Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-15 / 218. szám

1976. szeptember 15. ^PÜJSÁG 5 Bátaszék és Bonyhád között Kapás János brigádja sok tonna betont kever naponta ... ... a kanyarokat átszelő új útszakaszok alapjához. Gépek simítják az új aszfaltréteget. Sóderhegy, glédába rakott cementeszsákok, odébb épülő híd, másutt betont terítő munkások, s ismét egy asz­faltot simító úthenger-sor. Épül a Bátaszék és Bonyhád közötti út. Uj út, mely he­lyenként el-elhagyja a régi vonalát, hogy a sok kanyar­ból, emelkedőből lefaragja­nak egy keveset. Mert ha a felsőfokokat használjuk, el_ mondhatjuk, hogy ez a húsz. kilométeres szakasz a megye legkacskaringósabb útja, s itt van az egyik legmeredekebb, tizenkét százalékos emelke­dő. Ezek a legek megmarad­nak, de a „leggödrösebb” jel­ző már a múlté. A munka régebben kezdő, dött. Első lépésként a he­lyenként alig több mint két méter széles szürke sávot n KPM Tolna megyei Közúti Igazgatóság dolgozói hatmé­teresre szélesítették. Ezt kö­vette az asztfaltréteg teríté­se. Kismórágyon a Pécsi KÉV emberei most javában dol­goznak. Itt tér majd el régi vonalától az út. Áll már az új híd, s a teherautók egy­mást követve hordják az út alapzatának készítéséhez a keverőgéptől a betont. Nehezíti a munkát, hogy a tervezők úgy számoltak, a kismórágyi kocsma előtt ki­termelendő föld elég lesz a feltöltéshez. Valóságban azonban kevés. De nem csak ez a baj. Az út új nyomvo­nalában két tucat villany­pózna áll. A DÉDÁSZ-szal megállapodtak, áthelyezik a távvezetéket, de az áram- szolgáltató most ezt nem tud­ja megcsinálni. Sok a mun­ka, s kevesen vannak. Ennek ellenére az építke­zésen serényen dolgoznak a KÉV-esek. Kapás János csa­pata, amelyik a betonozást végzi, már több aranyérem­mel kitüntetett szocialista brigád. Wáger László pedig társaival — ők az aszfaltot terítik — az Útépítő Tröszt kiváló szocialista brigádja cí­mert nyerte el az idén. Ha csak rajtuk múlik, nem húzó­dik el az építés, s még ebben az évben kész lesz az út. — Már a nagyapám apja is kádár volt, Battonyán, ahol én születtem. Tizenkét évesen a műhelyben dolgoztam; csi­náltam ezt-azt, ami könnyebb munka. Aztán Soroksárra kerül­tem inasként. Akkoriban az inas élete nem volt rózsás, pláne ha rosszabb emberek közé került. Volt egy nagy gyalu, amit ketten mozgattunk a segéddel és ha nem voltam elég fürge, bizony nekem lökte, hogy csak nyögni tudtam. Ezért én azt mondom, sok helyen megfordultam, sok embert láttam és fontos dolog az emberség, hogy miként néz egyik a másikára. Huszonháromban szabadultam, mint segéd. Dolgoztunk sörgyárnak, ecetgyárnak, csináltunk százhektós hordókat, négyszázhektós kádakat is. Ezeket, mikor elkészültek, szét kellett szedni, mert csak úgy lehetett a helyszínre szállítani, darabokban, ott meg újra összerakni. A harmincas években igen rosszul ment, nem volt munka. Mindenfélét kitalált az ember; akkor csináltam a Zwack-féle likőrgyárnak kétliteres kis hordókat, csappal, réz abronccsal. Rendeltek tőlem öt- venet is néha, de ez még kevés volt a boldoguláshoz. Pesten nagy volt a munkanélküliség. Ez harminchatban volt, akkor jöttem Szekszárdra. Négy pengővel a zsebemben. Egy őcsényi embernek a tanyájában kezdtem dolgozni, minimális szer­számmal, anyag szinte semmi. Előfordult, hogy koporsót is csináltam. Ez negyvenötben történt. Még koporsót se lehetett kapni, hogy* tisztességesen elhantolják a sok halottat. Kerítés­deszkából csináltam ingyen. Hálálkodtak az emberek, én meg azt mondtam; ez a minimum, ha emberség van bennem. A felszabadulás utáni időkben