Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-10 / 136. szám
A rádió világszínháza Júniusban ér véget a Világszínház első, ókori ciklusa — s az irodalomtörténeti időrend véletlenül úgy hozza, hogy éppen néhány kitűnő komédia jut a nyár elejére. Június 4-én került műsorra Arisztofanész: A nők ünnepe e. komédiája. 11-én az ítéletkérők, az újfajta, a maihoz közelebb álló vígjáték első maradandó értéke, melyet a töredékek alapján a fordító, Devecseri Gábor fejezett be. Június 18-án a leghíresebb római komédia, Plautus Hetvenkedő katonája hangzik el. Plautus: A ládika c. komédiája zárja az ókori ciklust. „Plautus szelleme a maga számára ugyanolyan hűtlen hűséget, ugyanolyan kegyelettelen kegyeletet követel, mint amilyennel ő tisztelte meg görög mintaképeit és elődeit. Plautus a maga idejében nem könyvtárban porosodó auctor, hanem modern színpadi szerző volt. így hát a színpadra vitt Plau- tus-darabhoz — különösen akkor. ha a darab nem maradt ránk teljes terjedelmében — sok mindent hozzá kell adni. De mindig csak olyasmit, ami magából Plautusból következik” — írta Devecseri Gábor kedvenc római drámaírójáról. A ládika még a Plautustól megszokotthoz képest is mozgalmas, szinte regénybe illően fordulatos komédia. A hároméves korában elrabolt, csaknem prostituált-sorba kényszerített leány nemcsak a kerítő rabságából menekül meg, s talál szenvedélyesen szerető férjet magának, hanem ráadásul a viharos tengeren süllyedő gályáról is; 6Őt: egy halász még a címszereplő ládikát is kifogja a tengerből, s a ládikában lévő két aranytárgyacska által az egyetlen leányát régóta holtnak hívő atya, s a csodával határos módon megmenekült leány is egymásra talál... Nem is regényes, hanem operai fordulatosság ez. És énekkel teli az előadás is. Az volt Plautus idejében — hogy a színpad köré vonzza az ezerszínű római közönséget; és az ma — hogy hűtlenül hű legyen Plautushoz, és hogy még jobb mulatságot szerezzen a mai hallgatóknak. A hetvenkedő katonát még Devecseri Gábor maga dolgozta át rádióra. A ládikának már csak fordítója lehetett; az átdolgozást az ő műhelyében tanult Mesterházi Márton készítette. A zene pedig a tragikusan korán meghalt Vujisics Tihamér utolsó nagy rádiós munkája. „Víg szeretők kacagása köszöntse az isteneket most. Gyermeki lárma utóbb, s kinevetjük még a halált is.” — mondja a zárókórus. A magyar népköltészet hete Már több mint egy évtizede, hogy a Rádió minden év augusztusában megrendezi a magyar népköltészet hetét. A Rádió az utóbbi időkben arra törekedett, hogy a klasszikus népköltészeti alkotások — népballadák, népmesék — bemutatása mellett egyéb olyan „műfajból” js ízelítőt adjon, amelyek a nép alkotó erejéről, nyelvi leleményeiről tanúskodnak. Hasonló műsorokkal készülnek az idei rendezvénysorozatra is. A Népi íráA Mester Pilátus-regényét visszautasítják a szerkesztők, és ő kényszerképzetektől gyötörve elégeti a kéziratot. De jön a Sátán és e szavakkal nyújtja át a sértetlen művet a Mesternek: „Kézirat soha nem ég el”. A Mester halála ezek után mellékesnek tetszik: műve él ** világít tovább. Mihail Bulgakov A Mester és Margarita c. regényét a harmincas évek közepén írta, s ennek kéziratára látszólag ugyanolyan sors várt, mint a regénybeli Pilátus-regényre. De ez a kézirat sem égett el: negyedszázaddal írója halála után, 1966-ban napvilágot látott, hogy elinduljon páratlan világhódító útjára. Bulgakov az 1920-as évek végének Moszkvájával egyidejűA vasárnapi krónika műfajának egyik jeles kifejező szerzője napjainkban Csatár Imre, sok — régi falusi életek c. ösz- szeállítás például régi céh-pro- tokollumok, azaz céhkönyvek és