Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-03 / 156. szám

1976. július 3. KÉPÚJSÁG 3 Orvosok és betegek A nagy tudósnak, az anyák megmentedének, Semmelweis Ignácnak a születésnapján orvosokat, gyógyszerészeket, egészségügyi szakdolgozókat tün­tettek ki csütörtökön. Kiemelkedő munkájáért Kiváló Orvos kitünte­tésben részesült dr. Sáfár László, a Dombóvári Vá­rosi Kórház-Rendelőintézet főorvosa és Érdemes Orvos kitüntetést kapott dr. Csullag József bony­hádi körzeti orvos. Búzafajták versenye E szívből jövő gratulá­cióra sarkaló hír köz­lése után ne tekint­se a Kedves Olvasó szónoki­nak a kérdést, hogy megbe- csüljük-e orvosainkat? A ki­tüntetések határozott igen­nek válaszolnak. De a kitün­tetések ünnepi alkalmakkor esnek és jóval több a hétköz­napunk, mint az ünnepünk. Ezért marad a kérdés: 1 Megbecsüljük-e orvosain­kat? És megbecsülnek-e ben­nünket orvosaink, akiknél több — valóban életbe vágó — titkot egyetlen hivatás képviselői sem tudnak a tár­sadalomról? A kiemelkedő orvosi mun­ka ünnepélyes méltatása szükséges és indokolt. Töb­bet tudunk egyes angyal- csinálók fekete jövedelméről, mint azokról a terhekről, melyek az országosan 27 ezer, a megyében 548 orvosra ne­hezülnek. Vajon 100 beteg közül hány ismeri a követ­kező tényeket? A legújabb statisztikai adatok szerint egy év alatt a szakorvosi rende­léseken 61 millió beteg for­dult meg. Tolna megyében a lakossági lélekszám többszö­röse. A mentőszolgálat több mint 1 millió 600 ezer eset­ben vonult ki beteghez. A helyi kivonulások száma is ennek megfelelően volt ma­gas. A munka megfeszített ütemét sejteti, hogy a sebé­szeti szakrendeléseken mind­össze 7,3 perc, a nőgyógyá­szaton 10 perc, a belgyógyá­szaton 11,5 perc jutott átla­gosan egy betegre. Emiatt — de egyéb okok következtében is — nem ke­vés a koccanás az egészség- ügyi ellátás végzői és a hoz­zájuk fordulók között. Ré­szint a kapcsolat jellegéből ered az ilyesmi, mert ki ne óhajtana rögtön meggyógyul­ni, ki ne „hallott volna” ilyen és ilyen gyógyszerről, ami hatékonyabb, mint amit az orvosba gyógykezeléshez elő­írt!? De nem ritkák a jogos pa­naszok sem. Azok, amelyek a nap nap utáni taposóma­lomban elfáradt orvos modo­rát kifogásolják, vagy az olyanok, aminők azt teszik szóvá, hogy a mindenki szá­mára ingyenes gyógykezelé­sért rejtetten, vagy nyíltan anyagi juttatást vár el az or­vos. Ellentmondások szövevé­nye bonyolítja az orvos és a beteg kapcsolatát. Az ország­ban csaknem 300 körzeti or­vosi állás betöltetlen, s a megyében, ahol 104 körzeti orvos dolgozik, 9 állás üres. Ez az érem egyik oldala. Évről évre növekszik a táp­pénzesek aránya. Ez nem csekély gond, hisz az esetek egy részében kétségkívül in­kább a lógás, semmint a be­tegség „magyarázza” a mun­kából való távolmaradást. Az egymással pörlekedő té­nyek sem fedik el a tárgyi­lagos szemlélő elől, hogy a magyar orvostársadalom ha­talmas munkát végez és hi­vatásának általában kiválóan megfelel. Méltó arra a — semmi máshoz nem hason­lítható — bizalomra, amely- lyel beavatjuk az orvost testi-lelki fájdalmainkba. Ez a föltétien kitárulkozás bi­zonyos értelemben még a szülő és a gyermek kapcso­latánál is nyíltabb, őszintébb és voltaképpen nincs semmi­féle föltétele. Orvosnak len­ni éppen ezért nem csupán egy mesterség a szakmák re­gimentjében. Az emberi te­vékenységek fölé emeli az a körülmény, hogy a beteg a lét vagy nemlét válaszútján orvoshoz fordul. Átadia ma­gát az orvos, általa többnyi­re nem ellenőrizhető szaktu­dásának, bízik a humánum­ban, a gyógyulás reményét éleszti föl