Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-03 / 156. szám

XXVI. évfolyam, 156. szám. ÁRA: 0,80 Ft. 1976. július 3., szombat i számunkból GÁBOR ÁRONÉK A TOLNAI GÉM-BÖL (3. old.) CSALÁD — OTTHON (4. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT ÜT A CSILLAGOK FELÉ (4. old.) A berlini útmutatás ét napon át nagy figyelemmel tekin­tett a világ a német munkás-paraszt ál­lam fővárosára, Ber­linre, ahol 29 euró­pai kommunista és munkás­párt vezetői tanácskoztak. Ahogy a tanácskozás minden mozzanatát a tv-képernyőről figyelő, a világ minden tájá­ról Berlinbe érkezett tudósí­tók megállapították: a kon­ferencia legalapvetőbb voná­sa világunk realitásainak tel­jes tiszteletben tartása volt. Kádár János külön hangoz­tatta: tudományos világnéze­tünk nem dogmák gyűjtemé­nye, hanem élő, fejlődő tudo­mány. Leonyid Brezsnyev beszédében kiemelte: „Maga az élet is állandóan hoz va­lami újat az egyes országok­ban és világméretekben le­játszódó objektív társadalmi­politikai és gazdasági folya­matok fejlődése, a közös cél­jaink eléréséért folyó harc terén.” Vagyis a kommunisták — Marx, Engels és Lenin esz­méit követve — éppen az élet változásában, fejlődésé­ben való vizsgálatát tekintik politikai cselekvéseik alapjá­nak. Sok szó esett a berlini teremben arról, mennyire megváltozott Európa arcula­ta, új nemzedékek élnek már, amelyek nem ismerik a for­ró, sőt a hidegháborút sem. Amikor a berlini konferen­cia a nemzetközi helyzetben végbe ment alapvető pozitív változásokról szólva említi, hogy világunk és földrészünk „a feszültség és a konfrontá­ció politikájáról az enyhülés­nek, továbbá az államok és népek közötti új kapcsolatok és együttműködés normali­zálásának és minden oldalú fejlesztésének irányvonalára” tért át, együtt említette a változásokat segítő folyama­tok között a szocialista or­szágok eredményeiből sugár­zó tekintélyt, a burzsoá or­szágok dolgozóinak fokozódó osztályharcával. Jó néhányszor szerepelt, szinte minden felszólaló be­szédében ott volt Helsinki ne­ve a berlini konferencián. Az európai biztonsági értekez­leten egyhangúlag elfogadott tíz alapelv a szocialista or­szágok számára törvény, és földrészünk szocialista ■ fele azt várja a tőkés országoktól, hogy náluk is így legyen. A berlini dokumentum beveze­tő mondataiban ott áll az a megállapítás: a békés egymás mellett élés politikája vala­mennyi nép érdekeivel, az emberiség haladásának ügyé­vel teljes összhangban van és egyúttal megteremti a legjobb feltételeket a mun­kásosztály és valamennyi de­mokratikus erő harcának to­vábbi kibontakoztatásához. Berlin, a tanácskozás, a kiadott dokumentum meg­mutatta Európának és a vi­lágnak, hogy földrészünk kommunista és munkáspárt­jai együtt, a szolidaritás és a tapasztalatcsere teljességével küzdenek Európa és az egész világ békéjéért, biztonságá­ért. A szocialista építés kö­zös törvényszerűségei és a legkülönbözőbb feltételek kö­zötti építésének tapasztalatai elemzést és általánosítást kö­vetelnek. „Minden egyes test­vérpárt tapasztalatában a nemzeti sajátosságokkal ösz- szefüggő, megismételhetetlen specifikum mellett változat­lanul jelen vannak azok a közös vonások is, amelyek egész mozgalmunk érdeklődé­sére számot tartanak” — in­dokolta Leonyid Brezsnyev. A dokumentum pedig az in­ternacionalista, elvtársi együttműködés és szolidaritás fontosságát hangsúlyozza „szigorúan figyelembe véve az egyes pártok egyenjogú­ságát és szuverén független­ségét, a belügyekbe való be nem avatkozást, tiszteletben tartva a haladó társadalmi átalakulásért és szocializmu­sért vívott harc különböző útjai megválasztásának sza­badságát”. Kádár János, ami­kor ennek a témakörnek elemzésére tért rá, azt mond­ta: „Ma, amikor a kommu­nista világmozgalomnak nincs központja vagy vezető pártja, amikor a testvérpár­tok önállóan határozzák meg taktikájukat és stratégiáju­kat, különös jelentőségű a marxista—leninista elmélet tisztaságának megőrzése, a gyakorlat tapasztalatainak elméleti hasznosítása és a proletár internacionalizmus elvének érvényesülése.” zó esejt Berlinben arról is, hogy lehet­nek, voltak, vannak és lesznek is véle­ményeltérések és vi­ták egyes kérdések­ben a kommunista pártok között, de ez a fejlődés vele­járója. A fejlődés pedig elő­re visz a béke és a biztonság megszilárdítása, a társadalmi haladás érvényesülése felé. A berlini tanácskozás úgy be­szélt, nyílt, világos szóval a békés egymás mellett élés politikájának történelmi kor­szakot nyitó győzelméről, hogy azt sem hallgatta el: ez nem változtatja meg a kapi­talizmus természetét és min­ket sem térít el szocialista eszméinktől, céljainktól. A berlini konferencia dokumen­tuma a béke, a demokrácia, a nemzeti felszabadítás, a függetlenség és a szocializ­mus javára megváltozott erő­viszonyokról szól. Minden felszólaló elmondotta; ezek­nek az erőviszonyoknak az állandósításáért és megszilár­dításáért tenni, dolgozni, har­colni kell. Libanon Diplomáciai erőfeszítések Bagdadi sajtójelentés sze­rint Szadun Hammadi iraki külügyminiszter közölte: Irak elhatározta, hogy fegyveres erőinek egy kontingensével részt vesz Libanonban az arabközi békefenntartó erők tevékenységében. Az iraki döntésről tájékoztatták Mahmud Riadót, az Arab Li­ga főtitkárát. Hammadi kifejtette: az Arab Liga külügyminiszterei­nek szerda esti rendkívüli ülése egyengette olyan arab országoknak a békefenntartó erőben-való részvétele útját, amelyeket erre eddig nem jelöltek ki. „A rendkívüli ülés hatá­rozatai csak a minimumát tartalmazzák annak, amit tervbe vettek — mondotta Hammadi. — De ezek a ha­tározatok is hasznosak lehet­nének, ha azonnal és ponto­san végrehajtanák őket”. Az iraki külügyminiszter bírálta Szíria magatartását. Véleménye szerint Damasz­kusz szemmel láthatóan el­odázza csapatainak kivonását Libanonból, s ezzel megsze­gi az Arab Liga június 10-i határozatait, amelyeknek ér­telmében az arabközi bizton­sági erőnek kell felváltaná a szíriai alakulatokat. Pénteken délelőtt Damasz- kuszból — szíriai helikopte­ren — Bejrútba utazott az Arab Ligának a libanoni tűz­szünet érvényesítésével meg­bízott háromtagú bizottsága. A testület tagja: Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára, Habib Satti tunéziai és Mo­hamed Bin Mubarak al-Kha- lifa bahreini külügyminisz­ter. Hanoi Vietnam szocialista köztársaság Az északon fekvő Lang Son-tól a déli Ca Mai-ig az egységes Vietnam elnevezése Vietnami Szocialista Köztár­saság lett. Erről pénteken hozott döntést az egységes Vietnam nemzetgyűlésének első ülésszaka. A Vietnami Szocialista Köztársaság elnö­kévé egyhangúlag Ton Duc Thangot választották, az or­szág miniszterelnöke Pham Van Dong lett. (MTI). Napirenden a varsói ifjúsági találkozó Pénteken ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség Központi Bi­zottsága. A tanácskozáson részt vett Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője és dr. Berecz János, az MSZMP KB osz­tályvezetője. Az ifjúsági szövetség köz­ponti bizottsága dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának előterjesztésében tájékozta­tót hallgatott meg a Varsóban megtartott európai ifjúsági és diáktalálkozóról és a ma­gyar delegáció munkájáról. Ülést tartott az Elnöki Tanács Az Elnöki Tanács pénteken ülést tartott. Tóth Imre ezredest, a határőrség országos parancsnokát határőr vezérőrnaggyá nevezte ki; bírákat mentett fel és vá­lasztott meg, végül kegyelmi ügyben döntött. (MTI) Utat törnek a melegnek Két időszak, a múlt, s a jelenbe érő jövő találkozik. Még áll a nádfedeles, vakí­tóan fehérre meszelt pince­sor Szekszárdon, a Mohács­ra vezető út mentén — bár a szőlők helyén már házak vannak — mellettük egy hol­napot építő, az új lakótelep távfűtő-vezetékének utat nyi­tó gép dohog. A Közmű és Mélyépítő Vál­lalat országjáró brigádja fúr­ja át az úttest alapzatát, hogy centi vastag falú csö­vekben dughassák ezen ke­resztül a déli fűtőműtől a. csatári lakótelepig érő, mele­get szállító vezetékeket. „Lejjebb! Lassan! Állj!” A vezényszavakat Nemes Ferencnek, a kis csoport ve­zetőjének néhány ujja „kiált­ja”. Az emberi hangot el­nyomná a motor zaja. A da­rus ZIL kötele végén leér a kibetonozott aljú gödörbe egy hatalmas csigakerék. „Indítsd!” Felberreg a hegesztődina­mót hajtó benzinmotor. Lenn a vakító napsütésben-is ug­ráló árnyékot kelt az ívfény. Indulás előtt hegesztő koz­metikázza a fúrófejet. Aztán a csigakereket becsúsztatják a majd méter átmérőjű cső­be és néhány perc állítgatás után indul a fúrógép. Hat ember pontos, össze­szokott munkája. Nemes Fe­renc, Boros Mihály, Halik János, Repiczki László, Rez- nyecki István 10—15 éve együtt dolgozik. Daku Ger- zson, a darus jött csak né­hány napja hozzájuk. De már ő is egészen beilleszkedett a közös munkaritmusba. A 420-as Csepel motorja •fülsértőén csattog. Füstje be­tölti a szobányi gödröt, ahol dolgoznak, s ahol az árnyék­ban menedéket is találnak a kánikula elől. Három méter mélyen a föld nedves és hi­deg. Hűti a levegőt. De itt is akadnak meleg percek. Alig harap ki néhány lapátnyi földet az út alatti töltésből a fúró, mikor re­csegve megáll. Az útépítők az aszfalt alatti fundamen­tumba beraktak egy törött vasbeton csövet. A hidraulika, ami a sínen előretolta az imént a motort, csövet, fúrót, most vissza­húzza az egész instrumentu­mot. Uj szerszámok kerülnek elő. Ásóval tágítják a lyu­kat, majd a kalapács pöröly­szerű ütéseivel málasztják szét a betont. Fél óra kiesés. De sokkal kevesebb, mint Leninváros- ban volt, ahol 24 méterre be­fúrva találkoztak egy vasbe­ton pillérrel. Akkor ki kellett szedni a földet kihozó csiga- keréksort, s a vascsövön be­bújva légkalapáccsal lehetett szétverni az akadályt. Most párszor tíz perc után újra fel­berreg a motor, s a hidrauli­ka sok tonnás erővel nyomja mind beljebb, az út alá a föl­det kibányászó forgó vascsil­lagot és a majdani távveze­ték stabil vázát adó ujjvas- tag falú csövet. Mindenkiről dől a veríték. Ebben a pillanatban groteszk­nek tűnik: itt fűtővezetéket építenek. De a kánikulát fagy Az első akadály: törött vasbeton cső. követi majd. Októberben a fűtőműtől kell a melegnek áramlani a hegyoldalon soka­sodó új lakásokba, a most épülő vezetéken át. —i szepesi — A munkaszintre érkezik a csigakerék. Néhány centit előre percenként.

Next

/
Thumbnails
Contents