Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-09 / 161. szám

© IÉPÜJSÁG 1976. július 9. Ügyességi verseny Tengeticen Még az év elején — ami­kor megkezdődött az öreg­fiúk labdarúgó-bajnokságá­nak szervezése — felvetődött a javaslat, hogy a nyáron, egész napos összejövetelen találkozzon a 21 csapat sportolója és azok családtag­jai. Ennek megvalósítására kerül sor július 18-án, jövő vasárnap, Tengelicen. A helybeli termelőszövetke­zet vezetőségének jóvoltából — komoly támogatásuk mel­lett — nemcsak labdarúgó­mérkőzés lesz Tengelicen, hanem egész napos sportmű­sor. Női kézilabda, kispályás labdarúgás, ökölvívás, fogat- és lovasbemutató, repülőmo­dellezés mellett lesz az autó­sok és motorosok részére ügyességi verseny is. Az autó és jnotor ügyes­ségi versenyre bárki nevez­het. Kérjük azonban, hogy indulási szándékukat legké­sőbb 12-ig közöljék levélben sportrovatunkkal. (Szekszárd, Beloiannisz u. 2.) Dombóvár Sporttabor Az atléták bemelegítő gyakorlata a futópályán. Az idén is lehetőség nyí­lik a serdülő korú sporto­lóknak, hogy a nyári hóna­pokban továbbképezzék ma­gukat, gyarapítsák tudásukat. A megyei sporthivatal az il­letékes szövetségek bevoná­sával hat sportágban ren­dez táborozást ezekben a hetekben. Mi a dombóvári tábort látogattuk meg, ahol a cselgáncsozók és az atléták képzése folyt. A Baranya me­gyei cselgáncsozók Benkő Jenő edző irányítása mellett szorgalmasan gyakoroltak. Az atlétákkal Tarr Imre, a fiatal, tehetséges testnevelő foglalkozott. Tőle kértünk rövid tájékoztatót: — A táborban lévő atlé­ták száma harminc, azonban itt van köztünk a dombó­vári fiatalok közül is né­hány, hisz kitűnő alkalom nyílik tudásuk fejlesztésére. A cselgáncsozóknak meg kell tanulniuk úgy esni, hogy ne üssék meg magukat. Gratulálunk ! Domokos Sándor Dombó­váron játszott éveken át a szövetkezeti csapatbah. Ké­sőbb Kisdorogra költözött és ott folytatta a MEDOSZ szí­neiben az eredményes játé­kot. Egy éve Bonyhádra köl­tözött, jelenleg az öregfiúk csapatában játszik, méghozzá eredményesen. A dicséret azért illeti, mert mint edző is, kitűnő eredményt tud felmutatni. A Bonyhádi Vasas labdarúgó- csapata a tavaszi szezon ele­jén a 16. helyen állt. Ekkor kérték fel a bonyhádi veze­tők Domokos Sándort, hogy vállalja el az együttes edzé­sét. Domokos eleget tett a kérésnek és, hogy milyen eredményes munkát végzett, azt legjobban bizonyítja: a Bonyhádi Vasas a 8. helyen fejezte be a bajnoki idényt. Bár sokan kérték erre, de nem tudja tovább vállalni az edzőséget — munkahelyi el­foglaltsága miatt. Az elmúlt négy hónapban megmutatta, hogy Bonyhádon is lehet kellő szakértelemmel — lelkesedéssel — ered­ményt elérni. KéiiEabdasáta A Szekszárdi Szövetkezeti SE NB Il-es női kézilabda­csapata, valamint a Simon- tornyai BTC női gárdája Jugoszláviában, Bácskatopo- lyán szerepelt. A szekszárdi csapat már tavaly is részt vett a „Harcos nő” elneve­zésű nemzetközi tornán és elnyerte a vándorserleget. Ezúttal azt ismét a szekszár­diak hozták el. A szekszárdi gárda Göttlinger József, a Bőrdíszmű Vállalat igazgató­jának és Horváth Györgynek, a városi pártbizottság mun­katársának vezetésével uta­zott Jugoszláviába. Kitűnő légkörben, izgalmas mérkőzéseket játszott a szek­szárdi csapat. A két Tolna megyei együttes eredményei. Topolya—Simon tornya 12:10 (félidőben 9:4-re vezetett Si- montornya), Szekszárd—Sza­badka 14:10, Simontornya— Flóra 13:13, Simontornya— Zenta 6:9, Szekszárd—Topo­lya 15:13. A torna végered­ménye: 1. Szekszárdi Szövet­kezet, 2. Bácskatopolya, 3. Becse (Flóra), 4. Szabadka, 5. Zenta, 6. Simontornya. A szekszárdi játékosok kö­zött a 42 gól a következő­képp oszlik meg: Laborcz Erzsébet 15, Sztáronszky Gi­zella 8, Czakó Mária 6, Ver- hás Anna 4, Szabján Márta 