benne a fehérkö­penyes nő vagy férfi már akkor is, ha csak odaáll a betegágya mellé. Orvosra bízzuk a világra kívánkozó gyermekünket, orvoshoz for­dulunk testi megpróbáltatá­sainkkal, s azt reméljük, hogy orvos áll majd mellet­tünk a léttől való búcsúzás nehéz pillanataiban. «£ rthető ebből : ezért vár­f— juk az orvostól, hogy tegye meg az em­berért az emberfelettit is. Ezért fordulunk feléje a Semmelweis-évforduló alkal­mából a szokásosnál nagyobb tisztelettel és megbecsülés­sel. Ezért olyan roppant vál­lalkozás a gyógyítás tudomá­nyával lépést tartó, a jóság­ban soha el nem lankadt or­vosnak lenni. Büszkék le­hetünk arra, hogy a magyar orvosok többsége ilyen em­ber. S büszkék vagyunk azokra, akik ebből a több­ségből is kiemelkednek és érdemesekké válnak a na­ponként megnyilvánuló köz- megbecsülésen kívül a leg­magasabb szakmai és állami kitüntetésekre. Bár ez az írás az Orvosok és betegek címet viseli, ér­demük szerint emlékezzünk meg azokról is, akik közre­működése nélkül a legki­emelkedőbb orvosi munka sem lehet teljes sikerű. Az egészségügy szakdolgozóira gondolunk, s közöttük is el­sősorban azokra, akiket szép hivatásuk a betegágyak mel­lé állított. A MEGYE legjobb búza­termesztő szövetkezetei közé tartozik a dunakömlődi Sza­badság Tsz. Az utóbbi három évben például első vagy má­sodik lett termésátlagaival a paksi járásban. Tavaly csat­lakozott a szövetkezet a ba- barci búzatermesztési rend­szerhez, hogy jó eredményeit még tovább fokozza a lehető­ségek szerint. Felkerestük Fritz Ferenc főagronómust és tájékoztatást kértünk arról, miben látják a továbbfejlő­dés lehetőségeit. Fritz Ferenc véleménye szerint nagyrészt már csak a fajta megválasztásával lehet fokozni a termésátlagokat. Évek óta törekednek arra, hogy beszerezzék és termesz­szék azokat a búzafajtákat, amelyek többet ígérnek, mint a korábbi fajták. Amióta ki­derült, hogy a sokáig kivá­lóan helytálló Bezosztája 1-es búza nem jelenti a termelési maximumot a korszerű me­zőgazdaságban, Dunakömlő- dön is kiszorították ezt a bú­zát más fajták. AZ IDÉN a következő faj­tákat termesztik a Szabadság Tsz-ben: Jubilejnaja, Auró­ra, Kavkáz, Bezosztája i. és takarmánybúzának a Libel- lula. Három éven keresztül jól termett az Auróra és a Kavkáz, tavaly pedig kitű­nően vizsgázott a Jubilejna­ja. Utóbbi 49 mázsát termett hektáronként. Csak az a baj, hogy a magassága miatt ha­mar megdől viharos időben. Keresni kell az újabb lehető­ségeket. Ehhez segítséget nyújt a termelési rendszer: kísérleteit megyénkben két helyen folytatja, Bogyiszlón és Bölcskén. Évek óta „vizs­gáztatják” a rendszerhez tar­tozó gazdaságok szakemberei a martonvásári 4-es és a sze­gedi GK—3-as fajtákat. Ki­derült róluk, hogy bőtermők, a minőségük is van olyan jó, vagy még jobb, mint az ed­dig termesztett búzáké, sőt a GK—3-as nagy előnye még, hogy a szára alacsony. ősszel már ezek a búzák foglalják el Dunakömlődön a nagyobb területet és csatla- * kozik hozzájuk a jugoszláviai Száva búza. A Szabadság Tsz főagronó- musának véleménye szerint két év múlva általánosan el­terjednek a legjobb magyar fajták és a lehetőségek sze­rint néhány jugoszláv búza­fajta is. Ezek mind többet tudnak produkálni megfelelő körülmények között és a be­tegségekkel szemben is ellen­állóbbak. Tanulmányozták őket a helyszínen, Jugoszlá­viában, illetve a magyar ku­tatóintézetek termelőgazda­ságaiban. Babarcon jelenleg két jugoszláviai fajta van kísérleti termesztésben, ősz­szel pedig már egész soroza­tot vetnek. Ugyanígy a mar­tonvásári és a szegedi faj­tákból, továbbá