Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
1976. augusztus 1. Terelik a vizet A fiatal párttitkár Az ország legnagyobb terméskő bukógátja a Parászta- patakon. Itt folyik majd a víz az új tóba. akarják zsugorítani a bukógátakkal: az iszap lerakódik, ott marad, feltölti a szakadékot bizonyos idő elteltével. A legnagyobb bukógáton az utolsó simításokat végzi kilenc kakasdi ember, Ri- ckert Sebestyén brigádja. Kikenik cementtel a terméskövet összetartó betonsávokat és megépítik a zsilipet, aztán kész a gyönyörű alkotás. A zsilipre azért van szükség, hogy túlságosan sok víz ne maradjon a gát fogságában egy-egy nagy eső után. Csak egyméternyi. Az nem okoz gondot, nem áztat. Dolgozik: ülepíti a hordalékát. Aztán, ha már észrevehető vastagságban összegyűlt a vízmosta lösz, megemelik a zsilipet és kezdődhet az újabb iszapréteg „letelepítése”. Meséli Rickert Sebestyén, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor ő még a lányokhoz járt ezen a környéken, át lehetett menni följebb a nagy gáttól 200 méterre eső helyen, most meg már ott is vagy nyolc méter mélységű a szurdok. De nem kell hozzá újabb húsz esztendő, hogy megszűnjék a szakadék. A következő munka Szek- szárdon a Lisztesvölgy és a mellékvölgyek rendezése lesz, a víz pusztítását megakadályozó csatornák, kikövezések elkészítése. .Markáns példa erre — de nem az egyetlen —, az Angyal-szurdok megszüntetése, betemetése az Előhegyen. A fel töltés után már jókora ház épült a volt szakadék vonalában. A hely többi részét füvesítették és az esők lezúduló vizét beterelték a föld alá, betongyűrűs csatornába. Megszelídítették. Nincs lehetősége a rombolásra. Százötven-kétszáz méterrel lejjebb már nyílt árokban nyargalhat az esőié, de ott Látványosan kikövezik a szekszárdi hegyoldalakat, olyan helyeken, ahol a záporvíz a legvadabbul nyargalt és rettenetes pusztításokat végzett. A kövezés rafinál- tan, szépen történik. A hegyek oldalában és hajlataiban nem éktelenkedik az ember beavatkozása, inkább díszítésül szolgál. A munka tíz év óta tart, évenként általában tízmillió forintba kerül. Sok iszaptól megmenekült azóta a város, sok termőföld maradt a helyén. Terelik a vizet. Pataki László, a Szekszárd—paksi Vízi társulat igazgatója azt mondja, a vállalat évtizedes munkájának eredményeként az erózióvédelemmel együtt területfeltárás és településfeltárás is történik. Ez azt jelenti, hogy új területeket nyernek a rendezéssel és lehetőséget adnak újabb építkezések megkezdéséhez. sem szabadon, mert az árok fala nem engedi meg a pusztítást, a kacskaringózást, a süllyedést. A víz nem tehet mást, mint hogy folyik lefelé és az ember számára célszerű helyen ér a síkságra, ahol lehiggad. Az ország legnagyobb, terméskőből épített bukógátjának megépítésével a napokban fejeződik be az Előhegy komplex vízrendezése. A hatalmas gát, amelyik 50 vagon terméskövet nyelt magába, már a negyedik a Parászta- patak terebélyessé nőtt medrében, szurdokjában. A vízmosást a lehető legkisebbre A hegyvonulat alatt is terelik a vizet a vállalat emberei, gépei. A Sötétvölgy bejáratánál létesített tóba augusztusban már befolyhat a Rák-patak vize, rövidesen befejeződik a 855 méter hosszú tápcsatorna építése. Most az utolsó szakaszon dolgoznak, ez 180 méter magasvezetésű csatorna lesz. So- morjai István építésvezető irányításával előbb a volt paprikamalom árkában foly- dogáló víznek csináltak utat, betongyűrűs csatornát és efölött jut a sötétvölgyi tóba á tápláló víz. Mindegyiket oda terelik, ahova kell. GEMENCI JÓZSEF Foto: Gottvald Károly — Sok mindenről volt itt szó, kérdeztetek, én meg válaszoltam, és megfordítva is. Vártam még egy kérdést, de ha nektek nem jutott eszetekbe, akkor magamtól elmondom, mert kikívánkozik belőlem. És azt is hozzáte- hetem, hogy nemcsak én vé- lekedek így, hanem beszélgettünk erről többen, öreg párttagok. A Jancsiról van szó. Alapszervezetünk titkáráról. Amikor egy éve megválasztottuk, többen tartottak tőle, hogy nem válik be, túlságosan fiatal. Én már akkor is azt mondtam, hogy belevaló gyerek, ismerem régóta. Jól tudja majd irányítani a vezetőséget, a pártszervezetet. Nagyon örülök, hogy igazam lett és ma már mindenki így vélekedik. Fél évvel ezelőtt hangzott