Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-23 / 198. szám
1976. augusztus 23. ^PÚJSÁG 5 Tamási nemzetközi lovasnapok Megdőlt a 20 ezres nézőcsúcs Kecskeméti József (Dalmand) a minősítő verseny után átveszi a díjat A szakáiyiak nagy sikert aratott bemutatója Alkotmányunk ünnepén ismét Tamási vonzotta a legnagyobb tömeget. A háromnapos gazdag, színvonalas program kitűnő szórakozást biztosított a megye, sőt a távolról érkező érdeklődőknek. A lovasversenyek már augusztus 19-én megkezdődtek, de a gazdag, színpompás műsor 20-án minden eddigit felülmúló tömeget vonzott a járási székhelyre. Délelőtt a népviseleti bemutatón részt vevők színes, látványos felvonulásával kezdődött a.program. A Dám Hotel erkélyén a helybeli vezetőkön kívül ott volt többek között dr. Gyugyi János, az MSZMP megyebizottságának titkára is. A felvonulást a lovasok, majd a tamási gyermek tánccsoport nyitotta meg, őket követte az iregszemcsei gyermek tánccsoport, majd a járás községeiből érkezett népviseleti ruhát viselők sora. De nemcsak a járásból voltak ott: Sárköz népviseletét bemutatta a decsi tánccsoport, a madocsaiak Földesi János vezetésével arattak nagy sikert. A szakáiyiak, a pincehelyiek is elnyerték a több ezres tömeg tetszését. A szakáiyiak a búza vetésétől a kenyér elkészültéig minden fontosabb mozzanatot felvonultattak. A másfél órás felvonulást rövid szünet követte, majd ebéd után a sportpályán folytatódott — 16—18 ezer néző előtt a program. A felvonult népviseleti bemutató tagjait, a fogatokat, a lovasokat nagy taps köszöntötte. Az ünnepi megnyitót dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára tartotta: — Ünnepel az ország; tánccal, dallal, sporttal köszönti 27 éves alkotmányunkat — mondotta többek között, majd köszöntötte az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek dolgozóit, akik az aszály ellenére is lelkes, hozzáértő munkával harcoltak a jó termésért. Leszögezte: a tamási lovasnapok megyénk rangos eseménye, ahol a népi hagyományokat, viseletét felújítják, sőt ezen ma már nemcsak a magyarok, hanem a határon túlról, Jugoszláviából is érkeznek vendégek. Beszédének befejező részében a megyei pártbizottság és a megyei tanács nevében köszöntötte a versenyzőket, valamennyi résztvevőt. A lovasverseny megkezdése előtt került sor a népviseleti bemutató eredményhirdetésére, a tiszteletdíjak átadására. A meghívott együttesek közül 1. Izmény, 2. Decs, 3. Ma- docsa. A Kapos-Koppány menti községek közül: 1. Sza- kály, 2. Pincehely, 3. Regöly. A nemzetiségiek kategóriájában az első helyet Pári kapta. A rendező bizottság különdí- ját a nagykónyiak vehették át. A fogatszépségverseny négyes fogatai közül 1. Regöly, 2. Nagykónyi. A futófogatok közül 1. Felsőnyék, 2. Regöly, 3. Ozora. Itt adták át a tamási járási népművészi napok különdíját, a nagy sikert aratott vinkovci együttesnek, mely bemutatta a jugoszláviai nemzetiségiek népviseletét, táncait. A nemzetközi meghívásos lovasverseny ezúttal is színvonalas küzdelmet hozott, valamennyi versenyszámban csak nagy küzdelem után sikerült dobogóra kerülni. A három nap versenyszámainak helyezettjei : Ifjúsági díjugratás: 1. Ambrus Imre (K.-halas) Góbiéin, 2. Sári Viktor (BHSE) Ragyogó, 3. Tanács Géza (K.-halas) Vosztok nevű lo.ván. Megnyitó verseny I.: 1. Plank Egyed (Mezőszilas) Album, 2. Oberle Milan (Kassa) Moravia, 3. Micskó János (La. joskomárom) Astral nevű lován. Megnyitó verseny IL: 1. Gáspár Rudolf (Kassa) Cát Rivel, 2. Kapoli István (Simon tornya) Holló, 3. Mezei Miklós (K.-halas) Gárdista nevű lovával. Ifjúsági díjugratás: 1. Sári Viktor (BHSE) Ragyogón, 2. Tanács Géza (K.-halas) Vosz- tokon, 3. Ambrus Imre (K.- halas) Játékon. Csapatversenyben: 1. Mezőszilas, 2. Állami Gazdaságok közös csapata, 3. Kiskunhalasi Határőr Dózsa. Ebben a versenyszámban a legjobb egyéni teljesítményt Varró József (K.-halas) érte el He- ródesen. Ifjúsági csapatban: 1. Budapesti Honvéd, 2. Alap-Me- zőszilas vegyes csapat. Egyéniben legjobb: Inotai Géza (Mezőszilas) Széplányon. Szimultánugratás: 1. Sári Viktor (BHSE) Bárón, 2. Simon Gábor (Cece) Iszkirin, 3. Krizsán János (K.-halas) Játékon. Minősítő verseny: 1. Oberle Milan (Kassa) Csinzánón, 2. Horváth István (Enying) Oszkáron, 3. Kecskeméti József (Dalmand) Szivárványon. Kitartásos verseny: győztes Kneisz János (Enying) 186 centiméterrel. A háromnapos tamási program közel 25 ezer nézőt vonzott. A közönség mindvégig jól szórakozott, ami elsősorban a tamási járási népművészeti napok, valamint a tamási lovasnapok rendező bizottsága hozzáértő, jó munkáját dicséri. Elismerés illeti őket, hogy évről évre ilyen gazdag, színvonalas műsorral biztosítják a járás, sőt a megye kulturális és sportkedvelőinek szórakozását. Szakályból hozták az új kenyeret A legnehezebb akadály felett A lovasok a megnyitón Ismerkedés