Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-30 / 179. szám
1976. július 30. ^PÜJSAG 3 e Szabó András, Aranyos István, Peszteric Alajos és Jankovics Lajos — Verával. A TEHENÉSZETI telepen most csend van, a hajnali munka már rég „lefutott”, ki-ki hazament, pihenni vagy a háztájiba. Reménytelen próbálkozás lenne ilyenkor összehozni a brigádot. Jankovics Lajos telepvezető, Aranyos István fejőgulyás brigádvezető, Szabó András ellető és Peszteric Alajos in- szeminátor azonban itt van. — Igen, én voltam, aki akkor május elején a brigád nevében beszéltem — mondja Aranyos István. Jól meggondoltuk előtte, hogy megígérhetjük-e, alaposan megbeszéltük mit kell tennünk. És amint a számok is mutatják, sikerült. A brigádról csak annyit, hogy 1970-ben alakult, azóta már elnyertük a bronz- és az ezüstfokozatot. Tavaly lett volna esedékes az arany, de a visszaesés miatt nem kaptuk meg. Ahogy most állunk, jövőre biztosan meglesz. Harminc- három tagú a brigád, köztük nyolc a nő. A zöm, huszonnégy fő, tehenész. — Hogy mi a titka az eredménynek? — Nincs ebben semmi boszorkányság. Pontosan, lelkiismeretesen, fegyelmezetten kell dolgozni. — Ha boszorkányság nincs is benne — veszi át a szót Jankovics Lajos —, azért nem árt egy-két bevált módszerről beszélni. Arról, amit kilenc éve csinálunk. Az egyik, a takarmányozás. Tessék, itt van a grafikon, a zöldtakarmányozási program. Április utolsó dekádjától szeptember végéig pontosan elő van írva, hogy mikor, milyen zöldtakarmányt kap a jószág. Lényeges, hogy egy időben legalább kétfélét és hogy ez se túlságosan zsenge, se elvénült ne legyen. Mi úgy láttuk jónak, szinte az elejétől kezdve, hogy ezt csak saját zöldtakarmány-ellátás- sal lehet biztosítani. A legtöbb helyen a növénytermesztési ágazat adja a zöldtakarmányt a tehenészetnek, nálunk mi termeljük meg. A növénytermesztők minimum száz-kétszáz holdban, vagy hektárban számolnak, nem is lehet elvárni tőlük, hogy „centizzenek”, egyszerre öttíz holdat vessenek el. Nem is lehet őket érdekeltté tenni ebben. Ám nekünk megéri. És meg is tudjuk csinálni, hogy mindig friss zöldet kapjanak a tehenek. AZTÄN: az abrakot „érdem szerint” osztjuk. Hat literig nincs egy szem abrak se. Hat liter tejen felül literenként 40 deka abrak jár. De ezt aztán megkapja a tehén. Tessék, itt van a fejtáblája az Arany 2478-nak: tavaly 5893 kg 4,36 százalék zsírtartalmú tejet adott. Bikanevelő tehén. A tábla hátlapján ez a 3-as szám azt jelenti, hogy reggel is, este is, három kiló abrakot kap. Ezért cserébe naponta 21 liter tejet ad. — És honnét tudják, hogy mire képes a tehén? — Először „előlegezünk” neki. Ellés után három hónapig 80 dekával több abrakot kap. És ha „megszolgálja”, továbbra is kapja, esetleg még többet. Ha nem, elvonjuk tőle. Igen fontos, hogy a tehenész kifejje a tejet, ne hagyjon bent egy decit sem. Most arról nem beszélek, hogy a vezetőknek mi mindenre kell ügyelni, kezdve a jó képességű állomány kialakításával, a munkaszervezéssel, és ha szükséges, a fegyelmezéssel is. Minden téren nagy segítséget kapunk a pártszervezettől és már maga az is nagy segítség, hogy évek óta szocialista brigádban dolgozik ez a harminc- három ember. Nagyon fontos a pontosság, hiszen az embereknek élő szervezettel van dolguk, mindegyiknek megvan a „belső órája”. — AZ SE MINDEGY, hogy jobbról vagy balról fejjük-e, — mondja Szabó András. — Ha megszokta balról, nem szabad a másik oldalról megközelíteni. Van, amelyik szereti, ha fejés közben simogatják vagy becézik, van amelyik jobban szereti a borsós napraforgót, a másik meg a vörösherét. A tehenész, ha ismeri a teheneit — nálunk egy ember 27 tehenet gondoz — mindegyiknek tudja a jó vagy rossz tulajdonságait, mit szeret, mit nem és ezt figyelembe veszi, jobb eredményt érhet el. Lajos bácsi az előbb a belső óráról beszélt. így is van. Mindig ugyanabban az órában, sőt percben etetni, fejni. Nem kezdheti a tehenész egyik nap a sor egyik végén, másnap meg a másik végén. És nem késhet a kezdéssel... — És a verseny, a földe- siek? — Mi csak örülünk, ha felülmúlnak bennünket, — mondja a telepvezető. — De ebbe azért lesz beleszólásunk. És ha mégis, tulajdonképpen az is a mi eredményünk. Földes és Gerjen „felhozásában” nagy szerepünk volt, évek óta tőlünk kapják a tenyészanyagot. Még ha az első időkben volt is bennünk némi sovinizmus, ma már az egész állományunk jó, ha akarnánk, se tudnánk gyengébbeket adni. Persze, az lenne az igazi, ha sok ilyen Veránk lenne — mutat a falon lévő színes fényképre. Kiderül, hogy Vera a gya- paiak büszkesége. „Alapító tag”, kilenc éve itt született Gyapán. 1970-ben aranyérmet „hozott” az országos mezőgazdasági kiállításról. Családalapító, az istállóban mellette van hat „lánya, unokája”, „ök” is a Vera nevet viselik. Egyik „fiáért” 1971-ben 86 ezer forintot fizetett a központi mesterséges megtermékenyítő állomás, a másikat a napokban vásárolta meg 120 ezer forintért.- Azért „csak” ennyiért, mert ez a maximum, amit bikáért adhat. De ezzel nem fejeződött be hasznot hozó szerepük a Paksi Állami Gazdaságban. Ha beválnak, a tőlük értékesített sperma árának 20 százalékát kapja meg rendszeresen a gazdaság. Vera eddig testsúlyának hatvannégyszeresét adta tejben, igazán nehéz lenne kiszámítani, hány százezer — vagy millió? — forint hasznot hozott eddig a gazdaságnak. És még menynyit fog. MERT VERÁT nem vágják le. Még két-három borjút biztosan várnak tőle, ma naponta 21 liter tejet ad. Kivételes bánásmódban részesül. Míg „társai” nappalra a karámban vannak, „ő” szabadon jár-kel, sétál a parkban. J. J. Pincehelyiek a községükért A tavalyi Vörösmarty-év- forduló alkalmából megszépítették községüket a pincehelyiek. A lakosság társadalmi munkáinak nagy része valamiképp az évfordulóhoz kapcsolódott. Ha csak a jelentősebb vállalkozásokat soroljuk fel, akkor is van miről beszámolni. Pincehelyen lakossági összefogással készült el az iskolai sportudvar, a Kinizsi téri atlétikai pálya, az óvodában a betonalapú vaskerítés, a babaház, a szovjet hősök emlékművéhez vezető lépcsősor... A munkából a felnőttek mellett az általános iskolások is kivették a részüket. Háromszáz kisdiák közel 27 ezer facsemetét ültetett el a község területén. Erre az évre 560 ezer forint értékű társadalmi munkát terveznek Pincehelyen. Mint a tanács elnöke, Pály Dezső elmondotta, még nincs mindegyik társközségből adatuk az első félévben ott már teljesített társadalmi munkáról, de az eddig beérkezett jelentések is reménytkeltőek. Pincehelyen a közutak rendbehozatalánál a tsz gépműhelyének dolgozói 129 ezer forint értékben végeztek társadalmi munkát. A kórháziak a nővérszálló környékének tereprendezésénél és a kórházi pinceklub kialakításánál 111 ezer forint értékű társadalmi munkával jeleskedtek. A községi KISZ-bi- zottság irányításával a fiatalok az Erzsébetkertben kiala- kitandó ifjúsági parkban közel nyolcezer forint értékben végeztek talajmunkát. Nagyszékelyből 16 ezer forintos társadalmi munkáról érkezett hír. Megszigorították a szeszárusítást A belkereskedelmi miniszter az érdekelt szervek vezetőivel egyetértésben módosította és kiegészítette a szeszes ital értékesítését szabályozó korábbi, 1972-ben kiadott rendeletét. Eddig csak a gyárak, az építkezések, a bányák büféiben volt tilos a szeszesitalértékesítés, a hivatali munkahelyi büfékben palackozott italokat árusíthattak. Az új rendelet általánossá tette a tilalmat. Előírja, hogy a munkahelyeken lévő üzletekben, vendéglátóhelyeken munkaidő előtt és alatt semmiféle szeszes italt nem szabad árusítani vagy kimérni. Tilos a szeszes italok fogyasztására ösztönző reklám 'és a hirdetési tevékenység. A Magyar Közlöny 59. számában megjelent és hatályba lépett rendeletet szeptember 1-től kell alkalmazni. A kórház dolgozóinak társadalmi munkájával kialakított pinceklub egyik helyiségében kis előadótermet rendeztek be. Közös felelősséggel helvzet I annak ellenére, hogy halló- ----------------—---------!—! távolságon kívül történt, teljesen világos volt. A vasutasruhás férfi kislányával együtt odaállt a munkahely vezetője elé, papírokat adott át neki, majd néhány szót váltott vele és elköszönt. A lány maradt. És maradni is fog, lehet, hogy csak néhány hónapig, de lehet, hogy évekig, és megtörténhet, hogy csak nyugdíjaztatása esetén válik meg munkahelyétől. Munkába állásról volt szó, az apa intézte — gyermekének segítendő — a papírokat, kötelességének érezte, hogy a nyolc osztályt végzett kislányát elkísérje első munkahelyére, az első munkanapra. A z édesapa tekintete mindent elárult; tele volt bizakodással, s némi büszkeséggel: — Lám, a lányomból dolgozó ember lett. Tekintetében azonban ott bújkált az aggodalom is; „Vajon jó helyre hoztam-e a lányomat, vajon jó kezekbe került-e, vajon nem keserítik-e meg az életét?” Az ilyen és az ehhez hasonló jelenetek mostanában gyakoriak az országban, de gyakoriak megyehatárainkon belül is. Feltételezem, szűkebb hazánkban több ezer fiatal állt, vagy áll munkába az elmúlt vagy a közeli napokban. Üzemeink, intézményeink, gyáraink vérkeringése felfrissül, s nemcsak azért, mert új arcok jelennek meg a munkahelyen, hanem azért is, mert ezek a fiatalok — 8 általánost végzett lányok, fiúk, ifjú szakmunkások, érettségizettek, friss diplomások — magukkal hozzák az iskolapadokban megszerzett tudást, a fiatalos tenni akarást, a fiatalos lendületet. Gondolom, valamennyien meg akarják váltani a világot, első munkahelyükön valami újat akarnak megmutatni, valami olyat, amiről azt hiszik, hogy azt csak ők tudják. És ez a jó, ez az egészséges. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy általános érvényűek, hiszen a fiatalok többségét ezek a tulajdonságok jellemzik. Eddig a dolgok egyik oldala, s most nézzük, mi van a másik oldalon, a munkahelyeken, az üzemekben, az irodákban. Félek, I hogy a befogadók nem mindig és nem __________l—! mindenütt érzik át felelősségüket. Aláírom; néhány rossz példából még korai lenne általánosítani, de a fiatalok munkába állásakor már-már menetrendszerűen visszatérő téves nézeteket, felfogásokat, magatartásbeli hibákat nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Tudom, hallottam például, hogy amikor a friss diplomás elfoglalta eiső munkahelyét, főnöke mindjárt ráförmedt; „Pajtikám, ne vágj föl a diplomádra, itt melózni kell szakadásig, s nem az igazgatói székre áhítozni!” Mondanunk sem kell, pályakezdő emberünket leforrázták, néhány hónapra tökéletesen elvették a kedvét a munkától, s hiába hangoztatta, esze ágában sincs kezdő ember létére — még ha diplomás is — az igazgatói székre áhítozni, csupán dolgozni akar, de kijelentéseit idősebb kollégái kétkedve fogadták, s ösz- szesúgtak a háta mögött. M ás. A fiatal szakmunkás — élve az üzemi demokrácia adta lehetőségekkel — egyhónapos munkaviszonya után kifejtette az üzem vezetőjének, hogy művezetője az elmúlt négy hét alatt a szakmához való teljes nemértésről tett tanúbizonyságot, úgymond, ugatta a szakmát. A fiatal szakmunkás nem lázongott, nem szájait, állítását tényekkel, érvekkel bizonyította, s odáig vitte „merészségében”, hogy művezetőjéről brigádgyűlésen kimondta: ez az ember többet árt az üzemnek, mint mint amennyit használ. Kijelentését vizsgálat követte. A vizsgálatot végző bizottság tagjai, felfedve a valós helyzetet, egyértelműen kiálltak a fiatal szakmunkás mellett. Sajnos az üzem vezetője kínosnak találta, hogy egy régi művezetőt más munkakörbe helyezzen át. Kézenfekvő, hogy éppen a művezető gondoskodott most már arról, hogy az igazságot szerető, a munkahelye iránt felelősséggel tartozó fiatal kollégáját odébb- állásra kényszerítse. Úgy vélem, a fenti példák is bizonyítják, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben mindnyájunkra és minden munkahelyen nagy felelősség hárul. Hiszen mi vagyunk azok, akik régi dolgozókként fogadjuk az újakat. A régi dolgozókra vár, hogy fiatal kollégájukat bevezessék munkahelyük mindennapos életébe, s talán nem túlzás, ha azt mondjuk, felkaroljuk őket, s átsegítjük a kezdőket a beilleszkedés nehézségein. Tudom, hogy az előbb felsorolt példák nem általánosít- hatóak, de egyedi jellegük ellenére sem kezelhetjük őket úgy, mintha nem is léteznének. Valamennyiünk számára öröm, hogy az egyre szélesebb méretekben kibontakozó szocialista brigádmozgalom ezen a téren valami újat, valami régen várt előrelépést jelent. Kiindulási I pontunk csak egy lehet:-------------------------------! mindnyájunk feladata, hogy k épessége, tehetsége, szorgalma és munkabírása szerint a legjobbat nyújtsa. Ilyenformán eleve nem kezelhetjük le a munkába álló fiatalok munkaerejét, alkotó- készségét, tehetségét. Csak így, velük együtt tehetünk többet céljaink megvalósításáért. VARGA JÓZSEF
