Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

« Az egészséges életmódról - fiataloknak A z egészség — a tudomá­nyos, orvosi meghatá­rozás szerint — nem tnás, mint az emberi szerve­zet és a környezet dinamikus, a változásokhoz állandóan al­kalmazkodó egyensúlyi állapo­ta, amely lehetővé teszi az ember harmonikus testi és szellemi fejlődését, hosszú, ak­tív életét. Tulajdonképpen mindnyájan ezt tűzzük ki cé­lul, csak „menet közben” gyakran — és sokszor már jó­vátehetetlenül — megfeledke­zünk ennek a definíciónak az összetevőiről és saját szere­pünkről. Az egészséges ember jó köz- érzetű, megelégedett és így jól be tud illeszkedni a közösség­be, a társadalom hasznos tag­ja lehet. Vagyis az egészség — mai, legkorszerűbb értelmezé­sünk szerint — az ember testi és szellemi egyensúlyi állapo­tához hozzáveszi a társadalmat, a közösségbe történő harmoni­kus beilleszkedést is. Az egészséges életmód ki­alakítását nem lehet elég ko­rán kezdeni. Fontos biológiai követelmény az egész szerve­zet meghatározott ritmusban folyó életműködése. A rend­szerességnek különösen az if­júkorban van nagy jelentősé­ge az egészség megtartása és fokozása szempontjából. Fizi­kai erejét, testi edzettségét, állóképességét, rugalmasságát, ügyességét, vagyis egészségét a fiatal néhány perces reggeli, esti tornával, kirándulással, sportolással is szolgálja. A sportágak közül különö­sen hasznos az úszás, az atlé­tika, sokirányűan fejlesztik az izomzatot, a teherbíró képes­séget a különböző labdajáté­kok is. Az egészséges élet nélkülöz­hetetlen feltétele a tisztaság. S ezen környezetünk — ruhá­zatunk, közvetlen munkahe­lyünk, lakásunk — tisztaságát is értjük. Ezért a kulturált, modern fiatal egyik legfonto­sabb ismertetője a külső, testi ápoltság, a tisztaság. Hamis úton jár, aki valamilyen rosz- szul értelmezett „divatból” el­hanyagolt külsejével, ápolatlan testével, piszkos hajával kísér­li meg az emberek figyelmét magára vonni. A tisztaság el­engedhetetlen követelménye a rendszeres napi tisztálkodás Akinek módja van rá, napon­ta zuhanyozzon, fürödjék. A reggelenkénti hideg vízben való lemosakodás a szerveze­tet edzi is. Fontos a rendsze­res fogápolás; a rossz fog nem­csak kellemetlen, nem csupán fájdalmat okoz, hanem sok betegség — köztük izületi gyul­ladások, vesemegbetegedések — előidézője is lehet A z egészséges életmód alapvető követelménye az ésszerű, helyes táp­lálkozás is. Arra kell töreked­ni, hogy naponta négyszer-öt- ször kisebb adagokban étkez­zünk, s étrendünk vitamindús legyen. * Mindez csak néhány orvosi­lag is igazolt, javallt jótanács fiataloknak, egészségük meg­őrzéséhez. Gyöngyözött szalag hosszúhajúaknak Ez a hajdísz hosszúhajúak­nak ajánlható, akik kontyot vagy fejtetőn összefogott lok- nikat viselnek. A harmonikaszerűen össze­fogott hajpántho^, 30—50 cm hosszú, 3—5 cm széles szalag szükséges. Ha bársonyból készül, akkor pici, csillogó, aprószemű gyönggyel varrjuk tele. Ha pedig fényesebb anyagból tervezzük, például szatén, taft, vagy lurex-szállal átszőtt selyem, úgy matt színű, hosszúkás gyöngyöt vegyünk díszítéséhez. Amikor begyön­gyöztük, egyformán, harmoni­kaszerűen összefogjuk, alul pi­ci öltésekkel egy helyen össze­varrjuk, rögzítjük, majd ke­resztbe kis pántot öltünk hím­zőfonallal. Ebbe a kis pántba hullámcsatot fűzünk, amit könnyűszerrel, jó erősen a fej­tetőre csatolunk. ‘ Cs. K. Fontos méretek a korszerű lakásban Napjaink modern lakásainak kialakítása — épüljön bár la­kótelepen, társasházban vagy családi házként — általában a takarékosság, az ésszerűség, a korszerűség jegyében történik. Ami nem jelentheti azt, hogy a lakás helyiségeiben a családta­goknak kényelem nélkül, egy­más mellett zsúfoltan, össze­préselődve kell élniük. Éppen ezért célszerű az épít­kezéssel kapcsolatban (gondol­junk csak a gomba módra sza­porodó vidéki házakra) néhány lényeges szempontot figye­lembe venni. Bár a lakások he­lyiségeinek méretezésére bizo­nyos normák, úgynevezett alsó határok alakultak ki, amelye­ket csak növelni lehet, de csökkenteni «enj, mégis iá$. b* néhány apró, de nem mellékes szempontot is figyelembe ve­szünk, amelyeket a mellékelt ábrán próbáltunk érzékeltetni, így azt is, hogy az előszoba szélessége legalább az 1,25 métert elérje, mert általában két embernek kell egymás mellett elférnie. Ez a méret ar­ra is elégséges, hogy az érkező vendég mellett állva, le tudjuk segíteni a kabátját. Ha a konyhában egymással szemben állnak a bútorok és felszerelési tárgyak (mosogató, hűtőszekrény, tűzhely stb.), legalább 2,40 m szélességre van szükség ahhoz, hogy meg­fordulni, közlekedni és egyál­talán, nyugodtan dolgozni le­hessen- benne. Egy valamennyire is kényel­mes fotel 0,75 m széles helyet igényel, de ha a lábunkat is ki akarjuk nyújtani, úgy 1,70 m hosszúságú helyre van szüksé­günk. A kettő együtt már meg­haladja a 2,40 m szélességet. Fekvőhelyre minden esetben 2 méternyi hosszúságot számol­junk. A mai lakások kis alapterü­letit és sokféle rendeltetését tekintve, bizony nem könnyű jól, ügyesen, a zsúfoltságot el­kerülve berendezni. Nem vitás, hogy a variálható, egymáshoz csatlakoztatható bútorcsopor­toké a jövő, amelyek egyaránt biztosítják a jó mozgási lehe­tőséget, a kellemes térhatást. £U J VÍZSZINTES: 1. Tóth Árpád fenti című verséből az idézet első része (zárt betűk: V, SZ, E, S); folyt, a vízsz. 7. és függ. 31. sz. alatt. 7. Az idézet má­sodik része (zárt betűk: T, P, V). 12. Kopasz. 13. Nagyobb te­lepülés. 15. Menyétféle állat. 16. Turgenyev szülővárosa. 18. Bányásztelepülés Komárom megyében. 20. Ásító... (Mun­kácsy). 21. Nemzeti-díjas né­met festő (Otto). 23. Ernyős vi­rágú parlagi növény. 25. For­dítva: ... muri (Móricz). 26. ...és emberek (Steinbeck). 28. Higgadt, megfontolt. 30. ÁP. 31. Divat. 32. Megszégyenít. 34. Kedvelt tv-műsor. 36. Sze­mélynévmás, névelővel. 37. Öv tartozéka. 38. Jó barát, paj­tás. 39. Kicsinyítő képző. 40. Ásvány a konyhában. 42. Bel­ga és olasz autójelzés. 43. Ta­karékos nép. 44. övezet 45. Bírósági ügy. 46. Az első szo­cialista állam megalapítója. 48. Az ilyen tett dicséretes. 49. Brazília egyik tagállama. 50. Juttat, népiesen. 51. A honfog­laló magyarokhoz csatlakozott néptörzs. 53. Huszár ül rajta.' 55. Könnyet ejt 57. Erőszako­san kijut 59. Tűzkő, kovakő. 61. Ruha része. 63. a szőlő-, ben (Feuchtwanger regények 65. Az észak-amerikai Nagy­tavak egyike. 66. Lakik vala­hol. 68. A fénysürűség mér­tékegysége. 7(X Kocsmában van! , FÜGGŐLEGES: T. Angol súlymérték (STÖNE). 2. Spa­nyol város, Áragónia fővárosa volt. 3. Korosodó. 4. Papírmér­ték. 5. Fürdőszoba tartozéka. 6. Hegycsúcs. 8. Spanyol és norvég autójelzés. 9. Lóbízta­tó. 10. Idősebb nő. 11. Török­országi hegycsúcs. 14. Katonai bizottság is, ökölvívó is teszi. 17. Meglátszik rajta. 19. ... Jóska; a Talpalatnyi föld egyik alak­ja. 22. A pincébe. 24. Zeneszer­ző, zongoraművész (Pál). 27. Szigorúan elkülönült, zárt tár­sadalmi csoport. 29. Verne ka­pitánya. 31. Az idézet harma­dik része (zárt betűk: A, A, D). 33. Régi súlymérték. 35. ... Paloma. 37. Vízi jármű. 38. Láz­csillapító. 40. Amely szemé­lyek. 41. ... Angeles. 42. Raci­ne drámája. 43. Az ón vegyje- le. 45. Ütést kivéd, elhárít 47. ' Világhírű amerikai feltaláló 48. Szextett. 49. Mókushoz ha­sonló rágcsáló. 52. Tud. 54. YF. 56. ... Clair; neves fran­cia filmrendező. 58. Rájegyez. 60. A térnek zárt felülettel ha­tárolt része. 62. BOZ. 64. Hol­land légiforgalmi társaság. 67. Fele fele! 69. Kiejtett betű az ábécé elejéről. , Beküldendő á vízszintes 7. és a függőleges 31. sz. sorok megfejtése 1976. június 14-ig levelezőlapon a Megyei Műve­lődési Központ, 7101 Szekszárd, Pf. 15. címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: „REJTVÉNY”. A helyes megfejtést beküldők között öt db könyvet sorsolunk ki, . . < I : "i Az 1976.' május 23-t kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Tuba család —■ Perzsaszőnyeg ■— Bedolgozó •— Hollandia, NSZK — Triumph — Apolló­nia — Bérmunka — Andrea. Á ' szövetkezet különdfjait nyerték? 2 db Triumph hálóing: Viasz Rózsa 7150 Bonyhád, Ady E. u. 5. I Ágynemű garnitúra: dr. Kö­nig Gizella 7100 Szekszárd, Csecsemőotthon. Női blúzt Kardos Zünde 7097 Kagyszoko&ç. Könyvjutalmat nyertek: Andrássy Miklósné 7100 Szek­szárd, Táncsics u. 44., Darin- ger Ferenc 7140 Bátaszék, Bu­dai u. 34., Müller Györgyi 7191 Hőgyész, Dózsa u. 6., Nagy Attiláné 7354 Váralja, Kossuth ti. 185., Szőnyi Zoltán 7212 Ko- csola, Petőfi u. 35, A nyeremények átvételének módjáról a szövetkezet küld értesítést. A könyveket a ki- adóhivatal postán küldi eL Gépelési hiba folytán az előző heti nyertegek névsorá­ból kimaradtak az alábbi díja­zottak: I Gemenci és hajókirándulást nyertek: Csatlós Mihály 7147 Alsónána, Dózsa Gy. u. 128., Méri Sándor 7131 Mözs, Szt. István u. 120., Pópa Tivadar 7144 Decs, Dózsa Gy. u. 16. A nyerteseket az Idegenfor­galmi Hivatal értesíti. SZEREK 1976. június 6,

Next

/
Thumbnails
Contents