falusi mesteremberek leveleiből készült. Emberi sorsok, mindennapi gondok őrzői ezek a málló könyvek és sárguló lapok, irigylésre méltóan szép, ízes, archaikus nyelvezetük, mindenképpen érdemessé teszi őket arra, hogy közkinccsé váljanak. Természetesen a programból népköltészetünk ismertebb alkotásai sem hiányoznak majd. leg időszámításunk elejének Jeruzsálemébe vezeti olvasóját: a valóság és az álom világát ötvözve groteszk tükörben mutatja föl emberi jellemek gyengéit, elsősorban a gyávaságot, s mély humánummal ábrázolja az igazmondó ember szenvedéseit. Bulgakov, aki mintha egyenesen Gogol játékos-fantasztikus Köpenyéből bújt volna ki és Dosztojevszkij lelki pokol- kalzndjait élte volna meg, hiába írja meg a szovjet és az egész huszadik századi irodalom egyik csúcs-remekét, ha a Sátán hitvallása nem bizonyul időtállónak: „Kézirat 60ha nem ég el.” A rádióváltozat előadása június 20-án lesz. írásait hétről hétre —a Magyar Nemzet hasábjain, „Üt- közben” címmel olvashatjuk. írásai most kötetbe foglalva jelentek meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál, és még erőteljesebben hatnak, mint esetenként, napilap nyilvánosságára szántan. Csatár a ma krónikása, olyasmikre figyel, amilyenekre sokszor oda se pillantunk, vagy ami mellett szótlanul megyünk el. Az Asszony fejkendővel, az Este, a Tehetség, megannyi kitűnő karcolat, miniatűr festmény. Történetei sosem csináltak; igazságot, igazságkeresést sugároznak. Társadalmi mondanivalója fontos: nem vagyunk olyan gazdagok, hogy az ólet gyűjtötte kincseket az ablakon dobáljuk ki. Arra vállalkoztunk, hogy szocialista-humanista társadalmat építsünk fel. Nemcsak biztonságot kell adni azoknak, akik lerakták a mai anyagi élet alapjait, hanem öreg életüknek értelmet is. Ennek megértéséhez is segíti az olvasót Csatár Imre könyve. Óvodapedagógiai nyári egyetem Elkészült az óvodapedagógiai nyári egyetem programja, amelyre június 21—26. között kerül sor Kecskeméten, a TIT Bács-Kiskun megyei szervezete és a Kecskeméti Óvónőképző Intézet rendezésében. Ezúttal az iskolaelőkészítésről tanácskoznak majd hat napon át az óvodapedagógusok. A témával kapcsolatban tizenkét előadás hangzik el. Sor kerül kerek- asztal-beszélgetésre, csoportos konzultációkra, óvodapedagógiai kiállítás megnyitására is. A Mester és Margarita Mihail Bulgakov regényének rádióváltozata négy részben r Csatár Imre: Útközben 26 — Na és, ha egyedül van! — mondta kihívóan Pelageja. — Az én lányom nem kallódik el. Még mindig többet ér, egy gyönyörű legallyazott nyírfa, mint egy fiatal kiszáradt kóró... A célzás könyörtelen volt — még a legostobább ember is rájött volna, mit akar ezzel mondani. Maga is teljesen elhült, még a lélegzete is elállt: feküdt, és várta, vajon milyen fájdalmas csapást mérhet még rá Pjotr Ivanovics. De Pjotr Ivanovics hallgatott. Hosszan hallgatott. Aztán Pelageja kissé felemelte a fejét, és megdöbbent: Pjotr Ivanovics szemében könny csillogott. Nem is úgy beszélt, mint máskor: Palagyának szólította. Mintha a házhoz tartozna, csak úgy falusiasán, mint ahogyan valaha az apja nevezte. — Palagya — kezdte valami tompa, idegen hangon Pjotr Ivanovics. — Segítettem-e rajtad? Nem felejtetted még el? — Segítettél, Pjotr Ivanovics... hogy is felejteném el... — Hát akkor, most rajtad a sor... Segíts rajtam. .. Az Isten szerelmére, segíts... Pelageja levegő után kapkodott a csodálkozástól. Még nem tudja, mit kérnek tőle. De ki kéri? Pjotr Ivanovics... Tőle, Pelagejától... — Elpusztul a fiam... — nyögte ki erőlködve Pjotr Ivanovics. — Szerjozsa? Ugyan, mibe pusztul bele? Ta- ember, tisztelik... Pjotr Ivanovics reménytelenül legyintett: — A flaska, az zsigerli ki, nahát... — Aztán hirtelen az agyhoz lépett, reszkető kézzel megragadta az asszony kezét. — Ha írnál Alkának... Minek kóricálna ott idegenbe... Tán lenne belőle valami... Szóval, így állunk, értette meg végre Pelageja, Alkával akarja megmenteni... Hogy Alka szedje ráncba Szerjozsát... Szóval, ezért jött... Alattomos bosszú fortyogott benne. A szeme sarkából elnézte a borotválatlan, reszkető, beesett arcot, a szánalmas, öreges szempárt, amelyet atyai könnyek lágyítottak meg, és csak most, ebben a szent pillanatban értette meg, mennyire gyűlöli, attól a naptól fogva, amikor az ötezer rubelt elszámolta neki. Istenem, hogy belezavarodott abba az ötezer rubelbe, éjszakákon át nem aludt, a lékbe akarta ölni magát. Ez meg, ez az átkozott szörnyeteg, lám, meg akarja leckéztetni a fiatal könyvelőnőt. Nehogy a fejébe szálljon a dicsőség a lánynak. Meg aztán, hogy ingyen kenyeret kapjon a sütödéből. Igen, igen, kenyeret! Friss, forró kenyeret. Fehér cipó nélkül nem ült le teázni. És miért? Miféle nagy kegyért? Azért, mert bevezette a társaságba, rendes emberekkel egy asztalhoz ültette? Hogy a fészkes fene vitte volna el a társaságát is, a rendes embereit is! Egész életében futott ezek után az emberek után, az urát is tönkretette, magát se kímélte, és mit ért vele? Mit ért? Egyedül van ... Halálos betegen... A lánya nélkül ... Az üres házban ... Szerette volna Pjotr Ivanovics szemébe kiáltani: úgy kell neked! Most legalább a saját bőrödön tapasztalod, hogy’ kínlódnak a többiek... De hangosan csak annyit mondott: — Jól van, írok. Tán hallgat is rám... Pelageja nem nagyon emlékezett rá, hogyan mer.t el Pjotr Ivanovics. Köhögés fojtogatta, levegő után kapkodott. De ugyanakkor jó érzés fogta el. Örömében sírni szeretett volna, szívet melengető érzés volt. És kiszáradt ajkával mohón szedte a szobalevegőt, és egyre nagyobb hévvel tüzelte reménységét. Azt a szivárványos reménységét, amelyet Pjotr Ivanovics sugallt neki. Nem is kételkedett — Alka hazajön. Hisz’ nem hatökör. Hogyne értené meg, ez maga a boldogság. Igaz, Szerjozsenyka nem az a hajde, bár mérnök, csakhogy az apja valóságos kincs. Jaj, uramisten, gondolta magában Pelageja, ilyen emberrel egy fogatban ülni... Mi mindent el nem érhet majd! Egy pillanatra elvesztette az eszméletét, aztán, amikor magához tért, úgy tetszett neki, hogy az imádott sütödéjének a forró kemencéje előtt áll, és a tüzes láng elsárgult, kiszáradt arcát nyaldossa. Fuldoklóit. Kibírhatatlanul melege volt. A padlóra, a padlóra kell feküdni, gondolta, a régi szokás szerint. A festett padló jól elszívja a test melegét. így talált rá másnap reggel Anyiszja, az ágya mellett, a puszta földön. Odaugrott, hogy felemelje. De visszahőkölt, amint tekintete találkozott az asszony mozdulatlan, üveges szemével. * Alka nem volt ott a temetésen — amióta a hajózás megindult az Északi-Dvinán, az egyik legszebb utasszállítón dolgozott, mint felszolgálónő. Alka csak egy hét múlva érkezett meg, és első dolga természetesen az volt, hogy elsiratta kedves szüleit, olyan halotti tort rendezett, amilyenről errefelé még csak nem is hallottak, de nem is láttak. Majdnem az egész falu ott volt. Aztán két napja arra ment el Alkának, hogy eladja a ruhaanyagokat, a szamovárokat, meg a többi holmit, amit az anyja összegyűjtött.' Az ötödik napon aztán Alka 'beszegezte a ház ajtaját meg az ablakait, tarka művirágból készült búcsúkoszorút tett a szülei sírjára, és estére már a kerületi autóbuszon zötyögött. Nem szerette volna elveszíteni vidám és kényelmes állását a hajón. — Vége — (Szoboszlai Margit fordítása)
