Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-27 / 202. szám

1976. augusztus 27. ^PÜJSÁG 3 AGROMASEXPO 76 Jönnek a szocialista traktorok Tolna megyei sikerek A megnyitó ünnepségen drs Heiczman János kohó- és gép­ipari miniszterhelyettes el­mondotta: egyre több gyár vesz részt olyan munkában, amelynek az a végcélja, hogy a mezőgazdaságot jó gépekkel lássák el. Ezért nemcsak szo­cialista vállalatok, hanem tőkés cégek licenceit is meg­vásárolják, és a honosítás után megkezdik a hasznos ban. Örömmel vehetjük tudo­másul: évszázados jó hírünk úgy vélem a mostani szocia­lista együttműködés során nö­vekszik, hiszen a Lajta vető­gépek, a magyaróvári ekék, a vásárhelyi pótkocsik, a szek­szárdi szórófejek nem euró­pai, hanem világszínvonalat képviselnek — nemcsak a vásáron. És azt hiszem ez a lényege a negyedik, idei AG­eszközök gyártását. Ilyen pél­dául a szekszárdi MEZŐGÉP cukorrépa gépsora, illetőleg öntözőberendezése, a debre­ceni és a hódmezővásárhelyi gépgyárak együttműködése szocialista és tőkés országok vállalataival, a nagy trakto­rokhoz szükséges mezőgazda- sági gépek gyártásában, vala­mint a háztájiban szükséges kis munka- és erőgépek elő­állításában. Az idei AGRO­MASEXPO egyben arra is vá­laszt ad, hogy miként veszünk részt, mi magyarok, a KGST- országok közös mezőgép- és élelmiszeripari gépgyártásá­ROMASEXPO-nak: minden olyan gépet, berendezést, fel­szerelést bemutatnak, amely azonnal termelésbe állítható, segítheti nagy céljaink meg­valósítását, azaz az ember munkáját könnyíti. Nemcsak a K—700-as szovjet traktorra gondolok, hanem arra is, hogy a kétkezi munkát könnyítő gépek sokasága is látható a kiállításon, amelyekhez ha­sonló nem kevés szolgálja már az embert. Például a pne­umatikus szőlőmetsző, a kü­lönféle felhordó berendezé­sek, kézi traktorok. A Tolnai GÉM Ipari Szövetkezet üzemanyag-fogyasztást mérő eszközei most is nagy sikert arattak. örvendetes, hogy ezen a ki­állításon túlsúlyba kerültek a szocialista országok nagy­traktorai. Itt, így együtt győ­ződhetünk meg róla, hogy van a szocialista táboron belül olyan teljesítményű traktor, mint a legjobb nyugati. Gon­dolunk például először a K— 700-asra, ennek lengyel vál­tozatára, a cseh Kristályra, avagy a lengyel Ursusok is kategóriájukban — közép­traktorok — állják a versenyt. És a hazai gyártás is új válto­zatokkal mutatkozik be: a Rába-Steigerhez vannak már jó ekék — ha a készítésükhöz majd olyan anyagot használ­nak, mint kívánatos, minősé­gükre sem lesz panasz. Mert a konstrukció, forma nem min­den. A gépeket a gazdaságok szeretnék sokáig, jó minőség­ben használni, ehhez termé­szetesen sok pénz is kell, a ve­vőtől is, persze. Hiszen a Kristály és a szovjet T150— K traktor — százhúsz lóerős családba tartozó új konstruk­ció —, sem olcsó. De mind­egyik jó. Ügy látszik, hogy a magyar mezőgazdasági üzemekben a következő években mind több szocialista traktort üzemel­tetnek. Erre utal nemcsak ez a kiállítás, hanem az a folya­mat is, amely a traktorbeszer­zési munkában tapasztalható. A törökszentmiklósi min­dentudó háztáji csoda­gép és alkotója Szilágyi Péter. Ez a gép morzsol, darál, répát vág, köszö­rül, fúr, szőlőt darál és vizet szivat. gyümölcsöztethető mind­egyik ország azt a terméket gyártja, amelyikre legjobban felkészült, rendelkezik hozzá való anyaggal. így várható, hogy hazánkban is „szűkül” A Dombóvári Unió Szövetkezet faháza. Az első nap nyolcán akarták ezt a szép családi ház nak is megfelelő épületet megvenni. A KGST-tagországok együttműködése az élelmi­szergazdaság fejlesztésében kézzelfogható ezen a kiállítá­son. Az országok hatalmas gépgyártási tapasztalata jól majd a gyártott termékek száma és ez óhatatlanul is a mező- és élelmiszeripari gé­pek minőségével jár majd együtt. Pálkovács Jenő Az idő pénz N incs egyértelműen jó hangzása nálunk annak az angol közmondásnak, amely szerint „az idő — pénz”. Ter­mészetesen, nem az aktualitása iránt támadnak ké­telyek, hiszen a két fogalom közötti összefüggés ma nyilván­valóbb, mint valaha. Az idő, amelynek nyomán egy adott ter­méket, új értéket létrehozunk, valóban, pénzben is kifejez­hető. Ugyanígy az elmulasztott, az elszalasztott, elpazarolt idő is. A kétely, vagy fenntartás inkább annak szól — társadalmi felfogásunk szerint —, hogy kell-e és lehet-e mindent pénzben mérni és kifejezni. Nem vezet-e annak abszolút értelmezése (ahogy ezt a kapitalista mentalitás értelmezi) az egyéb értékek tagadásához, ahhoz a sivár hasznossági elvhez, mely szerint „Mondd meg hány dollárod van, s megmondom ki vagy”? Ha viszont megtisztogatjuk e mondás lényegét a hozzá- tapadt merkantilista felfogástól, akkor valóban, nagyon is igaz, hogy az idő pénz, sok pénz! Ha egy cementgyár, mű­trágyagyár, egy acélmű csupán hónapokkal vagy csak hetekkel a tervezett határidő előtt elkészül és ontani kezdi termékeit, már millió, sőt tízmillió forintokról van szó, vagy éppen fél- milliárdokról. Ha egy új gyógyszer, mérőműszer, rádiótechni­kai berendezés, szerszámgép megfelelő időben jelenik meg a piacokon, számottevő és pénzben nagyon is kifejezhető nye­reség az a népgazdaságnak. Ha a megrendelés és a szállítás, a tervezés és a kivitelezés, a kutatás és a megvalósítás, a be­ruházás és az átadás közötti időt bármely esetben is szűkíteni tudjuk: a megtakarítások nagyságrendje országos méretekben hatalmasra duzzad. És természetesen fordítva is: a késleke­désből eredő veszteség hólavinaszerűen növekszik. Az időt pe­dig számtalan módon lehet pazarolni. A saját időnket is, má­sokét is. Szóval, egyfajta mentalitással, magatartással, amely nem érzékeli (nem tudja vagy nem akarja érzékelni) az értékmérő pénzben kifejezhető nyereséget vagy veszteséget, s nem lázad fel az elpazarolt idővel okozott veszteségek ellen. És nem egy-két tucat, hanem millió és millió kapcsolat működéséről van szó a társadalomban, amelyben fogaskerekeknek kell il­leszkedniük egymáshoz, átadva egymásnak tempót, lendületet, gyorsaságot. Ha nem: akadályozzák, fékezik egymást az elég­telen működéssel. Szokásról, stílusról, a cselekvés gyakorlatá­ról van szó, amely társadalmi gondolkodásmód és stílus gya­nánt jelenik meg minden országban. Mai szükségleteink, kö­vetelményeink, gazdasági környezetünk, technikai világunk összessége most feltűnően éles fényt vet erre a gondolkozás­módra, éppen mert ma még elégtelen, s megváltoztatása leg­alább olyan sürgető, mint a sokat emlegetett gazdasági­strukturális változások véghezvitele. Úgy is fogalmazhatnánk: elodázhatatlan immár időérzékünk korszerűsítése. Az, hogy mi gyors és mi lassú, mindig viszonylagos. Mi­hez képest gyors és mihez képest lassú? Ha csupán saját elő­ző cselekvés- és viselkedésnormáinkhoz mérjük — mondjuk, a- gazdasági viselkedés- és cselekvésnormák változását — le­het, sőt bizonyos, hogy gyors fejlődést tapasztalunk számos téren. Helyzetünket viszont az jellemzi, hogy nemzetközi gaz­dasági környezetünkben mind szélesebb felületű kapcsola­taink vannak magas gazdasági fejlettségű partnerekkel. Az időtényezők tehát mind nagyobb mértékben az ő normáik és szokásaik szerint fogalmazódnak meg, azaz mind jobban szűkülnek. Az biztos, hogy az adott tárgyi, sőt társadalom-lélektani feltételek nem változtathatók meg máról holnapra. Számunk­ra például rendkívül gyorsnak látszik azoknak az utaknak az építése, amelyek már nagy teljesítményű, korszerű gépsorok­kal készülnek, hiszen egy évtizede még kézi erővel és elavult, alacsony termelékenységű gépekkel folyt az építésük. Néhány más ország útépítési normáihoz viszonyítva azonban még mindig igen alacsony az útépítés termelékenysége. Vagy pél­dául figyelemre méltó tempójú a panelházak összeszerelése, ha a korábbiakkal vetjük egybe. De lényegesen lassúbb ma is, mint számos más országban, amely nálunk jóval előbb tért át a panelszerelés technikájára. Továbbá számos ügyvi­teli munka ideje lerövidült a fokozódó gépesítésekkel. Ha azonban ugyanezt a gazdasági élet gyorsulásához mérjük, a tempó növekedése nagyon is elégtelen; ma már a gazdasági ügyvitel lassú tempója komoly akadálya a termelékenység és hatékonyság növelésének. E gy hajszásabb, zaklatottabb munkaintenzitásról lenne szó? Egyáltalán nem. Csak tárgyszerűbb, racionálisabb, az időtényezőt jobban érzékelő és tisztelő társadalmi viselkedésminta tudatos kialakításáról — üzletben, hivatal­ban, tervezőintézetben, étkezdében, gyárban. Egyszóval, min­denütt. Arról, hogy sűrűbben pillantsunk óránkra — nem­csak, amikor munkaidőnk a végéhez közeledik, hanem tár­gyalás, megbeszélés, termelőmunka és az ügyfelek kiszolgá­lása közben is. Egy kicsit sűrűbben legyen látható a konkrét vagy akár képzeletbeli felirat minden munkahelyen: „Az idő pénz”. Az enyém, a tied — mindnyájunké. R. L. A kormányhatározat nyomán Postás bácsi, mikor jönnek újból? A nagyüzemek felkarolták a kistermelőket A MINDENNAPI, kevésbé látványos munka után most ünnepelnek. Együtt a segí­tők: a posta Tambov szocia­lista brigádjának a tagjai és akiknek segítettek, a szek­szárdi Pollack utcai öregek napközi otthonának lakói. Hogy van mit ünnepelniük, azt bizonyítja a ház előtt gondosan megkapált virág­ágyás, a tisztára söpört, ge­reblyézett udvar, az ott pi­rosló virágok sokasága. — Milyen dzsungel volt itt azelőtt, mielőtt maguk jöttek — mondja az egyik néni elmerengve. — Persze hogy az volt. A személyzet kevés erre, az idős néniktől, bácsiktól pe­dig nem várhatjuk el, hogy még itt is dolgozzanak. Na­gyon jól jött a postások se­gítsége — veszi át a szót To_ kaji Gyuláné, a napközi ott­hon vezetője. A találkozót is ő szervez­te. Hadd találkozzanak egy­szer az idősek azokkal, akik rendszeresen elvégzik a ház körüli munkát az otthonban. — Ott az én postásom, na­gyon szeretem, mert mindig pontosan hozza a nyugdíjat — mondja az egyik öreg né­ni. A POSTÁSOK is ismerős­ként köszöntenek sok nyug­díjast. Azt mondják, egy kézbesítő postásnak négy-öt­száz családja van. Minden­esetre az biztos, hogy belát­nak a körzetükben lakó csa­ládok életébe. Tudnak azok örömeiről, esetleg bánatuk­ról, hiszen ők hozzák a vár­va várt levelet, táviratot vagy gyászjelentést. Ilyenkor sokkal nehezebb a táska. BODOR LÁSZLÓ, a posta szakszervezeti titkára kö­szöntötte a napközi otthon lakóit. Elmondotta, hogy a szekszárdi postán nyolc szo­cialista brigád dolgozik. Ezen a napon ünnepelni, beszélgetni jöttek össze a nyugdíjasok és a brigádta, gok, így a bevezető „hivata­los” beszélgetést is hamar felváltja a kötetlen csevegés, a zene. Ez utóbbiról Nyirati Sán­dor gondoskodik, aki ugyan nem tagja a brigádnak, de szeret ott lenni, ahol zenélni lehet. Kétszeresen szívesen jött ide, hiszen munkatár­sai, barátai kérték és szíve­sen játszik az időseknek is, hiszen mindig akad valami ellesni való új nóta. Tambu- rájából egymás után csalja elő az ismert és kevésbé is­mert dallamokat. — Hát azt el tudná-e ját­szani. .. — hangzik innen- onnan. Előbb bátortalanul, majd a tamburaszóval meg­erősítve egyre határozottab­ban felhangzanak a régi kedves dalok. — Tudja, fogatlanul ne­hezebben megy a nóta — ne­vet rám a mellettem ülő né­ni. A két fiatalabb, hatvan év körüli nyugdíjas kezd el tán­colni. Persze a postások sem maradhatnak le. Döme Zsi­ga, a fő szervező, a brigád vezetője kéri fel a mellette ülő, előbb szabódó nénit, az_ tán sorra a többiek is. Alig telik el öt perc és az egész napos kutyagolástól fáradt postáslábak, feledve a meg­tett kilométereket, táncba in­dulnak. összekapaszkodva, kört al­kotva járják a csárdást a nyugdíjasok, a fiatal és a ke­vésbé fiatal postások. — Aztán pontosan hozza a nyugdíjamat — int a néni, akit táncra kértem, hiszen ilyen lelkes hangulatnál, jó­kedvnél a krónikás sem ma­radhat ülve. ÁLL a BÁL. Mindenki vi­dám, mindenki örül. Most ünnepelnek. Holnap újra a hétköznapok kezdődnek. De azok a napok is szebbek lesz­nek, mert a brigádtagok ezentúl nem egy arc nélküli közösségnek, hanem ismerő­seiknek segítenek és a nyug­díjasoknak sem ismeretlen ismerős lesz a posta Tambov szocialista brigádja. T. J. A kistermelők támogatásá­ra hozott kormányhatározat nyomán az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt új, a jelek szerint igen eredményes és a gazdák által kedvezően fo­gadott szerződési rendszert alakított ki. Ennek — mint ismeretes — az a lényege, hogy az állattartó háztáji és kisegítő gazdaságok felkaro­lására vállalkozó környékbeli mezőgazdasági nagyüzemek­kel és más szervezetekkel kötnek a felvásárló vállala. tok együttműködési szerző­dést. Ily módon a kisterme­lőkhöz a szó szoros értelmé­ben legközelebb levő mező- gazdasági nagyüzemi terme­lőbázis hangolja össze a község kistermelőinek tevé­kenységét, igen hatékonyan koordinálja a háztáji hizla­lást, és végső soron részt vesz a lakosság ellátásban fontos szerepet játszó kisüzemi hús­termelés szervezésében is. Mintegy 1,5 millió sertést hizlalnak meg a gazdák úgy, hogy a nagyüzem hatéko­nyan támogatja őket. Egye­bek között takarmányt és szállítóeszközt biztosítanak nekik, előjegyzik a vágóhídon az átadás idejét, megálla­podnak a szállítás rendjében és szaktanácsadásban része­sítik a velük szoros gazdasá­gi kapcsolatban lévő kister­melő partnereket. A kedvezően megváltozott helyzet egyik jele — ez a mezőgazdászoknak igen so­kat mond —, hogy az egy év­vel ezelőtt — valószínűleg éppen a háztáji termelők magára maradása és kisebb mértékben az értékesítési biztonság hiánya miatt —, 60 ezerrel csökkent kocaállo­mány idén nyáron „vissza­állt”, s szaporulata nagyobb hústermelést tesz majd lehe­tővé. Az új szovjet traktor a T 150—K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents