Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-19 / 247. szám
“Képújság 1976. október 19. A köz m ű ve löd és kérdése i A rétegműveledés lehetőségei Jl A művelődés komplexitását tévedés lenne úgy értelmezni, hogy az csak a különféle művelődési ágak közötti együttműködés következménye. Van egy belső rétegszerkezet is, amelynek figyelem- bevételét sokkal korábban elkezdték a művelődési intézményekben : különféle, fontos rétegek kiválasztását, s az „ő megcélzásukat” egy- egy műsorsorozattal, klubokkal, szakkörökkel. A legtöbb figyelmet a munkásokra, az ifjúságra fordítják a művelődési házak, könyvtárak és a többi kulturális intézmény, de fontosnak tartják a nők, az adott település lakosságának jellegzetes foglalkozási ágában dolgozók, a nyugdíjasok bevonását is a művelődésbe. Nemcsak mint résztvevők — de mint támogatók, s a társadalmi vezetőségek tagjaiként is. Dunaföldváron a közelmúltban a község vezetői áttekintették a „rétegművelődés” helyzetét. A munkások, parasztok, fiatalok és nők művelődéséről egyaránt megállapították, hogy az elmúlt év óta jó úton halad. A nagyközség területén 92 szocialista, vagy szocialista címért versenyző brigád működik: szinte magától értetődik, hogy létrehozták a művelődési házban a brigádvezetők klubját. A klub kéthetente tart foglalkozást, s a hozzánk eljutott program szerint elsősorban ismeretterjesztő jellegű előadásokból áll. Elterjedt munkásművelődési formát alkalmaznak, amikor — a helyi igényeknek megfelelően — munkás színjátszó csoportot hoztak létre, s amire már azt mondhatjuk, természetes: vizsgaelőkészítő tanfolyamokat. Érdekes, követésre méltó újdonság: a szocialista brigádok között mozgalmat indítottak, egy-egy amatőr művészeti csoport pártfogására. Ez a védnökségi rendszer széles körű lehetőségeket kínál, ha nem ragad majd meg a formalitásnál. A mezőgazdaságban dolgozók művelődésében a „speciális” a kertbarátok kubja, amely kezdő és haladó mezőgazdászoknak ajánl „tartalmas és rendszeres” továbbképzést. A fiatalok? Klub, előadásokkal, vetélkedőkkel, kirándulásokkal. A felsorolásba sok minden belefér, az eredmény a megvalósításon múlik. A nők pedig anyának értendők — a szülők számára rendezik Dunaföldváron az itt számon tartott rendezvényeket. IGÉNYEK, LEHETŐSÉGEK, MÓDSZEREK A tapasztalatok szerint egyértelműen csak a fiatalokat könnyű bevonni a művelődésbe — aktívvá tenni őket már ismét nagy feladat. A többi korosztállyal — foglalkozási csoporttal — legtöbb helyen a módszerek hiánya miatt, nehezen boldogulnak. Ott, ahol rátaláltak az adott réteg „kulcsára”, bebizonyosodik, hogy nagyon jó eredményeket lehet elérni. Nyugdíjasklubokról, honismereti körökről, asszonyklubokról, brigádklubokról hallani — nem beszélve a legjobb ifjúsági klubokról —, ahol kialakult a csoportos művelődés gyakorlata. A módszerek vándorlásának vannak lehetőségei — a művelődési intézmények dolgozói szervezetten is találkoznak — mégis kevés jel mutat rá, hogy átadnák egymásnak tapasztalataikat. Különben többet alkalmaznának — a sajátos, helyi igények ismeretében — ezek kö. zül a művelődési intézmények. •g Moziban A tajgavadász hagyatéka V ér, vér, vér. Mindenhol vér, gyilkos indulatok, sötét, számunkra megmagyarázhatatlan érzések, cselekvésre, kegyetlenségre