új szovjet búzákból is. DUNAKÖMLÖDÖN szinte biztosra veszik a közös gaz­daság vezetői, hogy két év múlva termeszteni fogják például a martonvásári 5-ös búzafajtát, mert az már vizs­gázott, csak ki kell várni az időt, hogy vetőmaghoz jus­son a szövetkezet. Állandó kísérlet folyik tehát, de olyan próbálkozás, ami biztos ered­ményt hoz, hiszen éppen ez a cél: mindig többet. G. J. Gábor Aronék a tolnai GÉM-ből 2. Többet tudni, többet adni Szilák Mihály gépész- technikust, a szerszámműhely vezetőjét nem kellett elhívni munkájától, hogy beszélges­sünk. Tanulmányi szabadsá­gon van, a marxizmus—le- ninizmus esti egyetem első évfolyamán tanul, vizsgára készül. De azért szinte na­ponta benéz az üzembe, hát­ha valami fennakadás van, segíteni kell. — Jó is letenni egy-két órára a könyveket, jegyzete­ket, ez a munka kikapcsoló­dást jelent. — Hogy mitől szocialista ez a brigád? — Elsősorban at­tól, hogy itt szinte mindenki többet tud, mint ami a be­osztásánál, munkakörénél fogva elvárható tőle, és ter­mészetesen többet is produ­kál. Szekszárdon, a Gépjavító­nál tanultam a szerszámké­szítő szakmát. A „Szakma ki­váló tanulója” országos ver­senyen a negyedik helyet szereztem meg, így három hónappal előbb lettem szak­munkás, mint a többiek. Be­léptem a szövetkezetbe 1964. május 15-én, két hét múlva már feltettek a brigád tag­jai sorába is. Katonának mentem, elvégeztem levele­zőként a pécsi Zipernovszky gépipari technikumot, 1972- ben megbíztak a szerszám­műhely vezetésével. Jó pár évig KISZ-titkára voltam a szövetkezetnek, jelenleg el­nöke a szövetkezeti bizott­ságnak. — Persze, az iskola, a bi­zonyítvány, a diploma is fon­tos. De önmagában ez nem elég, hiszen a technika roha­mosan fejlődik, mindig újabb és újabb megoldások jönnek és lépést tartani csak úgy tud az ember, ha állandóan ké­pezi magát. Erre itt a szövet­kezetben nemcsak lehetőség van, hanem egyenesen ösz­tönzik az embereket. Talán az ösztönzés sem elég pontos kifejezés. Követelmény a lé­péstartás a technikai hala­dással. A szériagyártáshoz szerszá­mok kellenek. De nálunk ma már nemcsak lakatosipari munkákhoz — tehát lemez- hajlításhoz, sajtoláshoz, ki­vágáshoz, vagy forgácsolás­hoz kell a sablon, szerszám, „bevonult” hozzánk a mű­Szilák Mihály anyag is. Míg korábban nem volt szükség szerszámterve­zésre, ma, öt-hat év óta már előre megtervezzük, sokat spekulálunk, milyen legyen, együtt törjük a fejünket a szakmunkásokkal. Mint pél­dául tavaly, a „Magi” iskolai vizsgáztató berendezésnél. Váratlanul jött, hogy eb­be a berendezésbe nem kap­ható a lengyel importból származó kapcsoló, a forma- tervezett új fajta kapcsolót nekünk kell gyártani. A fad- di Lenin Tsz műanyag­üzeme vállalja a gyártást, ám csak úgy, ha a fröccsön­tő szerszámot mi adjuk. Far­kas Karcsi kollégámmal, ba­rátommal fogtunk hozzá. Elő­ször plexiből, szinte reszelő­vei elkészítettük a kapcsoló­ház mintadarabját, majd na­pokig gondolkodtunk, vitat­koztunk, mindig közelebb jutva a megoldáshoz. Egyik reggel aztán jött Karcsi: no, komám, van egy ötletem. Ferdére alakítjuk ki a záró­síkot, akkor biztosan jó lesz. Tényleg ez lett a legcélsze­rűbb megoldás. Napokig este 8—9 óráig dolgoztunk rajta, míg aztán produkáltuk a kész fröccsöntő szerszámot. Ma is ezzel készül Faddon a kap­csolóház, amibe mi beszerel­jük a kapcsolót. Sajnos, Kar­csi már ezt nem érhette meg. A kitüntetést sem. A tava-t lyinál, amikor megkaptuk aj megyei pártbizottság kong-i resszusi oklevelét, még köz­tünk volt. Kaiser József lakatost a protoműhely vezetőjét a munkapadnál találom. Éppen egy MOM műszerdoboz min­tapéldányán dolgozik. — Igen, én vagyok az egyetlen alapítótag a brigád­ban. Közülünk, a tíz alapító közül négyen vagyunk a szö­vetkezetben, a többi három más területen. — Lakatos volt akkor is, lakatos ma is. — Igen, ha így nézzük, nem vittem valami sokra. Ma már sajnálom, hogy annak idején, amikor a többiek, nem végeztem el én is a technikumot. Ha nem is könnyen, de biztosan sikerült volna, hiszen itt a műszakiak nemcsak a munkát várják az embertől, hanem segítenek is. Még a tanulásban is. Egyik-másik mérnök, techni­kus, ha kell, fél napot is itt tölt egyfolytában a műhely­ben. De maradjunk csak egye­lőre a lakatosságnál. Más la­katos vagyok én ma, mint tizenkét évvel ezelőtt. A tex­tilgyárból jöttem, ahol az üzemlakatos egész nap elbol­dogul egy kombújáltfogóval és egy csavarhúzóval. És most nézzen ide, mennyi kü­lönféle szerszám, műszer, mérőeszköz van itt. Itt, a szövetkezetben ta­nultam meg rajzot olvasni — rajzolvasási tanfolyamot tar­tottak többször is — és itt váltam igazán sokoldalú, kép­zett lakatossá. — Tíz évvel ezelőtt csak lakatosipari termékeket állí­tottunk elő, trafóházakat, boltberendezéseket, hűtő­pultvázakat, tv-szervizasz- talt stb. Ezenkívül „bedol­goztunk” a nagyiparnak. A változás 1967-ben kezdődött, amikor ipari tanulóink — vizsgamunkaként — elkészí­tettek egy 4 tonnás excenter- prést. Kiderült, hogy ez a prés hiánycikk, nekünk is kellett egy pár, így hamaro­Kaiser József san szériagyártmány lett be­lőle. Természetesen nem ere­deti, hanem már formaterve­zett kivitelben. Bemutattuk a budapesti ipari vásáron, majd egymásután kaptuk a megrendeléseket. Ez volt az első komolyabb önálló gyárt­mányunk. Ma már a műszeripari ter­mékek dominálnak és min­den újdonságnak első példá­nya itt készül, ebben a mű­helyben. Más szerszámok is kellenek a nagyszériához, a tartósság, a pontosság, a mé­rettartás elengedhetetlen kö­vetelmény. Mi kezdeményez­tük és a szövetkezet vezető­sége jóváhagyta: A brigád által készített- szerszámokat nem vészi át a MEO, azok közvetlenül a termelésbe ke­rülnek, a brigád felel azok minőségéért. Az önmeózás egy üzemben kiváltság, azt jó munkával kell kiérdemel­ni és megtartani. Jantner János (Következik: Nemcsak a termelőmunkában.) Megyei IG-szemle (Tudósítónktól). Tegnap, a kora reggeli órákban érkeztek . meg az Ifjú Gárda-szakaszok tagjai a megye négy járásából, va­lamint Szekszárd városból, hogy részt vegyenek a hete­dik Tolna megyei Ifjú Gár­da-szemlén, Dombóváron. 11 órakor került sor az ün­nepélyes megnyitóra, ahol a megyei KISZ-bizottság és a dombóvári párt- és állami szervek nevében Hornyik La­jos, a városi KISZ-bizottság titkára meleg szavakkal kö­szöntötte az ifjúgárdistákat. Megnyitójában hangsúlyozta, hogy az évente megrendezés­re kerülő megyei Ifjú Gárda­szemle jó alapot és lehetősé­get biztosít arra, hogy szá­mot adjanak az elmúlt év munkájáról, majd így foly­tatta: „Ha az Ifjú Gárda­egységek tevékenységét vizs­gáljuk a fiatalok hazafias nevelése területén, örömmel állapíthatjuk meg, hogy az különösen az utóbbi három évben szervezettebb, célra­törőbb, eredményesebb lett.” A szemle három napja alatt sportversenyekre, terep­tani és honvédelmi vetélke­dőkre kerül sor Dombóvár különböző létesítményeiben. A szemlén képviselteti magát az Ifjú Gárda országos pa­rancsnoksága is. A városi KISZ-bizottság valamennyi résztvevőnek emlékplakettet ad át, amelyet erre az alkalomra készített Balázs Istvánné, dombóvári keramikus népművész. Magyarszéki Endre

Next

/
Thumbnails
Contents