el, a tagkönyvcserével kapcsolatos beszélgetésnek mintegy befejezéseként idősb Ver- hás Mihály művezető kissé méltatlankodó megjegyzése a tolnai pamutszövőgyár egyik irodájában. „Jancsi” pedig, Potyondi János művezető, a gyár 1-es számú pártalapszervezetének titkára, az üzemi pártvezetőség tagja. Ez év november 7-én tölti be harmincadik életévét, a párt tagjai közé 1972-ben vették fel. Tavaly januárban alapszervezetének taggyűlése vezetőségi tagnak, majd két hónap múlva — amikor a titkár más területre került — titkárnak választotta meg. Az idős művezető, Verhás Mihály véleménye azonban nemcsak a régi párttagok — ők teszik ki az alapszervezet tagságának többségét — véleményét tükrözi. — Sokat van köztünk, fiatalok közt, ismeri eredményeinket, problémáinkat, szeretjük — mondja a 26 éves programozó. — Azt szeretjük benne, hogy ugyanúgy megadja a tiszteletet a takarítónőnek, mint a főnökének, vagy akár a gyárigazgatónak — vélekedik a 37 éves, párton kívüli szövőnő. — Engem is meglepett — mondja Potyondi János —, amikor rám esett a választás. Habár akkor már tízéves textilgyári múlt állt mögöttem, 1965-ben, a textilipari technikum elvégzése után kerültem a gyárba segédművezetőnek. És voltak mozgalmi tapasztalataim is, hosszú ideig voltam KISZ-titkár — Elmondhatom, hogy azóta igen sokat tanultam. Nemcsak az öthónapos pártiskolán Szekszárdon, hanem itt is, az üzemi pártvezetőségben. Ami először meglepett: A pártvezetőségi ülés nemcsak arra szolgál, nekünk, alapszervezeti titkároknak, hogy hozzuk-vigyük az információt, tájékoztassunk „le-” és „felfelé”, hanem állást is kell foglalnunk. Előfordult nemegyszer, hogy Misi bácsi — Gléringer Mihály az üzemi pártvezétőség titkára — sorra kérdezett bennünket: Neked, neked és neked mi a véleményed? így aztán szókimondásra kényszerül az ember, nem lehet sumákolni. Nyíltabb, őszintébb a légkör egy idő óta az üzemben és ez a pártvezetőségi és alapszervezeti vezetőségi ülésekről és a kommunisták taggyűléseiről sugárzik ki. Persze, előfordult, hogy nekem eltért a véleményem a titkárétól és a többi vezetőségi tagétól. Például, az éves beszámoló taggyűlésen úgy véltem, hogy egy, az év közben lezajlott fegyelmi ügyről ne essék szó, hiszen azt rendkívüli taggyűlésen lezártuk. Rajtam kívül még egy vagy két elvtárs vélekedett így. Aztán — okos érvekkel — meggyőztek: abban, hogy ez a súlyos fegyelemsértés bekövetkezett, a vezetőség is ludas és tanulságként nemcsak lehet, hanem kell is beszélni róla, amikor az egész évi munkát értékeljük. Fontosnak tartom — és ez elsősorban az üzemi pártvezetőségben végzett munkámra vonatkozik —, hogy az ember ismerje jól a témát, amiről szó lesz, amiben dönteni kell. Mert sosem az a lényeg, hogy van-e írásos „anyag”, beszámoló, tájékoztató, vagy szóban hangzik-e el és a kényelmeskedő vezetőségi tag várja, mire kérdezhet rá, mivel szállhat vitába. Amit mondani akar, legyen mögötte tapasztalati háttér. Például legutóbb a szociális ellátás helyzetét tűzte napirendre a vezetőség. Nem elégedtem meg azzal, amit különben is tudtam, hanem végigjártam a szociális, egészségügyi létesítményeket, beszélgettem az emberekkel. — Sok munkával jár e két funkció? — Ha az ember becsületesen el akarja látni, akkor igen. Mert nemcsak gyűlésekre, értekezletekre kell járni, hanem foglalkozni az emberekkel, ügyes-bajos dolgaikkal is. De szívesen csinálom. A napokban például Pelczer Mihályné, alapszervezetünk tagja szólított meg: Jancsikám, tudod, nyugdíjba készülök, itt az idő, ötvenöt éves vagyok. Nézzél már utána, jól teszem-e? — Utánajártam az esztékásnál. Kiderült, ha Manci néni még három hónapot „ráhúz”, kilesz a huszonöt szolgálati éve. Anyagilag is jobban jár. Potyondi János nem szívesen beszél magáról. Azt is csak az üzemi pártszervezet titkárától tudom meg, hogy felvették az esti egyetemre, ősztől kezdve ott gyarapítja politikai, elméleti tudását. — Nem látok ebben semmi különöset — mondja. — Örülök, hogy tanulhatok. Mert anélkül nem lehetnék jó párttitkár, de még párttag sem. (J) Ugyanaz mert hiszen a piros bankón ak—Si---------L. kor is a százas szám szerepel, a mikor kivesszük a fizetési borítékból és a pénztárcánkba tesszük, s akkor is, amikor átnyújtjuk a boltban. E legtöbbször rövidke idő alatt mégis mintha megváltoznék a szóban forgó papír súlya, úgy tűnik, könnyebb lett. Konyhai bölcsesség: a háziasszony legizgalmasabb olvasmánya a piaci, üzleti árcédula. Konyhai bölcsesség: a jövedelem mindig „kevés”, a kiadás mindig „sok”. Mármint akkor, amikor nem általában, hanem külön-külön, családonként próbáljuk bizonyítani: a jövedelmek fokozatosan emelkednek. Van, aki illedelmesen hallgat, van, aki a fejét rázza: Méghogy az ő jövedelme? Tessék csak számolni: fizeti a hűtőgép részletét, most cserélt bútort, új lakása sokkal több pénzt visz el, mint a régi... Valahová persze csak-csak elgurulnak a forintmilliár- dok, hiszen 1970 es 1975 között 90 milliárddal nőtt — 155-ről 245-re — a lakosság pénzbeli jövedelme, s a forintban járó társadalmi juttatások megkétszereződtek. Csupán 1976 első negyedében 61,2 milliárd forint került a zsebekbe, pénztárcákba, szekrények mélyére. így hangzik: az árakat és a jövedelmeket együttesen kell vizsgálni. Ha a jövedelmek az áraknál gyorsabban nőnek, akkor kétségtelenül jobban élünk. A negyedik ötéves terv időszakában — az áremelkedések ellenére — az egy főre jutó reáljövedelem esztendőnként átlagosan 4,6 százalékkal bővült. Ami a tudatos, tervszerű életszínvonal-politika eredménye. S ez érvényesül az ötödik ötéves tervben is, mert az egy főre jutó reáljövedelem 1980-ban 18—20 százalékkal lesz nagyobb, mint volt 1975-ben. Szívesen hangoztatott álérv: mi a jó abban, hogy az állam az egyik zsebéből kiveszi a pénzt és beleteszi a másikba? Amiben kimondatlanul az rejlik, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Valóban egymástól eny- nyire függetlenül mozognának e képzeletbeli kezek? Van, amikor elkerülhetetlen az áremelés. Például egy kilogramm vágómarha felvásárlási ára 24,80 forint volt 1970-ben, s tavaly 31,90. S még sincs elég belőle! Az ár tehát hosszabb időn át nem hagyhatja figyelmen kívül a termelési hátteret, mert hiába lenne valami „olcsó” papíron, ha hiányozna az üzletekből. Az árrendszer korántsem ellentéte, hanem része az életszínvonal-politikának. A fogyasztói áremelések sem akadályozhatják a reáljövedelem növelését, de befolyásolhatják a fogyasztási szerkezetet, „átcsoportosíthatják” bizonyos rétegek között a jövedelmi többletet, az állami támogatást, stb. Az árrendszernek az értékarányos árak irs^. nyában kell féjlődnie, ez társadalmi érdek' mert elősegíti a népgazdasági egyensúly javítását, a fogyasztói magatartás olyan változását, mely egybeesik a fejlesztési célokkal — hangoztatják a szakemberek. Keresetünket számolva nem könnyű belátni ezt, de erre kényszerít bennünket az a tény, hogy zsebbe tehető forintjaink mennyisége, azaz jövedelmünk végső soron ettől függ. Fogyasztói vágyainkat és tetteinket ugyanis megelőzi valami: termelői teljesítményünk. Ne feledjük, bármennyire is érzékenyek vagyunk az árcédulák változásaira: az élelmiszerek nagy része — háromnegyede — hatóságilag rögzített vagy maximált áron kerül forgalomba. A piaci szabad árak mindig is a kínálat-kereslet nyomán alakultak. Az ötödik ötéves terv ezért számolhat azzal, hogy például 1980-ra az egy főre jutó húsfogyasztás 76—78 kilogramm lesz, szemben az 1975. évi 70—71-gyel. Ehhez persze nemcsak az kell, hogy a jövedelmek növekedjenek, s a drágább árut legyen miből megvenni, hanem az is, hogy legyen mit megvenni, azaz — egy tényt kiragadva — a vágósertés-termelés 9,2 százalékkal bővüljön az ötéves tervben. A józan árpolitika, az egészséges határok között tartott árnövekedés — s ezek, valamint sok más tényező foglalata, az életszínvonal-politika céljainak elérése — feltételezi és megköveteli, hogy a termelés, a nemzeti jövedelem legalább a tervezett mértékben emelkedik. fogyasztói gondjainkat — mert tagadha-----—-------------tatlanul vannak — ne csupán a piacokon, az üzletekben lássuk, érezzük. Hanem — s legalább akkora súllyal — munkahelyünkön is. Mert csak így lesz ugyanaz a száz forint mindenhol ugyanaz. Ez kicsit kellemetlenül, csípősen hangzik, de ettől még igaz. Olyannyira, hogy ez az igazság — gyakorlati érvényesítése — határozza meg holnapunkat. MÉSZÁROS OTTÓ Ház épült az Angyal-szurdok helyén. ■■■i ■ » • ' ' • m ■ *. * -V- * *\*-r. VÆSSII
