Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-13 / 191. szám

e ^pújság 1976. augusztus 13 Kerékpár Országos csúcs Folytatódik Budapesten a kerékpárosok pályabajnok­sága. Az ifjúságiak üldöző versenye — a szekszárdiak szempontjából — rendkívül eredményes volt. A két szek­szárdi fiú, Halász és Pálin­kás 15 perc alatt kétszer ja­vította meg az országos csú­csot az ifjúságiak 4000 méte­res üldöző versenyében. Elő­ször Halász László, majd né­hány perc múlva Pálinkás Csaba állított fel ezen a tá­von új országos rekordot. (Edzőjük: Schneider Kon­rád.) Képünkön: balról Ha­lász László, jobbról Pálinkás Csaba. A IV. gemenci vitorlázórepülő­bajnokság harmadik versenynap­jának reggelén már kora haj­nalban felzúgtak a vontató repü_ lőgépek motorjai. Az előző napi versenyfeladat, egy háromszög, útvonal megtétele a standardka­tegória versenyzői számára, majdnem kivétel nélkül túl ke­ménynek bizonyult, s az útvona­lat estére, leszállni kényszerült vitorlázógépek, rajzolták ki a földeken. Értük indultak a kö­dös napfelkeltében a motorosok és az autó vontatta szállítóko­csik. Mire azonban közülük az utolsó is hazaérkezett az őcsé- nyi repülőtérre, már késő volt, hogy rajthoz álljanak. így csak a másik, a 15 méter­nél hosszabb szárnyú gépek, a szabadosztály versenyzői kaphat, tak feladatot, méghozzá, tekin­tettel a jó időjárásra, nem is ki­csit: Szegedre kellett ellátogat­niuk a levegőben, kétszer is, ami nem kevesebb, mint 408 ki­lométer megtételét jelenti, le­szállás nélkül. Az elsőként haza­érkező Gönczi Péter, a Könnyű, ipari Minisztérium repülőklub. jának versenyzője, egyben a vi­torlázórepülő-válogatott keret edzője, 94 km/óra átlagsebessé­get ért el, s így valamivel több mint négy óra alatt teljesítette a feladatot. A verseny összesített értékelé­sében — három versenyszám után — a szabad kategóriában Gönczi most 2943 ponttal vezet. A kategória szekszárdi verseny­zőjét, Simó Willy t, mindössze 323 pont választja el tőle, ő je­lenleg a negyedik helyen áll. A standardosztály versenyzői, nek élén két versenyszám után még mindig a szekszárdi Kóré Vilmos áll, 1644 ponttal, bár a szolnoki Kaszab István (1627 pont) és a pécsi Elek Tivadar (1626 pont) erősen szorongatják. A versenynek azonban még csak az elején vagyunk, és a szek­szárdiaknak még bőven lesz ide­jük megerősíteni, illetve javíta­ni helyezéseiket. Európa-kupa A Kupagyőztesek Európa- kupájában a legjobb 16 közé kerülésért játszott visszavá­gón a Cardiff-i l:0-ás győ­zelem után a walesi Cardiff City 2:1 (0:1) arányú veresé­get szenvedett a genfi Ser­vette csapatától. Mivel a walesiek idegenben gólt rúg­tak, ők jutottak a legjobb 16 közé. Atlétika Szerdán rendezte a MASZ a Népstadionban az 1976. évi országos összetett atlétikai bajnokságot, melyen a Szek­szárdi Dózsa két versenyző­je: Ruip Lászlóné és Link Klára indult. Ruipné a fel­nőttmezőnyben állt rajthoz, míg Link Klára az utánpót­lás korcsoportban szerepelt. Ezúttal Link Klára szerepelt eredményesebben, 3257 pont­tal III. helyen végzett. Rész- eredményei: 100 gát 16 mp, súly 947 cm, magas 145 cm, távol 518 cm, 200 m 27,2 mp. Ruip Lászlóné 3787 pontja csak a 9. helyhez volt elég, de közben 583-ról 589-re ja­vította a távolugrás megyei csúcsát, melyet 1970-ben ért el. Részeredményei: 100 gát 14.8 mp, súly 904 cm, magas 160 cm, távol 589 cm, 200 m 25.8 mp. Készül a bográcsgulyás. Az első asztalnál jobbról: Bresták János (Érsekújvár), balról: Gál Lajos (Viszkóza SK). A hátsó asztalnál jobb­ról: Hámori András (Szigetvár), balról: Kormányos Zol­tán (Tapolca). A szekszárdi városi sakk- szövetség ismét hallat magá­ról: országos mesterjelölt­versenyt rendez. A 36 részt­vevő Óbányán, a KISZ-me- gyebizottság jóvoltából — tu­ristaházukban — kapott elhe­lyezést. A KISZ városi bi­zottság védnökséget vállalt a verseny felett, mely az erköl­csi támogatás mellett bizto­sítja a szükséges anyagi fe­dezetet is. Halmai László, a városi sakkszövetség vezető­je jó szervezésének eredmé­nye, hogy a 36 sportember saját költségén (az étkezési költséget fizeti) vesz részt a kéthetes táborozáson. A 36 közül tízen mesterjelöltek, míg tízen csillagos I. osztá­lyúak. A hely festői és ideális e sportág űzőinek: jó a levegő, a csend, a nyugalom. A ver­senyszoba a szabadban, a fák alatt van. Naponta egy játszma keretében mérik ösz- sze tudásukat, utána nagy sétákat tesznek az erdőben és ha megkívánják, ismét asz­talhoz ülnek egy-egy partira- A második versenynap után Hámori András (Szigetvár), Kormányos Zoltán (Tapolca), Tichy Rács József (Buda­pest), Kotner Ferenc (Székes- fehérvár) és Orsó János (Ta­polca) alkotta az élmezőnyt. Az utolsó versenyre 19-én kerül sor, majd ezt követi az eredményhirdetés és a tisz­teletdíjak átadása. A legjobb hat versenyző mellett külön- díjban részesül a legjobb csillagos, a legjobb I. osztá­lyú, valamint a legeredmé­nyesebb Tolna megyei ver­senyző. A sakkverseny vezetője Halmai László örömmel új­ságolta: kitűnő az étkezés, mely elsősorban Neubauer Jánosné kitűnő szakácstudo­mányának köszönhető. Álta­lában a szabadban, bogrács­ban főzik az ebédet, melyet jóízűen fogyaszt a társaság. Tömegsport Augusztus 20. Dombóváron Dombóvár készül augusz­tus 20. méltó megünnep­lésére. A dombóvári sport­felügyelőség a sportkörök bevonásával gazdag műsort állított össze. A Vasutas­sporttelepen 9 órától kis­pályás labdarúgó-mérkő­zések, kerékpárverseny, meghívásos férfi és női sakkverseny lesz. A sport­telep melletti Béke-park­ban kocogás, az MHSZ-lő- téren 9 órától meghívásos verseny, délután 16 órai kezdettel az Alkotmány Tsz sporttelepén : Domb. Tsz— Domb. Láng Vasas barát­ságos labdarúgó-mérkőzés. 8. (Befejező rész.) — Hát — felelte az ausztrál férfi — ná­lunk természetesen a legnagyobb szerepet a magántőke és a vállalkozás játssza, de az állam igyekszik a nagyobb vállalkozásokat állami kézbe venni. — Ó! — a nagybácsi visszahanyatlott a székbe. Gyuszi konyakot töltött, megitták, Foster az órájára nézett, s ekkor mindenki egy­szerre tett fel kérdéseket. Irénke rövidítve fordított, hogy ne maradjon le. Megtudták, hogy Miska kerékpáron jár be a gyárba. (Gyuszi elégedetten pillantott Ernőre, aki nemegyszer gúnyos célzásokat tett, hogy dehogyis nincs kocsijuk, ott min­denkinek van kocsija, a mozikba is autóval állnak be, egyszerűen nem írják meg, hogy ne kelljen csomagot küldeniük.) A mama csak félfüllel figyelt oda, egy­re csak az járt a fejében: nem bánt meg semmit, nem bánt meg semmit! Szerette volna most itt azonnal kikiáltani, hogy ő igenis, nagyon megbánta, amit tett. Meg­bánta, hogy Ernő susmorgásainak felült, s nagyon-nagyon megbánta azt a gyűrű- dolgot. De nem lehet, most is gyáva, fél a veje lenéző mosolyától, s Joli hideg pillan­tásától. Nem is érti, de Joli már évek óta mintha nem is az ő lánya lenne. Búcsúzás­kor, ha át akarja ölelni, a legfőbb gondja: „Mama, ne borzolj össze!” Babszival is olyan három lépés távolságból bánik... Nem, nem lehet, megírni is nehéz, de ki­mondani itt mindenki előtt — lehetetlen. Felállt, repkedtek a kérdések, feleletek mögötte, bement a másik szobába, kinyi­totta a polcos szekrényt, s a lepedők háta mögül elővette a kis fadobozt. Családi ék­szerek. Nem volt már sok, Joli majd min­det elkérincsélte, könnyen megtalálta a fér­je vastag, divatjamúlt óraláncába akadt vékony kis gyűrűt. El volt törve. Akkor tört el, mikor ő, mint egy állat lerántotta Klári kezéről. Mint egy állat. Belép a háló­ba, Klári a dobozban turkál. — Mit túrsz ott? — A régi gyerekgyűrűmet keresem, elviszem emlékbe. — Akkor már meg is találta, a bal keze kisujjára húzta fel. — El-vi-szed? — Igen, elmegyek. — Bizonyá­ra hozzájárult a hosszú hetek óta tartó idegfeszültség is, a rádióban a szinte órán­ként változó ellentétes nyilatkozatok, a ro­mos utcák, a tereken frissen hantolt sírok a hinta és a homokozó mellett, a szünte­len géppisztolypattogás és tankdübörgés, Gyuszi és Ernő ádáz, az ordítozásig fajuló vitái (akkor még náluk laktak Joliék). Le­het, hogy mindez hozzájárult, de ő akkor kizárólag csak arra gondolt, hogy milyen önfejű, istenverte makacs ez a Klári. Gyű­lölte. Igen, határozottan gyűlölte. Mert az elmegyek, ezt minden magyarázkodásnál jobban érezte, azt jelenti vele megy el. Miskával. — Nem mész sehova. Innen nem mész el! — Dehogynem, mama. — Ekkor vesztette el a fejét, erre a szinte szelíd, de mégis elszánt dehogynemre, mert akkor már ő is tudta, a dehogynemnek lesz iga­za. Ekkor ugrott oda, s rántotta, nem is rántotta, tépte le a vékony kis gyerekgyű­rűt az ujjáról. A gyűrű eltört, meg is vé- rezte Klári ujját. Klári akkor azt mondta: — Azt hittem, ez az én gyűrűm. Azt hit­tem, örökbe kaptam hatodik születésna­pomra. — ö meg: — Semmi sem a tied, semmi, érted, semmi! — Klári: — Hát per­sze hogy értem. — S azon nyomban el­ment. Egy szál ruhában, még alsóneműt sem vitt magával. Két évig nem is írt. Aztán mégis írt, eleinte csak pár soros, később kissé mele­gedő hangú, de azért inkább csak olyan tudósításféle leveleket. „Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét — gondolta —, de persze nem lehet.” Forgatta a gyűrűt, nyo­mogatta a könnyen engedő szárakat, hogy úgy ahogy összepásszoljanak. Mire visszament, Fosterék éppen búcsúz- kodtak, Ernő ajánlkozott, hogy elviszi őket a kocsiján, nem kell taxit rendeljenek. Nagyon köszönték a szíves vendéglátást, külön a finom kompótot. Odalépett Foster­néhez, megfogta az asszony kezét, Jessie meglepetten pillantott rá és felhúzta a kis­ujjára a gyűrűt. — Klárinak. Gyerekkori gyűrűje volt. Itt felejtette. Irénke fordította. — A vám miatt, így nem szólnak érte. És repedt, vigyázzon, le ne csússzon... — Azt is szerette volna megüzenni, hogy leg­közelebb már másmilyen képet küldjön, ne kengurusat és ne moziplakátost, de ezt nem lehetett. Túl bonyolult volt. Tán csak ő értette ezt egyedül, ő is inkább csak érez­te... A gyűrű históriáról sem tudott senki más, a férjének sem mondta el. Fosterné megnyomogatta a gyűrűt, bizto­sította, hogy vigyázni fog rá, s rendben átadja Klárinak. Az ablakból nézték, ahogy elindult a Citroen. Ernő ügyesen és elegánsan vezetett. Joli kiment Babszival kezet mosni, Gyu­szi újabb adag feketét töltött Irénkének és a nagybácsinak, a mama nem kért többet a szíve miatt. Nagy csendben kortyolgat­ták a feketét. Az asztal közepén ott feküdt a kengurus kép Klárival. A nagybácsi fel­vette, nézegette. Tulajdonképp tréfának szánta, de komolyra sikerült, mikor ki­mondta: — Ha itt marad — mondta —, a büdös életben nem lett volna kenguruja. — Hát ez biztos! — felelte Gyuszi. — Ez aztán biztos —, s arra gondolt, hogy ezt a baromi beköpést majd megbeszéli Irénké- vel. Már kötél sem kell hozzá. Hernádi halkan mondta: — Nem mint­ha lényeges lenne, de biztos, hogy nem az övé a kenguru. A mama nem szólt semmit, nekilátott, hogy leszedje az asztalt. A Citroenben Fosterék nem tudtak beszél­getni Ernővel, így hát udvariasságból egy­mással sem beszéltek. Mikor a Duna mel­letti útra fordultak, az asszony kinézett a sárgásbarna, olaj foltos, megállíthatatlanul hömpölygő folyóra, Foster pedig elővette a noteszát és áthúzta a Hernádi nevet. UITORLAZOREPÜLES Sakk Mesterjelöltek versenye

Next

/
Thumbnails
Contents