Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

Névnap: Péter. AUGUSZTUS I A Nap kél 4.21 — nyugszik 19.19 órakor. VASÄHNAP a Hold kél 10.53 ­nyugszik 21.47 órakor. Negyven évvel ezelőtt, 1936. augusztus 1-én halt meg — 44 éves korában — Louis Blériot francia mérnök, a repülés egyik úttörője, aki 1909-ben elsőként repülte át a La Manche csatornát Calais és Dover között. ~ A SZAKÁLY testvérek Építőipari Szövetkezet KISZ- fiataljai a hét végén két­napos kirándulásra indultak Tatára, Esztergomba és a Dunakanyarba. A kirándulás költségeinek felét a szövet­kezet fedezte. # HIBAIGAZÍTÁS. La­punk tegnapi számában meg­jelent rövid hír helyes szö­vege: Az őcsényi Községi Tanács koordinációs bizott­sága a háztáji gazdaságok termékeinek felvásárlóival közös értekezletet tartott... O BARÄTSÄGVONAT. November végén ismét Barátságvonatot indít a Hazafias Népfront Tolna megyéből a Szovjetunió­ba. Az érdeklődés a tu­ristaút iránt nagy, amit az is mutat, hogy a je­lentkezők száma már ed­dig túlhaladta a kétszá­zat. A IFIVEZETÖK parla­mentje. A dombori Mátai An­tal KISZ-vezetőképző tábor­ban pénteken rendezték meg az ott táborozó Tolna me­gyei ifjúsági vezetők parla­mentjét. Ekkor választották meg azt a kilenc küldöttet is, akik Vácott, az ifivezetők IV. országos parlamentjén képviselik Tolna megyei tár­saikat augusztus 25-től 29-ig. + ORVOSLAKÄS és -ren­delő épül Várdombon. A Bátaszékhez társult község­ben az új létesítményt a jö­vő év első felében adják át. Jelenleg egy pajtából átala­kított szükségrendelőben lát­ják el a betegeket. * A BÁTASZÉKI Kádár- és Faipari Szövetkezetben bevezették az egyéni darab­bérezést. Az intézkedések ha­tására emelkedett a terme­lékenység, s a dolgozók fize­tése a tavalyinál nyolc szá­zalékkal lett magasabb. # ÓVODABŐVÍTÉS. A bonyhádi Nagyközségi Ta­nács költségvetési üzemének szakemberei végzik a Per- czel utcai óvoda bővítését, korszerűsítését. A több mint hárommilliós munka az év végére készül el és a jelenle­gi 50 helyett 75—80 gyereket tudnak elhelyezni. — CÁPÁK. Recife brazil tengerparti város közelében az elmúlt tíz napban két úszót faltak fel cápák. * KÜLÖNVONAT a sze­gedi ifjúsági napokra. Négy- száznegyvenöten utaztak el szombat reggel a szegedi if­júsági napokra Tolna megyé­ből. Négyszázan külön­vonattal, saját költségükön mentek. A megyei KISZ-bi- zottság negyvenöt fiatalt ju­talomképpen utaztatott Sze­gedre. A szabadtéri játékok műsorából Madách Imre Az ember tragédiája című művét nézik meg. A FELSZÁMOLJÁK a melléküzemágakat. Szek- szárdon, a városi ta­nács termelés- és ellátásfel­ügyeleti osztálya a tsz-szö- vetséggel közösen felülvizs­gálta a Város termelőszövet­kezeteinek melléküzemági te­vékenységét. Az év végéig felszámolják a Jóreménység Tsz varrodáját és a Garay Tsz műanyagüzemét. A meg­lévő anyagkészlet az év vé­géig elég lesz és addig a szerződéses kötelezettségeik­nek is eleget tudnak tenni. A vizsgálat mindkét szövetke­zetnél megállapította, hogy a melléküzemágak nem illesz­kednek gazdaságosan a szö­vetkezetek alaptevékenysé­gébe. — lottOtajekoztatö. a Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 31. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvé­nye 43 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 139 812 forint. Három találatot 4937 fogadó ért el, nyereményük egyenként 609 forint. A kéttalálatos szelvények száma 174 055 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Hétfőn a Népstadion sajtóter­mében a lottó júliusi jutalom- sorsolásán a 27. játékhét szelvé­nyei között összesen 1290 tárgy­nyeremény talál gazdára. Fő­nyeremények : három Zsiguli személygépkocsi és 30, egyen­ként 50 ezer forintos vásárlási utalvány. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai július 31-én • Dacia 8 544 Polski Fiat 1500-as 11273 Polski Fiat 126-os 762 Skoda 100-as 76 483 Skoda 100 L Budapest 7 922 Skoda 100 L Győr 3 002 Skoda HO L Budapest 5 780 Skoda 110 L Győr 1 722 Trabant Lim. Spec. Bp. 6 897 Trabant Lim. Spec. Győr 4 283 Trabant Limousine Bp. 4 347 Trabant Limousine Győr 1 655 Trabant Hycomat 4 408 Trabant Combi 18 670 Wartburg Limousine 1 218 Wartburg de Luxe 1 708 Wartburg Tourist 764 Wartburg de Luxe tolótetős 957 Wartburg Lim. tolótetös 367 Zaporozsec 23 711 Zsiguli Budapest 2001-es 78 179 Zsiguli Debrecen 35 072 Zsiguli Combi 7 752 Zsiguli 2103-as 4 386 Zsiguli 21011-es Budapest 1 277 Zsiguli 21011-es Debrecen 720 Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: általá­ban felhős idő, többfelé futó esővel, záporesővel, keleten zivatarral. Élénk, időnként megerősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20—25 fok között, délkeleten 30 fok körül. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál szombaton 11 órakor 22 fok volt. Űrubőség - eső ütőn Nagy piac volt tegnap A hetekig tartó szárazságot bizony nagyon megérezte a szekszárdi piac is. Az orszá­gosan is közismerten drága piac ezekben a hetekben még drágább lett, az áru kevés és meglehetősen silány volt. Tegnap már jobb volt a hely­zet. Az esők utáni szép na­pos idő sok termelőt, még több vevőt és meglepően bő­séges árukínálatot eredmé­nyezett. Rengeteg zöldség­félét, gyümölcsöt hoztak és ha áruk nem is lett sokkal alacsonyabb, mint az elmúlt időszakban, legalább annak örülhettek a háziasszonyok, hogy volt választék, nem kel­lett silány áruval hazamen- niök a hét végi piacról. A nyüzsgés eltartott egészen a déli órákig, hiszen volt kí­nálat és aki csak később tu­dott kimenni, még annak sem kellett üres kézzel távozni^. Kép, szöveg: bj.- r. £ ; gúpiJrjJ ■tv * iitfc Ki I \gf ■ Megállító táblák A jó propaganda egyik ha­tásos módja, hogy sok — úgynevezett — megállító táb­lát helyeznek el a nagy for­galmú utak mentén. Ezt alkalmazzák — egyebek között — az utazó cirkuszok is. Praktikus, hisz együtt uta­zik a társulattal, hirtelen fel­tűnése szemet szúr és ami­kor vége a vendégszereplés­nek, továbbvihetik. Lényege: ügyesen kell el­helyezni, hogy minél többen lássák. Ez most kiválóan si­került Szekszárdon. Néhány útkereszteződésben olyannyi­ra szem előtt van, hogy a személygépkocsik vezetői — egyik-másik csomópontban mást sem látnak, csak meg­állító táblát. A reklám tehát sikerült, de félő, hogy az eredményről a baleseti krónikák között kell beszámolnunk. — f. — Mik ezek: A ♦ ~ * O # - ? Ezt kérdezte szerkesztősé­günktől egy bátaszéki olva­sónk és mellékelte lapunk egyik számának hírrovatát, aholis az egyes hírek előtt ezek a jelek szerepelnek. Nos, köszönjük az érdeklő­dését és röviden válaszolunk: A szakmai zsargon az egy­két mondatos híreket „mínu- szos hír” néven emlegeti. Egyes lapok még ma is „—” jelet tesznek eléjük. Mások — mint például mi is — mást. Gyakorlati jelentősége az új­ság összeállításánál van, ugyanis ezzel jelzik egymás­nak a lap készítői, hogy ez az anyag a hír rovatba kerül­jön. Egyébként sem fontosságot, .sem mást nem jelöl, legfel­jebb egy picikét díszíti a ha­sábot. (f) Domboriban - télen is < 'i Szeptember végére elkészül Domboriban az Idegenfor­galmi Hivatal új, 60 ágyas motelje. így a kedvelt üdülő­helyet minden évszakban látogathatják az üdülni kí­vánók. Fotó: Komáromi Augusztus 2-1A-ig ülyarí szezon végi ruházati vásár A Belkereskedelmi Minisz­térium ruházati kereskedelmi főosztályának tájékoztatása szerint a kiskereskedelem az év első felében 15,7 milliárd forintos ruházati forgalmat bonyolított le, 0,4 százalékkal nagyobbat, mint a múlt év azonos időszakában. A tavaszi-nyári árualap a tavalyit csaknem 1 milliárd forinttal haladta meg. A na­gyobb mennyiség, a tovább korszerűsödött választék le­hetővé tette, hogy a keresle­tet megfelelő szinten ki tud­ták elégíteni. Tovább javult a csecsemő- és gyermekruhá­zati ellátás, több volt a diva­tos termék. A vállalatok az átlagosnál jobb kínálatot te­remtettek pamut ruházkodási szövetekből, kötött-hurkolt kelmékből, felső kötöttruhá­zati cikkekből, férfi és fiú rö­vidujjú ingekből, lábbelik­ből, lakástextíliákból. A gaz­dag kínálat nagyobb forga­lom lebonyolítására is lehető­séget adott volna. A ruházati kereskedelem a második félév színvonalas el­látása érdekében már az őszi­téli szezonra készül. Ennek során — hogy helyet nyerje­nek a következő szezon cik­keihez —, a hagyományoknak megfelelően az idén is meg­rendezik a nyári szezon végi vásárt, amely augusztus 2-től 14-ig tart. A minisztérium előzetes in­formációja szerint a 20—40 százalékos engedményt nyúj­tó vásár árualapja a tavalyi­hoz hasonlóan 750—800 mil­lió forint, így az akcióba be­vont cikkeket összességében 280—290 millió forinttal ol­csóbban veheti meg a lakos­ság. A következő két hétben 20—40 százalékkal olcsóbban kínálnak az üzletek egyebek között könnyebb, nyári jelle­gű gyapjú-, valamint pamut- és selyemszöveteket, kelmé­ket, különféle háztartási, la­kástextil méter- és darab­árut, női és lánykaruhákat, férfi- és fiúöltönyöket, far­meröltözékeket. A darab- és divatáruk közül főleg női és bakfis felső kötöttárut, rövid­ujjú gyermekpulóvereket, női fehérneműt, fürdőruhákat és úszónadrágokat kínálnak en­gedménnyel az üzletek. Az utóbbi évek gyakorla­tának megfelelően területen­ként, vállalatonként eltérhet egymástól a vásárba bevont cikkek köre és’ az árenged­mény mértéke, hiszen azt a kiskereskedelmi vállalatok és szövetkezetek most is saját hatáskörükben jelölik ki, ha­tározzák meg a vásárban részt vevő üzletekkel együtt. (MTI) 0 L VA S TA M Falánk halak Évekkel ezelőtt új halfajták nevét ismertük meg: az amurét és a pettyes busáét. Ezek a Kínából származó halak kimondottan növényevők, ráadásul gyorsan fej­lődnek. Azért is honosították meg őket, hogy a tavak­ból kipusztítsák a haszontalan, felesleges növényzetet: a hínárt, a sást. Évekkel ezelőtt Iregszemcsén mutattak be érdekes kísérletet: hogyan ízlik a növényevő halaknak a tóban nőtt növényzet, illetve a vízbe adagolt lucerna. Nos, kiderült; az amur is tud disztingválni. A lucer­nát elfogyasztották az utolsó szálig, de hozzá se nyúl­tak a tavi növényzethez. Erre a kísérletre gondoltam, olvasva a hírt, hogy a paksi Halászati Tsz tavaiból, más vizeiből minden nö­vényt kipusztítottak a növényevő halak. Most etethetik őket lucernával, konzervgyári hulladékkal és majd rá­szoktatják a takarmánygabonára is. Most aztán nézhet az amur is, a busa is: mivel nem találnak mást, lucernát, takarmánygabonát kell enniök. Tehát hasonlóvá válnak a pontyhoz — amelynek ta­karmánya ocsu, törmelék kukorica, egyéb raktári hul­ladék. Ha az amurt, a busát rászoktatják erre az eledelre, nem is lesz baj. Elveszíti zöldségízét, és a pontyon neve­lődött Duna menti népek halászlébe valónak is elfogad­TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációá„£jjárással, Saphir 96-os gépen, a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti > Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,.-^Tt — Indexszám: 25 069 —- —---^ <) ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------—--------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents