Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-23 / 198. szám
XXVI. évfolyam, 198. szám. ÁRA: 0,80 Ft. 1916. augusztus 23., hétfő Mai számunkból DOLGOZNI AZ NDK-BAN (4. old.) TAMÁSI NEMZETKÖZI LOVASNAPOK (5. old.) GYŐZELEM DEBRECENBEN (6. old.) JUGOSZLÁV EGYÜTTES MEGYÉNKBEN (4. old.) Helyi igények A meovei tanácson meghökkenten fogadták az « megyei tanácson egyik kisebb városból érkezett levelet. „Településünkön a közhangulatot zavarja, hogy az üzletekben nem lehet zöldségfélét kapni. Kérjük tehát, hogy városunkat kapcsolják be a központi zöldségellátásba ...” Az illetékesek csak hümmögtek. Dunába vizet? Hiszen a helységnek jókora határa van, amelyben szép számmal élnek szorgalmas parasztasz- szonyok. Ezek saját maguknak természetesen megtermelik a zöldborsót, zöldbabot, petrezselymet, sőt a gyümölcsfák száma sem kevés. Miért kell készleteket elvonni az országos ellátásból, miért kell túrajáratokat szervezni, hogy ott is legyen zöldség. Szervezzék meg odahaza a helyi ellátást! Persze ez több munkával jár, mint egy levelet megírni, de feltétlenül célravezetőbb. Sajnos nem ritka eset, hogy országos intézkedést, központi gondoskodást kérnek a kisebb településeken olyan ügyekben is, amelyek pedig odahaza jól megoldhatók. A zöldségügynél maradva például nemcsak azt lehet közüggyé tenni, hogy nincs paradicsom a boltban, de azt is, hogy az egyébként is működő kiskertészetek adjanak árut helyi közfogyasztásra is. Ha felkeresik őket, szerződést kötnek velük, emellett pedig gondoskodnak szaktanácsadásról, magvakról, vegyszerekről, fóliáról, netalán előnevelt palántáról is, akkor a kistermelők bizonyára megoldják ezt a problémát. Utóvégre nem szerelemből kívánják ezt tőlük, hanem tisztes fizetségért. Nagyon sok olyan nagyüzem van már, amely saját maga ugyan nem ékelt be munkaszervezetébe egy kicsi kertészetet, dé rábeszélte dolgozóit, tagjait, hogy kertészkedjenek, és ehhez segítséget nyújt, nemcsak a termelésben, de a felvásárlásban és értékesítésben is. Követendő az a mozgalom is, amelyet az általános fogyasztási szövetkezetek indítottak már esztendőkkel ezelőtt a helyi húsellátás javítására. Szerződést kötnek a hizlaló kistermelőkkel és ugyanakkor létesítenek egy- egy kisebb, körzeti feldolgozó üzemet. A távolságok kicsik, fuvar alig van, ezeknek a kis vágóhidaknak, hús- feldolgozóknak a hatása azonban az országban már nagyon sok helyen jól meglátszik az ellátás javulásában. Hasonló mozgásnak lehetünk tanúi a takarmányellátásban. A jobb tsz-ek módot találnak arra, hogy saját takarmánykeverő üzemükből juttassanak tápot a tagoknak, ma már egyre inkább kívülállóknak is. A fóma a7nnhn nem csuPán mezőgazdasági. « téma azon Dán Kár lenne például kis méretű autószerviz felállításáért folyamodni ott, ahol a tsz-nek meg az állami gazdaságnak jól felszerelt üzemi karbantartó műhelye van. Ahol a 200 lóerős traktor futó javítását el lehet végezni, ott megreperálhatnak egy aprócska Trabantot is. Persze ilyen esetben nő az adminisztráció a nagygazdaságban, esetleg jobban kell ügyelni a visszaélések megakadályozására, de a fáradságot megéri, mert az a Trabant talán éppen egy saját dolgozó járműve lesz. És ha nem azé? Tovább folytatva a sort, minden „vidéki” nagyüzemben van néhány kőműves, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, esetleg szobafestő is. Ezek a szakemberek esténként és vasárnaponként — kontármunkában — úgyis dolgoznak a faluban, a nagyközségben, a mezővárosban, ugyanis egyszerűen nem tudnak ellenállni a rokonok és ismerősök ostromának. Ám nem feltétlenül szükséges a kontárkodás, megszervezheti ezt a szabályok betartásával maga a nagyüzem is. Nem az tehát a helyes út, ^ZenS^Ts mindenre központi segítséget. Tájékozódjunk, gondolkodjunk, szervezkedjünk odahaza. Különben is: „segíts magadon, az állam is megsegít”. Bizonyos, hogy ezernyi apró problémát meg lehet így oldani. Sőt. Egy- egy jobban sikerült kezdeményezés esetleg odáig fejlődhet, hogy még a környék, netalán az ország ellátásában is szerepe lehet. FÖLDEÁKIBÉLA Bejrút Palesztin tiltakozás az ENSZ-nél így ünnepeltük alkotmányunk születésnapját Tűzijáték - tisztavatás - nagygyűlések - munkás-paraszt találkozók A budapesti ünnepségek fénypontja: a hagyományos tűzijáték a Gellérthegyen Az A1 Akhbar című kairói lap értesülései szerint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet tiltakozását jelentette be Kurt Waldheim ENSZ- főtitkárnál amiatt, hogy izraeli hadihajók blokád alatt tartják Libanon kikötőit. A Palesztinái tiltakozás megállapítja, hogy az izraeli őrnaszádok nagy mennyiségű Libanonba irányított élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat foglalnak le. Bumedien algériai elnök a líbiai hírügynökségnek adott, Kadhafival folytatott tárgyalásainak eredményeit összegező nyilatkozatában kijelentette: a Palesztinái forradalom történetének legtragikusabb szakaszát éli, s ez ellentétes az arab nemzet érdekeivel. Az algériai és a líbiai elnök közös elhatározása, hogy a Palesztinái mozgalom megerősítésére törekszenek, s a mozgalomnak megadnak minden lehetséges támogatást. Szocialista hagyományainkhoz tartozik már, hogy augusztus 20-án emlékezünk az államalapító I. István királyra és ünnepeljük alkotmányunk születésnapját, megszegjük az új kenyeret. Mint 1949 óta, szocialista alkotmányunk törvénybe iktatása óta minden esztendőben, most is gazdag programmal készült az ország az alkotmány ünnepére. A fővárosban az Országház előtti Kossuth Lajos téren az állami zászló, a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél pedig a magyar nemzeti lobogó és a munkásmozgalom vörös zászlajának felvonásával kezdődött az ünnepség- sorozat. Szocialista alkotmányunkat, jól végzett, eredményes munkánkat, az új kenyeret ünnepeltük a nagygyűléseken, a látványos rendezvényeken, erőt merítve a további munkához. A fővárosban — sok ezer érdeklődő jelenlétében — tartották meg pénteken délelőtt 10 órakor a hagyományos tisztavató ünnepséget, négy katonai főiskola idén végzett hallgatói tették le a tiszti esküt. Az új tisztek fogadalomtétele után Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter mondott beszédet. Tizenegy órakor kezdődött több százezer néző előtt — a Lánchíd és a Margit-híd közötti Duna-szakaszon — a vízi- és légiparádé. Este tűzijátékkal zárult a főváros színes, gazdag alkotmánynapi programja. Több városban rendeztek augusztus 20-án nagygyűlést. Ajkán tartották meg Veszprém megye központi alkotmánynapi ünnepségét. A nagygyűlés szónoka Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára volt. Mátészalkán az új, korszerű tejporgyár felavatása után a Dr. Szentistványi Gyuláné beszél sporttelepen rendeztek ünnepi nagygyűlést. Itt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára mondott beAz ünnepség szónoka, a Központi Bizottság tagja bevezetőben hangsúlyozta: — szédet. A zalaegerszegi nagygyűlés szónoka Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront főtitkára volt. Békéscsabán a színes felvonulás után rendezett nagygyűlésen dr. Romány Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagj mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Szekszárdon, a megyei pártszékház melletti téren tartották augusztus 20-án, délelőtt az alkotmányunk évfordulója tiszteletére rendezett nagygyűlést, amelynek szónoka dr. Szentistványi Gyuláné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára volt. Az elnökségben foglaltak helyet K. Papp József, a párt Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Szabópál Antal, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága tagja, a megyei tanács elnöke és Tolna megye és Szekszárd város politikai, társadalmi és gazdasági életének kiválóságai. A Himnusz elhangzása után dr. Rúzsa János, a városi pártbizottság első titkára üdvözölte a megjelenteket, majd átadta a szót dr. Szentistványi Gyulánénak. Több mint negyedszázad telt (Folytatás a 3. oldalon). Tito a colombói értekezletről Joszip Broz Tito, jugoszláv elnök, aki szombaton érkezett haza az el nem kötelezett országok colombói csúcstalálkozójáról, Pulában nyilatkozatot adott a jugoszláv televízió, a rádió és a sajtó munkatársainak. A jugoszláv államfő hangsúlyozta, hogy az el nem kötelezett országok colombói csúcskonferenciája történelmi jelentőségű esemény volt. A colombói csúcsértekezlet tanúj elét adta az el nem kötelezett országok erejének, valamint annak, hogy a mozgalom önálló nemzetközi politikai erővé vált. „A leglényegesebbnek azt tartom — hangsúlyozta Tito —, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdésekben megegyezés jött létre a résztvevők között és valamennyien egyetértettek abban, hogy az egység és a szolidaritás a világesemények hatékony befolyásolásának nélkülözhetetlen előfeltétele.” (MTI) Lockheed-ügy Hollandiában Joop Den Uyl holland miniszterelnök a kormány elé terjesztette a Lockheed amerikai repülőgép-társaság hollandiai vesztegetési botrányáról indított vizsgálat eredményét. A jelentés elkészülte után Juliana királynő sürgősen visszatért szabadságáról a fővárosba és tárgyalt a miniszterelnökkel. Bár Juliana azóta folytatja nyári szabadságát, egyes sajtójelentések szerint a bizottság vizsgálata nem tisztázta megnyugtató módon a királynő férjének szerepét. Az uralkodó — a holland sajtó egy részének közlése szerint — annak idején közölte a kormánnyal: lemond, ha a vizsgálat eredménye nem lesz egyértelműen felmentő férje számára. Ez komoly alkotmányjogi és politikai problémákkal járna az országban, s a kormány igyekszik elkerülni a nehézségeket. Den Uyl egyelőre nem volt hajlandó közölni, nyilvánosságra hozzák-e a bizottsági jelentést s nem nyilatkozott annak tartalmáról sem. (MTI) Lisszabon Az Avante fesztiválja Az összes európai szocialista ország, köztük Magyar- ország is részt vesz a Portugál Kommunista Párt központi hetilapjának, az Avan- te-nak szeptember végi ünnepségén. Képviselteti magát Kuba is. Az Avante-fesztivált a nemzetközi szolidaritás jegyében rendezik meg. Elsősorban a szélsőjobboldali diktatúrák által elnyomott latin-amerikai népeket biztosítják harcos szolidaritásukról. Dr. Szentistványi Gyuláné beszéde