is él, nem él to­vább 66,9 tized évnél. És még különösebb érzés ke­rítheti hatalmába, ha meg­tudja, hogy aki megéri a hetven évet a nap alatt, az még kilenc és fél évi élet­tartamra számíthat. Ezért sajnálom Átlembert, mert ezt a számot is kínos pon­tossággal előre tudja. Jól­lehet, akkor már azért is sajnálhatnám, mert egy pi­ci (tízmilliomod rész) belő­lem is van benne. — Steiner — Ez a fogalom — jóllehet gyakran emlegetjük — nem lehet közhely, hiszen életünk nél­külözhetetlen része. Szocia­lizmust építünk. S eközben ipartelepeket, gyárakat, gaz­dasági épületeket, magtára­kat, házakat és városrésze­ket. Ahogy mondani szokás: gomba módra „bújnak ki” a földből legszebb épületeink. Naponta látjuk őket, ben­nük élünk és dolgozunk; így hát jogos, ha a boldogulás kohóiról beszélek. Az újságok lapjairól rend­re ránk köszönnek az új la­kások ablakszemei. Még csak a cölöpöt verik, de már ott csattogtatja gépét a fotó- riporter, ott serénykedik az újságíró. Azután a panelek szerelésének mozzanatait, a rádión irányító diszpécser feszült arcvonásait, a kulcs­átadás boldog pillanatait örökíti meg. S a lakótelep képét, tűző napfényben vil­logva — talán még kissé hi­valkodóan is tájékoztatva örömről, sikerről, életmód­változásról. Azután jönnek a glosszák. Egyik-másik helyen beázik a tető, omlik a vako­lat, nem folyik a víz, kézben marad a kilincs. Ezek is a valóságlátás képei. Igazak, elkerülhetők. Mégis, nem tu­dom, mi az oka, hogy a la­kosságban is, más szervekben is sokszor csak a rossz, az el­marasztaló emlék marad meg. A múlt hét végén az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban jártam. Többek között a lakásépítés­ről folyt az eszmecsere. Tá­jékoztató az egyik oldalról; kérdések, észrevételek hal­maza a másikról, s válaszok sorozata — nagyrészt meg­nyugtatóan. Kezdünk együtt lélegezni. Ez jó. S amit te­remtünk az országban, még jobb, előremutatóbb. Építünk. Beszéljünk később erről; először talán azt kellene ele­mezni, mi okoz feszültséget a lakást teremtők, a beköltö­zők és a várományosok kö­zött. Mit mondanak? Mi a véleményük? A korszerű építészetnek persze vannak gondjai. S ezt az építés láza idézi elő. Sok új lakást akarunk, s vele együtt életmódváltozást. A mai építészet — nem lehet kétséges — az emberről való gondoskodást fejezi ki; a hi­bákban pedig a nem mindig megfelelő gondoskodás tük­röződik. S az emberek egy részében is él a nosztalgia — ki vitatná? Távfűtést és für­dőszobát, beépített szekrényt és parkettet akarnak, de visszasírják a szomszédot, a kertet; az ismerős fűszerest, az újságárust és a péket, a ház előtti kispadot, a plety­kát, a csendet, a kerítést, az árnyas diófát — és mi min­dent még, ami régvolt éle­tükhöz tartozott. Hiába. Hir­telen mesterséges környeze­tet hozunk létre az ember számára — igaz. És mond­ják: rideg a város, egysíkúak a színek, monotónia, egyhan­gúság jellemzi a lakótelepe­ket, szűkös a lakás, nincs ki­rakat, hol sétáljanak, mit nézzenek az emberek? És ilyen hibák, olyanok; zsúfolt­ság van, hiszen egyetlen ház­ba egy egész falu belefér! És háborognak — öröm helyett. De megnyugtatásul: az élet­módváltozás velejárója ez. Évszázadokig egyedi igé­nyeket elégített ki az építé­szet. Napjainkban a tömeg­lakás gazdasági-társadalmi szükségszerűség. Gondoljuk meg: Budapest újpalotai vá­rosrészében négy és fél év aiatt Szombathely-méretű te­lepülés épült. Hány évtized, évszázad kellett ehhez az­előtt? Tömegigényt akarunk kielégíteni; érthető, hogy így csak az elsődleges emberi szükségletekre futja, de ma­gas fokon: távfűtéssel, fürdő­szobával, beépített bútorok kai, szőnyegpadlóval. Az épí tés iparosítása hallatlan ered­ményeket hozott. Lehetne persze tagoltabb, változatosabb és sokszínűbb, barátságosabb és nagyobb la­kásokat építeni Magyarorszá­gon. „Csak” 25 százalékkal emelkednének az amúgy is magas lakásárak, „csak” egy- harmadával kevesebb lakás épülhetne évente; „csak” megsokszorozódna a jogos igénylők száma; „csak” las­sabban haladnánk előre. Ez kellene? Nem hiszem. Vannak hibák, senki sem vitatja. Van, ahol „megzsa­rolják” a területet, összezsú­folják a házakat, hogy több lakás legyen. Elhibázott tö­rekvés. S az alapterület? Ti los csökkenteni az átlagos 53 négyzetmétert, s ez már meg­felelő. Ha a magánlakásokat is ide számítjuk, 67 négyzet- méter az országban a laká­sok átlagos alapterülete. Csak ritkán beszélünk arról, hogy a lakások fele magánerőből épül, de ehhez nemcsak az OTP révén, hanem az építő­anyagokban is tetemes álla mi támogatást kap a lakos­ság... Négyszázhúsz, négyszáz. ___________ harminc­ezer lakás épül Magyarorszá­gon öt év alatt. Ez — politi­kai kérdés, az életszínvonal sarkalatos pontja. Nem árt megállni az építés lázában egy-egy pillanatra, hogy kel­lőképpen tudjuk értékelni és megbecsülni kincseinket. J ÁVORI BÉLA Beszélgetés a tiszta, rendes istálló előtt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents