Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-23 / 198. szám

Szekszárd a* eliŐ Névnap: Fülöp. A Nap kél 4.50 — nyugszik 18.42 órakor. A Hold kél 2.27 — nyugszik 17.09 órakor. Harmincöt évvel ezelőtt, 1941. augusztus 23-án halt meg — 43 éves korában — Szalmás Piroska (Fischer Antalné) az ismert kórusvezető, zeneszerző és zene- pedagógus, a munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. 1929-től tagja volt a szociáldemokrata pártnak. A következő évben Népdalkórus néven szervezte meg a hamarosan Szalmás-kórus elnevezéssel ismertté vált kiváló ifjúmunkás-kórust, amely az 1930-as évek ele­jén a KMP által irányított kultúrmunka egyik nagy­szerű központja volt. A rendőrség hamarosan felfi­gyelt tevékenységére; a kórust több ízben betiltották, s ő maga rendőri megfigyelés alá került. Az énekkar műsorán munkásdalok, népdalok szerepeltek; ezeket többnyire az ő feldolgozásában adták elő. Elsőként zenésíte'tt meg József Attila-verseket. AUGUSZTUS 23 HÉTFŐ O A gazcseretelepet új csarnokkal bővítették Pakson. A fejlesztéssel köny- nyebbé vált a palackok rak­tározása és a helyszínen tud­ják megtölteni a turista­palackokat. * JOGSEGÉLYSZOL­GÁLAT. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága szeptember elsejétől beve­zeti a jogsegélyszolgálatot. A cél; a közel 3500 mun­kás közül az arra igényt tartók felvilágosítása, tá­jékoztatása jogi ügyekben. # PRESSZÓK ÉS FALA­TOZÓK. A közelmúltban Váralján, Tolnán és Szek- szárdon presszót, falatozót nyitottak. + A BEISKOLÁZÁS évek óta százszázalékos Nagymá- nyokon. A lemorzsolódás az utolsó tíz évben mindössze 1,9 százalék volt. Az iskolá­ba kerülő első osztályosok a megelőző évet kivétel nélkül óvodában töltik. A hétközi diákotthonba érkező tankö­teleseknek — akik kis tele­pülésükön ezt nem kaphat­ják meg — augusztusban szerveznek iskola-előkészítő tanfolyamot. A BONYHÁDON Maroe- vich Iván, 21 éves műszerész, budapesti lakos motorkerék­párjával figyelmetlen vezetés közben elütötte özv. Horváth Györgyné 72 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki olyan súlyo­san megsérült, hogy kórház­ba szállítás után meghalt. A motorkerékpáros és utasa könnyebben sérült meg. Az eljárás folyamatban van. — TÖMEGES KARAMBOL. Az amerikai Ohio állambeli Valley View környékén egy töltésről a zsúfolt autópályára zuhant egy teherautó. Több kocsi kigyul­ladt, nyolc ember életét vesztet­te. A teherautó vezetője meg­menekült, s jelenleg rendőri ki­hallgatás alatt áll. — 170 000 NÉZŐJE volt a vasárnapra virradó éjszaka a Rolling Stones knebworth-i (Anglia) koncertjének. A be­vétel meghaladta a százezer fontot. A híres Mick Jagger és társai ismét meghódítot­ták a hallgatóságot. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten az alábbi nye­rőszámokat húzták ki: 35, 41, 64, 75, 76 — Mi történt önnel — kérdezi csodálkozva a fő­nök fiatal beosztottjától, aki reggel összekarmolt arccal jelent meg munka­helyén. — Kihúztam a vízből egy kislányt. — És mi köze van ennek a karmolásokhoz? — Amikor a kislány már kint volt a kádból, beállí­tott a feleségem... — ÜJBÖL rengett a föld a Fülöp-szigeteki Cotabató térsé­gében. Mindanao szigetétől dél­nyugatra. A lakosok otthonaik­ból az utcákra menekültek. Mint ismeretes, a múlt héten kedden Mindanao körzetében nagy erejű földrengés és nyomá­ban szökőár pusztított. A ka­tasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a háromezret. — MONSZUNESŐ. Uttar Pra­desh indiai államban áradásokat okozott a 48 órás monszuneső­zés. A természeti csapás követ­keztében harminc ember életét vesztette Jelentős károk estek a mezőgazdaságban, elsősorban a rizstermésben. Felhős Idő Várható időjárás ma estig: a nyu­gati országrészben jobbára borult idő, máshol időnként felszakadozó felhőzet, elsősorban a Dunántúlon többfelé újabb esővel, záporesővel. Élénk, helyenként megerősödő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn ál­talában 15, keleten 20 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál vasárnap 11 órakor 18 fok volt. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként meg­növekvő felhőzet, többfelé záporesővel, zivatarral. Leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—14 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Jelen­tős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 70 százalékán várható. Országos rejtvényfejtőverseny Japán autódaru Szekszárdon a Babits Mi­hály művelődési központban versenyeztek az ország leg­jobb rejtvényfejtőcsapatai. Hét város tizenhárom csapa­ta mérte össze tudását, ha­ladó és mesterfokú kategó­riában. A tét, a mesterfokú kategóriában a Gemenc-kupa volt. A csapatok egyenként 4—4 taggal versenyeztek. Mester­fokon a szekszárdiak I. csa­pata győzött. Két hibapont­Árad a Duna Vasárnap reggel, kétnapos pihenő után mindkét magyar kitűzőhajó kifutott a Duná­ra az ásványrárói vízügyi kikötőből. A vasárnapra vir­radó éjszaka ugyanis 40 cen­timétert áradt a folyó, s emiatt a hajózóúton a kitű­zőjelek egész garmadáját kell áthelyezni. A hajózás számára ideálisak a vízállási viszonyok az osztrák és a magyar főváros közötti sza­kaszon. Befejeződtek a szabadtéri játékok Befejeződtek a szegedi sza­badtéri játékok. Szombaton este tartották az utolsó elő­adást és vasárnap a játékok igazgatósága összegezte az eredményeket. A Dóm téri színház produkcióit a végle­ges adatok szerint 92 000-en nézték meg, ami közönség­rekord a szegedi szabadtéri játékok történetében. A szegedi nyári tárlat 35 000 látogatót vonzott éá több mint 300 000 forint ér-) tékű festményt és egyéb al-* kotást vásároltak meg a ki­állító művészektől. A szegedi ünnepi hetek időszakában mintegy félmil­lió turista fordult meg a vá­rosban. — Látod azt az ablakot az első emeleten? — Látom. — Ha tudnád, hány száz csókot küldtem oda valaha. — És most? — Most havonta küldök ezer forintot, gyermektar­tásra. tál megnyerték a Gemenc- kupát. A második helyen 10 hibaponttal Pécs I. csapata végzett. A harmadik helye­zett Szekszárd II. csapata lett. A haladó fokon versenyzők első helyezettje Szekszárd III. csapata, megelőzte Deb­recen második helyezett csa­patát. A harmadik helyen Pécs II. csapata végzett. A hazaiak győzelmét elő­segítette az is, hogy a műve­lődési központ ebben az év­ben lehetőséget adott rejt- vényfejtőinknek, hogy cseh­szlovák és lengyel csapattal versenyezzenek. A versenyzők helyezésük mellé értékes tárgyjutalmat kaptak. A zsűri elnöke Tiszai László, a Füles főszerkesztő­je volt. Akik a versenyen részt vettek, elmondták: jól és hasznosan szórakoztak a kettős ünnepen. A gyönki általános iskolai komplexum építése újabb szakaszhoz érkezett. Á tor­naterem falaira el kellett he­lyezni a tizenhárom darab, egyenként tizenkét tonnás fö­démlemezt. A TOTEV két autódaruja rakta egy tréler­re, az bevitte a terembe és a Pécsről erre az alkalomra kölcsönvett negyven tonna­méteres autódaru emelte őket végleges helyükre. A ki­tűnő japán gép ebben az eset­ben egy toronydarut helyette­sített, hiszen nélküle csak darupálya-építéssel, torony­daruval lehetett volna a munkát elvégezni. Fotó: Bakó Jenő OLVASTAM Szekszárd vezet Erről a Népújságban megjelent hírről nem tudom ki­nek mi jut eszébe. Idézem: „Az épített lakások alapte­rülete szerint Szekszárd jól szerepel a különböző össze­hasonlításokban. Míg a hasonló nagyságú városokban ez 62 négyzetméter, az úgynevezett »-részleges felsőfokú központokban« 58, a megyeszékhelyeken 55 négyzetmé­ter, addig Szekszárdon 67 négyzetméter az átlagos alap­terület.” Húsz évig ettem az albérlők keserű kenyerét, s meggyőződésem, a lakásigénylők arra gondolnak, ki­elégítené őket az 55 négyzetméter is, csak kezükben tud­nák végre a kiutalást. Azok viszont, akik már lakják a megyeszékhely er- kélytelen panelházait, az első hónapok boldogságán túljutva, minden bizonnyal azt vallják, az átlagos alap­terület tekintetében Szekszárd akkor vezetne igazán, ha a meglévő alapterület az otthonosság megteremtésé­re csakugyan annyi volna, amennyi. Kevesebb. Sok az aj­tó, s az alapterületet jól kihasználni a lakályosság szol­gálatába állítani szinte lehetetlen. A szobákat körülmé­nyes otthonosan berendezni: az egyéni elgondolást, a praktikus, kényelmes megoldást zavarja a nem eléggé átgondolt belső beosztás. Mindezt lakva ismeri fel a család. Továbbá úgy tű­nik, a bútortervezők és a belső tervező építészek külön utakon járnak. Ismerősöm két és fél évig kereste a meg­felelő szekrénysort. Amikor végre rátalált, kénytelen volt lemondani róla, mert a szekrénysor tíz centivel hosszabb, mint a szobafal. Szekszárd vezet. Öröm és üröm, mivel az alapterüle­tet folyamatosan használjuk, s csak olykor — rangso­roljuk. — ír. — Képrablás Szeszélyes időjárás Több mint egymillió hol­land forint értékben raboltak el képeket egy holland mű­gyűjtőtől. A többnyire XVII. századból való alkotások kö­zött van Rembrand József és Putifárné című festménye is. A rendőrség egyelőre tanács­talan a nagy gondossággal kitervelt lopással kapcsolat­ban. Az idei nyár rendkívüli időjárása sokat foglalkoztat­ja az embereket. Soha nem látott méretű esőzések áztat­ták és árasztottak el egyes vidékeket, ugyanakkor aszály sújtott más területeken. Európa egyik legmelegebb, legszárazabb nyara az idei. A kontinens egyes részein már január óta aszály pusz­tított. Az elhúzódó szárazság nemcsak a gabona- és a ta­karmánymennyiség csökke­nését okozta, hanem akadá­lyozta a folyami hajózást és a vízi erőművek teljesítmé­nye is visszaesett. Francia- országban például 2 millió tonnával több kőolaj behoza­talával lehetett csak a vízi erőművek által meg nem ter­melt energiamennyiséget pó­tolni. Ausztriában eddig ismeretlen okokból a Dunába zuhant egy nyugatnémet turistákat szállító busz. Nyolcán meg­haltak, negyvennégyen megsebesültek. (Telefotó — AP — MTI — KS) Afrika egyes részeit helyi szárazságok sújtották. A Szaharától délre fekvő Sa- hel-vidéken az esőzés követ­keztében elszaporodott rova­rok és emlős kártevők a ter­més nagy részét elpuszítot- ták. Ázsia déli részének mon­szun időjárása lehetővé te­szi, hogy India, Pakisztán és Banglades élelmiszer-szük­ségletét majdnem teljes egé­szében hazai szükségletből fedezzék. Itt az átlagos csapadék- mennyiség alig 10 százaléka hullott. A tervezett vetés- terület felét (5,5 mill, ha) ve­tették be búzával, a takar­mány olyan kevés, hogy Dél- Aausztrália állatállományát 100 000 szarvasmarhával és 2 millió juhhal kell csökkente­tem. A szárazság Ézska-Ameri- kában is súlyos károkat okoz. Kaliforniában a november óta tartó aszály következté­ben erdőtüzek, energiahiány és terméskiesés következett be. — TERRA — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon 129-01. 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen,a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069 is

Next

/
Thumbnails
Contents