ösztönző érzelmek, halálra kínzott emberek. Valahogy ez a kép alakult ki bennünk a japán filmművészetről. Aztán érdeklődéssel várjuk, hogy mi sül ki abból, ha egy japán filmrendező orosz történet megfilmesítéséhez kezd. Hogy mit kapunk, arra választ ad Kurosava Akira japán rendező Derszu Uzala című filmje. A cselekmény Klavgyije- vics Arszenyev orosz etnográfus útinaplóiból — regényeiből — kerekedik ki. Az alaptörténet igaz. Arszenyev 1902-ben találkozott először Derszu Uzalával a Lefu folyó forrásvidékén. „Megértettem — írta Arszenyev — hogy Derszu nem egyszerű ember”. Voltaképpen ki ez a Derszu Uzala? Vadember? Nem! Erdei ember. És ami a legfontosabb: ember! A természetben élő, a civilizáció átkaitól távol, igazi emberi érzések által vezérelt „jó ember”. Aki végignézi a filmet, az meggyőződhet erről. Amikor először telepedik le a földmérők füzéhez, csodálkozással szemlélik. Némelyikük még gúnyolódik is vele. Aztán egyszercsak — magunk sem vesszük észre mikor — a különcnek kijáró érdeklődés átalakul szeretetté. Ahogy a katonák, ugyanúgy mi is megszeretjük ezt az erdei embert, aki emberséges a legnehezebb helyzetekben is. Ebben a filmben nincs hatásvadász jelenet, szájbarágó mondanivaló. Nem is menne ez ott, ahol a képmező minden pontját a természet uralja. Természetes környezetben — az Uszuri vidékén — a végtelen orosz tajgában forgatták a filmet. Itt a hazug, nem mélyről jövő szó kétszeres hamissággal csengene. Kurosava Akira ízig-vérig orosz filmet rendezett. „A környezet szennyezése olyan méreteket ölt, hogy szemünk láttára pusztul a növény- és állatvilág. Lassan nem lesz mit lélegezni.. Meg akarok mutatni a filmvásznon egy olyan embert, aki harmóniában él a természettel...” — nyilatkozta Kurosava. Érdekes, erre a film vetítése alatt egyszer sem gondoltam. Pedig benne van ez is a filmben. És még sok minden. Az ember küzdelme — győzelme — a természet erőivel szemben. Az igaz barátság, ami kialakul a civilizációtól távol, a természetben, az egymásrautaltság napjaiban. Olyan barátság, amelyről csak pátosszal lehet beszélni. A filmben még sincs pátosz. Egyszerű — igaz — történet csak, amit látunk. Derszu Uzala, a gold vadász mindig azt teszi, amit a szíve diktál. Ez a kicsit kínaiakra hasonlító arcú vadász, mindig minden körülmények között önmaga akar — és tud — lenni. Ezért nem érti a város törvényeit. Azt, hogy a fáért, a vízért fizetni kell. Hogy nem verhet akárhol sátrat, hogy nem lőhet a puskájával, ha a csövét akarja kitisztítani, hogy nem vághatja le a park fáit. Ez így elmondva groteszknek, nevetségesnek hat. Hát persze, hogy nem szabad mindezeket megtenni. Emberek vagyunk, törvények, írott és íratlan szabályok határozzák meg viselkedésünket. Szükség is van ezekre a törvényekre, mert nem mindenki Derszu Uzala, nem mindenki „jó ember”. Még ha nem is tudja megérteni Derszu a már kötelező törvényeket, akkor is jobb, mint az, aki talán városban — elfogadva a civilizáció alapszabályait — él, de megöli őt a puskájáért. És itt az igazi tragédia. A jó embert, aki egész életében az volt — megöli egy másik, egy rossz ember. És a jó embert másik — talán szintén jó emberek — egykedvű rutinmozdulatokkal eltemetik, hiszen alig van remény a gyilkos kézre kerítésére. Megrendültén