Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-31 / 205. szám
Zroüw'N, , , a Képújság 1976. augusztus 31. Több mint 12 200 óvoda, «zekben 677 000 óvodás van a Német Demokratikus Köztársaságban. Ez azt jelenti, hogy minden ezer 3—6 éves korú gyermek közül 815-nek van helye az óvodákban. Mindenekelőtt a dolgozó és tanuló anyák gyermekeit ve. szik fel. A pedagógiai szempontok mellett ugyanis az új óvodai helyek betöltése nagy szerepet játszik a nők helyzetének javításában is. Csupán 1971—75 között több mint 133 000 új óvodai helyet létesítettek az NDK-ban. A több műszakban dolgozó anyák gyermekei részére a nagy iparvidékeken úgynevezett „hetes óvodákat” rendeztek be. Míg a mezőgazda- sági körzetekben „bizonyos évszakokban nyitva tartó idényóvodákat létesítettek”. A társadalmi fejlődés és a Félszáz kép Ujváry Lajos művészetének keresztmetszete, minden oldalról bemutatva — jó néhány mesterművei — törekvéseit és eredményeit. A modern magyar képző- művészetet valami bizonytalanság kísérti: még elevenen élnek az impresszionizmus emlékei, s az is hat — mit tagadjuk, legtöbbször kicsit el- avultan —, ami gyorsuló ütemben következett utána, az absztrakt megfogalmazás végső kiúttalanságáig. Csak a valóban erős és tiszta egyéniségek tudták kialakítani saját világukat, akik a múltból azt használják fel, ami szervesen illik művészetükbe, de soha nem kész sémákkal dolgoznak. Ujváry Lajos ezek közül való, képei sora a művelődési központ kitűnő kiállítótermében, autochton világba vezet, ahol mindent szigorú rend kormányoz, mert ez a művész semmit sem bíz a véletlenre, mindent szándékának, művészi hitének rendel alá. Proust szép sorai jutnak eszembe: „nem helyettesíthetjük a képektől kapott benyomásokat a róluk formált fogalmakkal”, mert minden a művész belső rendjét, igazságát szolgálja, egyértelműen és végérvényesen. Ujváry művészete a valóságból indul ki, mégis mi sem áll tőle távolabb, mint a földhöz ragadt naturalizmus, mert mezőgazdaság gépesítése azonban azt követeli, hogy egyre több állandóan nyitva tartó óvodát építsenek falun is. Az 1945—46-os iskola- reform után az iskolák demokratizálásáról szóló törvény először minősítette az óvodákat pedagógiai intézményeknek és az oktatási szervek irányítása alá rendelte őket. Az iskola előtti oktatási intézmények feladatát az 1969-ben elfogadott oktatás-nevelési terv írja elő. A terv két részre osztja a 3—6 éves gyermekek oktatását és nevelését. Egyrészt magába foglalja az anyanyelv tanítását, a tornát, a társadalmi élet és a gyermekirodalom ismertetését, a festést-rajzolást, a zenére való nevelést és a barkácsolást. Másrészt szabályozza a ez a szublimált valóság mindig saját törvényét követi, a látvány kilép környezetéből, s már nem mérhetjük „a róla alkotott fogalmakkal”, mert az újjáteremtett valóság saját jogait követeli. De ennek a valóságnak is több arca van. Ahogy Claude Monet a roueni katedrálisról, több képet fest a zsámbéki templomról, mintegy próbára játékot, foglalkozásokat, a pihenési időt. Az iskola előtti nevelés egyik fontos célja, hogy a gyermekeket rendszeres tanulásra szoktassa. Ez különféle foglalkozásokon történik; a gyerekek közösen, az óvónő vezetésével speciális didaktikai eszközök segítségével különböző ismereteket Bulgáriában az idén csaknem 400 nemzetközi összejövetelen találkoznak a tudományos élet képviselői. E tanácskozások színhelye többnyire a főváros, Szófia, a tengerparti Várna, vagy a tenger mellett lévő gyógyüdülők egyike, például Albé- na és Druzsba. Az országban több mint 18 ezer férőhely áll rendelkezésre a különböző kongresszusi termekben, ezek közül is a legnagyobb a Szófiában található Uni verziódé és a várnai kultúra és sportpalota. Mit nyújt az idei kongresszusi program A prog. ramban 21 nemzetközi és hétévé fényt és formát, hogy ugyanaz a jelenség hányféleképp tükröződhet, mennyi alakot tud ölteni, anélkül, hogy meg kellene tagadnia önmagát. Ugyanezt mondhatjuk el többi képéről is, mert a valóság bármilyen részlete ragadja is meg figyelmét, saját világába kényszeríti, újjáteremti, miközben mindent átszereznek. Megtanulják a tárgyak tudatos érzékelését, a véleménynyilvánítást, feladatok megoldását. Az oktatás kezdetben sport-, majd zenei, esztétikai jellegű. Az első évben torna és testedzés folyik — a másodikban pedig énekelni, rajzolni és mintázni tanulnak meg az óvodások. lyi kongresszus, 260 konferencia, szimpózium és szeminárium, 18 nemzetközi folklór-, zenei fesztivál, 11 nemzetközi kiállítás, 7 nemzetközi zenei vetélkedő és több mint 80 sportrendezvény szerepel. Ősszel Bulgária lesz a vendéglátója például az első szuggesztológiai kongresszusnak, melyen a Világ minden tájáról több mint ezren vesznek majd részt. Itt rendezik meg a konzervipari nemzetközi állandó bizottság ülését is, amelyre 300 szakembert várnak. Nagy érdeklődés előzi meg a nemzetközi munkabizottság ülését, csakúgy, mint az ENSZ szemináriumát a kalóriaszegény anyagokról. jár tiszta lírája. Mert Ujváry Lajos alapvetően lírikus alkat, ezért tudja oly megrendítő átszellemítettséggel ábrázolni az egyedüllétet, vagy a széki siratok tehetetlen fájdalmát, s ez a líra járja át tájképeit, talán mindenekelőtt a tolnai dombok szinyeis hangulatú — és kifejező erejű! — képeit. Persze tolnai ember, a szülőföld szeretete is ihlette, viszont az is ide kívánkozik, hogy ez az első alkalom, amikor megyéjében önálló kiállítását láthatjuk. Ez a tárlat, a pályája csúcsára érkezett művész meggyőző bemutatkozása, éppen ezért kettős öröm, legjobb kvalitásainak bizonyságával tért vissza a szülőföldre, amely értékének, jelentőségének kijáró tisztelettel fogadta. A kiállítás megnyitásának ünnepélyességével is. A ritkán látható nagyszámú közönséget a művelődési központ nevében Dobos Gyula igazgató köszöntötte, majd László Gyula professzor, aki régésznek és festőnek is kitűnő, nyitotta meg a kiállítást, méltatva Ujváry Lajos művészetét, Faragó Laura és Jancsó Adrienne pedig stílusosan tette teljessé a megnyitót. A kiállítás kifogástalan rendezése Kratochwiel Mimi dicséretes munkája. CSÂNYI LÁSZLÓ MOZIBAN Földszintes Vannak olyan könyvek, amelyeket többször is el lehet olvasni, mert többszöri olvasásra is tudnak újat nyújtani, élményt adni. Pedig a könyvek első olvasásakor is meg lehet állni, „megemészteni” egy részt, esetleg visszalapozni néhány oldalt. A filmnézésnél nincs lehetőség efféle visszalapozásra. A legnehezebben érthető, bonyolult film is pereg tovább, csak a néző néz maga elé értetlenül, marad kívül a film légkörén, mert nem érti. Néha érdemes beülni kétszer az első pillanatban érthető filmekre is, mert a jó film mindig tud valami újat nyújtani. A filmbarátok körének vetítésein rendszeresen műsorra tűznek régebbi