Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-28 / 177. szám
a Képújság 1976. július 28. Hányszor omlott le a Dobó-bástya? Jogszabályokról- röviden Olvasóink közül többen kértek bővebb felvilágosítást az egri vár falának leomlásával kapcsolatban. Az alábbiakban dr. Kapor Elemér válaszol, a helyszínről. 1976. július 18-a, nevezetes időpontként szerepel majd az egri vár újabb kori történetében. Ezen a napon omlott le a Dobó-bástya nagy része, s indult meg az egész bástyafal. Régi történelmi emléket borítottak be az omlás porfelhői. Dobó István 1548-ban vette át az egri vár parancsnokságát és nyomban hozzáfogott a városfelöli rész megerősítéséhez. Ekkor épült meg a róla elnevezett bástya. A bástya építésén és a falakat övező várárok munkálatain három éven keresztül Heves megye egész jobbágysága és ezernél több napszámos dolgozott, akiket Dobó Pozsony és Rimaszombat környékéről hozatott. Közöttük 541 nő is volt. A vár védelmén ezek a nők dolgoztak először. A bástyához a köveket a felnémeti, makiári, ceglédi és kistályai bányákból vágatta. A munkálatokat olasz kőfaragók és kőművesek vezették. Az 1552-es ostrom nagyon megviselte a bástyát. Nem csoda, hiszen a közelben, a mai Május 1. utcai templomnál voltak Arszlán bég ágyúállásai. Ez volt a bástya első élete. Az ostrom után a bécsi udvari kamara és a haditanács egész sereg kiváló olasz mérnököt küldött az újjáépítés megvalósítására. Közülük Paolo Mirandola, Pietro Ferrabosco, Carlo Theti, Ottavio Baldigara és Christo- foro Stella nevét ismerjük. A tervek alapján a bástyákat rendbe hozták, a falakat megerősítették. A második nagy török ostromot 1596-ban maga III. Mohamed szultán vezette. Október 4-én a török elkezdte töretni a Dobó-bástyát, s golyói rést is ütöttek rajta. Ibrahim pasa ekkor rohamot parancsolt, de azt a várőrség vitézül visszaverte. Ezer török életébe került a bástya ostroma, a védők közül harmincán estek el, ugyanannyian megsebesültek. A török sereg árulás folytán október 13-án elfoglalta a várat. Ez volt a bástya második élete. A törökök Memleket építész tervei és vezetése alatt újból megerősítették, szinte újjáépítették a várat, a bástyát, sőt a városfalakat is. 1687-ben nem érte ágyúgolyó a várfalakat. Az ostromló seregek D’Oria márki és Koháry István vezetésével körülzárták a várat és kiéheztették a török védősereget, amely decemberben megadta magát. Rákóczi 1704-ben érkezett a vár alá és 13 nagy ágyújával lövetni kezdte a várat. Ekkor bizonyára megsérült a Dobó-bástya is, bár nevével nem találkozunk az ostrom leírásánál. Rákóczi francia hadmérnöke, Jean de Rivière állt ekkor a helyreállítás élére, s hogy a vár falai és bástyái jól állták a császári seregek 1710. évi ostromát, a helyreállítás jó munkájának köszönhető. Pálfy János császári fővezér november 22-től november 30-ig 957 kétszáz fontos bombát lövetett mozsárágyúiból a várba. Ekkor nyilván megsérült a Dobó-bástya is, de nevét külön ekkor sem említik. A császár elrendeli a vár nagy részének felrobbantását, a föld alatti folyosókat és termeket földdel tömetik el. A kincstár laktanyákat épít a bástya fölé, s a második világháború végéig katonai célokat szolgálnak az épületek. Az Országos Műemléki Felügyelőség a háború után restaurálta a falakat és most került volna sor a Dobó-bástya kijavítására. A bástya falai mellett, a házak bontásánál nagy teljesítményű markológép dolgozott és súlyos teherautók hordták el a törmelékeket. A bástya falain régóta húzódó repedések napról napra szélesedtek, tágultak, nem kis mértékben a gépek által okozott rengések hatására. Ha így van, azt kell mondanunk, szerencse, hogy így történt, mert most már alapjából fel lehet ismét emelni, részben a hajdani, vér áztatta kövektől a Dobóbástyát, azzal a bizodalom- mal, hogy az idők végeztéig békességben élheti ostromoktól megtöretett, de mindig megújult életét. DR. KAPOR ELEMÉR A munkabérek kiegészítéséről szóló, a Minisztertanács 22 1976. (VII. 4.) sz. rendeletéről — amely szerint a vállalatok, magánmunkáltatók kötelesek a dolgozóknak havonta 60 forint munkabérkiegészítést fizetni — kiemelendőnek tartjuk, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek is adhatnak a dolgozóik részére (tagok és alkalmazottak részére egyaránt) kiegészítést, ennek összege a havi 60 forintot nem haladhatja meg, ezen az összegen belül a kiegészítés mértékét a közgyűlés határozza meg. Kihangsúlyozzuk azl is, hogy a rendelet alapján nem illeti meg a kiegészítés a dolgozókat másodállásuk vagy további munkaviszonyuk után, ugyancsak nem terjed ki a rendelet hatálya a nyári szünidőben elhelyezkedő közép-, szakközépiskolai, valamint technikumi tanulókra, és az olyan foglalkoztatottakra sem, akik nyugellátásban részesülnek. Ez utóbbiak nyugellátása emelkedett június 1-től havi 60 forinttal, a 23/1976. (VII. 4.) MT. számú rendelet alapján, a szakmunkástanulók ösztöndíjának kiegészítéséről pedig a 11/1976. (VII. 4.) Mü. M. számú rendelet intézkedik. Az említett jogszabályok a Magyar Közlöny 53. számában jelentek meg. Az OKISZ Értesítő 19. számában olvasható az OKISZ Elnökségének ajánlása az ipari szövetkezetek rehabilitációs tevékenységének fejlesztésére, a csökkent, illetve megváltozott munkaképességűek racionális foglalkoztatására, amely ajánlás szerint az ipari és háziipari szövetkezetek „hozzanak létre aktív rehabilitációs bizottságokat; létesítsenek szorosabb kapcsolatot a tanácspk szak- igazgatási szerveivel a közös feladatok megoldására; a teljes és minden területre kiterjedő munkahelyi rehabilitáció érdekében a helyi sajátosságoknak megfelelően növeljék az üzemi egészségügyi ellátás hatékonyságát, színvonalát”, stb. Megjelöli az ajánlás a megyei és szakmai szövetségek idevonatkozó feladatait is. A csoportos, korszerű családiház építéséhez nyújtható kölcsönökről jelent meg közlemény a SZÖVOSZ Tájékoztató ez évi 25. számában. A közlemény szerint a csoportos korszerű családiház- (sorház, láncház, átriumház, teraszos ház) építés céljára az építési költség legfeljebb 70 százalékáig, 1976- ban azonban maximum a hagyományos családiházépítésre megállapított hitel felső határát 30 százalékkal meghaladó építési kölcsön nyújtható. Állásfoglalás jelent meg az Építésügyi Értesítő f. évi 17. számában a temetőben a sírokon felállított síremlékekkel kapcsolatos rendelkezési jogosultságról, melyből csupán az alábbiakat idézzük: „A síron az elhalt emlékére felállított síremlék feletti rendelkezési jog korlátozott. A létesítő (örököse) a sír fennállása alatt nem jogosult a síremlékkel rendelkezni, kivéve, ha helyette másikat kíván állítani.” Végül a Művelődésügyi Közlöny ez évi 13. száma irányelveket tartalmaz a középfokú oktatási intézmények fiataljai 1976 '77. tanévi diákparlamentjeinek megrendezéséhez, amelyeket 1976. szeptember — 1977. február közötti időszakban, pontosabban az intézményi diákparlamenteket 1976. szeptember—október hónapban, a megyei szintűeket 1976. november—december hónapban, az országos diákparlamentet 1977. január 29—30— 31. napján kell megrendezni. Dr. Deák Konrád a TIT jogi szakosztályának alelnöke Döbröközi vármaradványok elet ertelme F ekete zászlót lebegtet a forró szél a tanácsháza homlokzatán. Alig múlt dél, az utca kihalt, s ez a mozdulatlanság kivételesen nemcsak a kánikulával magyarázható. Pincehelyen ma minden-lassabban ment, mint máskor szokott. Halkabbra fogták szavukat a különben hangos beszédűek, a tűnődésre hajlamosak pedig még szótla- nabbakká váltak. Szerették, tisztelték, siratják akiért leng a zászló. — Nem tudom, nem tudom... — mondja a tanács elnöke, de úgy, mintha ott sem lennék, csak hangosan gondolkodna. — Talán nekem kellett volna erélyesebbnek lennem. De hát nehéz az ilyen, hiszen akár az unokája lehettem volna. Mondtam neki, Józsi bácsi ne dolgozzék. Infarktus után — egy orvos tudhatja ezt legjobban — veszedelmes dolog visszaigyekezni a munkába. Megpendítettem azt is, hogy nyugdíjba mehetne, sok volt az a 45 év, amit végigdolgozott. Hallgatom a halk beszédű fiatal férfit, akit lelkiisme- retfurdalás gyötör, s aki tegnap este óta hiszi is, nem is, hogy dr. Kintli József, a község egyik idős körorvosa 72 éves korában hirtelen elhunyt Budapesten. — Délelőtt még dolgozott, délután indult meglátogatni a feleségét akin súlyos műtétet hajtottak végre — magyarázza, ki tudja már hányadszorra, de még mindig _az első döbbenet kábulatában a vb-titkárnő. — Mondtam neki, Józsi ne indulj el egyedül, ez a hőség a fiatal, egészséges szervezetet is megviseli, vigyél magaddal legalább valakit, aki segíteni tud, ha rosszul leszel. Ezeket a szavakat dr. Lu- kovits István, a pályatárs és barát idézi. Elmondva azt is, hogy olyan rossz érzéssel gondolt erre az útra és amikor este átment, érdeklődni, megjöttek-e már Pestről, nyitva találta az ajtókat. Akkor ismét az az egész nap kísértő rossz érzés fogta el. — Elnök elvtárs — robbant be kedden kora reggel a tanácsházára Miklós Mi- hályné, dr. Kintli József körzeti ápolónője, aki elkísérte a főnökét, munkatársát Budapestre — nem tudok dolgozni. O * * t nap szabadságot kért. így is nehéz lesz elfelejtenie, hogy az öreg orvos, a János kórház folyosóján az ő karjában halt meg. Tizenöt évig dolgoztak együtt, szinte nem is munkatársi, hanem családias légkörben. A pincehelyieket nagy veszteség érte, fejezhetném be a tudósítást. Csakhogy ez a veszteség valahányunké, akik tiszteletet, hálát érzünk az értünk fáradhatatlanul, magukat sem kímélőn dolgozók iránt. Folytatnom kell, s immár azzal, hogy mi riadtan kapjuk föl a fejünket, amikor — mint most is — azt mondják a pályatársak egy-egy idős orvos elhunyta- kor, hogy „gyönyörű halála volt, magamnak is ilyet kívánok”. Halál és gyönyörű? Valljuk be, nem értjük ezt a társítást, pedig kötelezően kellene szívünkön és elménkén átszűrve befogadni ezzel egy olyan igazságot, ami miértünk, emberekért olyan szép. Az orvos arra tesz esküt, hogy tudása javával szolgál, gyógyít. Az életének ez az értelme, s inkább saját életét veszélyezteti, mintsem lemond az éltető értelemről. Arról, amire fölesküdött... D r. Kintli Józsefet falujában sokan siratják, pedig „csak” 1945 óta ismerik. Akkor települt haza két szakorvosi képesítéssel Budapestről, ahol a háború porig rombolta addigi otthonát. Végtelenül jókedélyű, közvetlen, mindamellett kemény ember volt a pécsi kádársegéd fia, aki ötgyermekes Családban felnőve mindig dolgozott, azért, hogy tanulhasson. Az orvosegyetemet is úgy tudta csak elvégezni, hogy közben pénzt keresett, amiből haza is kellett juttatnia időközönként. Orvosi pályafutása végig méltó volt a fölkészülés emberpróbáló éveihez. Előbb belgyógyász-, majd bőrgyógyász-szakvizsgát tett. Negyvenhat évig gyógyított összesen, és amikor Pincehelyre jött, mentőfőorvosi állást hagyott Budapesten. —r Nemrég kapta meg az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést és milyen boldog volt! — Szerette a jókedvet, a szőlejét meg a virágait. Tudta, hogy a háta mögött Gül- babának nevezik. Csak nevetett rajta, akár az unokák csintalanságain a gyöngéd szívű, játékos nagyapa. — Emlékeztek, hogy nem lehetett megkötni Józsi bácsit, ha beteghez hívták például Nagyszékelybe? Pedig de kalandos utak voltak azok, ha a hidegvölgyi tetőt befújta hóval a szél. Mindenki emlékezik dr. Kintli Józseffel, Józsi bácsival kapcsolatban valamire, amiről jólesik beszélnie. De majd mindenkinek a hangjában ott van az önvád; kérlelni kellett volna a magakímélésre, nem lett volna szabad hagyni, hogy hajszo- lódjék, hiszen olyan szépek az emberélet alkonyati órái. És kevesen szolgáltak úgy rá arra, mint ő, hogy a hála és tisztelet áramában éljen, elszöszmötölve a saját nevelésű szőlőtőkék, virágok között. D r. Kintli József utódának — legyen az akárki — nehéz lesz a dolga, ha választott szolgálati helyéhez nem azzal a hűséggel, az odaadásnak nem azzal a szándékával közelít, ahogy az előd tette... LÁSZLÓ IBOLYA