állunk mi is a film végén, Derszu sírjánál. M intha mi is egy igazi barátot — egy jó embert — veszítettünk volna el. És eddigre elfelejtjük azt is, hogy a film elején voltak hosszú, már-már unalmas képsorok, túlzottan összevágó jelenetek, mintegy vezényszóra feltámadó szélvihar, néha sematikus szövegek. Mindezt elfelejtjük. Megrendültén — azzal a tudattal, hogy jó filmet láttunk — jövünk ki a négyórás vetítés után, még akkor is, ha tudjuk, hogy ebből két órára sűrítve, még jobb filmet lehetett volna készíteni. TAMÁSI JÁNOS Múzeum Tudományos délután A Tolna megyei Balogh Ádám Múzeum tudományos délutánt rendezett, ahol a muzeológusok beszámoltak kutatási eredményeikről. A nyilvánosság előtti rövid ösz- szefoglalókra azért volt szükség, hogy a megye közvéleménye és a társintézmények dolgozói megismerjék a múzeum tudományos tevékenységét. Dr. Rosner Gyula egy avar falu feltárását ismertette. Hangsúlyozta, hogy az itt talált anyag — elsősorban a kerámiaközpont emlékei — az avar kultúra magas színvonalát bizonyítják. Gaál Attila a szekszárd- palánki vár feltárásának problémáit vázolta. Ez a vár a török korban jelentős erődítménynek számított, több egykori leírás megemlékezik róla. A régész diafilm segítségével mutatta be az ásatások jelenlegi eredményeit. Mohay-Vendel Lajosné Babits levelei szüleihez címmel foglalta össze kutatását. Egyrészt a Széchényi Könyvtárban őrzött családi levelezést ismertette, másrészt azt a 44 levelet, amelyet a múzeum 1974. decemberében vásárolt meg Babits Istvántól. Sz. Bányai Irén az I. világháború emlékanyagának értékelési lehetőségeit vizsgálta. Módszertani útmutatót nyújtott ezeknek az emlékeknek a gyűjtéséhez. Hangsúlyozta, hogy ezek az anyagok tulajdonképpen még nincsenek összegyűjtve, és sürget az idő bennünket, mert a szemtanúk lassan kihalnak. G. Vámos Mária az anyakönyvek jelentőségét és helyét elemezte a helytörténeti kutatásban. A szakcsi habán kerámiaközpontot kutatva döbbent rá ennek az iratfajtának a hatalmas forrásértékére. Gémes Balázs a késő feudalizmuskori mezőföldi juhászszervezetöket mutatta be. Habár a juhászok céhszerű társulására sok jel utal, ez azonban itt nem bizonyítható. Fő központjaik Székesfehérvár, Simontornya és Dombóvár voltak. Dr. Szilágyi Miklós a halkonzerválás jelentőségét elemezte Magyarországon. Különösen kiemelte, hogy régen a halászatnak, és az ezzel kapcsolatos feldolgozásnak milyen hatalmas szerepe volt a gazdasági életben. KISASSZONDY ÉVA Következő filmjegyzetünket a Szépek és bolondok című új, magyar filmről írjuk. Tv-napló Ezeregyéjszaka KEZET A SZÍVRE: untuk ezt az ezeregy éjszakát. Talán a külsőségekkel is baj van: a nők úgy vetkőznek le, mintha felöltöznének, vagy úgy öltöznek fel, mintha levetkőztek volna. Azért ezt is jó lenne eldönteni. De a baj végtére nem is itt van. Az Ezeregyéjszaka az emberiség közkincse, amihez valamilyen formában minden népnek köze van. Nekünk kétszeresen is: a reformkor fedezte fel, a francia Galland- féle fordítás német átköltése volt alapja Vörösmarty fordításának, ami elindította az orientalizmus divatját. „A közkedveltségü munka, úgy hisszük, a Magyar Olvasóknak új nyereség lészen” — hirdette a könyv előzetes hirdetése, amely szerint fordította V... Mihály. A sikerre jellemző, hogy 1866-ban Arab regék címmel új kiadása jelent meg, majd 1884—85-ben a Vörös- marty-féle szöveg átdolgozását újra kiadták. S aztán Krúdy, aki alteregojának választotta Szindbádot, s legszebb írásai kétségtelenül a keleti mesehős körül lebegnek. Szindbád és kacsafarkhajú fiacskája elsősorban Krúdy révén lett a magyar irodalom része, s ha fokozott várakozással tekintettünk a tv-átdolgozás elé, ebben Krúdy-emlékeinknek is része volt. Vörösmarty fordítása „csinos és egyszerű”, írta az egykori recenzens, amihez ma sem tehetünk hozzá semmit, a Honti-féle átdolgozás, amit a tv is felhasznált, természetesen maibb, elevenebb, de a „csinos és egyszerű” jelzőt ettől sem tagadhatjuk meg. MAGA A TV-ÄTDOLGOZÄS már vitathatóbb. Rajnai András rendezése a látványosságot tartotta szem előtt, s arra törekedett, hogy azt a „kincses Keletet” varázsolja elénk, amiről már az első magyar kiadás megjelenésekor írtak. De ez a kincses Kelet nagyon is műteremben készült, folyton a csináltságot kellett éreznünk, azt, hogy itt törik-szakad igenis a kincses Keletet mutatják be, alább pedig nem adjuk. Sajnos, adták. A széttördelt mese csak sejtette az ezeregyéjszakát, azt a hihetetlen bőséget, ami önmagát újítva ás egyre mélyebbre. A szó igazi értelmében. Mert a keleti mese, jellegét tekintve, vertikális, lefelé mutat, titokzatos barlangok, sejtelmes világok mélyébe, ellentétben a mi európai mesénkkel, ahol minden logikusan, időrendben követi egymást: ha Hófehérkét elűzte a mostohája, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valahol, valaki igazságot szolgáltat neki. Rajnai András ebből a mesetípusból indult ki; ha Szindbád meg akarja szerezni Sheilát, akkor különböző próbatételek után meg is kell kapnia. így aztán épp az emberi válik illogikussá, mert a mesében a birtokon belüli miénken kívüli kellene. S ebben az értékrendben Szindbád nagyon is természetesen viselkedik, mert ha már megkapta Sheilát, Dathma kell neki. De ez a tv-változat éppen ennek a lélektanával maradt adós, mert az egymástól független események nem Szindbád vágyait szolgálták, aki csak a végén ébredt tudatára annak, hogy Dathmát szereti. A FELVÉTELI TRÜKKÖK is gyermetegek voltak, a tv ezeknél sokkal többre képes. S épp az Ezeregyéjszaka tündérvilága tehette volna képessé, de hát érjük be azzal, ami van. Közben pedig unatkoztunk. S ezen még az sem változtatott, hogy a nők időnként úgy öltöztek fel, mintha levetkőztek volna... CSÄNYI L. Cigány művészek Igrat Jóska, Valentyina Ponomarjova és Geor- gij Kvik (balról jobbra) cigánydalokat ad elő. ök a tagjai annak a népszerű szovjet esztrádegyüttes- nek, amely mindössze három évvel ezelőtt alakult Romen néven, és már számos külföldi országban is ismerik. Előadásukban az ősi cigánydalok szinte klasszikus formát nyernek, anélkül, hogy népi jellegüket, erőteljes kifejezőkészségüket elveszíte. nék. Mind a hárman magas fokú zenei képesítéssel rendelkeznek. Igrat Jóska a Kijevi Konzervatóriumot végezte, gitárszakon, majd a neves argentin gitárosnőnél, Maria-Luisa Anidónál tanult. Valentyina Ponomarjova és Georgij Kvik zenei középiskolát végzett. A trió mindhárom tagja olyan előadói családban nőtt fel, ahol féltő gonddal óvták a cigányművészet évszázados hagyományait.