filmeket is. Ez jó, mert előfordulhat, hogy első vetítéskor nem volt alkalmunk megnézni egy filmet, amire még néhány évvel az első vetítése után is kíváncsiak vagyunk. A fiatal hollywoodi filmrendező, Peter Bogdanovich filmjét Az utolsó mozielőadást az elmúlt héten tűzte újra műsorára a szekszárdi Nagyvilág művészmozi. Peter Bogdanovich emlékezik. Emlékezik ifjúkora Amerikájára, az ötvenes évek elejének, a koreai háború korszakának Amerikájára. Kegyetlen realizmussal, illúziók nélkül emlékezik. Még a film is kötődik az akkori kor realitásaihoz. Úgy érezzük, hogy egy Amerika ötvenes években forgatott filmet látunk. Aki a hollywoodi filmek sztárfelvonultató szuperszínes, látványos megoldását várja, az csalódik. De aki jó filmet akar látni, annak megéri — akár kétszer is — megnézni Az utolsó mozielő- adás-t. Bogdanovich ugyan mai problémáról, életérzésről beszél, de nem az egzisztencialisták megszokott eszköztárát vonultatja fel. Az ő filmje más. Érthető! Az elidegenedést hajlamosak vagyunk a nagyvárosi élet velejárójának tekinteni. Az utolsó mozielőadás szereplői a földszintes Amerikában, egy texasi kisvárosban élnek. Az is lényegtelen, hogy mi a város neve. A zárkózott családi házak, az üres kocsma, a halódó mozi, a kihalt játékterem éppúgy általánosítható, mint a megszűnő emberi kapcsolatok, a lélek belső unalma, üressége az élettevékenység elgépiesedése. Ez pedig jellemző lehet a felhőkarcolók tövének nyomorára éppúgy, mint az autósztrádáktól mesz- sze eső kisvárosok pénzhaj- hászó viszonylag kiegyensúlyozott anyagi körülmények között élő lakóikéra, ök is életük belső tartalmát, társadalmi funkciójukat veszítették el. Ezt mutatja be Bogdanovich minden illúziótól mentes emlékezésében. TAMÁSI JÁNOS Nemzetközi tanácskozások Bulgáriában Pillantás az évezredekbe II. íme, az istenek hegye! A társasbusz légkondicionált levegője ellenére rekke- nő a hőség. Közöttünk csak a két görög gépkocsivezető, Iannisz és Vaszilisz tűri a meleget. Felváltva vezetnek, egykedvűen, figyelve a megszokott tájat. Az Axiosz völgyében haladunk. Az út két oldalán végesteien végig rózsaszín virággal dúsan ékesített babérbokrok, narancs- ligetek, olaj- és fügefák. Délibáb reszket előttünk az úttesten, minden csupa izzó ragyogás. Úgy mondják, Görögországban az év 365 napjából 348 a napos nap. Kora tavasztól késő őszig csak elvétve hull némi csapadék, ilyenkor is mindössze néhány percig, utána tüstént mélykék az ég. Hiába a félszigetet (s a szigetvilágot) körbefogó tenger, vízben szegény ez a földrész. Gazdag viszont az öntözéskultúrája, sok víztároló épült és épül. Az első jelentősebb város, amelyen keresztülhaladunk, Thesszaloniki. Az Égei-tenger forgalmas kikötőhelye, a Thermiakosz-öböl legészakibb részén. A városból alig láttunk valamit, hiszen csak néhány percnyi pihenőre álltunk meg a tenger partján. Egy pillantás az erőd formájú Fehér toronyra, amelyet a Görögországot megszálló törökök még a múlt század derekán is börtönnek használtak; egy-egy szemvillanás a torony közelében épített szépmívű színházra, a partot szegélyező házakra, a parton pecázó gyerekekre és természetesen a bazárosok bódéira (melyek hemzsegnek szerte Görögországban), s tüstént elő az első néhány drachmát, bizsuért, emléktárgyért, képeslapért. Végtére is, ma- gyar-e, aki nem vásárol az első butikban? Egyszóval talpunkat még nem is sütötte igazából a kikötő igencsak felmelegített betonja, Iannisz már nyomta a dudát (nem először és nem utoljára), siettetvén bennünket a további útra, s szelíd gesztikulációval magyarázva (akkor még azt hittük, mérgesen: mert mondtam már, ugye az idegent könnyen megtéveszti a görög temperamentum...), hogy ne töltsük az időt, lesz még nagyobb ok is a nézelődésre. Beszálltunk hát, s a halszagú külvároson át folytattuk fárasztó utunkat második szálláshelyünk, Larissza felé. (Az első éjjelt a jugoszláv Nisben töltöttük.) Valami azonban így, e rövid látogatás ellenére is megfogott bennünket Thesszalo- nikiben. De mi? Az egyformaság és a különbözőség, főleg a zsúfolt belvárosban, ahol csak lépésben haladhattunk. Az egyhangúság — ha egyáltalán lehet annak nevezni — az, hogy ahány házat láttunk, kicsit vagy nagyot, mindegyik világos színű. Többnyire fehér, szürkésfehér, világoskék, halványzöld. Nagyon sok a márványborítású is. Ami pedig a különbözőséget illeti, az a kapukultuszban keresendő. Thesz- szalonikiben is, miként a többi görög városban, jószerével — esetleg némi túlzással — egész Görögországban nincs két egyforma kapu. S a maga nemében mindegyik egy-egy remekmű. Tradíció vagy vetélkedő? Kultusz. A Fehér torony Thesszaloni- kiben, az Egei tenger partján. Éppúgy az erkélyre május elején kifüggesztett, s júniusra már el is száradt koszorúk, amelyeket Szent Iván- éjkor halomba raknak, meggyújtják és a fiatalok körbetáncolják. A mítosz kultusza még mindig? Lehet. Ennek érzékelésére — vagy csak belemagyarázására ? — van még példa. Előbb azonban fohászkodjunk .Hermészhez, a vándorok mitológiai istenéihez. Mindjárt kiderül, hogy minden okunk megvan rá. Thesszalonikit környező síkság után szinte átmenet nélkül megváltozik a táj. Eltűnik az üde növényzet, balról elő-előbukkan a tenger, de jobbról már fekete sziklahegyek merednek komoran a magasba. Egyre sűrűbben, feketébben, komorabban. Felettünk süt a nap, de a hegyek vonulata sötétséget áraszt; mintha napfogyatkozás volna. Ködbe burkolóznak a két és fél ezer méternél is magasabb csúcsok. Itt lent, a hegylánc lábánál óvatosan bólogat a gyér növényzet a megszelídült szél simo- gatására, mely az imént még harsányan keresett utat a szorosokon át, nekiütközve a sziklafalaknak nagy sietté- ben, hogy mielőbb a tenger fölé érjen, ahol korlátlan úr lesz Poszeidón szolgálatában. Szorongatjuk, markoljuk az előttünk levő ülés támláját, s csak nézünk, csak bámulunk, mint a bűvöltek és csak nagyon halkan, nagyon meg- illetődve ejtjük ki a szót, amely pedig annyiszor elhangzott már évezredek óta: az Olümposz! Ilyennek képzeltük? Én csakugyan ilyennek. Sejtelmesnek, titokzatosnak, félelmetesen fenségesnek. De lehet-e másmilyen, ha egyszer az istenek lakhelye volt?! Sohasem létezett lényük összefonódott a régmúlt történelmével, márpedig a történelem igaz volt — valóban igaz —, de nem lehetett mentes a mitológiától. Talán épp az teszi oly érdekessé az utókornak. Tróját sokáig Homérosz fantáziájának tulajdonították. Szerencsére Heinrich Schliemann hitt az Iliászban, s a múlt században kiásta Tróját, majd Mükénéből is előszedte, mit oly sokáig rejtett a föld. CSALA LÁSZLÓ (Következik: „Ha legyőztél, elveheted!”) A szekszárdi Nagyvilág művészmozi a héten mutatja be a Szigorúan ellenőrzött vonatok című csehszlovák filmet, felújításban. Az iskola előtt...