pártmunkát is végeztem tíz évig. Az se volt akármi, azokban az időkben, ott kinn Szőlőhegyen. Lassan aztán kezdtem egyenesbe jutni. Tíz éve, hogy bejöt­tem Szekszárdra. — A legfontosabb, hogy a dongát milyenre csinálom. A két vége fele egyformám kell hogy vékonyodjon, vagyis hasas legyen a közepe. Én ehhez még ma is modellt használok. Aztán összeállítom és mehet a tűzkosár fölé. Mikor úgy át­melegszik, hogy süt, akkor összehúzom, amíg meleg, addig könnyebb a munka. Megvágom a csínt. Mehet bele a fenék, rá az abroncsok, az akna helye már előre megvan. Utána megint elő a gyalut, igazítás, csinosítás. A legjobb anyag hordónak? Hát a tölgy. De még ebben is különbség van. Hol termett, hogy vágják és főleg mikor. A Duna erdei ritkább természetűek. A sűrű fa az igazi, amelyik keveset nő évente. Még a monarchia idején hozták Horvát­országból a szlavón tölgyet, két méter átmérőjű fából hasí­tották, olyan volt, mint a selyem. A földművesnek se mindegy, hogy kötött agyagot művel, vagy a homokot kapálja. Van ilyen különbség fában is. Néha olyan kegyetlen anyagot kap az ember, hogy csak nyűg vele a munka. Jó hordó van eper­fából is, meg akácból is meg lehet gyártani. Utánpótlás? Lassan kihal a szakma. Van Bátaszéken egy kádárszövetkezet, de ott szalag mellett dolgoznak a fiatalok. Mindegyik egy-egy részét csinálja, nem látja az egészet, nem tud egymaga megcsinálni egy hordót, ötvennyolc éve csiná­lom. Kádmentőt, szapulót, sajtárt, puttonyt, kádakat, hordót. Szép és jó tekintetében volt igény bőven, de ha a kezembe vettem a fát, megcsináltam belőle amit a vevő kívánt. Ta­pasztaltam és szívesen tanítanék másokat, nem úgy kéne lop­kodni tőlem a tudományt, de nincs érdeklődés. A fiam se folytatta, vegyészmérnök Pesten, elismert szakember. Büszke vagyok rá. Ülünk a műhelyben. Nézegetem az ismeretlen szerszámo­kat. Elszörnyülködök a másfél méter hosszú, húszkilós gyalu méretein. Használata sem a megszokott; nem ezt tolják a fán, hanem a fát húzzák rajta. A feleség néz be a műhelyajtón. Kicsit zsörtölődik, hogy mindig kérvényt kell benyújtani a férjének; kész az ebéd, gyere már. Hát igen, Sándor bácsi az elmúlt hatvan évben élete javát szerszámok, forgács között, kegyetlen vagy selymes anyag munkálásával, formálásával töltötte. Ki tudná megmondani hány liter űrtartalmú boredény gurult ki zsúfolt, hűvös műhelyének ajtaján? — Nem lehet abbahagyni. így szüret közeledtével meg­rohanják az embert; Sándor bátyám, csinálja meg. Mintha ilyenkor betegedne meg minden hordó, repedne meg minden donga. Hetvenedik évemben járok, de nem tudom elnézni, muszáj csinálni, amíg bírom. No meg a jövedelem is jól jön a nyugdíj mellé. Az idős mesternek nincs szőlője, így saját borának soha nem csinált hordót. A bort nemigen issza, csak néha egy po­hárkával, ha jóból kínálják. — Most is készítek új hordót, ha van kellő anyag hozzá. Persze azt még kezelni kell. Először is kiforrázni, de módjá­val a szódát hozzá, nem kilószám, mert akkor nyálkás lesz belül. Aztán hideg vízzel kimosni, feltölteni, állni hagyni egy napig, hogy szívja magát. Szokták errefelé diófalevéllel for­Gazdaságpolitikai kisszótár Közös beruházás Közös beruházásnak minősülnek mindazok a — termelő és nem termelő — létesítmények, amelyeket kettő vagy több vállalat (esetleg ország) közösen hoz létre. A közös beruházás eredményéből a létrehozók ál­talában a befektetés arányában, pénzben vagy a beru­házás termékében részesednek. A KGST-országok eddi­gi gyakorlatában más tartalma van a közös beruházá­soknak, azok nem hoznak létre közös tulajdont. Az ilyen beruházásoknál a résztvevők beruházási javak szállításával járulnak hozzá az új kapacitások felépíté­séhez, s hozzájárulásukat az új létesítmény termé­keivel fizetik vissza. A KGST-tagországok közös beruházásai közül ki­emelkedően fontosak azok, amelyeket a nyersanyagok kitermelésére és szállításának megoldására hoztak létre a partnerországok. A legjelentősebb — közös beruhá­zással létesülő — objektumok a következők: az Oren­burg, s a Szovjetunió nyugati határai közötti gázveze­ték, amelyet előreláthatólag 1978 végére helyeznek üzembe. Ezt követően a Szovjetunió az építésben részt vevő országokba összesen évi 14 milliárd köbméterrel, Magyarországnak évi 2,8 milliárd köbméterrel — növeli földgázszállításait; a 750 kilovoltos — Vinnyica és Al- bertirsa között kiépülő — villamos távvezeték 1980-ban a Szovjetunióból Magyarországra 3,3 milliárd" kilowatt­órával több villamos energia szállítását teszi lehetővé; hat KGST-ország együttműködésében épül a Szovjet­unió Irkutszk területi fakészletére és az Angarán lé­tesülő vízi erőműre alapozva az évi 500 000 tonna kapa­citású uszty-ilimszki cellulózgyár. A gyár üzembe lépése után a Szovjetunió növeli az építésben részt vevő or­szágok, így hazánk számára is a papíripar alapanyagai­nak, a cellulóznak szállítását; a szovjetunióbeli Kijem- bajevben közös vállalkozásban felépülő azbesztdúsító kombinát révén építőanyag-iparunk egyik fontos alap­anyagát biztosítja a Szovjetunió. Egy hét múlva nyit az őszi BNV A fogyasztási cikkek nagy nemzetközi kínálatát bemu­tató őszi budapesti nemzet­közi vásár iránt a szokásos­nál is nagyobb az érdeklődés. Egy hét múlva nyitja kapuit a vásár, de a vállalatok, szö_ vetkezetek és különböző in­tézmények már mintegy 50 ezer jegyet vásároltak elővé­telben, 30 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. En­nek nagyobb része szakmai jegy, amellyel a szeptember 22-i nyitás napján délután, vagy a következő két napon csütörtökön és pénteken dél­előtt 9 órától délig tekinthe. tik meg a vásárt a szakem­berek. A nagyközönség ré­szére elővételben megvásá­rolt több mint 17 ezer be­lépőjeggyel a nyitást követő két napon déli * 12 órától, szombattól pedig a vásár vé­géig, szeptember 30-ig, csü­törtökig délelőtt 10 órától délután 7 óráig, tehát egész napon át megtekinthetők a pavilonok. Az őszi BNV iránti érdek­lődést jelzi az is, hogy a múlt évinél néggyel több, összesen 28 országból érkezett kiállí­tók vonultatják fel újdonsá­gaikat a vásáron. Az őszi BNV legnagyobb külföldi ki­állítója a Szovjetunió, amely több mint 1600 négyzetmé­ternyi területen, a szakosított vásár négy szekciójában mu­tatja be termékeit. Az őszi BNV legnagyobb bútorkiállí­tója Jugoszlávia, s Csehszlo­vákia hozta el a vásárra a legszélesebb választékot fo­gyasztási cikkekből, így a lá­togatók öt szekcióban talál-- ják meg a baráti országok korszerű újdonságait. A fejlett nyugati országok közül Ausztria a legnagyobb kiállító, amely mintegy 700 négyzetméternyi területen is­merteti termékeit. rázni, mésszel, mifenével, de annak nincs teteje. Mikor kijön belőle a víz, ki kell forrázni borral, átmosni úgy fél óráig, míg beszívja magába az ízt. Akkor kész a hordó. Nekem el­hiheti, megjártam Budafok meg Eger pincéit is. A jól kezelt hordó, ha tisztán tartják, hideg, száraz pincében, megtartja a bort színre is, ízre is, sőt még érleli, nemesíti. Akkor a hordó akár ötven évig is bírja és bor lesz benne a bor, nem pedig ecet — mondja Klein Sándor kádármester. — sterner —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents