Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-09 / 135. szám
BELGRAD Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke kedd reggel Belg- rádból baráti látogatásra Törökországba utazott. HANOI A vietnami szakszervezetek Ho Si Minh városban ülésező konferenciája hétfői ülésén kimondta az északi és a déli szakszervezeti szövetségek végrehajtó bizottságainak egyesülését és jóváhagyta a kibővített egységes vezetőség összeté-; telére tett javaslatot. Hétfőn ugyancsak Ho Sí Minh városban ünnepélyes nagygyűléssel fejeződött be a vietnami Ho Si Minh Dolgozó Ifjúsági Szövetség végrehajtó bizottságának 22. konferenciája, amely megteremtette a két országrész ifjúsági szövetségeinek egységes vezetését. PÁRIZS Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök meghívására Hafez Asszad Szíriái elnök és felesége június 17—19. között hivatalos látogatásra Franciaországba utazik — jelentették be kedden a francia elnöki hivatalban és a szíriai fővárosban egyidejűleg. Asszad elnöknek ez lesz első hivatalos franciaországi látogatása. KAIRO A Szíriai Arab Köztársaság kairói nagykövetségének személyzete kedden délelőtt állomáshelyéről hazautazott. Egyiptom szombaton egy damaszkuszi diáktüntetést követően bezáratta a szíriai fővárosban lévő képviseletét és távozásra szólította fel Kairóban lévő szíriai nagykövetség teljes személyzetét. Brüsszel; Joop Den Uyl holland miniszterelnök nyilatkozatában tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó az időszerű nemzetközi gazdasági kérdésekről a Közös Piac egészével tárgyalni. Az amerikai elnök a hónap végén Porto Ricoban megrendezésre kerülő csúcskonferenciára csak az EGK „nagy” tagállamait hívta meg, azokat, amelyek már az előző, Rambouillet-i megbeszélésen is részt vettek. A holland miniszterelnök szerint „ez a legjobb módszer az Európai Gazdasági Közösség alapjainak aláásására”. Népfrontkongresszus A magyar katolikus püspöki kar nyilatkozata A Hazafias Népfront VI. kongresszusára készül. Ezen alkalomból nyilvános vitára bocsátott nagy jelentőségű állás- foglalás tervezete alkotó összefogásra hívja fel a magyar népet. A magyar katolikus püspöki kar a maga, valamint a hívők és a papság részéről, korábbi magatartásához híven, részt vállal a kijelölt nemzeti program megvalósításában. A magyar katolikus püspöki kar küldetésének tudatában, a jelen magyar történelmi helyzetnek való elkötelezettségében, buzdításaiban és körleveleiben ismételten a hívők tömegeihez is fordul, hogy nyugodt lelkiismerettel, keresztényi felelősségtudattal vállalják az emberi fejlődés szolgálatát, melyre szentatyánk, VI. Pál pápa is felhívta a figyelmet a „Népek fejlődése” című körlevelében. Ez a fejlődés a hazánkban elért gazdasági, társadalomépítési, köznevelési, egészségügyi, embervédelmi eredmények pozitívumaiban domborodik ki előttünk. A hazát szeretni ma any- nyit jelent, mint ezen eredmények további munkálásában részt venni. A Hazafias Népfront programtervezete külön hangsúlyt helyez a népi nemzeti egységre. Ha arra gondolunk, hogy a múltban milyen társadalmi ellentétek, gazdasági egyenlőtlenségek bontotKairó A libanoni helyzetről tárgyal az Arab Liga í Még életbe sem lépett a hétfő este bejelentett tűzszünet, máris újból fellángoltak a harcok Bejrútban és környékén. A palesztin hírügynöség tegnapi jelentése szerint a szíriai csapatok a főváros déli részébe vezető utakon harcoltak, s mintegy 30 kilométerre voltak Bejrúttól. Egy másik szíriai alakulat keletről közeledett a fővároshoz. Tekintettel az igen kiéleződött libanoni helyzetre, kedden Kairóban összeült az Arab Liga tanácsának rendkívüli külügyminiszteri ülése, amelyet eredetileg június 9-re terveztek. Szíria kedden tájékoztatta az Arab Ligát, hogy az ülésen „magas szinten” képviselteti magát. Tegnap Kairóba érkezett Jasszer Arafat, a PFSZ vb. elnöke. Berlinbe utazott az SZKP küldöttsége Kedden Moszkvából Berlinbe utazott a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely részt vesz az európai kommunista és munkáspártok értekezlete szerkesztő bizottságának ülésén. Mongóliái úti jegyzetek A lámáktól a Traktor írta történelem hőerőművekig Az út megművelt földek között vezet. Most éppen a sze- lengei ajmak (megye) hongori kolhozénak megművelt földjei között Hongor magyarul drágát jelent pontosabban kedvest, és gondolom, a majd 700 tag sem véletlenül választotta ezt a nevet a 28 ezer hektáros gazdaságnak. — Nem bizony! A név pontosan azt fejezi ki, amit mi érzünk a kolhozunk iránt — magyarázza Ajuszzsav, az immáron 17 éves gazdaság főkönyvelője, aki úgy citálja fejből is a kolhoz adatait, mintha előtte lenne az a bizonyos főkönyv. Tőle tudjuk meg, hogy a tizenkét milliós évi termelés jó része tejből és gabonatermesztésből adódik, pedig van itt ám több, mint harmincezer jószág is, de a szövetkezet mind erőteljesebben igyekszik azon, hogy belterjesen gazdálkodjék. — Azzal kezdtük és így folytatjuk - - mutat a gazdaság előtt egy szó szerint is piedesztálra emelt traktorra, azután az emeletes házakból álló, városias majorra, ahol központi fűtés, iskola, üzlet járja az embereknek, istálló, tejfeldolgozó, magtár, gépszín à jussa a termelésnek. Az a bizonyos traktor az első volt, nemcsak e tájon, de egész Mongóliában is: 1959-ben itt vágott mély barázdát a szűzföldbe először az eke. Az itt- ott volt, de termést csak mutatóban hozó kapás földművelést akkor váltotta fel a gép. Ez a traktor ott, a gazdaság előtt a termelés forradalma nehézfegyverzetének bizonyult, az első harcosnak, amelynek minden köszönhető. Jelképesen is, de egy kicsit a valóságban is. Ma emlékmű, de holnap ösztönző müve az emléknek. A most következő, a hatodik ötéves tervben 232 ezer újabb hektárt hódítanak el a mongolok a szerény és szegény igényű lovak, juhok, szarvasmarhák eleddig még ásót sem ismerő birodalmából. Marad még bőven legelnivaló hely természetesen, és erős a szándék, hogy maradjon, ha bőven nem is, de szükségesen takarmány is a száraz időkre: takarmányt termeszteni, füvet gyűjteni tanítják sikerrel a mongol pásztorokat. Mert ez is a belterjességre és a tervszerű állattenyésztésre ösztönöz. A beruházások bő kétharmada az iparnak jut — még a tervbizottság elnökhelyettese, Mönhzsargal tájékoztatott erM , H Jw*«! - Ma m IMKRIWet A Hongor kolhoz előtt áll ez a traktor, mint valami ultramodern szobor. Jószerint ez volt a mongol mezőgazdaság első traktora, 17 esztendővel ezelőtt ebben a gazdaságban kezdett el a szovjet gép dolgozni. ről —, de a fentmarádó egy- harmad is jó alkalmat nyújt ahhoz, hogy a mezőgazdaság — éppen az ipar fejlődésére is támaszkodva — évente négy-öt százalékkal növelje termelését. A Hongor kolhoz előtt emlékműként álló, immáron két évtizedes traktorral, a sok-sok ezer hektár megművelt földdel, az öntözőberendezésekkel, istállózott szarvasmarha-tartásával egymaga is bizonyítja: meglesz ez a négy-öt százalék. Egyszerű bővített mondat: az út megművelt földek között vezet — Mongóliában napjaink történelme is. Következik: 3. Város a Hará Völgyében. Gyurkó Géza ták darabokra a magyar népet, akkor ma elismerőleg kell nyilatkoznunk kormányunk, népünk vezetői, a magyar tudományos, gazdasági, kulturális élet felelőseinek áldozatos munkájukért, mellyel népünket egységbe kovácsolták. Hazánkban az évek során az egyre erősödő bizalom, a világnézetre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül egyre határozottabban kialakuló együttműködés, kívánatos és hatékony egységre Vonta már országunk fizikai, és szellemi dolgozóit a szocialista demokrácia érdekében. Minden keresztény ember Krisztustanítáisa szerint az egész emberiségért is felelős. Hazánkban három évtizede békés termelésben él, alkot népünk. A béke a szentírás szerint is a földi javak teljessége. Szentatyánk szavai szerint : a béke a fejlődés egyetlen feltétele. Hinnünk kell abban, hogy az emberiség gazdasági, lelki, szellemi, kulturális felemelkedése biztos garanciája a béke. Ezért imádkozunk, áldozatot hozunk. Kérjük híveinket, paptestvéreinket, lelkiismeretükben ápolják azt a felelősséget, amivel ma az egyháznak, hazánk és a világ népeinek Krisztus akarata szerint is tartoznak. (MTI) Automatizálás * az építőiparban Az automatizálás korunk: technikai fejlődésének egyik legjelentősebb eredménye és iránya. Ügyszólván a termelés minden ágába behatolt már és a számítógépek közreműködésével megvetette a lábát az intézmények, szervezetek munkájában, a tudományos kútár tások területén is. , ’ Az építőiparban is teret hő»: dit 'az automatizálás. Az Építéstudományi Intézetben kedden megtartott sajtótájékoztatón dr. Horváth János, a műszaki tudományok kandidátusa, az intézet tagozatvezetője ismertette, hol is tart az automatizálás a hazai építőiparban. Elmondotta, hogy a beton 20— 25 százalékát már automatikusan vezérelt betomgyárak készítik. Az ország 160 betonkeverő telepéből ötöt teljesen automatizáltak. Egyes házgyáraink betonelemeit is távirányító automaták által vezérelve készítik.' Még néhány év és az építés — legalábbis a nagyiparban — abból áll majd csak, hogy ösz- szeszerelik a helyszínre szállír tott elemeket, ahogy a kockáikból házat építő gyermekek teszik, 1 -i" ‘ • ; * Megújuló textilipar Lehet-e folyamatosan növelni a termelést egyre kevesebb munkáskéz közreműködésével? Lehet is, szükséges is — csak a hogyant kell megtalálni. Ea a fő gondolata a budapesti Duna Intercontinentál Szállóban kedden megnyílt nemzetközi textilipari műszaki konferenciának. A népes hazai szakembergárdával együtt 14 ország 400 képviselője tanácskozik a textilipar korszerűsítésének legfontosabb kérdéseiről. A témák bőségét jól jelzi, hogy a több napos tanácskozáson 50 előadás hangzik majd el. Dr. Bakos Zsigmond könnyűipari miniszterhelyettes bevezetőjében elmondotta, hogy hazánk textilipara az elmúlt öt évben 25 százalékkal növelte termelését, miközben csökkent az iparban foglalkoztatottak száma. A mostani ötéves terv előirányzatai szerint újabb 30 százalékkal nő a termelése, de létszám- növekedésre továbbra sem lehet számítani. Ezért a modernebb gépek alkalmazása, a jobb üzem- és munkaszervezés, a céltudatosabb szakemberképzés még inkább előtérbe kerül a textiliparban is. A kultúra napja az úttörő-találkozón A VII. országos úttörő-találkozó budapesti résztvevői kedden, a kultúra napján birtokukba vették a főváros kulturális intézményeit. Ezrével látogattak el a budavári palotába, ahol a Munkásmozgalmi Múzeum által rendezett jubileumi úttörő-kiállítást tekinthették meg. Sokan felkeresték a Szépművészeti Múzeumot, a Petőfi Múzeumot is. A Gyermekszínház, a Déryné és más színházak művészei csak nekik játszottak tegnap. A Mátra moziban non-stop műsor csalogatta őket és díjtalanul szórakozhattak a Vidámparkban, meg az Áliatkertban is. Délután viszont a Vígszínházban az úttörők adtak gálaműsort. A Zeneakadémián is úttörő művészek léptek dobogóra.