4, Gaszler Mária 2, Zimmer­mann Mária 2, Zsinkó Mária 1 gólt szerzett. Olimpiáról - olimpiára Aranyak, arcok, pillanatok Francina Blankers Koen, született 1917-ben. Amikor a negyedik aranyérmét nyerte a londoni olimpián, az egyik legnagyobb vetélytársnője, az ausztrál Strickland megkér­dezte tőle: — Csak azt szeretném tud­ni, hogy tudod összeegyeztet­ni a rendszeres edzést a ház­tartási munkával? — Pihentet a fizikai mun­ka — válaszolt Blankers Koen. — Amíg ott állok a konyhában és főzöm az ebé­det fiamnak, kislányomnak és a férjemnek, addig átgon­dolom az előző edzés vala­mennyi fontos mozzanatát. Mindent pontosan elemezek, mi volt jó, mi volt rossz. Eh­hez hozzásegít, hogy férjem, aki edzőm is, gyakran bejön hozzám, amikor főzök és köz­ben beszélgetünk. — Ideális házasság a tied, Fanny — mondta elismerő­leg Strickland. — Nagy előnnyel indulsz a versenye­ken. — Kétségtelen — válaszol­ta Blankers Koen —, mert amíg egy más atlétanő csak naponta 2—3 órát tölt együtt az edzőjével, én a nap mind a 24 órájában vele vagyok. Mindig a pillanatnyi erőnlé­tem, a hangulatom szerint szabja meg, hogy milyen erős munkát végezzek a pályán. Blankers Koen sikereit nemcsak ennek a körülmény­nek köszönhette. Már közép- iskolás korában szenvedé­lyesen szerette az atlétikát. Minden ágával, ami csak nő­nek való, megpróbálkozott. Futott síkon, gáton, ugrott távolba és magasba. Már nyurga diáklányként meg­kezdte az éremgyűjtést, soro­zatosan nyerte a versenye­ket. Korán elhatározta, min­dent megtesz, hogy jól szere­peljen az olimpián. A háború azonban közbeszólt, és csak­nem megakadályozta a hosz- szú hajú Fanny terveinek megvalósítását. 1936-ban a berlini olimpia idején, bár a holland atlétanő ekkor már 19 éves volt, még nem jutott el pályafutása zenitjére. így nemhogy aranyérmet, de még helyezést sem tudott elérni. — Ne szomorkodj Fanny — vigasztalta az egyik barátnő­je. — Csak úgy végezd edzé­seidet, mint eddig és meglá­tod, legközelebb sikerül. Fanny megfogadta a taná­csot. De nem gondolta ekkor, hogy nemcsak az 1940-es, hanem az 1944-es olimpia is elmarad, mert a világot láng­ba borítja a háború. Az 1948-as londoni olim­pián Blankers Koen elérte ugyanazt a teljesítményt, mint 1936-ban Jesse Owens, és négy aranyérmet nyert. Kezdte azzal, hogy megnyer­te a 100 méteres női Síkfu­tást, majd első lett a 80 mé­teres gátfutásban is. Ekkor kijelentette: — Aranyéremre pályázom a 200 méteres síkfutásban is... Valóra tudta váltani ezt a tervét is. Fanny Blankers Koen négy esztendővel később, 1952-ben Helsinkiben is rajthoz állt. Most éppen fordítva történt, mint korábban Londonban. A versenyek kezdete előtt rengeteg nyilatkozatot kértek tőle az újságírók. Később már nem ostromolták kérdések­kel. Blankers Koen egyetlen számban sem került a dön­tőbe. Később is megpróbálkozott még nagy versenyeken, de a győzelem elmaradt. Fájó szívvel mondott búcsút a pá­lyák salakjának. De csak mint sportoló, mert később a hol­land női atlétacsapat szak­vezetője lett. Ma is sport­vezetőként tevékenykedik. MOLNÁR KÁROLY 8. Jevgenyij Karpov, orvos: 21 óra 30 perckor Szergej Koroljov lé­pett a kis házikóba. Amikor meggyőződött arról, hogy nincs semmi probléma, szép álmokat kívánt, majd elfoglaltságára hi­vatkozva, már éppen távozni készült, de menet közben azért még egy pótadag op­timizmus belénk csepegtetésére is talált módot: — Figyelmeztetni akarom önöket, hogy néhány év múlva sokkal egyszerűbben tör­ténik majd az űrutazás: szakszervezeti be­utalóval... Jurij Gagarin: Felkacagtunk. A főkonstruktőr ekkor a karórájára vetett egy pillantást, és sietve távozott. 21 óra 50 perckor az orvos megmérte a vérnyomást, a hőmérsékletet, ellenőrizte a pulzust. Minden a legnagyobb rendben: a vérnyomás 115/75, a hőmérséklet 36,7, a pulzus 64. — Most pedig aludni! — mondta. — Aludni? Kérem. — egyeztem bele szófogadóan és ágyba feküdtem. A szoba másik ágyán Germán helyezkedett el. — Ne segítsek nektek elaludni? — kér­dezte az orvos és a zsebébe nyúlt. Mindketten egyszerre utasítottuk vissza az altatót... Percek múltán elaludtam. Jevgenyij Karpov, orvos: Éjfél után három órakor, amikor a gond­jaimra bízott két pilóta már ötödik órája mélyen aludt, Koroljov nézett be a kis házikóba. Mutatóujját az ajkára tette és alig hallhatóan pisszegett, majd halkan végigment a folyosón és benyitott abba a szobába, amelyben Jurij és Germán aludt. Amikor meggyőződött róla, hogy alusznak, nesztelenül visszahúzódott és kézmozdula­tokkal a tudtomra adta, hogy nála minden rendben van. Amint később megtudtam, tőlünk egyenesen a starttérre indult, ahol éjjel három órakor megkezdődött az utolsó ellenőrzés. Jurij Gagarin: Orvosunk egész éjjel nem hunyta le a szemét. A kis házikó körül sétált. Nyug­talanították az országúton elhaladó gép­kocsik, meg a szerelőműhelyből behallat­szó hangok. Mi pedig úgy aludtunk, mint az újszülött csecsemők, semmit sem hal­lottunk és mindezekről csak később sze­reztünk tudomást. III. A DICSŐSÉG NAPJA Jurij Gagarin: Fél hatkor az orvos belépett a hálóba és könnyedén megrázta a vállamat. — Júra, ideje felkelni! ■ — hallottam. Azonnal felkeltem. Felkelt Germán is. — Hogy aludtak? — kérdezte a doktor — Ahogy tanították — feleltem. Germán Tyitov: Sokan csodálkoznak, hogyan tudtunk aludni a rajt előtti éjszakán. Ez szakmai szokás — repülés előtt feltétlenül ki kell az embernek aludnia magát. Csaknem egyszerre ébredtünk. Ez a nap is úgy kez­dődött, mint a többi, reggeli tornával. Általában minden a megszokott napi­rend szerint történt. Tubusokból reggeliz­tünk. Először húspürét, aztán fekete­ribiszke dzsemet, majd kávét. Amikor a soron következő tubust kinyomtuk, Jurij tréfálkozott : — Az ilyen étel csak a súlytalanság ál­lapotában jó — a Földön kinyúlna tőle az ember. Nyikoláj Kamanyin, vezérezredes: Az Állami Bizottság reggel hat órakor rövid ülést tartott. A jelentések1 így fog­lalhatók össze: „Minden rendben, minden kész !” „Nincs kérdésem, végre lehet hajtani a fellövést.” Az ülés után aláírtam az űrhajós repü­lési feladatát, és elmentem megnézni, ho­gyan folyik az orvosi ellenőrzés és beöltö­zés az űrszkafanderbe. Jurij Gagarin: Odajött hozzám Szergej Pavlovics. Elő­ször láttam ilyen gondterheltnek és fáradt­nak. Úgy látszik, az álmatlan éjszaka meg­viselte. Néhány tanácsot adott és javasla­tot, amelyeket még soha nem hallottam, és amelyek jól jöhettek a repülés alatt. Úgy tűnt, hogy miután látott bennünket, és be­szélgetett velünk, egy kicsit vidámabb lett. — Minden rendben lesz, minden sikerül! — mondtuk együtt Germánnal. Andriján Nyikolájev: Amikor Júra felvette a szkafandert, az űrrepülőtér munkatársai autogrammot kér­tek tőle. Júra csodálkozott. Ezek voltak élete első autogrammjai. Aztán beültünk az autóbuszba és elin­dultunk a rajthely felé. Jurij Gagarin: A busz gyorsan haladt az úton. Már messziről megláttam a rakéta ég felé törő ezüstös testét, amelyet hat, összesen húsz­millió lóerő teljesítményű hajtómotorral láttak el. Minél közelebb értünk a rajt­helyhez, annál nagyobb és nagyobb lett a rakéta. Hatalmas világítótoronyra emlékez­tetett, a felkelő Nap első sugarai vissza­verődtek hegyéről. Nyikoláj Kamanyin, repülő-vezérezredes: A buszból kiszállva Júra és társai egy kicsit elérzékenyültek. Összeölelkeztek, megcsókolták egymást. Gagarint szinte erő­szakkal kellett kiszakítanom a kísérők öle­lő karjai közül. L. I. Brezsnyev köszönti Gagarin őr­nagyot kitüntetésekor. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents