Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-01 / 154. szám
Névnap: Tihamér JÜLIUS I A Nap kél 3.50 — I nyugszik 19.45 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 8.11 nyugszik 21.43 órakor Száz évvel ezelőtt, 1876. július 1-én halt meg — 62 éves korában — Mihail Bakunyin orosz forradalmár, az anarchizmus ideológusa. O KOMMUNISTA MŰSZAKOT szerveznek szombatra az Alsótengelici Állami Gazdaság üzemei. A munka egy részében a gazdaság óvodájának játszóterét hozzák rendbe, majd a gabonatáblákon folyó idegenítési munkákban segítenek. — Express néven új cipőszaküzlelet nyitott Szekszárdon, a Széchenyi utcában a Szek- szárd—Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a Dél-dunántúli Cipő Nagykereskedelmi Vállalat. Az első nap slágerét a nagy választékban kapható gyermekcipők jelentették. ~ TELJES VIRÁGZÁSBAN van a zöldbab a Paksi Állami Gazdaságban. A gazdaság szakemberei már most jó termést ígérhetnek a legnagyobb felvásárlójuknak és partnerüknek, a Paksi Konzervgyárnak. A MEGNÉZTÉK a mohácsi csatamezőt a sárszentlő- rinci iskolás gyerekek. A tanulmányi kirándulás Decsen folytatódott, a tájház és a padlásmúzeum megtekintésével. # MAGYAR—SZOVJET barátsági nap volt Pálfán. A 40 katona vendéget lovasbemutatóval szórakoztatták a szövetkezetben, ők pedig kultúrműsort adtak a pálfaiak- nak, majd fehér asztal mellett ismerkedtek. * MÜZEUMAVATÄS Dunaföldváron. A restaurált és múzeumnak berendezett du- naföldvári vártornyot szombaton délelőtt fél 11-kor adják át a közönségnek. O SZÉPÜL Tengelic. Egyre több utca kap betonutat Tengelicen. Jelenleg a Gindli utcában folyik a kocsiút betonozása. A tanács közel 500 ezer forintot fordít az egy kilométer hosszú út építésére. A tanácsi építőbrigád két szakemberének segítségével társadalmi munkásokkal készül az út, mely jövő hónap közepén kerül átadásra. + MŰSZAKI TANÁCSADÁS. Az Autóklub szekszárdi szervizműhelyében, Tar- tsay lakótelep 10-es garázsnál július 5-én ingyenes fényszóró-beállítást és szaktanács- adást adnak, nemcsak az Autóklub tagjai részére. + PÉNTEKEN megnyílik — a három évig végzett, 20 millió forintba került rekonstrukció után — a debreceni Déri múzeum. Három kiállítás várja a látogatókat. Az első az Ecce homo terem, ahol Munkácsy Mihály híres festményeit láthatják az érdeklődők. A másik kiállítás a nagy debreceni szobrászművész, Medgyessy Ferenc életét és munkásságát mutatja be. A harmadik tárlaton a debreceni fazekasság emlékeit, történetét szemléltetik. # A JAPÄN vasutak történetében első alkalommal gondolnak a nőkre — akik hagyományosan szinte egyáltalán nem dohányoznak a felkelő nap országában. A rájuk való tekintettel — egyelőre kísérleti jelleggel — nemdohányzó kocsit állítottak be a Tokió—Oszaka gyorsvasút szerelvényein. A AZ INTERAG olyan kompenzációs üzletet kötött a bécsi INIMEX céggel, amely különböző magyar termékek ellenében lehetővé teszi kedvező árszintű zseb- számológépek behozatalát. A Microlith 113-as zsebszámológép fogyasztói ára körülbelül 1200 forint lesz. Szervizellátásáról és az egyéves garanciaidőn belüli javításáról a GELKA gondoskodik majd. — Áruld el, barátom, miért hordod mindig ezt az ócska tökfödőt? — Mert a feleségem megesküdött rá, hogy amíg ezt a tökfödőt hordom, ki nem jön velem az utcára. ~ ÖTSZÄZ MÁZSA meggy. A pincehelyi Vörösmarty Tsz melléküzemágának női dolgozói közül naponta 100—120- an szedték a meggyet két héten át. Háromnegyedmillió forint bevételhez jutott a közös gazdaság. ................................................................... Föl drengés Az eddigi jelentések szerint százötven halálos áldozata van annak a két földrengésnek, amely szombaton, illetve hétfőn rázta meg Nyugat-Iriánt. Az anyagi károkról nincs hivatalos jelentés. Meleg idő Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, legfeljebb néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete szerdán 11 órakor, Siófoknál 27 fok volt. Növényvédelmi előrejelzés Háztáji gulya Az elmúlt két hét meleg időjárása rendkívül kedvezett a szőlőlisztharmat Kórokozójának. Ennek következtében a napokban fürtön és levélen egyaránt megjelentek a betegség tünetei. A lisztharmat járványszerű fellépésének megakadályozása fokozott gonddal végzendő permetezést tesz szükségessé. Megelőzésre jól beváltak a kéntartalmú készítmények: Kolosul, Kumulus, Thiovit S, valamint a Karathane. A felsorolt permetezőszerek egyike önmagában is elegendő, de hatékonyabb védelmet biztosít a Thiovit S (0,3 százalék) + Karathane LC (0,01 százalékos kombináció. Amikor eső, vagy éjszakai harmatképződés következik be, a peronoszpóra, a szürkepenész és a fakórothadás ellen is védekezni kell. Mindhárom betegség ellen hatásos az Ortho-Phaltan vagy a Dithane M 45+Fun- dazol kombináció. A szürkepenész és fakórothadás ellen akkor lehet hatékony a vegyszeres kezelés, ha a molyfertőzést is megszüntetjük. Ehhez Ditrifon, Fiiból E, Unitron stb. szerek egyikét használhatjuk. Pincehely mellett, a legelő gémeskútjánál találtuk a háztáji tehenek felét és az őrzőket. A 63 tehén, üsző jó legelőn jár reggeltől estig. A delelőhely is kellemes, embernek, állatnak egyaránt. A pásztorok a szövetkezet tagjai. Megállapodás alapján őrzik a háztáji gulyát: a tehenes tagok fizetik a bért Zakariás Gyulának és Hegedűs Mihálynak, akik vasárnap is kihajtanak. „Reggel hatkor durranik az ostor”, mondja Zakariás Gyula. Tíz év óta tehenész a Vörösmarty Tsz-ben. Meleg ebédet nem esznek, kivéve a pünkösd, a búcsú, az augusztus 20-a és a két vásár napját, amikor szabadok. Persze esténként is szabadok mindennap, de akkor már nem a gulya szomszédságában hevernek le, hanem a tv-készülékiiiiiiiiiiiiumiiiiiimimmiiimmimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiu Az ellenőrzések tapasztalatai Tegnap délelőtt Szekszárdon tartotta soron következő ülését a MÉSZÖV elnöksége. A testület tagjainak Horváth János MESZÖV-elnök- helyettes tett jelentést a lejárt határidejű elnökségi határozatok végrehajtásáról. Második napirendi pontként a Nagydorog és Vidéke ÁFÉSZ elnöke tájékoztatta a testületet arról, hogy a szövetségi ajánlások, útmutatások miként hasznosulnak a szövetkezet munkájában. Harmadik napirendi pontként Horváth János elnök- helyettes „A közgazdasági szabályozó rendszerben bekövetkezett változások várható hatása a gazdálkodás hatékonyságára” címmel tartott beszámolót. A takarékszövetkezeteknél végzett revíziók tapasztalatait Trieber Dezső, a takarék- és lakásszövetkezeti titkárság vezetője ismertette az elnökség tagjaival. Ülésének befejező napirendi pontjaként a szekszárdi lakásszövetkezetek gondnokságának létrehozásáról, a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételekről tárgyalt a megye fogyasztási szövetkezeteinek elnöksége. iiiiimiimiiimiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiimiimiiiiimiimiiim Régi az újban Tegnap kézbesítette a posta a Tolna megyei Nép^ újság utolsó, magasnyomásos példányát. A régi lapunk tegnapi első oldalával ma találkozik utoljára az olvasó. Pincehely GÁZSZIVÁRGÁS Elhárult a veszély A pincehelyi vasútállomáson a nagy meleg hatására a propán-bután gázt tartalmazó vasúti tartálykocsikban túlnyomás keletkezett. Több vagon biztonsági szelepe megnyílott és a gáz a levegőbe szökött. A tűzoltóság nagy erőket mozgósított. Ha az el nem égett gáz a környező épületekbe, gépkocsik vezetőfülkéibe vagy más helyiségekbe kerül és ott szikrát vagy lángot kap — nagy károk keletkezhettek volna. Még egy tizenegy kilós palack felrobbanása is nagy kárt okozhat. Itt pedig több ezer köbméter gázról volt szó. A gázszivárgás megfékezésére kivonult a siófoki, a dombóvári, a szekszárdi, a székesfehérvári, a kaposvári és a dunaújvárosi állami tűzoltóság, akiknek segítettek a munkában a pincehelyi önkéntes tűzoltók és a PB Vállalat tűzoltósága is. A tűzoltók a környék épületeit azonnal áramtalanították, á közúton és a vasúton a forgalmat leállították, teljes dohányzási és nyíltlánghasz- nálati tilalmat rendeltek el. Az épületekben a gáz és levegő koncentrációját műszerekkel állandóan mérték. Az állomáson lévő több mint harminc tartálykocsit vízsugarakkal hűtötték és háromórás aktív hűtés után a tártályok nyomása csökkent, a szelepek lezártak. A munkát nehezítette, hogy sem az állomáson, sem a mellette lévő pb-lefejtő szivattyútelepen nem állt rendelkezésre elegendő oltóvíz. A tűzoltók ingajárattal szállították a vizet. A veszély a tűzoltók a pb- gáztelep, a MÁV dolgozói és a rendőrök összefogása eredményeként elhárult. A hasonló esetek megelőzése érdekében az illetékesek több intézkedést tettek. OLVASTAM & Erik a búza Megfordul a fejemben: a témát agyonírtuk, ezerszer „megénekeltük”, felesleges vele tehát újból előhozakodni. Ne bosszantsuk a hőségtől megviselt és ingerlékeny olvasót, aki rég tudja, a gabonabetakarítást gépek végzik, néhány ember dolga csupán az aratás, „lemegy” simán, s ezzel kizárólag azok törődnek, akik benne vannak. A hőség, az, hogy hétágra süt a Nap, mégis gondolatokat ébreszt bennem, nem a régi aratásokról, a régi aratókról. Egyre fogyatkozva még közöttünk élnek és ilyenkor, Péter-Pál körül nyugtalanul kémlelik az eget, a határt, s ellenállhatatlan kényszert éreznek, hogy eperfa alá ülve megkalapálják a kaszát, ök még emlegetik, hogy hajnali kettőtől vakulásig dolgoztak a tarlón, s ott rogytak össze valamelyik búzakereszt tövében, ájult álomba zuhanva, pihenni néhány órát. Június utolsó vasárnapját otthon, bácskai falumban töltöttem. A sörözgető vének asztalukhoz parancsoltak, megtudakolni tőlem: „Tifelétek, Tolnában is kombájn csinálja?” „Felénk is, miként országszerte”. Hát akkor erre igyunk. Ittak, s múltba merülve hallgatták a kaszasuhogást. Érik a búza, a búza, a búza. Érzem a frissen sült cipó illatát. Sz. P. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2,., Telefon 129-01. 123-61. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen, a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21 — Felelős vezető SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám : 25 069